24 óra, 2009. december (20. évfolyam, 281-305. szám)
2009-12-22 / 299. szám
2 Iskolazászlót avattak az ünnepen nyolcvan év Születésnapi gálaműsor a Petőfi Sándor-iskolában díszvendéggel A komáromi Petőfi Sándor Általános Iskolában nyolc évtizede tanítanak. Tegnap a születésnapot ünnepelték. Jókai Anna írónő volt a díszvendég. Sárai Evelyn Komárom Nyolcvan év egy iskola életében tekintélynövelő évszám. Az öreg alma mater, ha mesélni tudna, vegyes érzelmekkel gondolna vissza az elmúlt évtizedekre, melyben volt ágyúdörgés, sebesültek jajkiáltása, gyógyírt hozó kórházi ágy, béke, jókedv, lelkesedés és gondtalan gyermekzsivaj. Büszkén emlékezne, mert tette, amit kellett: oktatott, nevelt, embert formált, jövőt épített - ez olvasható a Petőfi Sándor Általános Iskola nyolcvanadik születésnapjára kiadott könyvben. Az adventi időszak várakozással teli napjaiban az iskola falai közt egy pillanatra megállt az idő. Kitárta ódon kapuit, hogy fogadja egykori és jelenlegi tanárait, diákjait és mindazokat, akik kötődnek ehhez a neves intézményhez. A jeles napot az iskola szerette volna hosszú távon megőrizhetővé és maradandóvá tenni. Ezért az évforduló alkalmából egy iskolazászló alapításáról határoztak. Az eljövendőkben ez jelképezi majd a folyamatosságot, az állandó értékrendet. oj is. A? Emlékeztet a hagyományokra, kifejezi az alma materhez, a városhoz és a nemzethez való kötődést. A zászlót az iskola igazgatónője, Szabó Tamásné nyújtotta át a nyolcadik osztályos tanulóknak, akik ballagáskor továbbadják majd a hetedikeseknek. ur-t9)í Az ünnepség díszvendége a József Attila-, Kossuth- és Prima Primissima-díjas Jókai Anna írónő volt, aki egykoron maga is tanított. Ünnepi beszédében a klebelsbergi gondolatok visszaállításának szükségességéről beszélt. A tanár-diák közti barátságról, a pedagógus tekintélyéről és a tanár mögött álló oktatáspolitika fontosságáról. A rendhagyó születésnapra az iskola egykori és jelenlegi diákjai közös gálaműsorral készültek. A vendégek hallhattak prózát és hegedűjátékot, láthattak kalotaszegi legényest, felcsendültek a moldvai dallamok, és színpadra álltak a Magyarock Dalszínház szereplői is. A Petőfi harmadik osztályos tanulói pedig karácsonyi műsorukból mutattak be egy részletet. Az ünnepség végén sor került Klebelsberg Kunó emléktáblájának megkoszorúzására. Az évfordulót emlékezetessé tették: az iskola egy zászló alapításáról döntött, melyet az igazgatónő adott át a nyolcadik osztályos tanulóknak Az iskola múltja, jelene Az első világháború után Komárom városa polgári iskola nélkül maradt A római katolikus leányiskola felszentelésekor a vallás- és közoktatásügyi miniszter, Klebelsberg Kunó ígéretet tett a város lakosainak, hogy még abban az évben felépítik a polgári iskolát A Szabadság téren álló neobarokk stílusú, kétemeletes épületben 1928 szeptemberében indult meg a tanítás. Az iskola a második világháború végéig Magyar Királyi Polgári Fiú- és Leányiskolaként működött, Petőfi Sándor nevét 1952-ben vette fel A teljes külső és belső rekonstrukció 1997-ben vette kezdetét Jelenleg 436 diák tanul az iskolában. MEGYEI TÜKÖR ...ii i - Jókai Anna írónő lapunknak: Nem lampionos kerti ünnepség a tanítás. Barátság és tekintély kellene. A szeretet pedagógiájában hiszek, tudom meg Jókai Anna írónőtől - Én ideológia kényszer alatt tanítottam, de ha becsuktam magam mögött az ajtót, megvolt a szabadságom. Ma a pénz és az érdekek szabják meg, hogy mit taníthatunk, mit mondhatunk és gondolhatunk. Egy sokkal szeretetteljesebb pedagógiát kellene megvalósítani. Nem káposztafejeket tanítunk, hanem egyéniségeket - vélekedik az írónő. Ám hozzáteszi: azért a nevelésben szükség van bizonyos korlátokra, mert két dolog figyelhető meg manapság. Az egyik véglet, hogy hivatalossá, szinte katonaivá válik a tanár és a diák kapcsolata. A másik véglet, hogy a tanár haverkodni kezd a diákokkal. - Én a barátság híve vagyok, nem a haverságé. Tudom, hogy mi van az általam tanított diák lelkében, és mindig hittem, hogy a tanár személyisége is érdekli a diákot. Nem lampionos kerti ünnepség a tanítás - mondja az írónő. - Igazi pedagógia ott zajlik, ahol gondok vannak. Szembesülnünk kell a problémákkal, a családdal, a nehezen kezelhető gyermekekkel. Nem az az igazi katasztrófa, hogy egy önuralmát vesztett diák vascsővel támad a tanárára, hanem az, hogy ezt másik harminc gyerek végignézi, és egy se mondja, hogy ne csináld. Inkább felveszik a telefonjukkal videóra. Megengedhető, hogy egy szülő megcibálja a tanár haját vagy pofon vágja? Nagy szükség lenne a klebelsbergi gondolatok visszaállítására, a barátságra, a tekintélyre és a tanár mögött álló oktatáspolitikára - mondta lapunknak befejezésképpen Jókai Anna. Jókai Anna Kossuth-díjas írónő Kultúratámogatók, díjazottak együtt meglepetés A találkozón először vetítették le a 25 éve város Dorog című filmet dörog Az adventi készülődés napjait gazdagítja immár ötödik alkalommal a közös ünneplés: a település kultúratámogató közössége ilyenkor köszönti az arra érdemeseket. A péntek esti Karácsonyi gála keretében kapta meg Wehner Tibor művészettörténész, művészeti író a képviselő-testület által alapított Rauscher György Díjat. A kitüntetettet szombati számunkban mutattuk be. A gálaműsor meglepetéssel folytatódott: a város polgárai először láthatták a 25 éve város Dorog című filmet, amely negyedszázad történetének avatott összefoglalója. Készítette Faragó Rudolf operatőr és Jászberényi Károly szerkesztő. A film levetítése után dr. Tittmann János polgármester a Dorog művészete 1984-2009 között című, gyönyörű képzőművészeti kiadványról szólt, amely létrehozására egy helyi pályázatot írtak ki. Beszéde végén átadta a díjakat a nyertes kötet alkotóinak: Kovács Lajosnak, Lévay Jenőnek, Szabó Berghauer Zoltánnénak és Szabó Berghauer Zoltánnak, Wehner Tibornak és Zseni Kálmánnak. A gálaműsor a Népművészet Ifjú Mestere, Kiváló Művészeti Együttes és Közművelődésért díjakkal kitüntetett Csík Zenekar ü koncertjével zárult. ■ Rafael B. Szabó Berghauer Zoltán és felesége a dorogi ünnepi díjátadón 24 ÓRA - 2009. DECEMBER 22., KEDD ■E&EEm Csoportos kiállítás két lábatlani alkotóval LÁBATLAN/BUDAPEST A főváros Corvin Művelődési Házában a Lábatlanon élő Corvindíjas festőművész, A. Bak Péter mondott bevezetőt az ART 16 Művész Csoport téli tárlatának megnyitóján. A csoport alapító elnöke mellett még egy lábatlani alkotó, Zichó Gabriella grafikus-festő alkotásai láthatók az intézményben január 10-ig. Egy cipősdoboznyi ajándék és szeretet oroszlány A Hit Gyülekezete tatabányai Karitatív Szervezete az oroszlányi Benedek Elek-iskola diákjait ajándékozta meg a Cipősdoboz elnevezésű akcióban. A dobozokban voltak plüss bábuk, babák, könyvek, pipereszerek, tollak, ceruzák, füzetek, édességek. Köszönetként az intézmény gyermek és felnőtt vegyes kórusa énekelt az adományozóknak. Nevezhetik tornákra a nyergesi gyerekeket nyergesújfalu Az önkormányzati képviselő-testület Elzer István kuratóriumi elnök kérésére úgy döntött, hogy a város a képviselői alapból háromszázezer forintot utal át a Gyermek-labdarúgásért Nyergesújfalun Közhasznú Alapítványnak. A pénzből korosztályos csapatokat neveznek téli tornákra, illetve az év végi rendezvényeik költségeit fedezik. Ajándékcsomag az idős embereknek vértesszőlős A nyugdíjasok karácsonyát rendezték az idősek klubjában. A süteményeket a klub tagjai és munkatársai közösen készítették. Nagy Renáta klubvezető elevenítette fel a betlehemi történetet, majd Kutenics Miklósné saját versét mondta el. Dr. Nagy Sándor polgármester átnyújtotta a 70 évesnél idősebb tagoknak az önkormányzat ajándékcsomagjait. KEMMA.hu További híreket, illetve háttérinformációkat talál a KEMMA.hu weboldalon. Dokumentumfilm készült a meglelt háborús kópiáról párkány Pontosítsunk: álmodtak és forgattak - a Megálmodtalak című film sorsáról. Vasárnap délután a művelődési ház vetítőtermében szűk szakmai közönség előtt vetítették le azt a beszédes Tizenhat milliméter - avagy egy régi kópia utóélete című) dokumentumfilmet, amely egy 1943-ban forgatott magyar játékfilm újjászületését kíséri végig. Ez év tavaszán jelentkezett a budakeszi Filmarchívumban néhány filmtekerccsel Burza Olga párkányi asszony, aki garázsában őrizte azokat. Vaszary János munkájának egyetlen, fennmaradt darabja ez. Sem az eredeti, sem annak 35 milliméteres, szabvány mozifilmes változata nem maradt fenn, csak ez a fele akkora, tábori mozik számára készített keskenyfilm. Három szakember, Buchlovics Péter szerkesztő, Molnár Róbert operatőr, Pereszlényi Csaba hangmérnök nyakába vette a világot: padlásoktól garázsokig, Budapesttől Szegedig, archívumoktól nagy tévétársaságokig követte a kópia sorsát, a helyreállítás folyamatát. A bemutatóra, aki tudott, eljött; az eredeti film DVD-változatának forgalmazását már tervezik. A vonzó, akkortájt igen népszerű, könnyed szerelmi történet főszerepeit Murányi Lili, Kiss Manyi, Bilicsi Tivadar játsszák. ■ R. B.