Komárom-Esztergom Megyei Hírlap, 1999. július (4. évfolyam, 151-177. szám)
1999-07-22 / 169. szám
S 1999. JÚLIUS 22., CSÜTÖRTÖK Tata is részt vesz a közmunka-programban Öt hónapon át száz regisztrált munkanélkülit foglalkoztatnak (Folytatás a 6. oldalról) Az önrész forrásaként az ez évi költségvetési rendeletben a közhasznú foglalkoztatásra előirányzatot jóváhagyott jelölték meg. A most a Szociális és Családügyi Minisztériumtól elnyert több mint 24 millió forintos támogatást az önkormányzatnak nem kell visszatérítenie. Hetényi Tamás, Tata polgármestere arról tájékoztatta lapunkat, hogy a pályázati kiírás alapján a támogatási célok közül a környezetvédelmi feladatok megjelölését tartották reálisnak, ami felöleli a környezetvédelmi károk megelőzését és elhárítását, a hulladék elhelyezését, kezelését, illetve újrahasznosítását is. Ezen konkrét teendők a város közterületeinek folyamatos hulladékmentesítését, a kül- és belterületen található illegális szemétlerakók felszámolását, a parlagfű elleni védekezést, a zöldfelület megnövekedett karbantartását, valamint azokat a rövid távon indítható feladatokat ölelik fel, melyek az Öreg-tó természetvédelmi rehabilitációs és kezelési tervében is szerepelnek. A már foglalkoztatott száz közmunkás „közreműködésével” javulhat a természetvédelmi területek kezelése a városban. Mivel Tata természeti értékekben különösen gazdag, kiemelten kezelik ezeket a területeket. A területkezelések során a legtöbb beavatkozás csak körültekintő kétkezi munka révén valósítható meg. E körbe tartozik az ország első - 1783- ban épült - angolparkja, mely egyúttal forrásai révén kiemelt ivóvízvédelmi bázis is. Ugyancsak forrásai és egyedülálló növényvilága miatt igényel fokozott körültekintést a Fényes-fürdő területe is. A védett területek sorában nagy figyelmet fordít a város az Öreg-tóra, mely egyrészt a régió legkiemelkedőbb idegenforgalmi bázisa, másrészt az egyetlen nemzetközi egyezmény hatálya alá tartozó természetvédelmi területe. Tekintettel arra, hogy Tata a felszíni szennyeződésekre fokozottan érzékeny vízbázison helyezkedik el, így kiemelt feladat a tényleges, illetve a potenciális szennyező források felszámolása. A város határában található hulladéklerakót éppen ezért már felszámolta, így a Tatán keletkező kommunális szemetet Oroszlányban ártalmatlanítják. Viszont üröm az örömben, hogy több bélés külterületen illegális szeméttelep található. Ezek felszámolására évente jelentős összegeket költ az önkormányza. A kivitelezési program várhatóan jövőre indul majd be De addig is a tíz legjelentősebb, a legveszélyeztetettebb területen elhelyezkedő lerakó felszámolása már folyamatban van jelen pillanatban is. A fentiekhez hasonlóan nagy figyelem hárul a tatai Öreg-tó ökológiai rehabilitációs programjára is, hiszen ezen rekreációs bázis jelentős természetvédelmi terület. Lapunkban is többször beszámoltunk már arról, hogy 1997-ben indult el először Tata városa a Virágos Magyarországért elnevezésű környezetszépítési versenyben. Már abban az esztendőben különdíjjal ismerték el az ezért folytatott munkát. Tavaly az első díjat szerezték meg a tataiak a vetélkedésben, így az idén már ők képviselik hazánkat az európai versenyben. A közmunka-program révén jelentősen bővülhet az attraktív városképi elemek köre, virágágyásokkal, köztéri bútorzatokkal, gondozott zöldfelületekkel találkozhat a városba látogató már most is. Természetesen a programhoz csatlakozva az év első felében létesített zöldterületek nyári és őszi fenntartási munkálatai is könnyebbé válhatnak... - márág - Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség közleménye Terminátor VI. Modell BS 500 AS (M-999) típusú TV játék használata a környezet számára rádió és televízió vételi zavarokat okoz, hálózati adapterének kialakítása balesetveszélyes. A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség a fenti termék forgalmazását az áruk és szolgáltatások biztonságosságáról, és az ezzel kapcsolatos piacfelügyeleti eljárásról szóló 79/1998. (IV. 29.) Kormányrendelet 6. §. d, pontja alapján megtiltja. A kereskedelmi egységek a fogyasztók által a vásárlás helyére visszaszállított termékeket kötelesek visszavásárolni. Gazdasági tájoló A kintlévőségeket pedig be akarják hajtani (Folytatás a 7. oldalról) A melegvíz-ellátás a Komtávhőhöz került. Ez egy új helyzet. Szerencsére nem csökkentek a nyári időszakban a befizetések, a hátralékok viszont igen. Ez pedig az erőteljesebb fellépés eredménye. Emellett szigorú belső megtakarításokra is törekszenek. Az adósságból való kilábaláshoz kell az erőteljesebb fellépés a nem fizetők ellen a tisztességesen fizetőknek érdekében, védelmében. Persze vannak olyan emberek, akik szociális helyzetük miatt nem tudnak fizetni. Számunkra az önkormányzat útján keresnek megoldást. Akik pedig tudnának fizetni és ezt eddig nem tették, komoly fellépésre számíthatnak. A Komtávhő Rt. elhatározta: elmegy a legvégsőkig, még annak árán is, ha ők lesznek a legnagyobb bérlakásállománnyal rendelkezők. Mindezekkel párhuzamosan karcsúsítani kívánják a Komtávhő Rt. szervezését. Az eredményeket pedig hamarosan meglátjuk... Tátrai Zoltán KOMTURINTVÉRTE8 VOLÁN Kft. C £ ® D ® ÜQfl[TD © G= WdM ® © W ® öá[JD KML Valutaárfolyamok Érvényben: 1999. július 22-étől Pénznem Vétel Eladás 1 egységre Angol font 370,00 392,00 Ausztrál dollár 152,00 161,00 Belga frank (100) 600,00 630,00 Cseh korona (100) 660,00 700,00 Dán korona 32,80 34,00 Finn márka 41,20 43,00 Francia frank 37,50 39,10 Görög drachma (100) 76,00 80,00 Holland forint 111,30 115,50 Kanadai dollár 157,00 166,00 Német márka 125,50 130,00 Norvég korona 30,00 31,00 Olasz líra (1000) 127,00 132,00 Osztrák schilling 17,80 18,40 Spanyol peseta (100) 147,50 154,30 Svájci frank 152,00 158,00 Svéd korona 28,00 29,00 Szlovák korona (100) 530,00 560,00 USA dollár 235,50 246,00 A Bakony Tourinform Iroda megmentésén fáradoznak „Turizmustermék” még lenne... Az elnéptelenedés veszélye - mint minden kicsiny települést - Bakonyszombathelyet is fenyegeti. A községben a lakosság száma az elmúlt huszonöt év során háromszáz fővel csökkent. A legérezhetőbben a fiatalok élnek sokkal kevesebben a bakonyi faluban. A települési és az intézményi struktúra pedig szinte teljesen ugyanolyan maradt, mint korábban. A finanszírozás pedig a létszámmal arányosan történik, így „természetes”, hogy kevesebb lélekszámra kevesebb pénz jut el Bakonyszombathelyre. Részben a fenti okokra vezethető vissza az is, hogy a megyében elsőként, a két évvel ezelőtt létrejött Bakony Tourinform Iroda fenntartása, működtetése is nehéz helyzet elé állította a jelenleg 1500 főt számláló település önkormányzatát. A térség, az összesen tizenhat környező település turisztikai teendőit is ellátó Bakony Tourinform Iroda eddig egyedül csupán a helyi, a bakonyszombathelyi önkormányzattól részesült anyagi támogatásban. A működéshez szükséges technikai eszközök, a megfelelő színvonalú számítógéppark kialakításában a Magyar Turizmus Részvénytársaság nyújtott segítséget, de ők már a működési költségekhez nem járulnak hozzá. Éppen ezért most egy esetleges átalakulási folyamat játszódik le a tourinform irodánál, hiszen a fenntartáshoz, a működéshez elengedhetetlen feltételek megteremtése érdekében megkeresték a térség településeinek önkormányzatait is. Közülük minél többel együttműködési megállapodást kívánnak kötni. A visszajelzések jelenleg is folynak, eddig Bakonysárkány, Réde, Bakonybánk és Ete helyhatósága támogatásáról, együttműködéséről biztosította a Bakony Tourinform Irodát, és ezáltal a bakonyszombathelyi önkormányzatot. Háberfelner László, Bakonyszombathely polgármestere elmondta: egy ezerötszáz lelkes település egymnga nehezen tud előállítani igazi, vendégeket csalogató, a mai divatos szóval élve: turizmusterméket. Az azonban szintén igaz, hogy ha valaki a Bakony egészét nézi, megállapíthatja, hogy ebben a térségben sok olyan vonzerő található, lelhető fel, amely jól működtethető lenne. Az óriási gondot, problémát az jelenti, hogy a szeptember 1jén fennállásának második évét ünneplő tourinform iroda létrejötte óta a kistérség települése vegyes „érzelmekkel” tekintenek az idegenforgalmi feladatokat ellátó szervezetre, kevesen nyújtottak eddig támogatást a működéséhez. Ha nem sikerül hamarosan megoldást találni a problémára, akkor Háberfelner László szerint ugyanaz a sors vár a Bakony Torinform Irodára, mint az egyre csökkenő lakosságszámú településekre. Hiszen hosszútávon és megfelelő színvonalon egyedül a bakonyszombathelyi önkormányzat nem tud hozzájárulni a működéséhez. Arra a kérdésre, hogy a Bakonyszombathelyet is magában foglaló Pannontáj Idegenforgalmi Önkormányzati Társulás vajon a segítségére tud-e sietni valamilyen formában a tourinform irodának, a polgármester elmondta: a társulás kezdeti lelkesedése nagymértékben alábbhagyott. Pedig a tourinform irodákra mindenképpen szükség van. Ezt támasztja alá az is, hogy a Bakony Tourinform Iroda két évvel ezelőtti megalakulása óta ezen kistérségi turisztikai centrumok száma megduplázódott... - márág - A bakonyszombathelyi Tourinform Iroda Fotó: Crisan Érdekességek • Hány személygépkocsi van Magyarországon? A lakosság és a különböző gazdasági társaságok tulajdonában 2,2 millió személygépkocsi van. A gépkocsiállomány 1970— 1990 közötti 213 ezerről 1,9 millióra történő növekedése ma is érezteti hatását. Az akkor beszerezhető gépkocsik (elsősorban Lada, Wartburg, Trabant, stb.) teszik ki a mai állomány egyharmadát. 1990-től egyre nagyobb az Opel, a Volkswagen és a Suzuki gyártmányú gépkocsik aránya. • Hány évesek a személygépkocsik? A személygépkocsi-állomány meglehetősen öreg. Az átlagéletkor közel tizenkét év. Az országban futó Ladák, Wartburgok és Trabantok átlagos életkora 14—15 év. A Volkswagenek között is gyakori az öreg gépkocsi, hiszen a sok új autó ellenére is átlagéletkoruk meghaladja a tizenkét évet. A legfiatalabbnak a Suzuki gépkocsik tekinthetőek, átlagos életkoruk mindössze három év. • Mennyibe kerülnek az új személygépkocsik? Két hazánkban gyárott gépkocsi ára jelzi a tendenciát: a Suzuki Swift (1300 kcm, 5 ajtós, 5 sebességes) gépkocsi ára 1995 végén 1,231 millió forint volt, 1998 decemberében 27 százalékkal több, 1,559 millió forint. Az Opel Astra 1.41 (5 ajtós, 5 sebességes) 1995-ben 1,847 millióba, tavaly év végén már 23 százalékkal többe, 2,263 millió forintba került. A gépkocsik drágák, de áraik növekedése nem követte az inflációt. (A KSH adatai alapján) Virágkötők vizsgáznak A Tatabánya és Környéke Ipartestület szervezésében és a Munkaügyi Központ támogatásával iskolarendszeren kívüli szakképesítő tanfolyam zajlik virágkötők részére. A résztvevők július 26- án, hétfőn teszik le a gyakorlati vizsgát. A Tatabánya, Táncsics u. 93. szám alatt a Tatabánya és Környéke Ipartestület székházában folyó képzésről, az oktatók és a résztvevők tapasztalatairól a vizsgaeredmények megszületése után beszámolunk a Hírlap olvasóinak is. - t -