Komárom-Esztergom Megyei Hírlap, 2002. december (7. évfolyam, 280-303. szám)
2002-12-09 / 286. szám
2 2002. DECEMBER 9., HÉTFŐ Hírek, események Oroszlányból Emelkednek a hulladék-elszállítási díjak Az új hulladékkezeléssel is kapcsolatos törvény elő is írásai következtében 2003. január 1-jétől jelentősen emelkedhetnek a hulladék-elszállítási és ártalmatlanítási költségek. Er ire vonatkozóan a térségi ] önkormányzatok és a hulladékszállítást, és ártalimatlanítást végző szolgáltató OTTO Rt. többször jegyeztetett. December 4- i jén a tárgyaltunk Kecskéd, i j Vértessomló, Várgesztes, j Bököd, Szakszemi és Dadíj előjáróival. A tárgyaláson az OTTO Rt.-t Bende Péter I vezérigazgató képviselte. Játszóteret avattak Mikulás napja alkalmából került átadásra a Fürst Sándor utca 32-38. számú II épület mögötti játszótér. j | Az eddigi hagyományoknak megfelelően csokolái I déval várjuk az átadáson a j \ játszóteret birtokukba vevő gyerekeket, ahol több jó hinta, csúszda, homokozó is közül választhatnak. A játszótér mellett megújult a park is, ahol széles sétányok, padok várják a pihenni vágyókat. Mézeskalácssütő verseny Egy hétig látható az a kis állítás, amely december 7-én nyílt az oroszlányi mű■velődési központ kamarai termében. Az eredmény j hirdetésre december 14-én, szombaton délután három órakor kerül majd sor. Guinness-rekord Innen-onnan somlói galuskával Tatabányán Folytatás az 1. oldalról A kiadagolást pedig egy folyamatosan működő videokamera rögzített. Mivel nagyon kevés a szakmában jegyzett rekord - határozták el a családfő kedvencének számító finomság, a somlói galuska elkészítését, ezzel is ráirányítva a figyelmet a cukrász szakmára - mondta el Sajdliné Rabóczky Beáta üzletvezető, aki a sikeres Guinness-rekordról árult el részleteket. Eredetileg háromezer adag alapanyag feldolgozását kezdte meg a húsz fős stáb. Az egész héten át tartó munka során feldolgoztak 1800 darab tojást, 72 kilogramm lisztet, 126 kilogramm cukrot, 22 kilogramm kakaót, 18 kilogramm diót, 6 kilogramm csokit, 240 kilogramm töltelékkrémet, 12 liter rumot, 270 liter tejet, 9 kilogramm pudingport és 150 kilogramm felvert tejszínt. Mindeközben sült az összesen kétszáz darab 50 centiméterszer 75 centiméter méretű piskóta tészta is. Pénteken finiséhez érkezett a nem éppen „piskóta” vállalkozás, amikor is 63 fémtálcát készre töltötték. Az aggodalom, hogy mi lesz a sorsa a remélhetően 3000 adagot meghaladó mennyiségű somlói galuska esetleg megmaradó részével - szép lassan szertefoszlott, hiszen a reggel nyolc órai nyitástól szűnni nem akaró hosszú sorok vitték dobozszámra az egyenként 25 dekagrammos - alapanyagárban értékesített - adagokat. A nagyszámú érdeklődésnek és vásárlói kedvnek köszönhetően délután nem sokkal négy óra után az utolsó doboz somlói is gazdára lelt. Az összegzés során kiderült, a felhasznált alapanyagot tekintve mintegy fél millió forintba kerülő kísérlet sikerült, vagyis a jó nevű tatabányai cukrászdában 3650 darab egyenként 25 dekagramm súlyú somlói galuskát készítettek el és adagoltak ki mintegy 8 óra alatt. A dokumentumok angolra fordítása és a videó anyag elküldése után kerülhet be a rekordok évkönyvébe a tatabányai óriás somlói. A tatabányai Stop Cukrászda 100 adag édességet a Szent Borbála Kórház gyermekosztályának ajánlott fel, amelyet Sajdliné Rabóczky Beáta és Rabóczky Andrea vezetésével adták át az apróságoknak, további száz adag somlóit pedig a tatai idősek otthona lakói számára juttattak el Kép és szöveg: Crisan Marius Szombaton 3650, egyenként 25 dekagramm súlyú somlói galuskát adagoltak ki mintegy nyolc óra alatt Traffipaxos ellenőrzés A megyei rendőrkapitányságok az alábbi helyeken tartanak traffipaxos ellenőrzést: Tatabányán, az Árpád, a Dózsa és Rákóczi úton; Nyergesújfalu, Lábatlan, Süttő, Esztergom, Pilismarót, Dömös területén, a 10., a 11. és a 111. számú főutakon; Almásfüzitő külterületén; Komáromban, a Klapka úton és a 13. számú főúton; Ács külterületén; Tatán, a ferencmajori elágazásnál; a Kakas, a Tavasz, az Ady, a Baji, a Május 1. úton; Neszmély és Dunaalmás belterületén a 10. számú főúton; valamint az M1-es autópálya 43-as kilométerszelvényének B-oldalán Rendszeresen szemlézi lapunkat az »OBSERVER« OBSERVER BUDAPEST MÉDIAFIGYELŐ KFT. 1084 Budapest, Vill., Auróra u. 11. Tel.: 303-4738 Fax: 303-4744 • http://www.observer.hu KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI HÍRLAP Közéleti napilap Alapítva 1996-ban. Szerkeszti: a Szerkesztőbizottság Szerkesztőség vezetője: Vámosi László Marketingvezető: Józsáné S. Zsuzsa Kiadja a Komáromi Nyomda és Kiadó Kft. Felelős vezető: az ügyvezető A kiadó és a szerkesztőség postacíme: 2901 Komárom, Igmándi út L. Pf.: 21 Telefon: 34/540-521, 34/343-970, 34/344-244, 34/344-185. Fax: 34/540-520 E-mail: knyomda@axelero.hu Előfizethető a postahivatalokban, a hírlapkézbesítőknél. Előfizetési díj: 2000. augusztus 1-jétől 1 hónapra 699 Ft, nyugdíjasoknak 594 Ft. Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt., árusítja a RÁBAHÍR Rt., alternatív terjesztők. A hirdetések tartalmáért felelősséget nem vállalunk, kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Nyomtatás: a Komáromi Nyomda és Kiadó Kft. nyomdájában. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. ISSN: 1219 — 8277. HÍRLAP Megyei krónika Fogadónap Oroszlányban Oroszlány város polgármestere, Rajnai Gábor ma délután egy és négy óra között tartja soron következő fogadónapját a polgármesteri hivatalban. Lakossági fórum Tatabányán Papp Károly, Tatabánya 1. számú választókörzetének önkormányzati képviselője december 12-én, csütörtökön délután öt órától lakossági fórumot tart a Ságvári Endre Általános Iskolában. A lakossági fórum témája a területet érintő szabályozási terv lesz majd. Testületi ülések Esztergomban Ma délután négy órakor a városháza nagytermében rendkívüli ülést tart Esztergom képviselő-testülete. A tervek szerint zárt ülésen közbeszerzési ügyben döntenek. December 12-én, csütörtökön délután három órakor a városháza nagytermében tartja soron következő rendes ülését a város képviselő-testülete. A Radír Rádió vendége Zoltán Diána December 10-én, kedden délután fergeteges műsorra számíthatnak azok, akik rádiójukat az FM 97,8-as Mhz-re, a Radír Rádióra hangolják. A Radírsaláta népszerű műsorvezetője, Pákai Ernő, Zoltán Diánával, a Terézapu beájulna avagy állítsátok meg a szőke nőket! című könyv szerzőjével sziporkázik holnap délután. Ne tessék azonban búgó hangú, negédes beszélgetésre számítani, hiszen Zoltán Diána személyében valójában a két szerző, Dián Tamás és Belinszki Zoltán látogat el a Radír Rádióba. Csupán ízelítőül részlet a könyvből (természetesen a szerzők engedélyével!): „Totál felvillanyozódtam. Ez a pasas fantáziát lát bennem! Értékeli a teljesítményemet! Éreztem, hogy tokától bokáig elérzékenyülök. Őszapó tollat vett elő a belső zsebéből. - Alkalmanként harmincezer. Jó lesz? Nyeltem egyet. - Nem egészen. A hármassal kezdődő számok eddig még sohasem hoztak nekem szerencsét. Az elnök csak nézett. Láttam a szemén, hogy gondolkodik, és vibráló izgalom lett rajtam úrrá. Tárgyalok! Pénzről! A saját pénzemről! Az első kemény megmérettetés ábrándos életemben. - Tehát? - kérdezte őszapó a tollát forgatva. Tudtam, észnél kell lenni. Ez egy profi. Akármilyen jóságosnak tűnik, akkor is egy vérprofi. - Legyen huszonkilenc - böktem ki végül. - Az már nem hármas. - Rendben - biccentett. Kis híján felkiáltottam örömömben. Hurrá!!! Sikerült ráerőltetnem a saját akaratomat! Hát mégis van helyem a versenyszféra cápái között!!!” (PR) Monotypiák Prágából a Komáromi Kisgalériában A komáromi Csokonai Művelődési Központon belül működő Komáromi Kisgaléria történetében szokatlan időpontban, szombaton délután öt órakor került sor Lőrincz Zsuzsa grafikusművész kiállításának megnyitására. A pozsonyi születésű, és jelenleg Prágában élő művésznő kiállítását Farkas Veronika művészettörténész ajánlotta a kultúrát, a művészeteket kedvelő közönség figyelmébe Fotó: L. Z. Új vasúti menetrend december 15-től Az európai gyakorlatnak megfelelően a MÁV Rt. új vasúti menetrendje december 15- én lép hatályba és jövő év december 13-ig lesz érvényes. Az új menetrendben a belföldi és a nemzetközi vasúti forgalomban egyaránt történtek változtatások. Az új menetrendben megszűnik a Munte nia, a Slovan, a Rastislav, a Bem és a Karpaty nemzetközi vonat. Ismét Budapestig közlekedik a Wiener-Walzer nemzetközi vonat, amely közvetlen kocsikat továbbít Berlinbe. Egy IC vonatpár szállítja majd az utasokat a budapesti Déli pályaudvarról Grazig. A Pannónia és a Polónia nemzetközi vonatok útvonalát megváltoztatták és lehetővé tették, hogy a belföldi forgalomban is igénybe lehessen venni a szolgáltatást.. A változások között szerepel, hogy InterCity jelleggel közlekedik a Traianus vonatpár Budapest és Temesvár között. A belföldi forgalomban a Budapest- Esztergom vasútvonalon megszűnnek az InterPici járatok. A vasútvonal forgalmát a fokozatosan üzembe helyezett új orosz motorvonatok bonyolítják le. Forgalomba állítják a Kossuth Lajos InterCity Rapid vonatot, amely Budapest és Nyíregyháza között közlekedik. A belföldi forgalom változása az is, hogy InterPici járatok közlekednek majd Záhony és Nyíregyháza, Miskolc és Ózd között.