Komárom-Esztergom Megyei Hírlap, 2007. november (12. évfolyam, 255-279. szám)
2007-11-19 / 269. szám
2007. november 19., hétfő „Nem csuda: poéta vagy" - a versíró pályázat eredményei Dunaalmáson Immár több mint negyed százada, hogy a magyar felvilágosodás legnagyobb lírikusának, az 1773. november 17-én született Csokonai Vitéz Mihály születésnapján a költőre és múzsájára, Vajda Juliannára, Lillára emlékeznek a dunaalmási költészetet szeretők. Ezt tették évről évre a Dunaalmási Nyugdíjas Klub tagjai, miközben az 1960-as évek óta dr. Ferenczy Miklós Csokonaidíjas orvos-író személyében olyan lelkes kutatóra talált a település, aki könyveiben feltárta Csokonai és Lilla életével kapcsolatos összefüggéseket Dunaalmással. November 17-e programja túllépett az eddigi megemlékezések tartalmán! 11 Májusban a község önkormányzata, a Csokonai Művelődési Ház, majd csatlakozva a Dunaalmás Barátainak Köre versíró pályázatot hirdetett meg Nem csuda: poéta vagy címmel. A pályázatot közel 18 intézményi társulás, kft., zrt. támogatta A felhívás hihetetlen sikert hozott. Fél év alatt 113 pályázó tollából 1896 vers érkezett. A szervezők a zsűri tagjainak a dunaalmási születésű Tóth Zsóka Radnóti-dlyas előadóművészt, Lator László Kossuth-djas, valamint Jász Attila József Attila-díjas költőt kérték fel. Az ünnepélyes eredményhirdetésre szombaton a Csokonai Művelődési Házban került sor, ahol a zsúfolásig megtelt nézőtér előtt Simon Andrea művelődésszervező, majd Lévai Péter, Dunaalmás polgármestere köszöntötte a kuratórium tagjait, s mondott köszönetet áldozatos munkájukért. Köszöntötte a megjelent vendégeket, a pályázat résztvevőit, s megköszönte a hivatal dolgozóinak segítségét Kiemelte, hogy a beérkezett 1896 pályamű száma emlékeztet a honfoglalás millenniumi évére. Terveik szerint a pályázati kiírással hagyományt szeretnének teremteni - hangsúlyozta a polgármester. Michl József, a Tatai Többcélú Kistérségi Társulás elnöke, Tata polgármestere, a rendezvény fővédnöke szerint Dunaalmáson ezúttal egy új honfoglalásnak lehettünk tanúi. Ami itt történt, ellentétes azzal, miszerint társadalmunk gyermek- és időskorú ellenes. Dr. Ferenczy Miklós előadásában felidézte Csokonai és Lilla szerelmének történetét, az általa végzett kutatásokat, a költő és múzsája kultuszát, akik nevét a településen intézmények és utcanevek őrzik, a Lila-szobát és Lilla-sírt, amely az irodalomkedvelők zarándokhelyévé vált, Csokonai szobrát, amely évente az emlékezés egyik színhelye lett. Majd elérkezett az eredményhirdetés, Tóth Zsóka kuratóriumi tag ismertette a három kategóriában díjazottakat. Az általános iskolások közül 58-an, a középiskolások közül 144-en, a felnőttek közül 511-en adtak be pályázatra verseket. A legfiatalabbak közül a Szolnokról érkezett Balázs Aliz és Balázs Gabriella megosztott harmadik, a tatabányai Fazekas János második, a komáromi Jordán Anna első helyezést ért el. A középiskolások közül Donáti Flóra Lili budapesti pályázó harmadik helyezést ért el megosztva Lesi Zoltánnal, második lett a tatai Horváth Krisztina, míg az első a Hollandiában élő Szita Szilvia. A dunaalmási versírók - heten - külön elismerésben részesültek: Dankó Bdláné Jolika, Kovács Sándor, László Diána, Szekér Ivánné, Szilágyi Róbert, Szvlyi László és Szvly Rita. A nyertesek díjazott verseit Poroszlai Sándor előadóművész és a dunaalmási Öregmalom Színtársulat tagjai adták elő. Végül Csokonai szobránál, majd Lilla sírjánál gyújtottak mécsest, és helyezték el virágaikat a nyugdíjas klub közreműködésével. Tudósítónktól MEGYEI KRÓNIKA Kistérségi nyelvi vetélkedő Bokodon A bokodi Móra Ferenc-iskola adott otthont annak a kistérségi játékos magyar nyelvi vetélkedőnek, amelynek gyökerei 1993-ig nyúlnak vissza A vendéglátókon kívül Dadról, Környéről, Szákszendről és Oroszlányból érkeztek diákok, hogy összemérjék nyelvi felkészültségüket. Horváth Csabáné ÁMK-igazgató köszöntő szavait követően a két csapat tagjainak a Hegyes Györgyi tanár által összeállított kérdésekre kellett válaszolniuk, amelyek között akadtak találós kérdések, szólások és közmondások, tréfás játékok, nyelvtörők. A gyerekeknek közel másfél órás verseny során kellett bizonyítaniuk, hogy jártasak nyelvünk útvesztőiben, miközben azért volt alkalom a nevetésre is, néhány vidámabb feladat kapcsán. A nagyon jó hangulatú vetélkedőt végül Bököd csapata nyerte (Bohus Petra, Koncz Enikő, Juhász Dalma, Fazekas Márton), a második helyen Dad (Farkas Mónika, Mag Klára, Mohos Kitti, Kantái Levente), míg a harmadik helyen pedig Szákszend csapata (Sirokmán Dóra, Kremf Martina, Kovács Vanessza, Mayer Ferenc) nyert Tudósítónktól A gyerekeknek másfél órás verseny során kellett bizonyítaniuk, hogy jártasak nyelvünk útvesztőiben Sárkányok mesemondó találkozója A mese világában megmártózni jó dolog. Nem csak a gyerekembernek, hanem a felnőtteknek is. Az igazi mesét megőrizni és tovább adni tiszteletre méltó törekvés, főleg akkor, ha a televízióból csak úgy zúdul ránk az üzlettel megtámogatott rajzfilmek sokasága. A bakonysárkányi iskola élenjár ebben az értékmegőrzésben. Az elmúlt napokban hatodik alkalommal rendezte meg a „Sárkányok mesemondó találkozóját”. A nevükben sárkány nevet viselő települések iskoláinak diákjai jöttek el a bakonyalji faluba, és mérték össze előadói képességüket. A vendéglátó bakonysárkányi iskola tanulóin kívül a szilsárkányi és a bősárkányi iskolák tanulói is a közönség és a zsűri elé álltak. Utóbbi külön értékelte az elsősöket, a 2-4. osztályosokat és a felsős diákokat. Külön dicséretet kaptak a 7-8. osztályosok vállalkozó kedvükért, a mesékhez való pozitív hozzáállásukért Sok szép és kedves mese hangzott el a versenyben, a gyerekek tudásuk legjavát nyújtva szerepeltek. Az első osztályosok között a bakonysárkányi Kiss Zoltán, a szilsárkányi Kajtár Richard és az ugyancsak bakonysárkányi Jámbor Bence kapott különdíjat. A 2-4. osztályosok között első helyezést ért el Kiss Anna (Bakonysárkány), második Prosszer Vivien (Bakonysárkány/Aka) és a harmadik Nagy Nikolett (Bakonysárkány) lett. A felső tagozatosok (5-8. osztály) között a zsűri nem tudott dönteni a szilsárkányi Szabó András és a bakonysárkányi Kiss Krisztina közül, ki nyújtott jobb teljesítményt, mondta szebben a mesét így mindketten az első helyen végeztek. A második Heller Adrián (Bakonysárkány), a harmadik Krausz Berta (Bakonysárkány/Aka) lett A bősárkányi Fábián Nikolettet különdíjban részesítette a zsűri. Az alsósok versenyének lebonyolítását Sinkoviczné Varga Márta, a felsősökét Prosszerné Benczik Edit irányította A díszletek Beke Ildikó vezetésével készültek. Munkatársunktól Kihirdették Esztergom-Kertvárosban a IV. Ister-Granum Eurorégiós Rajzverseny eredményét Lezárult az esztergom-kertvárosi Féja Géza Közösségi Ház Ister-Granum Eurorégiós Rajzversenyének idei pályázata. Húsz iskolából - ebből 6 szlovákiai területről - 287 pályamű érkezett. A rajzverseny sok felvidéki diákot is alkotásra késztetett: 116-an küldtek illusztrációt a megadott témaköröknek megfelelően. Az eredményhirdetésre és a díjak átadására szombaton került sor az intézményben. A pályamunkákat három tagból álló zsűri bírálta el: Szóda Tibor festőművész, Juhász Bálintné, a Selyemfonal Képzőművész Kör vezetője és Vámosi Tiborné képzőművész. A díjazottak kategória (alsósok), illusztráció kedvenc mesémhez: I.: Petra Tomova (4. b; Párkány - Zakldna Skola), II.: Bíró Hajnalka (3. a; Babits Mihály Általános Iskola, Esztergom), ÜL: Galbara Viktória (Liszt Ferenc Művészeti Alapiskola, Párkány), különdíjak: Tringer Dóra (1. a; Petőfi Sándor Általános Iskola, Dorog) - a Magyar Vöröskereszt különdíja, Gyarmati Viktória (3.; Liszt Ferenc Művészeti Alapiskola, Párkány) - a kertvárosi polgárőrség különdíja, Oszvald Dóm (4. osztály; Petőfi Sándor Általános Iskola, Dorog) - a Esztergom-Kertvárosért Alapítvány különdíja, Tihanyi Viktória (3. osztály; Petőfi Sándor Általános Iskola, Esztergom) - az Idősek Klubja különdíja, Körmendi Mini (1. a; Babits Mihály Általános Iskola, Esztergom) - a Féja Géza Közösségi Ház különdíja, Michaela Galgociová (4. b. Párkány - Zakldna Skola) - a Selyemfonal Képzőművész Kör különdíja (Juhász Bálintné felajánlása), Puksa Franciska (3. osztály, Vitéz János Római Katolikus Tanárképző Főiskola Gyakorló Általános Iskolája) - a Selyemfonal Képzőművész Kör különdíja (Vámosi Tiborné felajánlása). II. kategória (felsősök), illusztráció kedvenc regényemhez, novellámhoz: I.: Andrékó Lajos (7. osztály; Leányvári Általános Iskola), II.: Kis Luca (7. osztály; József Attila Általános Iskola, Esztergom), III.: Bogyó Szilvia (8. osztály; Kernstok Károly Általános Iskola, Nyergesújfalu), különdíj: Erna Toldyová (9. c; Párkány - Zakldna Skola) - a Magyar Vöröskereszt, különdíja: Nikoléta Hajnalová (9. c; Párkány - Zakldna Skola) - a kertvárosi polgárőrség különdíja, Brindusán Mátyás (6. osztály; Leányvári Általános Iskola) - az Esztergom-Kertvárosért Alapítvány különdíja, Berényi Adrienn (8. a; Petőfi Sándor Általános Iskola, Dorog) - az Idősek Klubja különdíja, Merva Dáriusz (6. osztály; Szalka) - a Féja Géza Közösségi Ház különdíja, Bíró Liza (7. b. Kerstok Károly Általános Iskola, Nyergesújfalu) - a Selyemfonal Képzőművész Kör különdíja (Barna Ernőné felajánlása) •