Komáromi Lapok, 1920. július-december (41. évfolyam, 47-97. szám)

1920-07-10 / 49. szám

2. oldal. „Komáromi Laput* 1920 július 10. jük helyesen és jól fel fogoUak­ szolgálni, ha minden panaszt, minden sérelmet han­gosan mondunk el, nem suttogunk vén­asszonyok módjára fejeinket összedugva, nem az »aztmondják* „úgyhallottuk“ kényelmes formuláiba takarózunk bele, de férfias nyíltsággal állunk ki azok­kal, bizonyításra kész anyaggal, szóval teljes sajtó-fegyverzettel. Talán kényelmesebb volna a sötétség leple alatt komplottokat szőni, kis sérel­meket nagyokká felfújni, de igazságérze­­tünk és a magyar fajjal született egyenes­ség és nyíltság ezeket elutasíttatja velünk. Irányunk és könyv mindenki előtt irásmodorunk nyitott Mi készséggel ál­lunk minden jó és igaz ügy mellé, de viszont minden visszaélést és igazságta­lanságot élesen bírálunk, amint azt az azok révén elszenvedett jogtalanság és a magyarságnak okozott testi és lelki szenvedések megkövetelik és parancsoló kötelességünkké teszik. Mi zsupán­ kormánybiztos úrtól sem hivatali elődétől soha nem kértünk sem­mit, sem támogatást, sem elnézést, sem protekciót vagy kegyeket, előszobájában és hivatalában csak akkor fordultunk meg, ha ezzel kötelesek voltunk, ránk egyen kívül ma sem nem is ko­mást, mint igazságot. Ennek előrebocsátása után el kell azt a vádat hárítanunk, hogy olvasókö­zönségünket újból és újból államellenes gondolkodásra és hangulatkeltésre késztet­jük. Nem mi tesszük ezt, hanem a köz­élet csendes vizeire kidobott izgató kér­dések, amelyek nem maguktól bukkanak fel a vizek mélyéről. A hullámok felülről hozzák mozgásba és forrongásba a kedé­lyek, a tömeg, a társadalom nyugodt víz­tükrét Mi szeretnénk legjobban az elégedett­séget hirdetni, hogy minden jól megy, jó sorsunk van, de ha ezt meg tudnék tenni, olyan szerepre amelyre csak a közmegvetés vállalkoznánk, lehetne az az egyedüli válasz azok részéről, akiknek mi lapunkat írjuk. Mi látjuk a keserűsé­get, a szenvedéseket, az­ összeszorított öklöket, mi halljuk a jajokat és a zoko­gást. Becstelen gyávák maradnánk és megbélyegzettek örökre a magyarság előtt, ha ezeknek hangot nem adnánk. Ám tessék a sebeket meggyógyítani, mi le­szünk azok, akik levett kalappal állunk meg a tények bizonyítékainak látható eredményei előtt. Azt észleltük, hogy a politikai válto­zással a sajtó szabadsága is levetheti a reá vert bilincseket, beszélnek e szabadság teljes visszaállításáról is — és ime a közölt rendelet mintha’ új bilincseket akarna reánk kovácsolni. Ezzel a vála­szunkkal felebbezünk ez ellen zsupán­­kormánybiztos úrhoz, hogy ezek után a jobb értesültség tudatában az e tárgyban beérkezett jelentéseket újabb megfontolás tárgyává téve alkossa meg rólunk és működésünkről ítéletét. .Tisztelettel a Komáromi Lapok szerkesztősége, és ez a nyugodt, komoly társadalmi osztály felkerekedett, vonatra ült aratás, a leg­nagyobb dologidő idejében és a miniszter elé járult panaszaival. Mindenesetre súlyosak lehettek az okok, amelyek a gazdákat arra kénysze­­rítették, hogy letegyék a kaszát, abba­hagyják az aratást. Az ezernyi seb közt, amelyből a társadalom vérzik, a gazdák sebei is oly súlyosak, hogy azokat gyó­gyítani kell. Ez a társadalmi osztály fajunk gerince, a mi drága és értékes magyar fajtánké, tehát minden bajuk és bánatuk, a mienk is, minden keserűségük megrontja a mi örömünket is, ha ugyan örömre lehetne okunk a mai időkben. Leginkább azt kérik a minisztertől, hogy a termés árát úgy szabályozza az állam, hogy az a termelés költségeivel összhangban álljon­­ az iparcikkekkel, a szénnel és a munkabérekkel. Azt kérik, hogy a kormány ne szolgáltassa ki őket a terrornak, mert ez a termelés végve­szélyét jelentené. * Nem üres fenyegetés az, amit hallunk, hogy a gazdák csak a saját szükségletükre valót termelik, ha a mai elfajult állapo­tokon nem segítenek és a termelés nagy mértékben meg fog csappanni, a város nyomorogni és éhezni fog. Ezt nem volna szabad elnézni és megengedni. Segítsenek a földmunkás helyzetén, a gazdasági cselédeken is — akik mel­lesleg semmiféle városi hivatalnokkal és testi munkással nem cserélnek — adják meg azoknak jogos követelését, de azután legyen nyugalom, legyen rend, legyen nyugodt munka. A régi rendet pedig hagyják meg a gazdálkodásban, amely a naphoz, a legfőbb hatalomhoz igazodik és az időjáráshoz, amely mindenkinek paran­csol. Az a földmunkás nyáron dolgozhatik két hónapon át 10 —12 órát is, mert télen hónapokig tétlenül és munkátlanul él és ideje van erőt gyűjteni a nyár munkájához. Értsék meg, hogy ez a ter­mészet rendje, amelyet emberi ész meg­változtatni nem képes, emberi akarat meg nem fordíthat. Sem kormány, sem szakszervezet nem tud a napnak és az időjárásnak parancsolni. tető Xerxes a görögök ellen indult bűn­hadjáratra és a Boszporuson nem tudott átkelni a vihar miatt. Haragjában megkorbácsoltatta a tengert, mikor az lecsendesedett és a sereg átvonulhatott. És Xerxes azt hitte, hogy a tengernek is tudott parancsolni, holott a természet örök törvényeivel szemben mi emberek, kisgazdák és szocialisták egyenlően senkik és semmik vagyunk. Ezt a kisgazdák igen jól tudják, tanulják meg a szocialisták is és a kormány is. A gazdák és a termelés. A szén kérdése. — Monstre küldöttség Pozsony­ban e miniszternél. — A miniszter jóakarata nem kétséges. A kisgazda osztály több ezer tagú kül­döttsége kereste fel szerdán dr. Dérét teljha­talmú minisztert, hogy előtte panaszait és sé­relmeit előadja. Ez a konzervatív osztály, mely nyugalmát minden viszontagság és rázkódtatás közepette is meg tudta őrizni, ma az elégület­­lenségtől forrong. Az összes gazdasági kor­mányintézkedések a termelőt sújtják úgy a munkáskérdés megoldásában, mely a legsze­rencsétlenebb helyzetet teremtette, mert a ter­melést gyökereiben támadja meg, mint a szén­kérdésben tapasztalható roppant viszás helyzet, a malomipar megoldatlan válsága, mind a gazdák megannyi óriási baja. Ezeket tárta fel a miniszter előtt az a hatezer kisgazda, aki szerdán Pozsonyba uta­zott, hogy a miniszter előtt előadandó kére­lemnek számbeli súlyával is nyomatékot adjon.. A kisgazda és félmíves párt vezetői csakugyan kiváló agitatív működésük fényes példáját nyújtották a tömegek mozgósításában. A pozsonyi vonat csak úgy ontotta ma­gából az utast és azon egy talpalatnyi állóhely sem maradt üresen. A miniszterhez Füssy Kálmán kisgazda­párti képviselő vezette a küldöttséget és rövid szavakkal üdvözölte a minisztere rámutatva egyúttal a gazdáknak nagy sérelmeire, amelyet a képviselő úgyis mint kisgazda a leghivatot­­tabb megítélni és tolmácsolni. Dr. Mohácsy János a kisgazdapárt ügyve­zető elnöke vette át azután a szót és egy óráig tartó beszédben ecsetelte a gazdák panaszait és sérelmeit, melyek a gazdasági termelés csődjébe vezetnek. Rámutatott a lehetetlen szén* árakra, amelyek a béke árakhoz viszonyítva 3000%-kal emelkedtek, míg a gabona ára csak annak háromszorosát érte el. A drága szén egy részét azonban a méregdrága vasúti fuvar mellett is ellopják a szállítás közben, ha már van is, tele van palával, alig használható. Foglalkozik a gazdasági mun­káskérdéssel, mely a felelőtlen izgatások folytán teljesen el­fajult. Gazda és munkása, kik eddig szinte családias összhangban dolgoztak, ma ellenfelek­ gyanánt állanak szemben. A gazdasági munká­sok hétről-hétre új követelésekkel állnak elő, ezeket teljesíteni már nem lehet és a gazdák összeroppannak a terhek súlya alatt. A pénzügyigazgatóság is óriási nehézsé­geket gördít a gazdálkodás útjába. Lepecsétel­ték­ a kézi darálókat, így a hizlalás megakadt; most katonasággal tömték meg a falvakat, hogy a termést ellenőrizzék. Ez a gazdákat iszonyúan­ izgatja. Szóval a gazdán segíteni kell, ha a termelés csődjét elkerülni akarja az állam. Dr. Derer miniszter válaszában kijelen­tette, hogy mindent megtesz, amit saját hatás­körében a gazdák érdekében tehet, e fontos és az állam szempontjából nélkülözhetetlen osz­tályért. A gazdasági munkásügyekre vonatkozó­lag a miniszter kijelentette, hogy a szabad szervezkedés feltétlen híve, ezt korlátozni nem akarja, a gazdákat is erre szólítja fel. A gaz­dasági szakszervezetek gyermekkorukat élik, gyermekbetegségekben szenvednek. Fontos dolgokat mondott a terorról: — Nemcsak itt önök előtt mondom de mondom ezt bárhol másutt is, hogy a terror­nak határozottan ellensége vagyok és a terrort nem fogom eltűrni, bármilyen színű is legyen az és bármilyen oldalról is jöjjön az. A terror a legigazságtalanabb fegyver és egyszersmind a legveszedelmesebb is, mert mi sem könnyebb annál, hogy a terror fegyvere ne azt sújtsa, akinek azt szánták, hanem éppen azt, aki avval élni akar. Nem kell önöknek tisztelt uraim attól félni, hogy a földnek a termését, amelyet önök verejtékkel állítottak elő, igazság­talanul elveszi valaki. Biztosíthatom önöket és vállalom érte a felelősséget, hogy az állam van olyan erős, hogy törvényeinek és rendelkezései­nek érvényt szerezzen. A törvények előtt­­ min­denkinek meg kell hajolnia ebben az államban és aki ellene szegülni merészelne, az államha­talom súlyos kezével találná magát szemközt. És én nem ismerek más uralmat, csak az állam uralmát, tehát ellensége vagyok bármily néven nevezendő osztályuralomnak. Az osztályuralom csak arra jó, hogy az abból kinrekedtek igaz­ságtalan elbánásban részesüljenek. Az osztály­­­uralom is terror, ez az állam pedig nem fogja megtűrni a terrort. A kormány a gabonát szabad kereskede­lem tárgyává nem teheti, mert az állam 150000 vagyon lisztjéből csak 90000 vagyont tud a belföldi termeléssel fedezni, 60000 vagyont importálni kell. Felkiáltások: Magyarországból! Kell-e magyar bojkott? (Nagy zaj). A gabonát rekompenzációs úton akarja az állam beszerezni.­ A kisgazdákat ipar­cikkekkel állami úton akarja ellátni. Végül a miniszter a kisgazdáknak köszö­netet mondott megjelenésükért, panaszaik or­voslását ígéri és kéri, hogy ezekkel bizalom­mal keressék fel a jövőben is. (Zajos éljenzés.) Terjesszük a Komi Lapokat!

Next