Könyvvilág, 1984 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1984-12-01 / 12. szám
Szenes Molnár Albert XVII. ZSOLTÁR T. B. Könyörgése Dávidnak az megszabadulásáért. 1. Hallgasd meg igazságomat, Úr Isten, kiáltásom értsd meg, Figyelmezz hozzám és tekintsd meg Szívbéli imádságomat, ítéletet tetőled várok, Nézd meg igyem, láttas törvént, ítélj meg igazság szerént, Mert én álnoksággal nem járok. 2. Szívem éjjel megpróbáltad, És megvizsgáltad teljességgel, Láttad, hogy eggyel én nyelvemmel, Csalárdság nélkül találtad. Azmit ember szól, avagy mivel, Én alakid beszédire Gondot tartok szent igédre, Nem járok az gonosztévővel. 3. Vezérljed én járásomat, És tarts meg az te ösvényeden, Másuvá senki ne térítsen, Erősítsed lábaimat. Téged hívlak én segédségre, Uram, láss meg szükségemben, Kérésem vedd füleidben, És légy figyelmes beszédemre. 4. Te vagy bizonyos utalmok, Azkik te benned reménjenek, Mutasd jóvoltodat ezeknek, Hogy lássák az rád támadók. Mint az te szemeidnek fényét, Úgy megőrizz, Uram, engem, Szárnyad árnyékában fejem Takargasd, őrizvén ösvényét. 5. Utalmazz ellenségimtől, Azkik veszedelmemre járnak, És mindenünnen környülfognak, Ments meg engemet ezektől. Kövér nyakok csak föl nem pattan, Kevélyen szólnak ellenem, Lesnek, kergetnek, hogy engem Megtapodjanak az föld hátán. 6. Ollyak, mint az vad oroszlán, Ki az lesből az prédára szök, És mint az éh oroszlánkölyök, Ólálkodik az barlangban. Uram, jövel, vegyed eleit, Verd földhöz éles tőröddel, Lelkem mentsd meg fegyvereddel, Rontsd meg ellenségim ezeit. 7. Ments meg kezeddel ezektől, Azkik élnek csak ez világnak, És csak e hasoknak szolgálnak, Ez gondjok teljes szívekből. Mert eleget adsz e testöknek, Kikvel tölthetik hasokat. Hizlalhatják magzatjokat, Még unokájok is eltelnek. 8. Én pedig az igazságban Színét meglátom fölségednek, És ha álmomból fölserkenek, Megelégszem jóvoltodban. (Szenes Molnár Albert: Psalterium Ungaricum Szent Dávid Királynak És Prófétának Százötven Zsoltári. Szépirodalmi. 404 oldal, kötve 82 Ft.) mm ......... «•MNMMmBMMMm %■ 16 A százezredik oldal felé Előbb-utóbb minden korszak ráébred annak szükségességére, hogy önnön sajátosságait „viszszakeresse” az időben, hogy azonosságtudatát a hagyománnyal is meg kell támogatni, hiszen mi sem jellemzi jobban az egyes korok öntudatát, mint a tradíciók vállalásának iránya és formája. Ezt szolgálták és szolgálják a néhány évtizedenként kiadott nagy történelmi szintézisek, az irodalomtörténeti összefoglalások, a klaszszikusokat élesztő reprezentatív könyvsorozatok. A „Magyar Remekírók” könyvfolyamának elindítását is ez a mély öntudattisztázó korérzület motiválhatta, követve irodalmunk hatkötetes történeti feldolgozását, s párhuzamosan haladva például a magyar história és a magyar művészettörténet új feldolgozásával. Gigantikus vállalkozás a „Magyar Remekírók”. 1973-ban indult meg, s tíz év alatt mintegy nyolcvan - esetenként 1000 laposnál is testesebb - kötetet bocsátott ki. Bevégződésének dátuma beláthatatlan, hiszen a sorozat alaprajza - a jelek szerint - folyamatosan módosul, bővül - rugalmasan alkalmazkodik a közben is múló időhöz. Ezt a rugalmasságot kötelességünk - valamennyiünknek - időről időre próbára tenni. A tét igényli: e sorozatnak egyfelől a nemzeti irodalom vitathatatlan értékeit kell újra számba vennie, másfelől az esetenként talán kisebb jelentőségű életművek és a - klasszikus poétikai normák szerint - marginális írásbeliség dokumentumainak felidézésével az elmúlt korok és a jelen szellemi kapcsolatait kell dokumentálnia. Régies fordulattal élve, egy nemzeti könyvesház úgy kell ügyeljen az értékőrzésre, hogy közben életessé is tegyen minden értéket. Érdemes mindezt előrebocsátani a Századvég című kétkötetes regényantológia bemutatásakor és kommentálásakor. Tíz regény majdnem harmadfél ezer oldalon ... A tízből öt - Iványi Ödön, Ambrus Zoltán, Justh Zsigmond, Bródy Sándor és Gárdonyi Géza itt közölt munkája - vitathatatlan reprezentációja a kor regényirodalmának. Ha nem is a századvégé, hanem inkább a századfordulóé, hiszen ez a kiadvány 1888-tól 1905-ig válogat. A másik öt regény kiválasztása már esetlegesnek mondható. Az irodalomtörténeti konszenzus Csiky Gergely regényei közül a Sisyphus-t tartja a legtöbbre, Loviktól a Kertelő agárt. Tolnai Sötét világa nem regény, hanem emlékirat, Papp Dániel műve kisregény (Gárdonyié is az), s Herczegnek is van érvényesebb műve, mint a Pogányok (ha későbbről is). Vitatkozni minden válogatáson lehet, csak „post festa” nem túl érdemes. Hasznosabb és a sorozathoz mindenképpen méltóbb a figyelemfelhívás, amit azért -valljuk be - némi aggodalom is színez. Ha a címet nézzük: Századvég - így, névelő és mindenféle megszorító jelző nélkül, az a benyomásunk támad, hogy a „Magyar Remekírók” ezzel mintegy „letudta” ezt a korszakot, ami több szempontból nem lenne helyes. (Lehet persze, hogy a mostani századvég teszi fülünket túl érzékennyé minden esetben, ha a XIX-XX. század fordulójáról esik szó ...) Először is azért, mert a magyar századvégnek nem a regény, hanem a novella a vezető műfaja. Még az is kétséges, hogy a korban vajon az irodalom-e a vezető művészet, s nem, mondjuk, a zene, a képzőművészet vagy a színház. A „Magyar Remekírók” öt kötetben jelentette meg a XIX. és a XX. századi magyar kispróza legjavát, ám mindezek nem pótolhatnak egy, a századforduló irodalmi mentalitását valóban jellemző válogatást. Egy olyant, amely a nyolcvanas évektől - ez a fordulópontja a magyar epikának - együtt szemlélné és méltányosan szemlézné Gozsdut, Peteleit, Bródyt stb. az egyik, a Cholnokyakat, Csáthot, Színit stb. a másik - időbeli - póluson. Egy-egy művel jelezve, hogy e sorozat tagja Mikszáth is, a kései Jókai is, csakúgy mint Krúdy, Ady vagy Kosztolányi. (Itt most nem is szólva arról, hogy hány tucat olyan elfeledett novellistánk van a nyolcvanas évektől - Bodon József, Pap Mariska, Kazár Emil, Kupcsay Felicián stb. stb. - akinek egy-két dolgozata igazi remekmű.) A mítosz, a dekoráció, a mese, az egzotikum, a betegségkultusz, a misztika, az (új) népiesség stb. - olyan jellemzői a századvégnek és a századelőnek, amit csak a kisprózai műfajokkal tudunk illusztrálni. Mi sem jellemzi jobban a kor válságtudatát, válságérzületét, mint az, hogy vitathatatlan minőségű, klasszikus nagyregényt nem tudott kihordani. Itt említhető meg, hogy figyelmet érdemelnének egy ilyen - virtuális - vállalkozásnál a novellaciklusok, amiket bízvást tekinthetünk regénypótléknak, árulkodó poétikai jelzésnek a regény lehetetlenségéről (Mikszáth, Gozsdu, Bródy, Petelei, Gárdonyi, Cholnoky Viktor stb.). S ha visszatérünk a regényekhez, nyúljunk vissza egészen a hetvenes évek elejére. Az egyetemi oktatás évről évre visszatérő mizériája, hogy a kiegyezés utáni igen fontos, néhol a remeklést súroló epikai művek elérhetetlenek, sokszor még a nagy könyvtárakban is. Asbóth Álmok álmodója mindenek előtt. De gondolhatunk Toldy Istvánra, a regényíró Beöthy Zsoltra és Vértesy Arnoldra is. Előbbre lépve az időben: Gozsdutól a Köd, Rákosy Viktortól a Korhadt fakeresztek és az Elnémult harangok, Török Gyula egy-két regénye, Acsádytól a Fridényi bankja és Tóth Bélától A boldogasszony dervise, Kazár Emiltől esetleg A ma holnap nélkül stb. az, amely helyettesíthetné vagy kiegészíthetné a Századvég kötet egyik-másik beválogatott darabját. Figyelmünkre mindenképpen érdemesek. Kitűnő kötetet lehetne összeállítani a kor művészeti esszéiből, útirajzaiból, filozófiai traktátusaiból, naplókból, levelezéséből is. Asbóthtól Czóbel Minkáig, Komjáthytól Gozsduig, Justhtól Ambrusig. (Nota bene: Ambrus 1914-es kisregénye, A tóparti gyilkosság, egyik csúcspontja a századforduló művészetének.) A „fin de siécle”, a századvégiség mentalitását egy ilyen fragmentumgyűjtemény talán még hívebben tükrözné, mint a legalaposabb válogatás a széptanilag minősíthető írásművekből. Hiszen - tudjuk - nem volt még történelmi korszak, amikor élet és irodalom ilyen példátlan erővel igyekezett volna azonosulni. (S itt gondolhatunk a zene, a színház, a képzőművészet kísérő „írásbeliségére” is.) Kiadói jelzésekből ismerhetjük a „Magyar Remekírók” elkövetkezendő köteteit. Megnyugvást kelthet - témánknál maradva -, hogy készül egy Gyulai válogatás (az Egy régi udvarház utolsó gazdája alapvető műve a XIX. század beszélyirodalmának), várható Mikszáth kisregényeinek és Krúdy novelláinak kötete is. (Reméljük, hogy a regényíró Tolnai Lajos- és a Gárdonyi-életmű sem felejtődik el.) A „Magyar Remekírók” megindítása előtt Illés Endre bölcsen közszemlére és vitára bocsátotta a sorozat tervezetét. Most a harmadik lustrum kezdetén érdemes volna megtenni ugyanezt. Ez a vállalkozás nemzeti közügy, rangosságát és érvényét csak a legszélesebb figyelem szavatolhatja. Ezért ne tekintse senki az itt leírtakat az ízetlen hibakeresés vagy a nemtelen tudálékosság „kinyomatainak”, hogy egy múlt századi fordulattal éljünk. Végezetül ne menjünk el szó nélkül a Századvég című kiadvány egy bántó stiláris aprósága mellett sem. A szerkesztő, a sajtó alá rendező ne használja kommentárjaiban az egyes szám első személyt. Ne írja azt, hogy „gondoztam”, „egységesítettem”, „megőriztem”, javítottam”, „közlöm”, „törekedtem”. Egy ilyen kiadványban, egy efféle sorozatban a grammatikai személytelenség az illő és helyénvaló. Alexa Károly (Századvég I—II. Szépirodalmi Magyar Remekírók, 1152+1224 oldal, kötve 155 Ft.) SflRSMilHHlMIMEEBgMBiSa KÖNYVILÁG