Könyvvilág, 1993 (38. évfolyam, 1-12. szám)
1993-01-01 / 1. szám
Viszontagságos év volt a tavalyi mindazoknak, akik könyvek írásával vagy kiadásával foglalkoznak. Számomra kétszeresen az, hiszen én szerzőként és az AB OVO egyik tulajdonosaként is érdekelt vagyok. 1992 nem a könyvek éve volt. Nem is a könyveseké. Az elmúlt évben újabb könyvesboltokat privatizáltak - hogy azután többségükben butikok nyílhassanak. A magunk mögött hagyott esztendőben a patinás állami kiadók kártyavárként omlottak össze. A kéziratok zömét postafordultával - sajnálkozó levelek kíséretében - visszaküldték a hüledező szerzőknek. Lezárult az a korszak, amikor az írókat még valamelyest eltartotta a könyvkiadás. Hallottam olyan - nem is ismeretlen - szerzőről, aki immár fizetne azért, hogy kiadják. A döglődő állami könyvterjesztő vállalatok egy része fölszeletelődött. Akadt, amelyik fillérekért elkótyavetyélte sok év alatt fölhalmozódott készleteit, harminc év magyar könyvkiadásának jelentős részét, mintegy hatmillió könyvet. Huzatos raktárakban, egykori istállókban rohadnak ezek a könyvek, árulják őket drámaian leárazva, de hiába, ennyi kötetre nincs fizetőképes kereslet. Az írók nagy része írás helyett ideje javát politizálással vagy üzleteléssel töltötte. Sokan más pályán próbáltak szerencsét. Mindez már érezhető a könyvkiadók termésén, pedig zömében még a közelmúltban írott munkák kerültek a pultokra és polcokra. Persze, a könyves pultok és a polcok is összezsugorodtak, nemcsak a boltok felemás privatizációja miatt, hanem mert a könyvárudák zöme még mindig a halódó állami vállalatok tulajdona, és alig van pénzük vásárolni. Az a különös helyzet állt elő, hogy a boltok pénztárcája szinte szűkösebb, mint az olvasóké. Régen láttam olyan szegényes kínálatú kirakatokat karácsony előtt, mint a mostani télen. Mindehhez év végi csattanó volt a könyvekre is bevezetett áfa, melytől a már amúgy is magas árszínvonalnak emelkednie kell. Amikor a család költségvetése deficites, a könyv a lemondások hosszú listájának élére kerül, közvetlenül a színház, a mozi és a koncert mellé. Aronson és Pratkan is írja A rábeszélőgépben, hogy számításaik szerint a hithű szerzetes, aki egész élete során mindennap részt vesz a misén, kábé huszonötezer szentbeszédet hallgathat meg (föltéve, hogy megéri a hetvenedik születésnapés szüntelen könyvdrágulás immár nálunk is megszülte a vele leginkább összhangzó könyvészeti műfajt: a Nagyon Drága Könyvet. Lexikonok, enciklopédiák, színes és képes összefoglalók jelennek meg kutyákról, macskákról, fűről, fáról, történelemről, miegyébről, súlyuk nagy, kiállításuk fényes, áruk pedig többezer forint. Nem is a közönséges olvasóknak szánják őket, mint ahogy használatuk sem a közönséges olvasás: műtárgyként töltik be szerepüket, a könyvespolc díszeként, vagy az asztalt díszítik, angol műfaji megjelöléssel coffee-table book-ként, „kávézóasztal-könyvként”. Az ilyen könyvnek elsősorban szépnek kell lennie (okosnak kevésbé), de az sem árt - sőt, egyenesen kötelező -, ha messziről látszik rajta, hogy temérdek pénzt fizetett ki érte gazdája. Mint minden műtárgy, a Nagyon Drága Könyv is presztízscikk, ritkasága, értéke és ára mintegy átszáll tulajdonosára, rangját emeli a tehetős vevőnek. Azok, akik megengedhetik maguknak, most megvásárolhatják a Helikon kiadó gondozásában megjelent - vagy mondjam úgy, hogy előállított? , - egykötetes Shakespeare-t 3900 Ft-ért. (Nyilván vannak olyan műtárgyvásárlók, akik még előfizetésben beszerezték a könyvet, ötszáz forinttal olcsóbban; ők jól teszik, ha mélyen hallgatnak róla, mivel saját ázsiójukat szállították le evvel az olcsójánoskodással.) A gondolat Shakespeare összes műveit, a drámák mellett a szonetteket és a töbjátt, azaz huszonötezer explicit üzenetet kap az égiektől. Úgy vélem, több ezer kötetet olvashat el élete során a könyvbarát. Ez magas számnak tűnik, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy egy átlagos prédikáció hossza (a különböző vallásokat átlagolva) kábé húsz perc, ezzel szemben egy-egy könyv akár ezeroldalas is lehet. Ha azonban arra gondolunk, hány gyönyörű könyvet nem olvastunk még, ez a szám azonnal összezsugorodik. Az is eszünkbe juthat, hogy 1992-ben mennyivel kevesebb könyvet tettünk magunkévá, mint más, nyugodalmasabb esztendőkben. Félő, hogy a negatív trend az idén is folytatódik. Pedig abban biztos vagyok, hogy az olvasó ember a legnemesebb állampolgár. Aki egy könyv társaságában múlatja az időt az olvasólámpa pisla fényében, az valószínűleg nem kezd habzó szájjal átkozódni vagy fenyegetőzni, nem akar dulakodni vagy lövöldözni - már csak azért sem, mert tele van a keze (a feje, a szíve). A boldogabb új évi verset is egy műtárgy foglalatában közreadni szerencsés, hiszen - amint ez a reklámprospektusból kiderül - a „finom tapintású, elegáns műbőr kötésben, bibliapapíron, tükörcsillogású arany élmetszéssel” készült könyv ezúttal nem holmi profán lexikontudást, kertészeti ismereteket, macskatartási tudnivalókat foglal magában, hanem Shakespeare veretes szövegeit. Ez a könyv tehát kegytárgy: egy világi szent ereklyéje, akit évszázadok óta tisztel és magasztal a civilizált emberiség, s az irodalom felülmúlhatatlan félistenének tudja, mielőtt még akár egy sorát is olvasta volna, s gyakran anélkül, hogy egy sorát is olvasná. De nem is ez a szerepe Shakespeare-nek és művének a modern kultúrában: mi, kicsinyek a magunk vágyott közös nagyságát ünnepeljük benne, műve szent szöveg, amelyet nem olvasni és érteni kell, hanem tudni róla, hogy létezik, s alkalomadtán megmerítkezni benne, mint a (valamikori) mise érthetetlen, mégis felemelő latinjában. Dávidházi Péter, a kiváló irodalomtörténész nemrégiben egész könyvet szentelt a Shakespearevallásnak, a shakespeare-i alakot és a shakespeare-i műveket övező kultusznak; tőle tudtam meg, hogy 1847-ben Ábrányi Emil Shakespeare-t „Isten másodszülöttjének” nevezte, azaz nem kevesebbet állított metaforája hevületében, mint azt, hogy William Shakespeare voltaképpen Jézus Krisztus kisöccse. Kegytárgy és műtárgy találkozik tehát a Helikon Kiadó könyvében: a vásárló egy különös, drága és míves ereklyetartóval lesz gazdagabb, pontosabban - ismét a reklámszövegből idézek - „emeli vele otthona fényét”. Profán és merőben irodalmi szempontból is van persze érdekessége a kiadásnak: a drámák előző magyar összkiadásához, az Európa 1988-as négykötetes Shakespeare-jéhez képest ezúttal több drámát is más fordításban olvashatunk. Kortársi fordítók, elsősorban Mészöly Dezső energikus előretörését látjuk, míg némelyek, közöttük klasszikusok - Vörösmarty, Babits és mások - ebben a körben lemaradtak. Kiestek vagy nem is indultak. Azaz az olvasó ezúttal egy kicsit (vagy nem is olyan kicsit) más magyar Shakespeare-t kap kézhez, s maga dönthet, hogy ez a Shakespeare tetszik neki vagy a korábbiak. Ehhez persze a könyv olvasójának kell lennie. Szerencsére ennek sincs akadálya: ez az ereklye kézbe vehető, megfogdosható (vigyázva persze), sőt - kimondom, bár istenkáromlás - akár el is olvasható. Takács Ferenc William Shakespeare összes művei Helikon Kiadó, 1118 oldal, 3900 Ft. Shakespeare, kegy- és műtárgy reményében minél több olvasót kívánok az íróknak, a kiadóknak, az országnak, nemkülönben egész Európának. (K M) KönyvVilág 2