Kornai János - Rose-Ackerman, Susan (szerk.): Tisztesség és bizalom a posztszocialista átmenet fényében. A bizalmat érdemlő állam építése a posztszocialista átmenet időszakában (Budapest, 2005) / magyar nyelven
II. rész: Korrupció és az állam foglyul ejtése
Claus Offe Ha a korrupciót közérdekű döntésekkel való kereskedésnek tekintjük, akkor az empirikusan gyakran kapcsolódó, bár fogalmilag különböző, egyoldalú sikkasztás és nepotizmus nem számít korrupciónak. Kik a korrupt ügyletek szereplői? A politológiában szokásosan és meglehetősen pontatlanul beszélünk „elitről" (ez magába foglal minden olyan szerepkört, amelynek hatáskörébe tartozik a társadalom egészére kiható döntések meghozatala a törvényhozás, a különböző szintű állami végrehajtó szervek és az igazságszolgáltatás szintjén), illetve nem elitről, vagyis a „tömegekről". E bináris kód alapján a korrupt ügyletek négy fajtáját különböztethetjük meg. Az első a magánkorrupció, ami „olyasmi eladása, ami nem eladó", például ha egy üzletember megvesztegeti a versenytársa egyik alkalmazottját, hogy üzleti titkokat adjon ki neki, vagy ha egy bukméker megveszteget egy krikettcsapatot, hogy a végeredmény ne a várakozásoknak megfelelő legyen. Az ilyen esetek az itt vizsgált „politikai" korrupció szempontjából érdektelenek. A második, amikor nem elit szereplők vesztegetnek meg elit szereplőket - a következőkben erre fogunk koncentrálni. A harmadik, amikor elit szereplők vesztegetnek meg más elit szereplőket. Ilyen például, amikor belső (a kormánykoalíción belüli) viták esetén egy törvényjavaslat elfogadása érdekében a hatalmon lévő kormány ellenzéki képviselők szavazatait veszi meg." Itt szürke zónába lépünk a korrupció és az alkudozás között: elképzelhető, hogy a hatalmon lévő kormány nem direkt módon vásárolja meg a szavazatokat az ellenzéktől, hanem szavazatcserékbe bonyolódik vagy különböző szintű költségvetési engedményeket tesz. Például juttatásokat ajánl olyan szövetségi államok kormányainak, akiknek a támogatása döntő lehet egyes szövetségi törvények megszavazásában. A negyedik, amikor az elit szereplők magántámogatást próbálnak „vásárolni", nevezetesen egyes választói szegmensek szavazatait szerzik meg választások előtti szívességek nyújtásával. Itt újabb szürke zónába lépünk, ami a politikai korrupció és a „klientúraépítés" között húzódik. Azonban amennyiben a választás titkos, a politikai elit azon tagjai, akik megvesztegetéssel élnek, nem tudhatják pontosan, hogy ki szavazott rájuk a szívességekért cserében. Az egyetlen olyan eset, mikor a politikai elit számára egyértelműen megéri, hogy magánszemélyeket fizessen le (szemben a vesztegetés fejében tett szívességekkel), az, ha tiltakozó csoportok vezetőit titokban meg tudják vásárolni, hogy hagyjanak fel a mozgósítás érdekében tett erőfeszítéseikkel. Ezzel ellentétben, ami a választások előtti szívességeket marginális jelentőségűvé teszi a jelenlegi kontextusban, az az a tény, hogy ezek ritkán maradnak rejtve a nyilvánosság előtt. Ugyanez jellemző a titkos ügyletek második típusára, vagyis azon esetekre, amikor magánszereplők vásárolnak meg illegális módszerekkel közérdekű döntéseket. Mivel az érintettek közhivatalnokok, „politikai" korrupcióról beszélhetünk, függetlenül attól, hogy a megvásárolt döntés „ára", vagyis a kenőpénz a hivatalnok zsebébe kerül, vagy a jelölt választási kampányát támogatják vele, vagy a politikai párt bankszámláján landol. Az utóbbi esetben a politikai korrupció duplán „politikai", mivel (a) legalább az egyik, de lehet, hogy mindkét fél közhivatalnok és (b) a „bevételt" politikai célokra használják fel, általában törvénytelen párt- és kampánytámogatásra.10 A „vásárlás" egyben befektetés is, mert amikor megvásárlom a jogot egy később esedékessé váló bevételhez, a tényleges öszszeg és hogy mikor jutok hozzá, bizonytalan a fizetés pillanatában. Például ha egy üzleti vállalkozás (törvénytelenül) anyagilag támogatja egy politikai párt kampányát, annak lehetősége, hogy a párt viszonozni tudja ezt (ami egyben motivációt