Körösvidék, 1920. június-augusztus (1. évfolyam, 50-125. szám)
1920-08-01 / 101. szám
Szerkesztőség és kiadóhivatal: Békéscsabán, Szent István tér 18. szám A szerkesztőség telefonszáma : 60 Független keresztény politikai napilap Előfizetési árak: Egy hóra 25 K, negyedévre 70 K, félévre 130 K. Egyes szám ára 1 korona 50 fillér A Körösvidék Kenyérmozgalma Az első fecske. A Körösvidék kenyérmozgalma ime már meghozta az első nagyszerű eredményt. Ma az alábbi levelet kaptuk. Leközöljük hozzászólás nélkül, mert ez a levél minden szép szónál többet mond. Akinek érző szive, nemes gondolkozása van, bizonyára ott lesz a követők sorában. Tekintetes Szerkesztőség! A hadi rokkantak gabonagyűjtési akciójukat szivből üdvözlöm, hozzá sok sikert kivánok és bejelentem, hogy én a" Kovács-malom nevében 1000 korona készpénzt és 500 kg. búzát bocsátok e célra rendelkezésükre. Kérem azonban Önöket, hogy az összegyűjtendő gabonából, ha lesz miből, a reá szoruló munkások is kapjanak, ha nem is ingyen, de mérsékelt árban. A gabona elosztását végezte a Körösvidék igazgatósága a polgármester úr jelenlétében. Békéscsaba, 1920. július 31-én. Szívélyes üdvözlettel : Kovács Mihály" Megvannak a Lipót-körúti gyilkosok • Budapest, július 51. A Lipót-körúti merénylet ügyében nagy apparátussal folyamatba helyezett erélyes nyomozás nem várt gyors eredményre vezetett. A közvetlen tettesek mind a rendőrség kezén vannak már. Nevük még nem árulható el, mert a nyomozás tovább folyik annak a szervezetnek a leleplezésére, melynek szolgálatában állottak a gyilkosok. A zavargás rendezői a Berzenczey-utcai állami iskolából indultak ki. Az Orosz-Lengyel helyzet Páris, julius 31. A francia minisztertanács, mely az oroszok előnyomulásának ügyével foglalkozott, már véget ért. Eredménye az a hatalmas arányú katonai akció, melyet a franciák a lengyelek támogatására az oroszok ellen fognak megindítani. Varsót és környékét hadszintérnek nyilvánították. Kiken kell segítenünk ? Röviden meg lehetne e kérdésre felelni: mindenkin. Mert eltekintve egy-két láncostól, valóban a társadalom csaknem minden rétegének van valami orvoslásra szoruló baja. De mégis a legszerencsétlenebbek azok, akiknek még betevő falatjuk sincs, sőt módjuk sincs hozzá, hogy legszükségesebbjeiket beszerezzék. Ezek a munkaképtelen hadirokkantak, a nagycsaládú hadiözvegyek, akik gyermekeiktől nem tudnak munkára menni, az ártatlan árvák s azok a kistisztviselők, akik egész nap görnyednek nevetségesen csekély fizetésért s elfoglaltságuk olyan nagy, hogy lehetetlen mellékkereset után járniok. Ezeken feltétlenül segítenünk kell. Természetesen az államnak volna ez a feladata. De ha ez nem bír segíteni, akkor segíteniök kell a tehetősebb polgároknak. Mert halálos vétek volna egyszerűen tudomásul venni az ő nyomorukat s meg sem próbálni az azon való enyhítést. Ezek az emberek a nélkülözés legszörnyübbb módját szenvedik: az éhséget. Ezt pedig nem lehet sokáig kibírni. És jaj nekünk mindnyájunknak, ha az éhség egyszer jogát követeli. De ezerszeresen jaj azoknak, akik sohasem éheztek, nem nélkülöztek ! Nem szabad megengednünk, hogy az éhség jajkiáltása felüvöltsön ezen a környéken. Hiszen nem is kerül olyan nagy áldozatba a segítségnyújtás. Ha minden termelő csak néhány kiló terményt, minden kereskedő csak egy kevés árut, minden tőkepénzes csak néhány koronát ad; ha minden iparos csak egy-két óra munkát ajánl fel, hogy elkészítsen ingyen a kereskedőktől kapott anyagból egy-egy cipőt, ruhát, ezt ugyan nem érzi meg senki sem, de a nyomorgók könyeinek özöne szárad fel, ezer sírás válik boldog, hálás kacagássá. Emberek! Tegyétek meg azt, amit szivetek, bensőtök diktál, adjatok abból, amit bőven adott nektek az Isten : adjatok búzát, árpát, sót, zsírt, szövetet, bőrt, vásznat, adjatok munkát, a munkában megrokkantak, kimerültek számára! Hallgassatok szivetekre jó emberek! A szenvedők hálája, az árvák imádsága fogja kérni rátok az Ég bőséges áldását! Düredezőben a „nagy oláhai kártyavér Anarchistikus állapotok Erdélyben (Saját tudósítónk jelentése) Békéscsaba, július 29. Városunkon keresztül az oláh caesarizmus ma ismét harmincöt hontalan családot száműzött a nagyvilágba. A szerencsétlen bujdosókkal folytatott beszélgetésem alapján a következőkben vázolhatom hű képét az erdélyi sötét állapotoknak. Az óriási egyenetlenséget, amely minden vonalon immár anarchiát teremtett,nagyban szítja az oláh kormány pénzügyi osztályának egy újabb keletű rendelete, amely a vagyondézsmát célozza és pedig olyan képen, hogy a koronát kirekeszti a forgalomból, mint fizetési eszközt és leivel cseréli be, még pedig 1:4 arányban. Ezzel azt akarja elérni a bocskoros betyár, hogy az állam kátyúba sülyedt gazdasági szekerét pár hétre ismét kihúzassa az árok szélére. Természetes, maga az erdélyi gubás sem akar hallani erről a törvénytelen rablásról s kijelentette, hogy a magyar papírral inkább begyújtja a kályhát, semmint kötélnek álljon, amikor úgy is tudja, hogy jön Horthy s akkor a leivel mehet majd a másvilágra nyaralni Nagymokándia után. A sorozás folyik, helyesebben csak szeretné Ferdinánd úr, akinek a borzalmas kánikulában rettenetes melege kezd lenni, ha folyna, mert bizony még a fajióc sem jelentkezik, annyira nem, hogy Algyógyon például a 167 hadköteles közül 35 állott a mérce alá, az is egy szálig alkalmatlan, nyomorék. A hadsereg, hogy tisztes címmel illessem az összetoborzott rablóbandát, teljesen le van züllve s már hónapok óta nem csak a legénység, de a tiszti ficsurok is nap-nap után korcsmai verekedéseknek, gyalázatos utcai botrányoknak és különféle lealacsonyító deliktumoknak lettek főszereplői. Hogy a sok közül csak egy esetet emeljek ki, Aradon a rendőrprefektus úr (civilben zupás őrmester) és egy csendőr százados valami elregulrált lakás felett összekülönböztek. Mindjárt a diskurzus elején a járókelők nagy megbotránkozására csak úgy kezdtek repülni egyik arcról a másikra a pofonok. A finesze aztán a komédiának az lett, hogy a nyilvános kakasviadalnak a közbelépett katonai küldöttség vetett véget. A köz- és vagyonbiztonság ép a fentiek következtében a lehető leglazább alapokon áll. A vasútállomások őrsége valóságos tolvajszövetkezet. Éjjelenként nyiltan folyik a raktárak és lezárt vagyonok megdézsmálása anélkül azonban, hogy a hirhedt oláh diktatúra gátat volna képes vetni a napirenden levő gazságoknak. A közelmúltban Erdély minden számottevő helyén öles plakátok jelentek meg az utcasarkokon, amelyekben őfelsége, Mária királyné játszó babája, krokodil könyöket sir és felhívja nagyoláhország hű fiait faji és osztálykülönbség nélkül, hogy sorakozzanak az általa kibontott rongylobogó alá és mentsék meg birodalmát (?), mert annak kapuit három oldalról döngeti az ellenség hatalmas ökle. Nyugaton a magyarok, délen a bolgárok és keleten az oroszok készülnek megnyirbálni a dörmögő mackó bőrét. Tehát óbégat a minden mokányok cárja, anélkül azonban, hogy valaki is meghallaná és komolyan venné jeremiádjait. Horthy kormányzó puszta nevétől reszket az egész társaság. Még a szabad rablás és 10 holdas vérdíj reményében szolgálatot teljesítő hegyi betyárok is kijelentették tisztjeik előtt, hogy ha jönnek a magyarok , reájok ne számítsanak, mert ellentállani semmi kedvök nincs. Nem ritka eset, hogy a járőrök fegyver nélkül térnek vissza őrhelyeikre. A sötétség leple alatt bizony testvéreink el-elkapják hóhérjaikat, aztán alaposan helyben hagyják a sikátorok porondján, úgy, hogy alig-alig tudnak másnap lelket önteni beléjök a mozgósított szanitészek. E hó 29-ig esküt kellene tenniök az összes közalkalmazottaknak. De azok inkább nekivágnak a nyomorúságnak, semmint hűtlenek legyenek a régi, igaz hazának. Akad ugyan elvétve megkótyagosodott ember, de hát Istenem! létezik-e olyan gondosan ápolt kert, ahol nem üti fel fejét a pompázó virágok között a gaz és bojtorján? A tömeges kivándorlást különösen az is befolyásolja, hogy a közbiztonsági állapotokból világosan lehet látni, miszerint egy kulturállam elrabolt földjére véres kezű brigantik felhozták a sötét Balkánt. Feltűnően sok a repartiáltak között a magyar iparos és ez érthető is, mert minálunk az emberek előbb hazafiak a szó igazi értelmében s csak azután tagjai a jog és erkölcs törvényein felépült más szervezeteknek. Ezt igazolja az is, hogy Mária sintérjei a napokban egy hatalmas irredenta mozgalomnak jöttek nyomára Kolozsváron, s megállapítást nyert, hogy azt a mi derék, becsületes erdélyi munkástestvéreink indították a magyar haza megmentéséért. A vezetőket lefogták, bebörtönözték, véresre verték. Hiába minden. Nem sokra mennek brutalitásaikkal. Jóllehet egy-két ember áldozatul esik, de az erdélyiek nemes szivéből annak a földnek a szeretetét nem fogja tudni kiölni a bocskoros betyár soha... de soha. A város, a falu nappal is alszik. Olyan a letépett magyar föld, mint egy óriási rabtemető. Csak a templomot járja az istenfélő nép s várja... várja türelmetlenül az első Horthy bakát, aki hirdeti a pokol ronda világában a felvirradást s meghozza a Maros völgyében a húsvéti harangot.