Körösvidék, 1920. szeptember-december (1. évfolyam, 126-226. szám)
1920-09-19 / 141. szám
Békéscsaba, 1920. szeptember 19. Csütörtök I. évfolyam 150. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Békéscsabán, Szent István tér 18. szám A szerkesztőség telefonszáma: 60 Független keresztény politikai napilap Előfizetési árak: Egy hóra 25 K, negyedévre 70 K, félévre 130 K. Egyes szám ára 1 korona 50 fillér Numerus clausus a vita tárgya most nemcsak a parlamentben, hanem minden társaságban, ahol csak a napi eseményekről szó esik. Különféle megoldást hangsúlyoznak. A legszigorúbb, legridegebb indítványtól a megértést és belátást kereső javaslatig hullámzik a vita. A hatalmas többség akarja és meg fogja alkotni a törvényt, mert nagyon hatástalanul hangzik azoknak szava, akik a liberalizmust hangoztatva, a régi rendszerért lelkesednek. Ez természetes is. Minden igaz magyar embernek be kell látnia, hogy hatalmas igazságot hangoztatott Székesfehérvár nagy püspöke, amikor azt mondotta, hogy nem a felekezeti gyűlöltség, hanem a fajvédelem követeli az egyetemre való beiratkozás korlátozását. Az elmúlt ötven esztendőben a zsidóság olyan hatalmas arányokban helyezkedett el Magyarország vezető intelligenciájában, hogy ezt nemzeti aggodalom nélkül nézni nem lehet. Nem pedig azért, mert egészségtelen állapot, veszedelem az, ha egy kisebbség kerül a többség felé. Olyan kisebbség, mely sem a magyar, sem semmiféle nemzetbe beolvadni nem akar és nem tud. Márpedig a zsidóság nagy általánosságban nem tud igazán nemzeti lenni. Ha nem is beszél más nyelven, csak magyarul, akkor sem tud olyan önzetlenül, lelki szükségből lelkesedni a magyar fajiságért, mint a bármely más nemzetiségből a magyarságba beolvadt és valóban magyarrá lett emberek. A zsidóság mindig és mindenütt vezetője lett a nemzetközi mozgalmaknak. Öntudatlanul is vonzódik az Internacionale felé, mert lelke mélyén nincs harmóniában a magyar (sem semmiféle) nemzettel. Ha zsidó fajiságát már nem is érzi intenziven, de nyugtalan szelleme keresi a nemzetek felett valót s nem érzi boldognak magát egyetlen nemzet, egyetlen faj szük keretében. Nekünk pedig olyan vezetőkre, olyan intelligenciára van szükségünk, amely minden izében magyar. Olyan vezetőkre, akik sehol a világon nem érezhetik jól magukat csak itthon, akik nem tudnak mások lenni, csak magyarok, akik megborzadnak az Internacionalétől, mert érzik, tudják, hogy ez a magyar nemzet halála. Olyan intelligencia kell nekünk, amelynek nem a világpolgárság, hanem a hazáját mindenekfelett szerető hazafi az ideálja. Lelki fajmagyarok, minden idejükig, minden csepp vérükig fanatikus magyarok kellenek nekünk, akik hitüket, akaratukat, nemzeti vágyaikat bele tudják plántálni ebbe a nemzetköziség baktériumával elbódított nemzedékbe, hogy újra érezze mindenki azt: nincs nekünk örömünk, békénk, boldogságunk, ha nem lehetünk újra igaz magyarok, ott azok közt a régi határok közt, mely ezer éve a miénk. Ilyen vezetőket pedig nem tud adni a zsidóság. Ezért igenis kell gondoskodni arról, hogy elevenségükkel, mozgékonyságukkal, vasszorgalmukkal ki ne szorítsák teljesen a magyarságot a vezető állásokból. Ha nem teremtenénk meg a numerus clausust, akkor a már most is elhatalmasodott zsidóság még félelmetesebb arányokban termelné az intelligenciát s hovatovább teljesen kiszorítaná Magyarország vezető társadalmából a magyart. Ez pedig szörnyű nemzeti veszedelem volna. Akkor sohase látnánk többé a Kárpátokat. Ezért kell a numerus clausus. V. K. A Neue Freie Presse hazugsága Beverték Ugron Gábor ablakait • Milotay az egyetemi beiratkozásokról Budapest, szept. 18. Rakovszky István elnök a ház mai ülését fél 11 órakor nyitotta meg és a Neue Freie Presse szenzációs koholt hírét ismertette. Kötelességemnek tartom — mondta — hogy nyilatkozzam a ház előtt arról a koholt hírről, amely a N. F. P. csütörtök reggeli számában jelent meg, és úgy engem, valamint az 1. t. Házat közvetlenül érint, még mielőtt bárki is kérdést intézne hozzám ez ügyben. A N. F. P. tudósítója azt írja, hogy közvetlenül a jugoszláv nemzetgyűlés elnökétől szerzett információja szerint a magyar nemzetgyűlés elnöke arra kért engedélyt, a jugoszláv kormánytól, hogy 13 képviselővel meglátogathassa a jugoszláv parlamentet. A kérést Belgrádban vegyes hangulattal fogadták és nem tudták mire vélni a magyarok váratlan barátságos közeledését. A jugoszláv kormány azt válaszolta, hogy a látogatás a jugoszláv nemzetgyűlés belső ügye, tehát a magyar képviselők ismételjék meg kérésüket a parlamenthez intézve. A megismételt kérést pedig a jugoszláv parlament azzal vette tudomásul, hogy hajlandó a látogatás elfogadására, ha a látogatás pontos idejét megszabhatja. Ennyi a N. F. P. cikkének reánk vonatkozó része. Bármennyire nehéz is a helyzetünk, hála Istennek annyira mégsem jutottunk, hogy a jugoszláv parlamenthez menjünk jóindulatot koldulni. A látogatás különben sem volna semmi körülmények között sem lehetséges most, amikor a magyar-jugoszláv békeszerződés nincs is ratifikálva. Kijelentem tehát itt az I. t. Ház előtt, hogy a N. F. P. ezen cikkke elejétől végig, egy egészében, valamint a legapróbb részleteiben valótlan koholmány. Sem közvetlenül, sem közvetve senkinek soha ilyen értelmű lépések megtételére felhatalmazást nem adtam. * Ha a jugoszláv parlament elnöke tényleg tett volna ilyen kijelentést, azt volnék kénytelen feltételezni róla, hogy nagyon . . . félrevezették. Mindezt pedig nem azért mondom el, mintha az i. t. Ház feltételezné rólam, hogy ilyen lépések megtételére képes lettem volna, pusztán csak a kellő tájékoztatás céljából." Rakovszky szavai mély hatást tettek a nemzetgyűlésre és minden oldalról heves közbekiáltásokat váltottak ki. Ugron Gábor jelentette be ezután, hogy mentelmi jogát csorba érte, mert tegnap este beverték lakásának összes ablakait hatalmas kődarabokkal. Az egyetemi behatásokat szabályozó javaslatról szólva Milotay István hangoztatta, hogy összeomlásunk a liberalizmus következménye volt és bekövetkezését főként az a körülmény segítette elő, hogy a folyton terjeszkedő zsidó tőkével szemben nem volt öntudatos munkásságunk és megszervezett földbirtokos osztályunk. Szükségesnek tartja, hogy a középosztály a parasztság kebeléből nyerjen felfrissítést. Ezt eddig a zsidóság akadályozta meg, amely elállta a művelődés felé vezető utakat. Örömmel üdvözli az egyetemi beiratkozásokat szabályozó javaslatot és elfogadja. A kormányzópárt egy része még a földbirtokreformba kapaszkodik, de úgy hisszük, hogy eredménytelenül, mert a hanyagságot még ez sem menti a mai időkben. A Virradat írja, hogy Dechanel, a francia elnök parkjában séta közben rosszul lett, beleesett egy csatornába és megsérült. Ezért visszalép az elnökségtől és sürgősen átadja helyét. Mégis csak érdekesek ezek a francia elnökök és miniszterelnökök. És most már a harmadik eset, hogy ez uruk közül néhányat épp akkor ér utól a „pech", mikor helyzete már tarthatatlan. Emlékezünk még, hogy nem is régen egy elnök leesett a vonatról, melyen ellopták az aktabőröndjét. Azelőtt egy miniszterelnököt a soffőrje nekiautóztatott egy fának. Most Dechanel esett a jól megérdemelt csatornába. Persze épp akkor, mikor a politikai összeomlás romjaiból a fejére pottyan egy-egy tégla. Ez még a „barbár" Magyarországon sem fordul elő. * Feláldozván idegeimet, ma bementem a hetipiacra érdekességeket hajhászni. Nos, nem is hajhásztam, annyi jött magától, hogy válogathatok benne. Egyik helyen egy néni tojást árult, mellette ült egy másik. A vevő jött, az asszony 350 koronáért kínálta a tojást. Mérgesen pattant fel a másik: „ne adja oly olcsón a tojást, a kofa négy ötvenért is megveszi!" Szemtanúja voltam egy rendőr árdrágítónak is. Egy úriasszony ugyancsak tojást akart venni, persze sokallotta a négy koronát, mire egy magasnövésű, kövér, kétcsillagos rendőr rászól a vevőre : „ha nem tetszik az ár, hagyja itt, majd megveszi más." Bravó rendőr úr, tessék csak minden további nélkül fölcsavarni az árakat, így aztán tényleg megvédi a vásároló közönséget a nyúzástól. Mindenesetre szeretnők tudni becses nevét ,hogy beárdrágithatnánk a nyakáról azt az érdemtelenül odavarrott négy csillagot. Jó, tovább mentem az iszonyú, még a tegnapi szállító kocsitól otthagyott bűzben. Egy mészárosnál húst vettek, 30 dekát. A kitűnő mérlegre dobott Jelenségek (F) Tegnapi számunkban rátértünk arra a vágányra, mely a helyes politikai következtetés felé vezet. Megírtuk, hogy mennyire megbosszulja magát a kormányzópárt ama meg nem állható határozata, hogy nem hallgatja meg az ellenzék figyelmeztetéseit. Az eredmény már meg is érkezett, amennyiben a kormányzópártban máris szakadás jelei mutatkoznak. A keresztényszocialisták és a kis gazdapárt egy része kijelentették, hogy a szolidaritást és garanciát együtt viselik a Friedrich-párttal és csülökre hívják a vattásfülüeket.