Kortárs, 1995. július-december (39. évfolyam, 7-12. szám)

1995 / 8. szám - Szakolczay Lajos: Erős Zoltán / Magyar irodalmi helynevek A-tól Z-ig; Kós Károly-bibliográfia; Nagy László-bibliográfia

OLVASÓ-PRÓBA Szakolczay Lajos Erős Zoltán: Magyar irodalmi helynevek A-tól Z-ig KIS-LANT, 1995 A kézikönyvek, lexikonok, adattárak, bibliográfiák olvasóinak létezik egy külön kis szektája, magam is közéjük tartozom. Nekünk, betűvel és mindenféle adattal megvert őrülteknek jólesik olyan — mások által átrághatatlan — címszórengetegben búvár­kodni, amely csupán adalék, hangulati fogódzó stb. egy-egy életmű megismeréséhez, de nélküle keve­sebbet tudnánk az illető témáról. Az irodalomisme­ret ilyen fokon természetesen szolgálat is, hiszen sokszor éjt nappallá téve kell valamely kinyomoz­­hatatlannak tetsző, évtizedekig-évszázadokig a könyv- és levéltárak mélyén megbúvó vagy csupán az emlékezetben élő kultúrhistóriai adalék után ku­tatni. Ha a szorgoskodók gyülekezetében van egyál­talán rang, akkor Erős Zoltáné a tábornoki. Hatalmas munkája egy tíz év előtti, könnyen fe­ledhető lexikonszerű adattár sokkal inkább újraírt, mint bővített változata. Egy évtized elég volt ahhoz, hogy nagyjából helyére rázódjanak a dolgok, hogy az egyetemes magyar irodalom nyíltan is magáénak tudhassa a szomszéd országokban lévő azon hely­színeket (Nagyszalonta, Kolozsvár, Szabadka, Lo­sonc stb.), amelyek még ma is éltető oxigénjei a ha­gyománynak. Erős Zoltán szerelmes földrajza az adattár szintjén hasonlít Szabó Zoltánéhoz, ugyanis rejtett vallomás. Az általa rajzolt — főbrian elkép­zelt — szellemi Magyarország körvonala mégsem húzható meg a határok mentén, de még szom­szédjaink határai mentén sem, hiszen Bécs, Párizs és London éppúgy beletartozik, mint Montreal, Washington, a brazíliai Blumenau vagy éppenség­gel a Puerto Rico-beli San Juan. E veszélytelen hódí­tás, amelyet talán csak a trianoni békediktátum ked­vezményezettjei néznek rossz szemmel, a magyar irodalom erején túl az építkezők leleményességét, a sokszor a kényszerlakhelyek sanyarúságát is ihlet­tel megtöltő alkotói fantázia életképességét jelzi. Másként miként kovácsolódhatott volna a szükség­ből erény, hogyan válhatott volna a választott vagy az íróra rákényszerített lakhelyből, megannyi „Kufsteinből” a szellem pazar lakomázó helye, ahol — mert a tisztesség úgy követelte — többet illett tudni az „idegen” tárgyról, mint az otthoniaknak (lásd Cs. Szabónak a Shakespeare-topográfiát jelen­tősen kiegészítő kutatásait), fölhasználván a hazul­ról hozott tapasztalatot mélyebben kellett a tájat, szociológiai sajátságaival együtt, bemutatni, mint a friss amerikai történelmet csak felszínesen ismerő farmer-értelmiségnek (ezáltal vált a magyar faluku­tató mozgalom kitágításává is a Gombos Gyula föl­fedezte Hillsdale). A lexikonszerű kézikönyv az irodalmi helyne­veket, akár valóságos toposzok, akár valamely mű­ben szereplő helyszínek, alfabetikus sorrendben közli (Budapest kerületekre is föl van osztva). Tulaj­donképpen ez az egyetlen igazi rendezőelve. No meg az időrend, amely a helyneveken mint címsza­vakon belül a hozzájuk így-úgy kötődő írók-alkotók sorrendjét hozzávetőlegesen meghatározza. (Bécs —Bornemisza Péter, Bethlen Miklós, Faludi Ferenc, Kisfaludy Sándor, Széchenyi István...; Debrecen — Huszár Gál, Tinódi Lantos Sebestyén, Melius Ju­hász Péter, Szenes Molnár Albert, Fazekas Mihály, Csokonai Vitéz Mihály...; Eperjes — Kazinczy Fe­renc, Kossuth Lajos, Eötvös József, Kerényi Frigyes, Tompa Mihály, Petőfi Sándor...; Kassa — Bornem­issza Péter, Alvinczi Péter, Szenes Molnár Albert, Bá­ród Szabó Dávid, Kazinczy Ferenc, Batsányi Já­nos...; Kecskemét — Kecskeméti Vég Mihály, Katona József, Táncsis Mihály, Csokonai Vitéz Mi­hály, Petőfi Sándor, Jókai Mór, Bajza József, Arany János...; Kolozsvár — Dávid Ferenc, Heltai Gáspár, Pázmány Péter, Apácai Csere János, Szenes Molnár Albert, Pápai Páriz Ferenc, Apor Péter, Tótfalusi Kis Miklós; Szeged—Janus Pannonius, Szegedi Kis Ist­ván, Tinódi Lantos Sebestyén, Dugonics András, Kelemen László, Katona József, Széchenyi István, Kossuth Lajos, Tömörkény István...). Erős Zoltán irodalmi legendáriumát — mert kézikönyve nemcsak adattár, hanem jóízű történé­sek, fordulatos cselekményű életpályák érzékletes rajzú, több színnel élénkített tára is — elsősorban az ismertebb nevekre építette, de egy-egy villanás erejéig bőven idézi a ma irodalmát is. A címszavak így mindig kortárs szerzőink neveivel zárulnak. A klasszikus hagyományból merítő, a hely szellemét követő vagy éppen abba belenövő írók jellegzetes ténykedésükkel — nemegyszer lázadásukkal — igencsak nyomot hagynak a táj képén. A lexikonírót épp az illető terrénumhoz kötődő megannyi izgal­mas adalék érdekli. Minthogy az ilyesféle adattár­nak nem lehet rendezőelve az esztétikum, gyakran kevésbé ismert vagy nem világrengető életművet létrehozó alkotók is — főképp izgalmas tetteik — gyarapítják a terrénumról való ismeretünket. A szerző bevallottan élvezte az adatgyűjtés fá­radságos aprómunkáját. Ha csak tehette — szeren- 115

Next