Kortárs, 1997. január-június (41. évfolyam, 1-6. szám)

1997 / 4. szám - 1956 az irodalomban (Bodnár György, Standeisky Éva, Gömöri György, Kenyeres Zoltán, Lengyel Balázs, Pomogáts Béla, Czigány Lóránt és Rónay László írásai)

hiába kapacitálta őket Lukács György, hogy legyenek a megtisztult új kommunista párt, az MSZMP tagjai. A másik legbefolyásosabb csoport, a népiek sokárnyalatú, ezekben a napokban egységesülő tábora éppen ellenkezőleg reagált az október 30-a után bekövetkező változások­ra. Zömükben optimisták voltak: szervezték pártjukat, a Petőfi Pártot, napilapot alapítottak, az Új Magyarországot. Az írószövetség ekkor kevéssé foglalkoztatta őket. A délelőtt 11-re meghirdetett írószövetségi gyűlésen nem a szokványos közönség jelent meg. A kommunisták közül sokan, az ortodoxok, a dogmatikusok, el se mentek a Bajza utcába. Megjelentek viszont a sérelmeket szenvedettek, a politikai változásokat radikális személycse­rékkel összekapcsolni kívánó írók, de a szakmai mellőzésüket politikai okokkal magyarázó di­lettánsok is. A helyzet urai a népiek lettek: Veres Péter elnök, Illyés Gyula elnökségi tag, valamint a korábban félreállított Keresztury Dezső és Féja Géza. Ők szerelték le a hőbörgőket, a bosszú­ra szomjazókat, ők szólítottak fel megbékélésre, ők óvtak a meggondolatlan cselekedetektől. Két érvük hatott leginkább. Egyrészt azt javasolták, hogy a politikai csatározások színtere he­lyett az írószövetség a színvonalas irodalom autonóm, szakmai fóruma legyen, másrészt felszó­lították az írókat, fogjanak össze az országot fenyegető szovjet támadás elhárítása érdekében. Az elsőt főként Veres Péter, a másodikat Illyés Gyula szorgalmazta. A megjelentek egyhangúlag támogatták a világ PEN-klubjaihoz intézett segélykérést. Nem volt egyetértés az írószövetségi vezetés kérdésében: egyesek makacsul ragaszkodtak ahhoz, hogy a forradalmi változásoknak a szövetség irányításában is tükröződniük kell. Többen a nem párthű írók méltánytalan mellőzését tették szóvá. „Ottlik Géza az évek óta hallgató írók nevében beszélt. Illyés Gyula megrázó szavakkal hívta fel fegyelemre és higgadtságra a jelenlevőket” - olvassuk az egyik korabeli újsághírben (Igazság, 1956. november 2.). Illyés, tudósít egy másik, „drámai hangon figyelmeztette írótársa­it, hogy személyeskedő ügyekkel ne zavarják a szövetség egységét, mert ha az oroszok árulást követnek el, hamar tömegsír lehet az ország”. (Egyetemi Ifjúság, 1956. november 3-) „A taggyű­lés józan lefolyását két oldalról fenyegette veszély - számolt be az ülésről a rendőrség előtt Ta­mási Áron -: egyrészt a dilettánsok részéről, akik be akartak özönleni a szövetségbe. [...] Más­részt a kommunistaellenes erők részéről, akik élesen támadták mindazokat, akik azelőtt­­sztá­linista­ szellemben írtak.” (Magyar Országos Levéltár, XX-5-k Déry Tibor és társai-per­iratai. Vizsgálati iratok 68. doboz, 2. kötet, 1957. május 13 ) Végül a bölcs öregek véleménye lett a meghatározó, azoké a tekintélyes íróké, akiknek szavait az alkotás aranyfedezete hitelesítette. Ők azt szorgalmazták, hogy a meglévő elnökség szakmai testület legyen, s ne alakuljon át forradalmi bizottsággá. Egészüljön ki viszont olyanok­kal, akiknek méltán van helyük az immár szabaddá, sokszínűvé váló irodalmi életben, így ke­rült be az elnökségbe Féja Géza, Keresztury Dezső, Kodolányi János, Lakatos István, Rónay György (ő a katolikus írókat volt hivatva képviselni) és Sinka István. (Lakatost Kassák Lajos ajánlotta a fiatalok képviselőjéül. Kassák az 1956. szeptemberi közgyűlésen figyelt fel a költő­re, aki hatásos és bátor felszólalásában állt ki az addig mellőzött polgári írók - a Nyugat nem­zedékei és az Újhold írói - mellett.) Vajon a kiegészített írószövetségi elnökségben irodalmi súlyuknak megfelelően voltak-e képviselve az egyes írói csoportok, lefedte-e a felfrissített testület a magyar irodalom egészét? Másképp, általánosabban fogalmazva: a forradalom második hetében végbementek-e olyan változások, melyek eredményeképpen az új vagy módosult szervezetek már összetételükben is a társadalom valódi viszonyait tükrözték? A rendelkezésre álló idő kevés volt ahhoz, hogy a vélemények kiforrhassanak, s a struktú­rában is lényegi változtatásokhoz vezessenek. Akiket csaknem egy évtizedre hallgatásra kény­

Next