Kortárs, 1997. január-június (41. évfolyam, 1-6. szám)
1997 / 4. szám - 1956 az irodalomban (Bodnár György, Standeisky Éva, Gömöri György, Kenyeres Zoltán, Lengyel Balázs, Pomogáts Béla, Czigány Lóránt és Rónay László írásai)
hiába kapacitálta őket Lukács György, hogy legyenek a megtisztult új kommunista párt, az MSZMP tagjai. A másik legbefolyásosabb csoport, a népiek sokárnyalatú, ezekben a napokban egységesülő tábora éppen ellenkezőleg reagált az október 30-a után bekövetkező változásokra. Zömükben optimisták voltak: szervezték pártjukat, a Petőfi Pártot, napilapot alapítottak, az Új Magyarországot. Az írószövetség ekkor kevéssé foglalkoztatta őket. A délelőtt 11-re meghirdetett írószövetségi gyűlésen nem a szokványos közönség jelent meg. A kommunisták közül sokan, az ortodoxok, a dogmatikusok, el se mentek a Bajza utcába. Megjelentek viszont a sérelmeket szenvedettek, a politikai változásokat radikális személycserékkel összekapcsolni kívánó írók, de a szakmai mellőzésüket politikai okokkal magyarázó dilettánsok is. A helyzet urai a népiek lettek: Veres Péter elnök, Illyés Gyula elnökségi tag, valamint a korábban félreállított Keresztury Dezső és Féja Géza. Ők szerelték le a hőbörgőket, a bosszúra szomjazókat, ők szólítottak fel megbékélésre, ők óvtak a meggondolatlan cselekedetektől. Két érvük hatott leginkább. Egyrészt azt javasolták, hogy a politikai csatározások színtere helyett az írószövetség a színvonalas irodalom autonóm, szakmai fóruma legyen, másrészt felszólították az írókat, fogjanak össze az országot fenyegető szovjet támadás elhárítása érdekében. Az elsőt főként Veres Péter, a másodikat Illyés Gyula szorgalmazta. A megjelentek egyhangúlag támogatták a világ PEN-klubjaihoz intézett segélykérést. Nem volt egyetértés az írószövetségi vezetés kérdésében: egyesek makacsul ragaszkodtak ahhoz, hogy a forradalmi változásoknak a szövetség irányításában is tükröződniük kell. Többen a nem párthű írók méltánytalan mellőzését tették szóvá. „Ottlik Géza az évek óta hallgató írók nevében beszélt. Illyés Gyula megrázó szavakkal hívta fel fegyelemre és higgadtságra a jelenlevőket” - olvassuk az egyik korabeli újsághírben (Igazság, 1956. november 2.). Illyés, tudósít egy másik, „drámai hangon figyelmeztette írótársait, hogy személyeskedő ügyekkel ne zavarják a szövetség egységét, mert ha az oroszok árulást követnek el, hamar tömegsír lehet az ország”. (Egyetemi Ifjúság, 1956. november 3-) „A taggyűlés józan lefolyását két oldalról fenyegette veszély - számolt be az ülésről a rendőrség előtt Tamási Áron -: egyrészt a dilettánsok részéről, akik be akartak özönleni a szövetségbe. [...] Másrészt a kommunistaellenes erők részéről, akik élesen támadták mindazokat, akik azelőttsztálinista szellemben írtak.” (Magyar Országos Levéltár, XX-5-k Déry Tibor és társai-periratai. Vizsgálati iratok 68. doboz, 2. kötet, 1957. május 13 ) Végül a bölcs öregek véleménye lett a meghatározó, azoké a tekintélyes íróké, akiknek szavait az alkotás aranyfedezete hitelesítette. Ők azt szorgalmazták, hogy a meglévő elnökség szakmai testület legyen, s ne alakuljon át forradalmi bizottsággá. Egészüljön ki viszont olyanokkal, akiknek méltán van helyük az immár szabaddá, sokszínűvé váló irodalmi életben, így került be az elnökségbe Féja Géza, Keresztury Dezső, Kodolányi János, Lakatos István, Rónay György (ő a katolikus írókat volt hivatva képviselni) és Sinka István. (Lakatost Kassák Lajos ajánlotta a fiatalok képviselőjéül. Kassák az 1956. szeptemberi közgyűlésen figyelt fel a költőre, aki hatásos és bátor felszólalásában állt ki az addig mellőzött polgári írók - a Nyugat nemzedékei és az Újhold írói - mellett.) Vajon a kiegészített írószövetségi elnökségben irodalmi súlyuknak megfelelően voltak-e képviselve az egyes írói csoportok, lefedte-e a felfrissített testület a magyar irodalom egészét? Másképp, általánosabban fogalmazva: a forradalom második hetében végbementek-e olyan változások, melyek eredményeképpen az új vagy módosult szervezetek már összetételükben is a társadalom valódi viszonyait tükrözték? A rendelkezésre álló idő kevés volt ahhoz, hogy a vélemények kiforrhassanak, s a struktúrában is lényegi változtatásokhoz vezessenek. Akiket csaknem egy évtizedre hallgatásra kény