Kortárs, 2002. január-június (46. évfolyam, 1-6. szám)

2002 / 1. szám

Bálint Tibor : Kleopátra tűje Már elfáradt, és néhány pillanatig a Singer varrógép lábítója sem mozgott, az ő szétágazó ujjai pedig megpihentek a sima, fényes nehezített selyem, a tájt anya­gán, amelyből estélyi ruha készült Vajnánénak, a bőrgyár könyvelője feleségének. E kis szünetben a fejét oldalt billentve kinézett az utcára, látta, hogy vattába süp­pedt a világ, és úgy észlelte, a környék nesztelen, mintha a hó az emberi hangokat is kiszűrte volna. Korán esteledett, a villanylámpák körül fehér éjjeli lepkék ezrei keringtek, és a varrónő szemlélődés, hallgatózás közben arra gondolt, hogy már napokkal korábban érezte csontjaiban az idő változását, és már biztos volt benne, hogy ezúttal sem lesz fekete karácsony. Ha álmában nézett volna ki az ablakon, reggel azzal ébredt volna, hogy hos­­­szú tél lesz, szélvészes napokkal, de neki az álom is annyi volt, mint a valóság, s a valóság, mint az álom. Miután sietve újra számba vette a kinti tájat, ismét dolgoz­ni kezdett, de a varrógép szapora kattogása most is úgy hatott rá, mintha törpék lövöldöznének a háta mögött, és arra sürgetnék, hogy hagyja már abba, elég volt látástól vakulásig hajladozni, hajtani a gépet; ekkor öregesen elmosolyodott, mert a húgára, Etelkára gondolt, aki mindig azt mondogatja, amelyik rigó korán kel, megeszik a baglyok, és a későn érő alma tovább tart... De nem így van, bizony nem! Semmit sem szabad halogatni, és ha azt akarja, hogy vele dolgoztassanak, iparkodni kell! Meg aztán nincs gyümölcsözőbb a sze­gény ember tenyerénél, s az becsüli igazán a pénzt, akinek a körme kopik utána; ami pedig a baglyot illeti, ő életében csak egyszer rémült meg tőle, amikor a ké­ményre szállva kuvikolni kezdett, jelezve, hogy Ágneske, az ő elsőszülöttje, akinek az ágya fölött virrasztott, meg fog halni, habár ő már ezt is tudta, mert ha a maga­fajtának álmában jajgatni kezdenek a bútorok, ez halált jelent, és sokszor legkedve­sebb gyerekének elvesztését... Bezzeg Etusnak könnyű, neki m­ára csavarodik a munka, úgy dolgozik, mint­ha vizet égetnének. Még a petrezselyem zöldjét is egy órán át aprítgatja, és amikor fölemeli a kést, azt hinnéd, kicsiny, zöld hangyaboly púposodik a lapítón. Másként is furcsa teremtés ez az Etus, akit pár hete magához hívott faluról, hogy elpepecsel­jen körülötte, amíg Marci betegeskedik; a húga szintén a varrást tanulta ki, mint ő, de fintorgott ettől a munkától, és ma is ott a kelengyéje anyaga a menyasszonylá­dában, ott a sok vászon, selyem, de mi haszna? Még a kiszabott ruhákat sem varr­ta meg soha, és ő már sokszor gondolt rá, hogy elkunyerálja tőle a kelengyéjét, ru­hácskákat varr belőle a lányunokáinak, s ha megéri, még menyasszonyi ruhát is...

Next