Korunk 1975 (34. évfolyam)
1975 / 1-2. szám - LÁTÓHATÁR - Stephan Ludwig Roth - az NSZK-ban (Siebenbürgisches Archiv, 1974. 10.)
faktora. Az irodalmi alkotás mikéntje meg a sajátos társadalmi környezethatások ugyancsak elmaradhatatlan tényezői az egy nemzedékbe szerveződésnek. A biológiai, társadalmi és alkotás-faktor mikéntje határozza meg a nemzedéket, amely képes kifejezni korának szellemiségét. Peyre nyomán Mioara Apolzan ismerteti a nemzedékek ciklikus váltakozásának elméletét is. Az apák— fiúk biológiai fogantatású ellentét föloldását a fiúk—nagyapák viszonyában igyekeznek kimutatni. Az A—B—A'—B'... megfelelésről, a hegeli tézis—antitézis— szintézis elvről van tehát szó. Az elutasítások és vállalások ciklikussága gyakran nem evidens; ahogyan Apolzón megfogalmazza: „a viszonyulás néha jól, máskor kevésbé jól látható.“ Elméleti fejtegetését a szerző az irodalomtörténeti irányzat, korszak és kordivat, valamint az irodalomtörténeti generáció szembesítésével fejezi be. Szerinte minden igazi generáció jellemző sajátossága, hogy új értéket teremt, s ezzel történelmet formál. A szerző egyúttal elveti az értékrend alapján történő rendszerezést: „Az egymást követő nemzedékek sorára épülő irodalomtörténet újdonsága elsősorban az, hogy az értékrendre épülőnél közvetlenebbül, élőbben mutatja be az irodalomtörténeti folyamatot.“ (A tanulmányt néhány — Mihai Ralea, Peyre és Thibaudet műveire vonatkozó — csúnya elírás, pontatlanság szeplősíti.) Dolgozata terjedelmesebb második részében a szerző a román irodalmon szemlélteti az ismertetett nézeteket. A föllépés, a jelentkezés időpontját fogadja el megnevezésként, a kezdetektől máig a következő 13 nemzedéket különíti el a román irodalomban: 1790, 1830, 1840, 1860, 1870, 1880, 1900, 1910, 1920, 1930, 1940, 1950, 1965. Tehát az egyes, eléggé szeszélyesen sorakozó csomópontokat 40, 10, 20, 10, 10, 20, 10, 10, 10, 10, 10, 10, 15 év választja el — szembetűnő esetlegességgel. (Thibaudet a francia irodalomban 1789-től 30 esztendős emberöltők szerinti ciklusokat mutatott ki!) A jelenség magyarázatáért a szerző Tudor Vianuhoz fordul: „Harminc év csak nyugodt történelmi korszakban lehet egy nemzedék mértéke, amikor a hagyományok szigorúan működnek, amikor ezek fölhalmozói, vagyis az idősebb emberek elegendő tekintélyt őriznek meg ahhoz, hogy a fiatalok lázadó lendületét mérsékeljék. Nyugtalanabb korszakokban, váratlan újítások gyorsuló ritmusában harminc év túl hosszú nemzedékmértékűek. Ilyenkor az érzelemvilág és gondolkodásmód, az ízlések, a készségek és az előítéletek oly gyakran válthatják egymást, hogy úgy tűnik, egyetlen híd sem íveli át a távolságot az ezen időszak kezdetén, illetve végén született emberek között...“ (Generaţii şi creaţie, 1936). Kérdés azonban, hogy vajon ugyanabban a periódusban a francia történelmitársadalmi fejlődés egyenletesebb, zavartalanabb volt-e, mint a román. Föltehetően a sajátos kelet-európai megkésett és ki nem teljesedett fejlődés eredményezi ezt a sajátos „ciklikusságot“. Másrészt az irodalmi szféra vékonysága, a tollforgatók csekély száma is okozhatja a vélt szabályszerűség elmaradását, a kis számok törvénye érvényesül. STEPHAN LUDWIG ROTH — AZ NSZK-BAN (Siebenbürgisches Archiv, 1974. 10.) A Verein für Siebenbürgische Landeskunde (Erdélyi Honismereti Társaság) 1962 óta majdnem évenként jelenteti meg tanulmányköteteit a Kölnben székelő Böhlau kiadó gondozásában. Tizedik, egyben jubiláló kötetük szerkesztője a Romániában is jól ismert Paul Philippi heidelbergi professzor, tárgya: Adalékok az erdélyi művelődéstörténethez. Munkatársai részben nyugatnémet, részben romániai szász kutatók; közleményeik nemcsak önértéküknél fogva tarthatnak számot érdeklődésre, hanem azért is, mert újabb láncszemét alkotják az NSZK és RSZK közötti kulturális kapcsolatoknak. 1973 novemberében egy román küldöttség vett részt a szász munkaközösség Stuttgartban rendezett konferenciáján, azóta Nicolae Ceauşescu elvtárs, a Köztársaság elnöke fogadta Erhard Plescht, az NSZK-ban élő szászok vezetőjét. A Honismereti Társaság tizedik évkönyvének öt tanulmánya közül kettő az erdélyi szász történelem központi alakjának, Stephan Ludwig Rothnak (1796— 1849) munkásságával foglalkozik. A brassói Michael Kroner, akinek a Dacia kiadó gondozásában jelent meg könyve a szászok mártír-vezetőjéről (St. L. Roth, Viaţa şi opera, 1974), Stephan Ludwig Roth és George Bariţ kapcsolatairól értekezik. Kimutatja, hogy a múlt század két kiemelkedő kultúrpolitikusa számos haladó gondolatot egymástól függetlenül vetett fel, azonkívül személyesen is ismerték egymást, barátságukról egy itt közölt, Roth által 1848 márciusában Barithoz intézett levél is tanúskodik. A román és a szász közíró egyetértett abban, hogy a néptömegeket az iskolák létesítésével kell szegénységükből kiemelni, amint azt a felvilágosítók is — az iskolák társadalmi jelentőségét eltúlozva — hirdették. Egyek voltak az anyanyelvi oktatásnak, a nyelvek egyenjogúságának igenlésében, valamint abban is, hogy az idegen nyelveket az anyanyelvre támaszkodva kell tanítani.