Korunk 1982 (41. évfolyam)

1982 / 5. szám - DOKUMENTUMOK - ZILAHY LAJOS: Apám; Vonat; Hajón (versek)

A letarolt, szomorú pusztákra Beront nagy, szilaj, fekete rém. A kalmárok szomjas, iszonyú álma Zúg, dübörög nagy vaskerekén. S amerre átszáll a róna felett, Megdöbben a nagy, szűzi, őszi avar, A puszta, a róna, az árva kerek Keserű jajjal sírni akar. Egy kútgém csóválja karcsú fejét, Fent tikkadt vándormadarak szállnak, S a lehajtott fejű vadvirágok Nagy, szomorú temetésre várnak. (Szalontai Lapok, XIX. évf. 26. sz. — 1907. június 30.) HAJÓN Nagy, riadt csönd. A messzeségbe’ Vörösbe fut át az ég kékje, S aranyzöld hegy mögé zuhan a nap. A vörös homályban, a part alatt Mintha az álmos, lusta víz színének Remegő asszonykezek Hímes, sávolyos palástot szőnének. Aztán lassan — mint a mesébe’ Beleúszunk a barna éjbe. Valami vágy fog el hirtelen — — Itt a nagy, selymes, szűz vizekre, Míg napom véresen le nem zuhan, Amit tart még kétes, ködös utam Nagy, bánatos sejtéstől megigézve, Ilyen nagy, riadt csendben Beleúszni halkan az örök éjbe. (Szalontai Lapok, XIX. évf. 29. sz. — 1907. július 21.) SZONÁTA Az utcasarkon ócska ház áll. Kopott, barok [barokk?] stílű, öblös épület: az ablak karcsú pilléreire talán már kétszáz év is odaborult ráncos, redős homloká­val. A kapualja szűk és homályos, mintha alatta mindig könnyű, selymes léptű árnyak suhognának, minden zajra ijedve lapulnak meg a vedlett falon. Keskeny lépcső vezet fel az egyik sarokszobába. A szoba fehér és zsúfolt; látszik, hogy leányszoba. A háziáldás a falról szomorúan és szelíden néz szét. A magas, karcsú ablakról puha, fehér brokátfüggöny hull alá, és alól lágy redőkben pihen meg. A szobában vastag szőnyeg terül végig a padlón; a két sarokban egy-egy japán váza áll, keskenyszemű, napernyős gésákkal. A másik sarokban egy pianinó zongora van pergamenszerű, fakult kottákkal elhalmozva. A szobában lágy, édes, halvány chypre illat terjeng, finom halkan, mint valami messziről jött, selymes üveghang.

Next