Korunk 1989 (48. évfolyam)
1989 / 7. szám - ÍRÓASZTAL - LÁSZLÓFFY ALADÁR: Egy évforduló veretes nyelvű leveleiről
nül dokumentálja, hogy mint bármely történelmi esemény, mely utólag iskolás pedantériával egy dátumhoz kötődik, ez is jóval önmaga előtt elkezdi megtörténését és hatását. .. Ön hallani akar tőlem valamit a jövőről. A látóhatár nagyon ködös, jósolni nem lehet [...] Büszke és nehéz feladatra vállalkozik, aki a köz érdekében akar dolgozni [...] egymással versenyezve fogják beigazolni Machiavelli csodálatos mondását, hogy e világon minden baj onnan ered, hogy az emberek nem elég jók, vagy nem elég rosszak ...“ Magánlevelek és tudós feldolgozások, könyvtárnyi irodalom a megmondhatója, hogy mi történt, s ami történt, arról a test és lélek szerint megélők milliói után a csak emlékként átélők, átgondolók, keresztülbölcselkedők újabb milliói hogyan érvelnek, győzködik egymást, s taníttatják a változó és változatos iskolatípusok százaiban azóta szerte a világon mindazt, amiből a mai emberi köztudat egyik fontos része is létrejött, s melynek hangulati összefoglalója, megtestesítője, stilizált megjelenítője, feltételes reflexszerűen annyi minden idetartozót azonnal bekapcsoló szignálja a Marseillaise, amit a kisdiák is fütyülni tud, s ha fanfárok ünnepélyességével zeng fel valahol, a Bach-muzsikával egyenlő erejű hatást gyakorol a legegyügyűbb emberi lényre is, hát még az érzékenyre ápolt, fogékonyra betáplált szellemiségre, melynek mindig fontosak a világtágító nagy lélegzetvételek. „A francia forradalom megrázkódtatta a világot" jelenti ki, jelenti be Robespierre 1793. november 13-án egyik híres beszédében, s ennél tömörebb és lapidárisabb a növekvő időbeli távlatok végén se lehet már a diagnózis, dacára az olyan részleteknek, hogy „a frantzia revolutio alatt egy gascogniai hadi tiszt ezt mondá:valahányszor a Robespierre nevét haltam, mindég levettem a kalapom s megnéztem, nincsen-e benne a fejem!“ Mivel ugyancsak közelről már az is evidencia volt, hogy „tudatlanság és fanatizmus, mint az éjtszaka és sötétség oly elvárhatatlan egymástól. Ha a história fel nem jegyzi vala, ma alig lehetne hinni, minő pusztításokat tettek, minő dúlásokat és martrangolásokat követtek el ezek az emberiség sorsán. Hogy örvendeni tudjunk világosodott századunknak, szükségesmernünk a múltaknak néha rettentőleg elborzasztó, majd nevetségesen mulattató vonásait [...] Frantziaországban az Akadémia felállása előtt Homérus, Sophocles és egyéb nagy neveket kevesen ismertek; eretneknek tartatott minden görögül és sidóul érte, ahonnan egy doctor tanítványai előtt bizonyos alkalmatossággal ezeket mondotta: Egy új nyelv találtatott fel, illőnek, kötelességemnek tartozónak látom az urakat az iránt figyelmesekké tenni, görög nyelvnek neveztetik, őrizkedni kell tőle szemesen, mert az a kútfeje minden eretnekségnek." A nagy napot, mely egymagában szimbólumává lett az eseményeknek, július 14-ét Csemiczky Sándor, aki egyáltalán nem rajongott a revolutióért, 1793-as „munkácskájában" így jellemzi, azon a csodálatos zengésű nyelvezeten, mely a kortársak tudatában egyedülvaló otthonossággal forgatta a történetek izét s az elvont fogalmakat és eszméket is: „... 14-én hajnal halottával már a nép fenyegető mozgásban vala... Ezen nem rég olly vidám, olly nyájas, ketsek és kellemek lakhelye most komoly s mély gyászba borulva végső romlását rettegve várta... a sok drága selyem, bársony, arany s ezüst, napkeleti gyöngyökkel, külömbnél küldünb fele, kövekkel kirakott asszonyi kényekre készült gyűrűkkel és más fényűzési remekmivekkel diszeskedő boltok, nem külömben apróbb fűszeres boltocskák és zsibvásári sátorok, sőt még a fegyveres tárházak is erőszakkal feltörettetvén.. . eszerint tehát már amennyire, annyira fegyver csak vala, de por és golyóbis annyi temérdek népnek nem lévén elegendő, noha már a Városházánál élet-halál között öt mázsa puskapor kiosztatott, de még ez is csak annyi volt, mint száz medvének egy vad kürtvély." A konkrét puskapor tonnái mellett ama másik is a kor lőportornyaiban felhalmozva készen állott, de valamiért az is inkább a párizsiak keze ügyében: „A franciák — mondja Marx— új életet leheltek az angol materializmusba, közelebb hozták az emberhez, ékesszólóan képviselték. Eddig száraz rendszer volt, hiányzott belőle a könnyedség, a franciák szalonképessé teszik." Ezt is, mint annyi mindent a kultúrtörténelemben is, amivel jó századéve már divatot diktáltak, szinte minden téren! A világ provinciáját mozgósították az emberiség útjának fő sodrását megkeresni, olyan egyszerű dolgokkal, mint Pascal 1657-ben befejezett fiktív vagy valóságos, mindenképpen filozófiai érvényű és értékű Levelek egy vidéki barátomhoz című műve, mely a világirodalom egyik legnagyobb vitairatának bizonyult, vagy mint Descartes Értekezése a módszerről, mely nemcsak azért remekmű, mert kérlelhetetlen logikájú új gondolatokat fejez ki, amelyek teljes értelmét még Voltaire se fogta fel, hanem éppen a voltaire-i szellemet előrevetítő, minden ellentmondást eleve megsemmisítő iróniája folytán is, amelyben visszamenőleg és előre azokat, akiknek homálya lehetővé teszi, hogy mindenről oly bátran beszéljenek, mintha értenének hozzá, és fenntarthassák álláspontjukat anélkül, hogy egyköny