Korunk 2012 (III. folyam 23.)
2012 / 3. szám = Magyar történelmi mítoszok - SZŐCS TIBOR: Nándorfehérvár hőse: Dugovics Titusz
15 gyár ragyogó hőstettéről, aki észrevette, hogy egy török ki akarja tűzni a császári jelvényt az egyik toronyra, mire a magasból a támadóval együtt levetette magát a mélybe, hogy továbbra is Corvinus zászlaját lássa mindenki.” Az itáliai humanista itt is egy meg nem nevezett, de hangsúlyosan magyar nemzetiségű vitézt említett. Hogy nem csak arról van szó, Bonfini egyszerűen átírta az 1456-os tettet erre az eseményre is, mutatja, hogy mások is írtak erről a vitézről. A szerbiai származású Konstantin Mihhalovic di Ostrovica változatos karriert járt be, 22 éves kora körül törökök rabolták el, majd janicsárnak állt. A Jajca közelében fekvő Zvecaj várának parancsnoka volt, amikor az említett ostrom zajlott. II. Mehmed visszavonulása után vára Mátyás kezére került, és ezután visszatért a keresztény hitre. Élete hátralévő részét Magyarországon, majd Cseh- Morva- és Lengyelországban töltötte. Bár Jajca ostrománál személyesen nem volt jelen, híradásai mégis elsőrangúak, hiszen a közelben, kortársként élte át az eseményeket, értesülései nyilván első kézből, nem sokkal az ostrom utánról származtak. Későbbi visszaemlékezéseiben a következőképpen ír: „Már megkezdték az ostromot, s a császári zászló megjelent a város falán, amikor az egyik védő bírókra kelt a zászlótűző janicsárral, s mindketten lezuhanván, szörnyethaltak. Mikor a császár ezt a vitézséget maga előtt látta, s meggyőződött a vár bevehetetlenségéről, ágyúit a Verbász folyóba vetette egy vízesés alatt közel a városhoz, hogy senki ki ne vontathassa, és visszavonult.” Bonfini és Konstantin Mihhalovic di Ostrovica műve egyaránt csak a 16. század közepén jelent meg nyomtatásban, és szövegeik között semmilyen komolyabb összefüggést nem lehet felfedezni, így a jajcai névtelen képét két, egymástól független híradás is erősíti. Elgondolkodhatunk arról, hogy a jajcai és a nándorfehérvári eset közül melyik az eredeti. Ha ragaszkodnánk ahhoz, hogy itt azonos motívumról van szó, és az egyik eset a másik irodalmi mintájául szolgált, akkor kénytelenek lennénk azt gondolni, hogy a hőstett valójában Jajcánál történt meg 1464-ben. Hiszen Konstantin révén feltehetjük, hogy már az ostrom után is keringett egy hír az önfeláldozó vitézről, amely Bonfininél is megjelent. A humanista történetíró pedig a nyilvánvaló párhuzamok miatt a híresebb nándorfehérvári ostromra is visszavetítette ezt a történetet (az ilyesfajta módszer korántsem volt idegen a kor történetírásától). Természetesen az is elképzelhető, hogy ténylegesen két külön vitézről van szó, sajnos ebben a kérdésben aligha fogunk tisztán látni valaha is. A középkori forrásokból ennél többet nem lehet kihozni. Hogy tehát mi lehet az eset valóságmagva, azt a fentiek alapján mindenki eldöntheti magának. A továbbiakban vizsgáljuk meg, hogyan lett a névtelen magyarból a szláv Dugovics Titusz. A kora újkor folyamán - bár Bonfini műve ismert és elismert volt hazai körökben - nem foglalkoztak sem a nándorfehérvári, sem a jajcai Névtelennel. Pedig nem egy történeti munka dolgozta fel ezeket az eseményeket, ám a hőstettek említését mindig átugorták még azok az írók is, akik egészen szorosan követték Bonfinit vezérfonálként. Székely István, Heltai Gáspár, Pethő Gergely magyar nyelvű történeti munkái éppúgy nem szólnak a vitézről, mint a Jajca ostromát Bonfini alapján összefoglaló Zrínyi Miklós a hadelméleti munkájában, ahogy a 18. század jezsuita történetírói iskola kiemelkedő alakjai (Timon Sámuel, Pálma Károly Ferenc, Pray György, Katona István) is említetlenül hagyták a latin összefoglalásokban. Tény, hogy a 16-18. század magyar emlékezete „elfelejtette” mindkét hőstettet, ám ebben felesleges lenne valamiféle koncepciót keresni. Ezzel egyidejűleg viszont a cseh történetírás fölfedezte magának a nándorfehérvári vitézt (a jajcai történetet szintén elfeledve), és mindjárt ki is sajátította magának. 1458-ban jelent meg a későbbi II. Pius pápa, humanista „polgári” nevén Aeneas Sylvius Piccolomini Historia Bohemica (Csehország története) c. műve. Piccolomini ebbe az összefoglalásba belevette a két évvel korábbi nándorfehérvári diadal részletes leírását is (a Névtelen hőstettét nem említve). Ezzel olyan mintát adott későbbi, cseh nemzetiségű követőinek is, amelytől sokáig nem. 2012/3