Korunk 2015 (III. folyam 26.)
2015 / 9. szám = Az idegen - Poszler György: Bizonytalan remények és tétova kételyek (I.)
visszafelé mutatnak. Az első háború végére. Amit ’18-ban a Gyulafehérvári Nyilatkozat és ’22-ben Kós Károly röpirata, a Kiáltó Szó és évtizedekkel később a kolozsvári értelmiségiek röpirata, a Hívó Szó fogalmazott meg. Vagyis a régi dilemma a változatlan tét. A romániai magyarság autonómiájának megteremtése, tartalma és minősége. Erre hoz egy furcsa „megoldást” az „észak-erdélyi köztársaság” egyik lezáró aktusa. A Groza-kormány megszületése. Úgy tűnik, hisz a szó mágikus, valóságot teremtő vagy a valóságot megváltoztató erejében. Ami a nem létezőből létezőt teremthet. A nemből igent varázsolhat. A demokratikus autonómiát bolsevisztikus diktatúrává szuggerálhatja. Nem egyszerre, egyetlen parancsszóval. Inkább lassan, apró lépésekkel, így lesz ’45 márciusától ’47 karácsonyáig, a Groza-kormány megalakulásától a királyság megbuktatásáig nemcsak az „észak-erdélyi köztársaság”, de egész Románia egy sokféle demokrácia valamilyen változatának lehetőségéből a bolsevik típusú diktatúra majdnem egyetlen típusának valóságává. Legalábbis erre vezetett az útja. E folyamat kulcsfigurája kétségtelenül Petru Groza. Alakja e tekintetben is megkerülhetetlen. A búcsúzó Poszler György ■ „Erdély a gyerekkori múlt és az öregkori jelen. A fájdalmas nosztalgiák és az öngyötrő dilemmák korszaka. Be kell lépni vagy vissza kell lépni e világba. Hogy a borús gondolatok megfogalmazhatók legyenek.” Ezeket a mondatokat Poszler György akadémikus 2015. július 20-án Kolozsvárra átküldött, a Korunknak szánt utolsó írásának bevezetőjében találja az olvasó akkor, amikor a szerző már kilépett a világból. Jelképesnek mondható a július 20-i dátum és Poszler György augusztus 13-i halálának közelsége. Leromlott fizikai állapotban, ám szellemi erejének összpontosításával, mintegy évi rákészüléssel, sikerült megírnia a búcsúzó nagy esszét, a Bizonytalan remények és tétova kételyek című történelmi és irodalmi összefoglalást, személyes emlékezést, betetőzve az Erdély-témában korábban közreadott szövegeit. (Épp egy évtizeddel ezelőtt a Komp-Press-Korunk Baráti Társaság kiadásában jelent meg A „másik” város címmel a Kolozsvárhoz kapcsolódó „emléktöredékek, vallomások, nosztalgiaesszék” gyűjteménye, az Ariadné Könyvek sorozatában.) A Bizonytalan remények és tétova kételyek Trianontól, illetve a Kiáltó Szótól az 1989. decemberi Hívó Szóig, sőt a 2010-es évekig követi az eseményeket, a közösség, az intézmények és egyes erdélyi személyiségek sorsát. Az így, ezzel a vallomással elbúcsúzott Poszler György emléke, egy kiemelkedő teoretikus és irodalomtörténészi életmű teljessége marad velünk, bennünk, kortársaiban, barátaiban és tanítványaiban. K. L.