Korunk 2022 (III. folyam 33.)
2022 / 12. szám = Erdély a két világháború között - K. LENGYEL ZSOLT • Az ország és a táj. Szabédi László transzilvanizmusértelmezése az eszme fejlődéstörténetében
XK 2022/12 ezt nyilvánosan nem mondhatták ki, érvelt Szabédi, a tájtranszilvánizmus egy „mesterfogással” eggyé ötvözte a valójában nem azonosnak érzett magyar és román Erdélyt, így nem hágta át a román politikai elvárást, miközben befelé tudatosította, hogy a „tájék megmaradt nekünk”. A „tájék” így „éppen tagadása a románná lett Erdélynek”, ekként tért vissza az okfejtés az elküldött változat medrébe - „mentsvár, búvóhely, az unió katakombája”.21 Szabédi az országtranszilvanizmusnak is kétarcúságot tulajdonított: „A passzivitásból való kilépés bizonyos mértékben elfogadása az új impériumnak. Az az országtranszilvánizmus is. Bizonyos mértékben, persze. Mivel Magyarország keretein kívül kell élnünk, lehet élnünk Magyarország keretein kívül (vö. a Makkai nem lehet-jére adott válaszát Reményiknek: lehet, mert kell). Az országtranszilvánizmus tehát tagadja a nagy magyar állameszmét, ez a színe. Nem kevésbé tagadja, bár írásban természetesen ezt nem fektetheti le, a dáko-román eszmét is, ez a fonákja. Tartalma: Erdély mint ország (keleti Svájc).”22 Szabédi - Reményik „az élet felett elmegyek” sora után állította azt a tájtranszilvánizmusról is, hogy „színe a Tájék, fonákja a Végvár. Ebben az értelmezésben oldódik egységbe a Reményik-vers a Végvári-verssel, az erdélyi költő, Áprily, a barmadosi iskolaigazgatóval, Jékelyvel. Ezt a megállapításomat fontosnak találom, mert értetlen és gyerekes vád nemegyszer érte a »Tetőn« költőjét, hogy hűtlen lett önmagához; ez nem igaz. Áprily ma is transzilvánista, csak tudni kell, hogy mit jelent az ő transzilvánizmusa: az unió igenlését és az unirea tagadását. Minden más értelmezés helytelen.”23 Szabédinak Áprily pártfogolása külön eszközt adott a kezébe, hogy kinyilvánítsa tájtranszilvanista rokonszenvét. Levelének mindkét változatában idézte az 1929-ben Magyarországra áttelepült költő-tanár 1934-ben Kecskeméten megjelent Az aranymosó balladája kötetének Rönk a Tiszán ciklusát, a Jaj, a vihar öt versszakából négyet, benne a „Jaj, az erdélyi tölgyesek / vörös haddal jönnek utánam” sorokat, majd a befejező versszakot, bizonyítékul, hogy Áprily nem lett hűtlen Erdélyhez: „Jaj, a tüzem, beteg tüzem / most foszlik füstje lomha köddé. / Az erdőn elveszett a nap, / jaj, nem kerül meg soha többé.”211 A tájtranszilvánizmusról el is tértek a szövegrészek ott, ahol Petőfi Sándor az 1846. október 26-án kelt Erdélyben című verssel szerepel. „A Tájék”, kezdődött az elküldött változat Reményik Csak így... versére visszautaló illető bekezdése, „mint láthatod, egy szellemi magaslat, egy gondolati hely, ahová el lehet menekülni a valóság talajáról, ahol változatlanul a régi minden. Ünnepies jellege (vasárnap), valamint irreális jellege (az élet felett) kétségtelen. Ez a transzilvanizmus egyáltalában nem jelenti az új, a megváltozott viszonyok igenlését, hanem ellenkezőleg, annak merev tagadása.” Itt írta le Szabédi saját véleményét, azt, hogy „nincs külön erdélyi szellemiség”, tehát „hogy szellemi jelenségeink mind a magyar géniusz megjelenési alakjai, mely száz évvel korábban ezeket a szavakat fakasztotta Petőfi ajkán: „Az forra bennem, az fájt én- 70