Korunk 2023 (III. folyam 34.)
2023 / 6. szám = Performativitás a művészetekben - MŰ ÉS VILÁGA PAPP-ZAKOR ILKA • Hatalom, törvény és narráció Piotr Macierzynski holokausztlírájában
93 A teremtésmítosz-átiratként működő első verset mintegy folytatja a második, „tábori íróként dolgoztam”18 kezdetű, amelyben ezt a részletet találjuk: „1942. november elsején egy óra harminc perckor érkezett egy transzporttal 659 zsidó Hollandiából. ”A szelekció után mindannyiukat gázkamrába irányították, / ezt teljesen elégő áldozatnak minősítettem”19. (A megelőző és következő versszakok hasonló struktúrával előbb a transzportok sorsát írják le, majd ezekkel a sorokkal zárulnak: „de Isten ezt nem vette észre”, „de a franciák nem érdekelték Istent”, „a hullákat krematóriumban hamvasztották el / de a füst legfennebb a környéken lakók szemét ha csípte”20.) Míg a bibliai mítoszban Ábel áldozata által lett kedves az Úrnak, és Káint, aki emiatt megölte testvérét, az Úr bujdosásra ítélte, a Macierzynskiversben a szerepek kevésbé egyértelműek: a Káin Ábel-ellentét csak tényleges rivalizáció esetében jelentene bármit, de itt csak az egyik fél vesz részt az áldozatban, ő is csak annyiban, amennyiben feláldoztatik. A máglya füstje nem ér fel az égig, de nem is célja odáig felérni, hiszen az a további emberáldozatokat fölöslegessé tenné. Káint az Úr megjelölte, nehogy bosszúból meggyilkolják, a táborba azonban mindenki halálra megjelölve érkezik. A tábori író maga is fogoly, nem vesz részt a gyilkolásban, dőlt betűvel szedett jegyzetei pedig többé-kevésbé szó szerinti idézetek Danuta Czech Kalendarz wydarzen w KL Auschwitz (KL Auschwitz eseményeinek kalendáriuma} c. munkájából - ő csak megfigyel és elbeszél, ezáltal tehát a mindenkori történész metaforájának is tekinthető. Ilyen értelemben ironikusan, a teleologikus történetértelmezés visszájára fordításaként is értelmezhetjük a verset, főleg, mert abból nem derül ki, hogy ki és voltaképpen kinek hozza az áldozatot. (Érdemes egy pillanatra visszatérni az Uratowani végén található képhez, amelyben Lidkét eltávolítják a táborból. Ennek megértésében Georges Bataille Jean Genet-tel kapcsolatos észrevétele segíthet: „Őrült szenvedélyének értelme a bűn vonzása, de mi történik, ha tagadja a tilalom legitimitását, ha nem érzi bűnösnek magát? Akkor »a Gonosz elárulja a Rosszat«, és »a Rossz elárulja a Gonoszt«, a semmi vágya, amely nem fogadott el határt, hiábavaló háborgásba fullad. Dicsőítjük, ami hitvány, de a Rossz választása hiábavaló lett, ami Rossz akart lenni, egyfajta Jó lett, s mivel vonzereje megsemmisítő erejétől függött, a bevégzett megsemmisülésben az már semmi. A gonoszság »a lehető legtöbb létet akarta Semmivé tenni. Mivel cselekvése folyamatos megvalósulás, a Semmi eközben Létté változik, és a gonosz királysága rabságba fordul.«”21 Ez talán az egyetlen igazi konfliktus morális rendek a normatizált és az öncélú, Bataille értelmezésében a szabadság eszközeként megjelenő rossz között. A viszonyok megértéséhez érdemes emlékeznünk, hogy, ha hihetünk Rudolf Höss visszaemlékezéseinek, Lagerführer Fritzsch volt az, aki a Ciklon-B használatát a gázkamrákban kezdeményezte, majd tökéletesítette. Amit ő képviselt, az tökéletesen illeszkedett a hatalom által legitimált rosszhoz.) A törvény teljes felfüggesztését illusztrálják azok a versek is, amelyek az elkövetők számára a méltányos büntetés elmaradásáról szólnak (pl. a 35-ös és 42-es oldalon), és amelyek, ha elfogadjuk, hogy - akár büntetés általi - megváltásra az elkövetőknek is szükségük van, nemcsak az elvárható lezárástól fosztják meg az olvasót („hirtelen egy fiatal nő lépett ki a sorból / és így szólt az ss-hez / Mindenki, aki itt van, pontosan tudja, hogy pillanatokon belül meg fog halni / a híres oswiecimi gázkamrában, és elhamvasztják a krematóriumban, / de elmúltak már az idők, amikor ezeket a bűnöket titokban vittétek végbe. / Mára az egész világ tud róla, mi történik Oswiecimben, / és minden itt meggyilkoltért / keményen megfizetnek a németek. // a nevét sem ismerjük ennek a nőnek / csak azt tudjuk mekkorát tévedett”22, de az Auschwitz által megteremtett helyzetből való kiúttalanság tényére is rámutatnak. A kötet emellett tényleges szökéstörténeteket is felelevenít, amelyek közül néhányat akár sikeres szökésnek is nevezhetnénk, így nem állnak eredendően ellen a narrativitásnak, ezek esetében azonban a versek nem torpanmű és világa