Kosárlabda Hiradó, 1947 (6. évfolyam, 1-34. szám)
1947-03-21 / 9. szám
1947. március 21. KOSÁRLABDA HÍRADÓ ■ Kosárlabdasportunk nemzetközi műsora mindjobban kiépül. A lengyel férficsapat után most a bolgár válogatott is megérkezik Budapestre, majd a húsvéti ünnepek alatt Olaszország csapatát üdvözölhetjük a magyar fővárosban. Sajnálattal tapasztaljuk azonban, hogy női vonalon minden meghívásunk eredménytelen marad. Nyugodtan mondhatjuk, hogy női válogatott csapatunk ma az európai nemzetek között előkelő helyet foglalna el, ha egyáltalán alkalma lenne arra, hogy erejét összemérje más nemzetek csapatával. Már korábban felvetődött az a kérdés hogy Prágában rendezzék meg a női Európa-bajnokságot is a férfiakéval együtt. Csehszlovákia nem támogatta a női bajnokság ügyét, így április végén csak a férfiválogatottak mérkőznek meg az európabajnoki címért. Női kosárlabdasportunk ma olyan csapatot tud kiállítani, amely — gondoljuk — viszonylagosan számítva, talán jobb eredményt tudna elérni, mint a férfiak. Felmerült tehát a gondolat, kérje a MKOSz a FIBA-t, hogy az első női Európabajnokság rendezési jogát adja Magyarországnak. Ha a magyar kosárlabdatársadalom lelkesedése mellett a sportfőhatóság is támogatná az ügyet, igen sokat használhatnánk a magyar kosárlabdasportnak és a magyar nemzetnek egyaránt. A fenti kérdést különben a következő elnökségi ülésen fel fogják vetni, így esetleg még a nyár végén lebonyolíthatnánk az első női kosárlabda Európabajnokságot Budapesten. — bokody — UtHdich vatty HiúCftyoi&c&'záty fr<zeU'á n'ái UoS’ádú&da £ ucápa-fraíhaU&áfyút / cÁ kúMidahda a zweite a „QléfiLftözt“ 1946-47. mi tiéftszcumzáikati! A "Népsport” hosszú heteken keresztül olvasóinak közreműködésével népszavazást rendezett. A hatalmas olvasótábor egy hónapon át szavazott a kérdésekre: ki voltak az 1946. év legeredményesebb versenyzői, játékosai, vezetői és csapatai. A kosárlabdasport elég előkelő helyet foglal el, sőt, ha a labdarúgást nem vesszük figyelembe, első helyen szerepel a kapott szavazatokat illetőleg. Részletes eredmény: Az elmúlt év legeredményesebb női kosárlabdázója: Steiberné Hajós Ilona (KaSE) 3716 szavazattal, 2. Futár Piroska (Pécsi EAC) 3244 szavazattal, 3. Rohonczy Mária (TFSE) 3118 szavazattal, 4. Nagy Mária (Postás) 2208 szavazattal, 5. Pirik Margit ( Postás) 1892 szavazattal, 6. Bánky Magda (MATEOSz MSE) 1107 szavazattal, 7. Fekete Ilona (KaSE) 817 szavazattal, 8. Sziklay Paula (KaSE) 610 szavazattal. 1946. év legeredményesebb férfi kosárlabdázója: Velkey Ferenc (Postás) 4533 szavazattal, 2. Németh Ferenc (Postás) 3394 szavazattal, 3. Bánkuti Antal (Postás) 2791 szavazattal, 4. Bánkuty Béla (MAFC) 2687 szavazattal, 5. Nádasdi László (KaSE) 2348 szavazattal, 6. Tímár Q i István (MAFC) 624 szavazattal, 7. Vadászi Ede (MAFC) 600 szavazattal, 8. Királyhidi László (Előre SE) 407 szavazattal. Az 1946. év legeredményesebb játékvezetői között: 9. Varsányi Imre 831 szavazattal. Az 1946. év legeredményesebb edzői között 7. Gyimesi János 931 szavazattal. Az 1946. év legeredményesebb sportvezetői között 11. Varsányi Imre 409 szavazattal. Az 1946. évi sporthősei között: a Genfben 3. lett férfi kosárlabdaválogatot a 8. helyet foglalja el 791 szavazattal. A demokratikus Magyarországnak 1946 ban külföldön, a sport révén a legnagyobb szolgálatot tett csapatok között a Genfben járt kosárlabdaválogatott 5. lett 1489 szavazattal. Tudatában vagyunk annak, hogy az ilyenfajta népszavazás sohasem lehet teljesen reális, de nagy előnye, hogy kiváltképpen szolgálja a sport népszerűsítését. 3 Kerületi közgyűlések A diósgyőri kerület 1947. február 23-án Diósgyőrben tartotta évi rendes tisztújító közgyűlését, amelyen az alábbi tisztikart választották 1947. évre: Díszelnök: dr. Gállffy Imre Karám Imre Kerner Antal. Elnök: Horváth Géza. Alelnök: Csányi Barna Cserfalvy László Irsa Tibor Ivancsik György Marecz József Papp József Pető István Rédey Rezső Szabó Károly. Főtitkár: Gedeon Béla. Titkár: Mérkői Tibor Jegyző: Petróczy László Glódi András Pénztáros: Bartha László Ellenőr: Mézes Tibor Éger László Kerületi kapitány: Csányi Barna Fegyelmi egyesbíró: Irsa Tibor Játékvezető előadó: Csányi Barna Prop.-ügyi előadó: Serfőző László. Pakson is népszerű sport már a kosárlabda. A paksi áll. ker. középisk. előkészítő tanfolyam női és férfi csapata a mérkőzések egész sorozatát játszotta le a környékbeli csapatokkal Eredmények: Pakson: Paksi SSE—Paksi ker. 16:14. Férfi. — Szekszárdi g.—Paksi kér. 27:5. Férfi — Kalocsai kath. tkpző—Paksi kér. 8:2 Férfi, félbeszakadt. — Szekszárdi g— Paksi kér. 36:12. Férfi. — Paksi kér.—Cecel SE 38:19. Női: Cecén: Paksi kér.—Cecel SE 55:26 női. A férfi kosárlabdázók munkáját Dombi József tanár, a női kosárlabdázók edzéseit pedig dr. Tarisznyás Györgyi tanárnő vezeti. A paksi és környékbeli kosárlabdázók úttörő munkáját az egész magyar kosárlabda társadalom nevében szeretettel üdvözöljük, így fejlődik manapság vidéken a kosárlabdasport . . . AYERSPORT Budapest, IV., Szervita tér 5. 1. em. TELEFON 185-352. Kosár, kézilabda és egyéb sportfelszerelések