Közgazdasági Szemle – 1941.
március - TANULMÁNYOK - Rohringer Sándor: Hajózás, Vaskapu-szabályozás, Tisza-szabályozás
230 Rohringer Sándor vidék, a Vág, Nyitra, Sajó, Hernád völgye adta, a többi mocsárterület volt és biztos menedéke a betyárvilágnak. 1.950.000 ha volt az ősi ártér, ekkora terület még nagy országoknál sem hiányozhat a termelésnél. Hogy egy kissé szemléltetőbb képet kapjunk, emlékeztetünk Vedres István jeles magyar mérnökre, aki szerint Szegedről Kikindára a vásárra csónakon jártak a mesteremberek. Milliónyi víziszárnyas a mocsarakon, milliónyi hal a folyókban és milliárdnyi inficiáló szúnyog, tengődő szegénység képe volt az Alföld. Szépen énekli Petőfi az Alföldről: „Szép vagy Alföld, legalább nekem szép", hát valóban csak a költői képzelet számára volt szép az Alföld az ő délibábjaival, azonban Széchenyi István szemével nézve egy széthulló, pusztuló nép lakta terület,, kultúrálatlan, amelyet meg kellett menteni a teljes elhagyatottság okozta süllyedéséből. És itt is a magyarok istenének különös kegyéről beszélhetünk, hogy az utolsó órában elküldötte — a véletlen szárnyán — gróf Széchenyi Istvánt, a honmentőt, aki elkezdette az 1846. évben az ármentesítés munkáját, a tiszadobi átvágás kiemelésével, és ha Széchenyi nem lép fel, utána két évvel már a szabadságharc akadályoz meg mindent s aztán 19 éven át megszállás, ellenállás következett, a Tisza szabályozás gondolata pedig talán két-három évtizeddel későbbre maradt volna. A magyar paraszt életnívóját a minimumra szállította le és szerencsés volt, ha a legszükségesebbje meg volt, mellyel magát és családját télen át eltarthatta, a gyakori árvizek kényszerítették erre a legszükségesebb gazdálkodásra. Előfordult, hogy az árvíz két egymásutáni esztendőben jelent meg és vitte el a termést, mit a magyar paraszt csak a legnagyobb nyomorban tudott átvészelni. Ilyen nagy árvizek voltak az 1841. és 42. évek pusztító vizei, melyek nyomán egyes vidékeken az éhinség lépett fel. Széchenyi látta a jobbágysorban lévő parasztnak ezt a nyomorúságos életét és meghatja a nyomorúságban sínylődő derék magyar alföldi nép sorsa, melyben az ország létét látja veszélyeztetve. Ezért mondja az „Eszmetöredékekben”: „a Tisza-völgy a magyarság bölcsője, mely ha elpusztul, a Dunántúl is és egyéb magyarság a nemzetiség dolgában csak hervadozni és korai halálra fog jutni." Széchenyit állandóan foglalkoztatták a közügyek, évek óta foglalkozott a Tisza-szabályozás kérdésével is. Tapasztalataiból különösen két gondolat érlelődött ki és pedig: hogy kell egy kezdeményező szerv — bizottság — és kell egy pénzalap, amelyből kölcsönök adhatók legyenek a középítményekhez. Javaslatait Metternich kancellárhoz intézett emlékiratában fejti ki: az egyik, hogy egy állandó magyar bizottság állíttassék fel, amely mint kezdeményező fórum Magyarország ügyeivel foglalkozzék, a királynak és kormányának előterjesztéseket tegyen.