Magyar-Szovjet Közgazdasági Szemle – 1952.
1-6. szám - 14. Pénzügy és államháztartás - Népköztársaságunk 1952. évi költségvetése
2 1952. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSŰINK dályozzák a költségvetésnek a dolgozó tömegek érdekében való felhasználásában. A nép ellenségei kevésbbé fontos, tizedrangú objektumokra igyekeztek szétforgácsolni a költségvetési eszközöket, minden erejükkel szabotálták a dolgozók érdekeit szolgáló igazságos adórendszer érvényre juttatását és általában a költségvetés tervezési munkálatait. Éppen ezért a pénzügyi szervezetnek az oda befurakodott ellenséges elemektől való megtisztítása és gyökeres átalakítása szükséges föltétele volt annak, hogy a népi demokratikus országok költségvetését teljes egészében a szocializmus építésének szolgálatába állíthassák. A népi demokratikus országok költségvetését a Szovjetunió gazdag tapasztalatainak figyelembe vételével, az állami népgazdasági tervvel összhangban állítják össze. Az állami költségvetés összeállításának alapjául az egyes népgazdasági ágak pénzügyi tervei szolgálnak, ezek viszont a vállalati pénzügyi terveken épülnek föl. Az állami költségvetés mint pénzügyi terv egyben szigorú utasítás is, mert — amint Sztálin elvtárs mondta — „A mi terveink nem jóslattervek, nem találgatásra épült tervek, hanem utasításjellegű tervek, amelyek kötelezőek valamennyi vezetőszervünk számára és amelyek meghatározzák gazdasági fejlődésünk jövőbeni irányát az egész országra vonatkozóan". (V. ö., Lenin-Sztálin. Párt és pártépítés. 587. lap. Szikra 1960.) A szocialista állam költségvetése legnagyobbrészt a szocialista gazdaságból származó bevételeken alapszik, a tőkés államok költségvetési bevételei viszont majdnem teljesen adókból származnak. Az Egyesült Államok, Anglia, Franciaország és más tőkés országok költségvetésében a bevételeknek mintegy 90 százaléka adókból ered. A tőkés állam a funkcióinak elvégzéséhez szükséges összegeket nem szerezheti meg gazdasági úton, a nemzeti jövedelem elosztásának folyamatában, mert a termelési eszközök és a termelésből származó termékek nincsenek birtokában.. A fennmaradásához szükséges eszközökethatalmára támaszkodva, gazdaságon kívüli módon, kényszerrel, adók útján szerzi meg. „Az adókban mutatkozik meg az állam gazdaságilag kifejezett léte." (Marx.) A tőkés államokban az adók közvetve vagy közvetlenül a dolgozókat terhelik. A tőkés államok költségvetésének bevételi része alapjában nem más, mint a dolgozók jövedelme jelentős részének kisajátítása az uralkodó osztályok javára. A költségvetési bevételek tehát tulajdonképpen a dolgozó tömegfék kizsákmányolásának kiegészítő eszközei. A tőkés államok kiadásai döntő részükben nem termelékeny kiadások, közvetlen visszatérítésre nem kerülő elvonások a nemzeti jövedelemből. Hatalmas összegük a tőkés költségvetések folytonos hiányát idézi elő (az elmúlt tíz évben például az Egyesült Államok, Anglia, Franciaország és Olaszország költségvetése minden évben hiánnyal zárult). Az adók is növekednek, és ennek minden súlyát a dolgozókra hárítják; az infláció fokozódik, az árak emelkednek, a reálbérek csökkennek és a dolgozók elnyomorodása tovább folytatódik. A burzsoá teoretikusok megkísérlik bebizonyítani, hogy lehetséges a tőkés pénzügyek tervezése. Szerintük a tőkés költségvetés az állami bevételek és kiadások terve. A tőkés államokban azonban szó sem lehet tervezésről. A gazdasági életükben uralkodó állandó bizonytalanság állam-