Magyar-Szovjet Közgazdasági Szemle – 1952.

1-6. szám - 14. Pénzügy és államháztartás - Népköztársaságunk 1952. évi költségvetése

2 1952. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSŰIN­K dályozzák a költségvetésnek a dolgozó tömegek érdekében való felhaszná­lásában. A nép ellenségei kevésbbé fontos, tizedrangú objektumokra igye­keztek szétforgácsolni a költségvetési eszközöket, minden erejükkel szabo­tálták a dolgozók érdekeit szolgáló igazságos adórendszer érvényre jutta­tását és általában a költségvetés tervezési munkálatait. Éppen ezért­ a pénzügyi szervezetnek az oda befurakodott ellenséges elemektől való meg­tisztítása és gyökeres átalakítása szükséges föltétele volt annak, hogy a népi demokratikus országok költségvetését teljes egészében a szocializmus építésének szolgálatába állíthassák. A népi demokratikus országok költségvetését a Szovjetunió gazdag tapasztalatainak figyelembe vételével, az állami népgazdasági tervvel össz­hangban állítják össze. Az állami költségvetés összeállításának alapjául az egyes népgazdasági ágak pénzügyi tervei szolgálnak, ezek viszont a válla­lati pénzügyi terveken épülnek föl. Az állami költségvetés mint pénzügyi terv egyben szigorú utasítás is, mert — amint Sztálin elvtárs mondta — „A mi terveink nem jóslat­tervek, nem találgatásra épült tervek, hanem utasításjellegű tervek, amelyek köte­lezőek valamennyi vezetőszervünk számára és amelyek meghatározzák gazdasági fejlődésünk jövőbeni irányát az egész országra vonatkozóan". (V. ö., Lenin-Sztálin. Párt és pártépítés. 587. lap. Szikra 1960.) A szocialista állam költségvetése legnagyobbrészt a szocialista gazda­ságból származó bevételeken alapszik, a tőkés államok költségvetési bevé­telei viszont majdnem teljesen adókból származnak. Az Egyesült Államok, Anglia, Franciaország és más tőkés országok költségvetésében a bevételek­nek mintegy 90 százaléka adókból ered. A tőkés állam a funkcióinak elvég­zéséhez szükséges összegeket nem szerezheti meg gazdasági úton, a nemzeti jövedelem elosztásának folyamatában, mert a termelési eszközök és a ter­melésből származó termékek nincsenek birtokában.. A fennmaradásához szükséges eszközöket­­hatalmára támaszkodva, gazdaságon kívüli módon, kényszerrel, adók útján szerzi meg. „Az adókban mutatkozik meg az állam gazdaságilag kifejezett léte." (Marx.) A tőkés államokban az adók közvetve vagy közvetlenül a dolgozókat terhelik. A tőkés államok költségvetésének bevételi része alapjában nem más, m­int a dolgozók jövedelme jelentős részének kisajátítása az uralkodó osztályok javára. A költségvetési bevételek tehát tulajdonképpen a dolgozó tömegfék kizsákmányolásának kiegészítő eszközei. A tőkés államok kiadásai döntő részükben nem termelékeny kiadások, közvetlen visszatérítésre nem kerülő elvonások a nemzeti jövedelem­ből. Hatalmas összegük a tőkés költ­ségvetések folytonos hiányát idézi elő (az elmúlt tíz évben például az Egyesült Államok, Anglia, Franciaország és Olaszország költségvetése min­den évben hiánnyal zárult). Az adók is növekednek, és ennek minden súlyát a dolgozókra hárítják; az infláció fokozódik, az árak emelkednek, a reál­bérek csökkennek és a dolgozók elnyomorodása tovább folytatódik. A burzsoá teoretikusok megkísérlik bebizonyítani, hogy lehetséges a tőkés pénzügyek tervezése. Szerintük a tőkés költségvetés az állami bevéte­lek és kiadások terve. A tőkés államokban azonban szó sem lehet terve­zésről. A gazdasági életükben uralkodó állandó bizonytalanság állam­-

Next