Közgazdasági Szemle – 1968.

január - Dobos István: Az 1968. évi népgazdasági terv

DOBOS ISTVÁN­ dottakból következik, hogy az éves népgazdasági terv és konkrétan az 1968. évi terv funkciója és a terv érvényesítésének módja más, mint korábban volt. A népgazdasági terv ma mindenekelőtt az alapvető társadalmi gazda­sági feladatokat, a gazdasági fejlődés ütemét és fő arányait fejezi ki, és eb­ből vezeti le a gazdálkodás befolyásolásához szükséges központi intézkedé­seket és az intézkedések módját. A változások az 1968. évi tervezőmunkában is sok újat hoztak. Sokkal inkább, mint eddig, a gazdasági fejlődés összefüggéseit, a gazdasági tenden­ciákat kellett sokoldalú közelítésben elemezni. Ehhez a tervezésnek számol­nia kellett a folyamatosan kialakított tartós szabályozó eszközök várható hatásával, a gazdasági egységek és a lakosság magatartásával és mindezek kombinációjával. Egyúttal megnőtt a részletes, megalapozó számítások je­lentősége is. A tervezés és a szabályozók kialakítása 1968-ra vonatkozóan sajátos módon történt. Az új irányítási rendszer jellemző vonása lesz ugyanis, hogy a népgazdasági tervek megvalósítását szolgáló közgazdasági szabályozók ál­talában hosszabb időszakra lesznek érvényesek, így a későbbi években az éves tervezés már működő szabályozó rendszer hatásait méri majd fel. Az 1968. évi tervezés és a szabályozás viszont párhuzamosan folyt, az összhang ezért menet közben és oly módon jött létre, hogy a terv követelményei ha­tottak a szabályozók megállapítására, a szabályozók hatásának felmérése pedig alakította a tervet. Eközben figyelemmel kellett lenni arra, hogy az újonnan érvénybe lépő gazdasági szabályozóknak általában a tervcélok, a gazdasági hatékonyság javulása, az arányosabb fejlődés irányában kell ki­fejteniük hatásukat. Mindez csak fokozatosan következhet be, és számol­nunk kell azzal, hogy 1968-ban a változás még nem lesz teljes, a többi kö­zött a következők miatt: A terv és a közgazdasági szabályozók összehangolása első ízben az 1968. évi terv kidolgozásakor történt. Megfelelő tapasztalatok hiányában a szabá­lyozó eszközöknek a vállalatok gazdasági cselekvéseire gyakorolt hatását még nem tudjuk kellő biztonsággal előre látni. Emellett, bár törekedtünk a különböző szabályozók összhangjára, feltehető, hogy ez sem valósul meg teljesen minden területen. Ebből a szempontból problémát okozhat például, hogy az új termelői árak kialakítása nagyrészt megelőzte a többi szabályozó meghatározását, vagy nagyságrendjének véglegesítését. A fogyasztói áraknak a termelői árakkal való öszhangja sem teljes és ez csak hosszabb időszak alatt valósulhat meg (a lakossági jövedelemszóródási problémák, a termelőkapacitások nem kellő rugalmassága stb. miatt). Ezért a termelői és a fogyasztói árrendszer közé a kereslet és a kínálat kiegyen­súlyozására az úgynevezett pénzügyi hidakat (árkiegészítés stb.) viszonylag széles körben fenn kellett tartani. Ez a keresletnek a gazdaságosabb terme­lési szerkezet kialakítására ösztönző hatását természetesen mérsékli. A vállalati nyereségszóródás jövedelmekre gyakorolt hatásának mér­séklésére erősen pr­ogresszív adóztatás kerül alkalmazásra. Az egységes külkereskedelmi árszorzók mellett az export viszonylag nagy hányada állami visszatérítésre szorul. A visszatérítés vállalati szinten való megállapítása vállalaton belül kedvezően hat az export szerkezetének változására, a kivitel gazdaságosságát fokozó átalakulására, de annak válla­latonként különböző mértéke csökkenti az egységes szorzóknak mint haté­konysági kritériumoknak a befolyását.

Next