Közgazdasági Szemle – 1980.

január - Horváth László: Az 1980-as gazdasági szabályozók

HORVÁTH LÁSZLÓ: Az 1980-as gazdasági szabályozók Újév óta módosított közgazdasági szabályozórendszer alapján dolgoz­nak a gazdálkodó szervezetek, amelyeknek a bevezetését szenvedélyes vita előzte meg. Az intenzív érdeklődés is jelzi, hogy a szokásosnál nagyobb jelen­tőségű változásokról van szó, s hogy ezek érzékenyen érintik a vállalatokat. Úgy vélem, hogy a továbbfejlesztett szabályozórendszer elvi és gya­korlati kérdéseinek tárgyalásakor a 60-as évek végén kidolgozott gazdaság­irányítási reform néhány vonásának elemzéséből kell kiindulnunk, elsősor­ban azokból, amelyek esetében az elképzelések az elmúlt 12 évben nem valósultak meg, vagy nem teljesültek azok a feltételezések, amelyek ki­induló alapként szolgáltak az egyes működési szabályok kidolgozásakor. Gazdaságirányítás és piac Az 1968-as reform egyik alapgondolata az volt, hogy a termelést, az értékesítést és más folyamatokat a mikroszférában nagyrészt ne tervutasí­tásokkal irányítsuk, hanem juttassuk nagyobb szerephez az áru- és pénz­viszonyokat. Úgy véltük, hogy a népgazdasági terv által meghatározott szabályozott piacot célszerű kialakítani, ezen a piacon a külföldi és a belföldi partnerek között ésszerű korlátok között tartható verseny alakul ki. Ilyen módon az érdekek ütközése dinamikusabban és sokoldalúbban biztosíthatja a tár­sadalmi érdekek érvényesülését — megfelelő módon megállapítva azokat a szabályokat, amelyek korlátozzák vagy ösztönzik a gazdasági élet sze­replőit. Több mint egy évtized elteltével megállapítható, hogy a gazdaságirá­nyítás koncepciója helyes volt: a tervutasításos rendszer a mikroszférában részben helyettesíthető volt a terv és a közgazdasági szabályozók által meghatározott piaccal. A piac jellege azonban eléggé eltért az elképzelések­től. Röviddel a reform bevezetése után kiderült, hogy a gazdálkodó szer­vezetek és káderek nem ismerik eléggé, hogyan kell önállóan kereskedni. Ezt jelzi például, hogy a reform bevezetése után több mint egy évtizeddel is dominálnak a negyedéves szerződéskötések, amelyeket a vállalatok meg­szoktak a tervutasításos rendszerben. Nehezen terjedtek azok a kereske­delmi módszerek, amelyek alkalmasak arra, hogy nagyszámú és nagy­tömegű terméket gazdaságosan és hatékonyan, kulturáltan terítsenek. Ezt jelzi, hogy a készletgazdálkodásban fajlagosan is, dinamikában is, a kész­letek elhelyezkedése szempontjából is jelentősen el vagyunk maradva a fej-­ ­ Közgazdasági Szemle

Next