Közlekedés, 1951 (43. évfolyam, 1-13. szám)

1951-01-02 / 1. szám

4 KÖZLEKEDÉS mmm yfSSsü ummm Az ifik jó munkája eredményeként: átadták rendeltetéséink at a­unai Vasmű vasá rtasút­vonalát Átadták a Dunai Vasmű első vasút­vonalát. A hivatalos közlemény tu­datta dolgozó népünkkel, hogy öt­éves tervünk büszkesége, a Dunai Vasmű építésének jelentős szakaszá­hoz értünk el. Bebrits Lajos elvtárs közlekedés- és postaügyi miniszter a vasútvonal megnyitásán a legnagyobb elismerés hangján szólt a vasútépí­tők munkájáról, akik a legnehezebb időjárási viszonyok között is határ­időre, a felajánlás napjára, Sztálin elvtárs születésnapjára átadták a Vas­mű első vasútvonalát a forgalomnak. Hogyan született meg ez a nagy­szerű eredmény, hogyan élnek és dolgoznak a vasútépítők? Erre aka­runk választ kapni, amikor az épülő szocialista városba látogattunk az első vasútvonal megnyitására. Lelovics József elvtárs, a MÁV Az egykori Paizs-villa kapuja fö­lött kis tábla hirdeti: „Rákosi-brigád otthona". Éjszakai műszakon voltak az ifik, a brigád nevéhez méltóan a legkeményebb feladatokra vállalkoz­tak, személyes ügyüknek tekintették, hogy Sztálin eleiére születésnapjára tett felajánlás alapján az új vasút­vonal, amely még a régi állomástól vezet az új gyártelepre, határidőre elkészüljön. Népgazdaságunk e vasút­vonalnak megépítését is a MÁV Pályaépítő és Felújító üzemi Válla­latra bízta, az ifik is ennek köteléké­ben dolgoznak. Az otthon olyan mint egy méhkas, nyüzsgés, emeletre föl, le­szaladgálás, rengeteg láda, cso­mag kis hegyekben, kalapálás. Hurcol­­kodnak. Uj, még szebb otthont kap a Rákosi-brigád, s az ifiknek nincs tü­relmük kivárni míg egyet alusznak, csomagolnak. Hazakerülnek rövid, jól megérdemelt szabadságra, s újév után visszajönnek már a Dunai Vas­mű közelében épített új otthonukba. Csak sebtében lehet velük beszélni, távirati stílusban válaszolnak, bont­ják a kultúrtermük színpadát, azt is elviszik. Cs. Tóth József ifi-titkár, határozott útmutatásokat ad a csoma­golási lázban, az ifi-gárda fegyelme­zetten végrehajtja, élen az ifi-titkár­ral. Az egyik szobában megtaláljuk a legifibbet, őt megértően hagyták egyet szundítani az emeletes ágyban, de már ő is készülődik. Gémes Tibor, 15 éves, Szegedről jött, hogy Rákosi elvtárs szavára kivegye részét a Vas­mű építésében. A legfiatalabb vasút­építő. — A kezdeti nehézségeken átes­tünk, a brigád szelleme erősen meg­javult, össze kellett szoknunk, hi­szen az ország minden részéből jöt­tünk ide, nem ismertük egymást, egymás képességeit és a körülménye­ket. Akik nem közénk valók, azok már nincsenek is itt Ez a b­rigád csak olyanokat vall magáénak, akik méltóak is arra, hogy Rákosi elv­társ­ról elnevezett brigádban dolgozzanak. — Milyen az ellátás, van-e panasz? Pályaépítő Vállalat központi, raciona­lizálási, újítási és munkaverseny osz­tályvezetője már a vonatban lelke­sen beszél a pentelei ifikről, mutatja be később az egyre nagyobb mére­tekben kibontakozó vasútépítékezést és kalauzol végig a neki már jól is­mert helyeken. Ez a nap nem olyan mint a többi, még a régi dunapentelei állomás utóbbi időben erősen felfokozódott forgalmán, a tehergépkocsik tömegé­nek szakadatlan száguldozásán s a dolgozó emberek ezreinek lázas mun­káján túl is érezhető, hogy ez a nap tele van várakozással, a hangulat a hatalmas munkaütem mellett is ün­nepváró. A gyárépítők, mélyépítők és az útépítők is tudják, ma a vasút­építő dolgozók munkájának eredmé­nye a beszédtéma. Hova vezethet első útunk? Persze az ifikhez. — Ellátásunk ellen nincs kifogás — mondja Ser József, aki Győrből jött Dunapentelére. — Mást szeret­nénk azonban szóvá tenni — fűzi hozzá az ifi, majd halkabbra fogja a szót, mintha nem szívesen beszélne erről. — ezt mindannyian nehezmé­nyezzük. Lelovics elvtárson meg a DISZ-központi elvtársakon kívül bi­zony nem igen látogatják meg az ifiket. A vállalat központjából, vagy a minisztériumból ha jönnek, ide is betalálhatnának. Igaz, hogy eddig elég messze laktunk az állomástól, dehát ha mi az ország túlsó végei­ből is ide találtunk Pentelére, őket is szívesen látnánk. Reméljük, hogy új otthonunk, ahová újév után köl­tözünk, jobban útba esik a kiutazók­nak, mert van mindig valami mon­danivalónk. S ebben az ifiknek igazuk van. Még utánunk szólnak. — Igaz, a „Közlekedés" legújabb számát még nem kaptuk meg. Itt egyébként új újság jelent meg Sztálin elvtárs szü­letsénapján. A Dunai Vas­mű építése pártbizottságának lapja, így saját lapunk is van már, mi is írhatunk bele. Az újság persze egész Dunapente­­lén percek alatt elfogyott,­­ nagy népszerűségnek örvend. Az ifiktől legújabb versenyeredmé­nyeik után érdeklődünk. Szerények ezek az ifik. Bár büsz­kék munkájukra, úgy kell kihúzni belőlük, de inkább másoktól tudjuk meg, hogy mas hónapban 180 száza­lék volt a kiteljesítésük, sőt a ka­vicshányásnál 276 százalékot értek el, s most az utóbbi hetek viszontag­ságos időjárásában, esőzések között az új esőköpenyekben s az új bakan­csokban is kitaposták maguknak a 124 százalékot a pentelei va­sútért. Szeretettel beszélnek egy másik bri­gádról. Ez a Debrői-brigád. Mint „tiszteletbeli" tag, ott dolgozik az öreg Debrői két ifi fiával együtt. Nemcsak ezért népszerűek. Elnyerték a Pályaépítő Vállalat vándorzászló­ját ebben a hónapban, vágány fektethető, az anyag közvet­lenül mehet a gyárterületre, nem aka­dály a sár, s a kivett töltésanyagot pedig könnyen pótolják, hiszen azt már maga az anyagvonat szállítja oda. Kirakodási és berakodási költség megszűnt, a megtakarítás az első szá­mítások szerint is jóval felülhaladja a százezer forintot. A legjobb brigá­dok, a Szolnoki, a Csorba, Harmat, Meleg és Bogó brigádjai , a Fazekas­­brigád — amelynek vezetője egyúttal Békésszentandrás tanácstagja —, neki­lendültek az ifikkel együtt. Fekécs János 22 tagú brigádja — mind endrődi kubikos — 155 százalékra teljesítették legutóbb is az új nor­mát, összefogtak és jól előkészített terv alapján megoldották a feladatot. Vágányfektetés !Kész! A határidő előtti napon, a késő esti órákban fáklyafény mellett dol­goztak s este tíz órakor az új tölté­sen találkozott egymással a két ol­dalról elindított, fektetett sínpár. Az állomás és a gyártelep között meg volt a vasúti kapcsolat. Távirati je­lentés megy a Pályaépítő Központ­nak. Virág Béla főmérnök jelenti, hogy 20-án este tíz órakor a vágány­­fektetés kész, másnap utómunkák kel­lenek, s indítható az első vonat. Ilyen előzmények után köszöntött be a megnyitás napja. A szocialista város építő lendületét alig bírja kö­vetni a régi állomás. A rakterűjét zsúfolva anyaggal, a forgalmat alig bírja már fogadni. De már rakják az első anyagvonatot, tehermentesül az állomás, néhány óra múlva mintegy harminc vagon anyaggal siet első útjára a gyártelep felé „Rozika". Már tudniillik az anyagvonat mozdon­nyá. Idő: 15 óra 15 perc. Késő dél­utánra várják Bebrits elvtárs közle­kedési- és postaügyi miniszter külön­­vonatát, a közlekedésügyi miniszté­rium vezetőivel és a Pályaépítő Vál­lalat központjának műszaki vezetői­vel, a vasútvonal átadására. Virágh Béla főmérnök, építésvezető a MÁV Pályaépítő és Felújító üzemi Válalat és a jutalmazottak nevében tesz ígéretet arra, hogy a továbbiak­ban még fokozottabb teljesítménnyel akarnak eleget tenni annak a biza­lomnak és elismerésnek, amely Sztálin elvtárs születésnapján és a Dunai Vasmű első vonalának átadási ünnepén a dolgozók felé megnyilvá­nult kormányzatunk részéről. A Párt iránymutatása alapján a dunapentelei dolgozók egy célért, együttes erővel folytatják a munkát. Az ünnepség véget ér, lekerülnek a karbidlámpák az emelvényről, hogy mutassák az utat az új töltésen. A különvonat ablakából még Ba­káig látni az egyre távolodó szocia­lista város új lakóépületein a vörös csillagot. SZITNTAI JENŐ, a „Közlekedés" levelezője. Éjszakai műszak után is mozgalmas az élet az ifiknél Csomagolnak az ifik Bebrits elvtárs kiosztja a pénzjutalmat az élenjáró dolgozók között. Izgalmas tanácskozás az építési irodában. Egy ötlet eredménye. A vasútvonal átadási ünnepsége előtt sok szó esik erről. A felaján­lási határidő december 21 volt, a megelőző napokban komoly aggoda­lom töltötte el a vasútépítőket. A pentelei sár egyre kegyetlenebből kapaszkodott meg a tehergépkocsik kerekeibe és akadályozta, hogy az ál­lomástól elvigyék az építési anyagot a több kilométerre lévő gyárvároshoz. A vasútvonal alépítménye már nőtt, de egy óra kiesés sem lehet, a vi­szontagságos időjárást le kell küz­deni, hogy az anyagvonatok besza­ladhassanak a gyárterületre. Hatal­­asas önköltségcsökkentést is jelent,­ gépkocsik, szekerek, kordék bére ta­karítható meg. A vasútvonalnak el kell készülnie! Kell, de a töltéshez még anyag kell s a kocsik késve tudnak csak megbirkózni a Gárral. Tudta ezt Szolnoki Imre, a vasút­építők dolgozó kubikos UB-titkára is. Töprengéséből ötlet született. Rohant Virágh Béla főmérnök építésvezető­höz, aki az ötlet alapján pontos mű­szaki számításokat végzett. A két vágányra épített töltésen az időjárás megjavulásáig úgy is csak egy vá­gányt fektetnek. A töltésmagasítás­hoz szükséges anyagot kiveszik a második vágány töltéséből, az egy­ Dolgozóink történelmi cselekedetet ha­jtana­k itt végre... Estébe hajlik a délután, bevilágítja Pentelét a frissen esett hó és mesz­­szire világít az épülő új város hatal­mas, modern palotáinak, a gyárváro­s dolgozói számára épült lakóházak te­tején a vörös csillag. Vége a munka­időnek, de ma az útirány nem a lakó­házak, laktanyák és ifi­ otthonok felé vezet, hanem a gyártelep felé, ahová elért a vasút. Hevenyészett emel­vényre két erős fényű karbidlámpa ke­rül. Kemény munkásarcokat világíta­nak meg, idesereglettek, hogy amíg megérkezik a miniszter elvtárs, meg­vitassák az eseményt, és kicseréljék véleményüket a javítani való hibák­ról. A távoli sípjelzésre mindenki egy irányba fordul. Lassan a vágány vé­géhez befut az első­­személyszállító vonat. Bebrits elvtárssal élén, a közleke­désügyi minisztérium és a vasúti fő­osztály vezetőségének több tagja jött el a különvonattal az első pentelei útra. Légrádi János elvtárs, a MÁV Pályaépítő- és Felújító üzemi Válla­lat igazgatója tesz jelentést a minisz­ternek mind­azokról a nehézségekről, amelyeket a vasútépítőknek le kellett küzdeniük, hogy ezt az eredményt el­érhessék. A Dunai Vasmű pártbizottsága agit.­prop. titkárának üdvözlő szavai után Bebrits miniszter lép az emel­vényre és tolmácsolja a kormányzat elismerését a vasútépítőknek. — Történelmi cselekedetet hajta­nak végre az itteni vasútépítők — mondotta egyebek között , akik hozzájárulnak munkájukkal a Vasmű létrehozásához. Ma a Dunai Vasmű építésének jelentős fejezetét zárjuk le azzal, hogy a vasutat közelebb hoztuk az épülő gyárhoz. A Dunai Vasmű ötéves tervünk legfontosabb objektuma s mindnyájunk közös ügye, hogy minél közelebb hozzuk ennek megvalósítását. Minél előbbre tudjuk hozni a Vasmű felépítését, an­nál előbb tudjuk azt hasznosítani népgazdaságunk számára és dolgozó­ink életszínvonalának emelésére. A vasútépítők jó munkát végeztek, ami­kor harcolva az idő viszontagságai­val, határidőre elvégezték a kitűzött feladatot. Kormányzatunk a jó mun­kát nemcsak elismeri, hanem jutal­mazza is — mondotta Bebrits elv­társ miniszter. tett kérges tenyereket, köszönöm. A kormányzat és az egész népünk el­ismerését tolmácsolja ezzel. 33­1 dolgozót jutalmazott meg a közlekedési kormányzat. Nemcsak vasútátadási ünnepség volt ez, hanem váratlan meglepetés­ként a dolgozók jutalmazási ünnep­sége is. A MÁV Pályaépítő és Fel­újító üzemi Vállalat, a Dunamenti Mélyépítő Vállalat, a Betonútépítő, valamint az Út- és Vasúttervező Iroda 333 dolgozója között osztott ki a miniszter mintegy 160 ezer fo­rint pénzjutalmat, a végzett jó mun­káért. E napon osztották ki a kineve­zési okiratokat is és előléptetéseket. Egymás után­ hangzanak el a nevek és Bebrits miniszter a pénzjutalom átnyújtásával egyidejűleg ezzel szo­rítja meg a kemény munkában ed­„Harcoljunk a munkafegyelem meg­szilárdításáért! — ezt követeli tőlünk a most indult téli forgalom, az ötéves terv második évének mielőbbi befe­jezése. Ezt követeli tőlünk néphadsere­günk erősítése, a szocializmus gyors­­ütemű építése. Ezt követeli tőlünk a békéért való szilárd kiállás! Ezt azonban sokan nem tudják, vagy talán nem akarják tudni, mert sok helyen tapasztaltam, hogy dolgozótársaim késve jelentkeznek szolgálatra, vagy egyáltalán nem jönnek be akkor, amikor odahaza valami dolguk akad. A vasúti munkát csak másod­rendű munkának nézik. Vannak kar­­társak, akik ittasan jelentkeznek szolgálattételre, és olyanok, akik előbb hagyják el a munkanelvüket, mint szolgálatuk megengedné. Olyan dolgo­zók is akadnak nálunk, akik maguk által készített bélyegző­állomásunkon meglehetősen elsza­porodtak a dézsmálások. Sokan nem gondolják meg, mit cselekszenek akkor, amikor hozzányúlnak a szállított áru­hoz. Egyszerűen nem vesznek tudo­mást arról, hogy ma már nem a ka­pitalisták szállítmányait dézsmálják, hanem a nép vagyonát pusztítják. Egy­két péklát mondok el: A XXII-es számú rakodón az egyik gyüjtőkocsiból C. Ujvári András, kettő doboz kenőszappant akart el­tulajdonítani; Baba Mihály és Csábi János a feladásra váró lovasszekérkül­­deményből három csomag szeget; Kukucska Benjámin kocsirendező és Szűcs István váltókezelő, oltatlan me­­szét akart eltulajdonítani. Kovács II. János az egyik szódakü­ldeményt dézs­málta meg. Pócs László és Lebonov László pedig pálinka­küldeményt dézs­mált meg. A bizalmiaknak és népnevelőknek jobban kellene foglalkozni a raktári dolgozókkal, nevelni kellene őket. Az is igaz, hogy vannak bizalmi és nép­nevelő kartársak, akik nem képezik magukat. Kérdem én, hogyan fogja a hozzá beosztott csoportot nevelni, tanítani, amikor ő maga sem tanul, nem képezi magát. Az a bizalmi és népnevelő akarva­­nem akarva előbb-utóbb az ellenség uszályába kerül és magával rántja a kevésbbé öntudatos dolgozót is. Az ilyen népnevelőt, vagy bizalmit ki kell zárni társai közül. Kíméletlen tolatás Amikor sztahánovistént, élmunká­saink, öntudatos dolgozóink verseny­ben vannak „A téli forgalom legjobb dolgozója” címért, hogy ezáltal is erősítsük a békefront magyarországi hamisítványt használnak és így próbálják kijátszani az ellenőrzést. Hogyan akarják ezek a kartársak az országot építeni, hogyan lehet ezekkel a dolgozókkal ötéves tervünket meg­valósítani? A lapon keresztül kérem ezeket a dolgozókat, hogy gondolkoz­zanak egy kicsit. Próbáljanak különb­séget tenni a Horthy-rendszer és népi demokratikus rendszerünk között. Emlékezzenek vissza arra, hogy mit nyújtottak Horthyék napkeltétől­ nap­­nyugtáig való munka után, 35—40 filléres éhbérért, napszámért. Meny­nyivel más most a helyzet, amikor nem a tőkéseknek, a földbirtokosoknak és a Mákoknak dolgozunk, hanem saját magunknak. Ha ez eszünkbe jut látnunk kell, hogy minden, amit ebben az országban termelünk, létesí­tünk, vagy alkotunk, az visszavonha­tatlanul a miénk. Mi élvezzük annak minden gyümölcsét szakaszát, népgazdaságunkat, telkiis­­meretlen dolgozók kíméletlen tolatással hatalmas károkat okoznak. A közel­múltban fordult elő például, hogy nyolc ballon vegyszert kíméletlen tolatás miatt, összetörtek. Ma már nem azt kel nézni, hogy a kárt megfizeti a vasút és ezzel, vala­mint csekély büntetéssel megússza a vétkes az ügyet. Meg kell látnunk emögött azt, hogy az a nyolc ballon vegyszer valahol a munkához kellett, és a vegyszerek megsemmisülése nemcsak kárt, de nagy munka­ki­esést is okozhat abban a gyárban, vagy üzemben, ahová azt rendelték. Nagyfokú lelkiismeretlenség tehát és az ellenség szolgálatával egyenlő az, ha munkánkat felületesen, hányaveti módon, az előírások semmibevevésé­vel végezzük. Vannak kartársak nálunk, akik a feketézést nem leplezik le. Olyanok is akadnak, akik maguk is feketézéssel foglalkoznak. Leplezzük le ezeket a kar­társakat, indítsunk kíméletlen harcot a feketézők ellen. Végre meg kell értenie minden kar­társnak, hogy csak fegyelmezett, öntudatos dolgozókkal tudjuk a tér forgalmat sikeresen lebonyolítani, öt­éves tervünket határidő előtt befe­jezni és ezen keresztül a szocializmus­­hoz vezető utat megrövidíteni. Elvtársak! Kartársak! Vegyünk pél­dát a Szovjetunió öntudatos dolgozói­­tól, a hős szovjet vasutasoktól, akik ma már a kommunizmust építik ha­zájukban. Ez a példa erőt ad emberi hibáink leküzdéséhez, és erőt ad az építő munkánkat, a béke harcos meg­védését akadályozó ellenség megsem­misítésére. Balogh István, a Budapest Nyugati p. a. dolgozója.” Ittasság, dézsmálás, munkafegyelem-lazítás a Nyugati­ pályaudvar kereskedelmi szolgálatánál A nép vagyonát pusztítják a dézsmások 1951 január 1.

Next