Közlekedés, 1961 (51. évfolyam, 1-21. szám)

1961-01-01 / 1. szám

zur­di István elv­társ: Milyen legyen a közlekedési dolgozók magatartása, fellépése Szakszervezetünk kongresz­­szusi tanácskozásának mind­két napján részt vett Szurdi István elvtárs, a Központi Bi­zottság tagja, ipari és közleke­dési osztályvezető,,­s felszólalt a tanácskozáson. A bevezető­ben a Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága és a párt forró üdvözletét tolmá­csolta és kifejezte köszönetét a közlekedés és szállítás vala­mennyi szervezett dolgozójá­nak. A többi között arról szólt, hogy a kizsákmányolástól meg­szabadult tömegek jól irányít­ják a gazdaságot, az ipart és a közlekedést, a társadalmi, kul­turális élet fellendült. De nemcsak formálói az új társa­dalomnak a néptömegek. A szocialista társadalmi rend ütemét is az határozza meg, hogy milyen mértékű a dolgo­zó tömegek támogatása, mi­lyen magas a társadalmi és osztályöntudata a dolgozó tö­megeknek. Ennek kialakításá­ban a szakszervezeteknek van a legnagyobb szerepük, szer­vezeti erejük, mert soraikban ma már nemcsak az ipari munkásokat, hanem a műsza­ki, mezőgazdasági, kereskedel­mi dolgozókat, közalkalmazot­takat, orvosokat, pedagóguso­kat a kultúra és a művészet képviselőit, s nem utolsósor­ban a közlekedés és szállítás dolgozóit is tömörítik. A szak­szervezetek tehát befolyásol­ják társadalmunkat, gazdasági és kulturális életünk minden területén. A szakszervezetek általános jelentőségén túl né­hány mondatot szeretnék szól­ni arról, miért tulajdonít pár­tunk különös jelentőséget a Közlekedési és Szállítási Dol­gozók Szakszervezetének, mit kérünk a közlekedés és szállí­tás területén tevékenykedő szervezett dolgozóktól. Pártunk két okból is nagyon lényegesnek tartja a szakszer­vezetük munkáját. Az egyik ok az, hogy számszerűleg is igen jelentős számú dolgozót tömörítenek soraikban, hiszen a taglétszám 112 000, ami az összes iparban foglalkoztatott dolgozóknak 9—10 százalékát teszi ki. Ez önmagában is te­kintélyes szám. A másik ok az a különleges helyzet, amelyet a közlekedési és szállítási dol­gozók a mi társadalmunkban elfoglalnak. Ez abból fakad, hogy naponta közvetlen kap­csolatba kerülnek a dolgozók százezreivel, millióival és ezért munkájuknak nemcsak nép­­gazdasági jelentősége van, nemcsak népgazdaságunk szá­mára nélkülözhetetlen a tevé­kenységük, hanem politikailag is roppant fontos fellépési, ma­gatartási szemlélet. — A dolgozó tömegek — mondotta a továbbiakban Szurdi elvtárs — azon is lemé­rik, hogy az életszínvonalban milyen változások következtek be, hogy közlekedésünk meny­nyire fejlődött, mennyire kor­szerű, kultúrált közlekedésünk a városi és a távolsági forga­lomban egyaránt. A határozati javaslat is beszél erről a kér­désről és úgy fogalmazza meg, hogy nagyon fontos a közleke­dés és szállítás kulturáltsága. A dolgozók a közlekedés kul­turáltságát nagyon sok formá­ban mérik le. Például azon is, lesz-e csuklós autóbusz, vagy nem lesz, továbbá: hogyan szervezzük meg a közlekedést, valamint azon is, hogy mi a közlekedés és szállítás dolgo­zóinak viszonya, magatartása a tömegekhez, azokhoz, akik igénybe veszik a közlekedési és szállítási szolgáltatást. Az is fontos, milyen legyen a közlekedésben és szállítás­ban dolgozók magatartása és fellépése azokhoz a milliókhoz, akikkel naponta kapcsolatba kerülnek. Hogy ez a kapcsolat milyen legyen, ebben a szak­­szervezetnek hatalmas szerepe, feladata és kötelessége is van. Ezt a feladatát, kötelességét a szakszervezetnek minél jobban kell teljesítenie, ez a pártnak is elsőrendű kérdése a szak­szervezethez, a tömegekhez és önökön keresztül a közlekedési és szállítási dolgozók szerve­zett tömegeihez. Régi harcos a kongresszuson Az elsők között érkezett a kongresszusra, az­­ erkélyről hallgatta végig a beszédeket. Ma már nyugdíjas, 66 éves, de még mindig aktív részvevője a szakszervezeti mozgalom­nak. Egyike a régi, harcos ta­goknak. — Az első világháború vége felé —­ emlékezik vissza Ács András­ — mi, itthon­maradt villamosalkalmazottak is komoly nehézségek között éltünk. Ekkor segítséget kér­tünk a Szakszervezeti Tanács­tól. A Tanács három elvtársat — közöttük Szakosíts Árpá­dot — megbízott azzal, hogy legyenek segítségünkre szak­­szervezetünk megalapításá­ban. Gyűléseket hívtunk ösz­­sze az állomásokon, megala­kítottuk a helyi vezetőséget és a Thököly úti helyiségünkben megalakult a »Villamos- és HFV-alkalmazottak Országos Szövetsége-'-'. .­­. szakszervezet szervez­te meg az első villamosvasúti sztrájkot. 1917-ben küldöttsé­günk — amelynek én is tagja voltam — felkereste Sándor Pált, az akkori »tőzsdecsá­­szár« vezérigazgatót. — Kik maguk? — kérdezte tőlünk. — Mivel bizonyítják, hogy valóban a dolgozók bizalmát élvezik? Ekkor elmentünk, de egy hét múlva felkerestük. — Tes­sék felhívni bármelyik vona­lat — mondta a vezetőnk, To­­masovics elvtárs — negyed órát az egész főváros terüle­tén állnak a villamosok. — A vezérigazgató a telefonhoz lé­pett, majd felháborodottan ránk támadt. — Maguk megbolondultak! — kiáltotta. — Nem! — feleltük. — Csak a dolgozók bizonyítják, hogy mi az ő küldötteik va­gyunk! A sztrájk eredményes volt. — Az elmúlt négy évtized alatt már magam sem tudom, hogy hány kongresszuson vet­tem részt, de hadd mondjam el, hogy amíg a régi világban rendőrök és civilruhás besú­gók figyelték minden szavun­kat, addig a mostani kong­resszuson a küldöttek bátran mondhatták el problémáikat Örömmel láttam, hogy a fel­szólalók egyszerű munkásem­berek, vagy munkásból lett vezetők. S ez igen jól esett nekem . .. (Folytatás a 2. oldalról) jelenti, hogy ezeken a helye­ken a nyereségrészesedés, il­letve a jutalmazási alap meg­szűnt a gazdaságosabb, ter­melékenyebb munka kialakí­tásának eszköze lenni, és egy­szerűen céllá változott. Ez el­­len szakszervezeti szerveink­nek mindenütt határozottan fel kell lépni. A bérek alakulása Az 1065/1957. MT. határo­zat a bérgazdálkodás, a bér­rendszer, bérformák megvá­lasztását a vállalatokra bízta. Az e téren kapott önállóságot több helyen helytelenül értel­mezve, a vállalatok gazdasági és szakszervezeti vezetői a besorolásokon kívül keveset törődtek azzal, hogy a kifize­tett bérek mögött megfelelő mennyiségű és minőségű mun­ka álljon. A legutóbbi időkig csak elvétve foglalkoztak a munkanormák, irányidők és a technológiai előírások felül­vizsgálatával, munkanap-fény­képezéssel, veszteségidő feltá­rásával. Ezekre a hiányosságokra ez év szeptemberében pártunk is felhívta figyelmünket és azóta elmondhatjuk, hogy mi­nisztériumi és gazdasági, il­letve szakszervezeti szerveink számos intézkedést foganato­sítottak, melyekkel a feltárt hiányosságok megszüntetését biztosítani lehet. Változtatni kell azon a helytelen szemléleten, amely egyes gazdasági és szakszer­vezeti vezetőknél tapasztalha­tó, hogy a szaknormák, az irányidők kérdését egyesek csak bérkérdésnek tekintik. A normakérdés elsősorban a ter­melékenység emelésének, a munkaszervezésnek, a terve­zésnek az eszköze és hogy az összefüggésben van a bérrel, a keresetekkel, az természe­tes, sőt a helyesen kialakított műszaki normák segítik a szo­cialista bérezés alapelvének, az egyenlő munkáért egyenlő bér elvének gyakorlati meg­valósulását. Folyamatosan fel kell kutatni azokat a területe­ket, ahol új gépeket állítottak be, technológiai változtatáso­kat eszközöltek, és ugyanak­kor a technológiai előírásokat, a normákat nem változtatták meg a korszerű követelmé­nyeknek megfelelően. Ezeken a területeken végre kell haj­tani mindazokat a változta­tásokat, amelyeket az érvény­ben levő rendelkezések előír­nak. Biztosítani kell, hogy a kifizetett bérek mögött meg­felelő mennyiségű és minő­ségű munka álljon, és ezeket az intézkedéseket a termelé­kenység emelésének szolgá­latába kell állítani. Tartalékok A fogyatékosságok felszá­molására tett intézkedések el­lenére is bőven rendelkezünk ki nem használt tartalékok­kal. Ezek közé kell sorolni a javító- és gyártóműhelyek­ben a 25—30 százalékos vesz­teségidőket, általában az üze­mek, a szerszámgépek kapa­citásának kihasználását, a munkaszervezésben és a lét­számgazdálkodásban rejlő tar­talékokat és a munkafegyelem során elérhető eredményeket. A tartalékok feltárásával egyidejűleg következetes ta­karékosságot kell megvalósí­tanunk gazdálkodásunk min­den területén. El kell érnünk, hogy a közlekedés és szállítás minden dolgozója mindenna­pos feladatává tegye az ész­szerű takarékoskodást. A ta­karékoskodásnak érvényesül­nie kell a beruházási, anyag­gazdálkodási, munkaügyi és egyéb tervek összeállításánál. Feltétlenül tovább kell csök­kenteni a rezsikiadásokat és a helyenként túlzásba menő rep­­rezentációs költségeket. Tovább kell csökkenteni a túlóráztatásokat és fel kell lépni mindazokkal szemben, akik a feladatokat túlórázta­tásokkal akarják megoldani. Nagyobb szigorúsággal kell fellépni a helyenként fellel­hető úgynevezett fekete-túl­óráztatással szemben, olyan munkák elvégeztetése ellen, amelyekért a dolgozók ellen­értéket nem kapnak. Fel kell lépnünk minden la­zaság, nemtörődömség ellen, emelni kell a vezetés színvo­­nalát, fokozni kell az ellen­őrző munka hatékonyságát. Olyan szemléletet, munkastí­lust kell kialakítani, amely Legyen közügy a balesetek megelőzése A két kongresszus közötti időszakban kormányzatunk ré­széről­­ komoly erőfeszítések történtek annak érdekében, hogy dolgozóink élet- és mun­kakörülményeit megjavítsuk. Jelentős összegeket fordítot­tunk korszerű közlekedési lé­tesítményekre, valamint a dol­gozók testi épségét védő be­rendezésekre. Ha lassan is, de a balesetek elleni védekezés mindinkább kezd közüggyé válni. Szakszervezetünk szer­vei is mintegy tíz éve ellen­őrzik a munkavédelmi jog­szabályok, óvórendszabályok előírásainak betartását. Mindezek ellenére — elte­kintve az 1958—59-es évek­től — ez év folyamán mégis növekedett az üzemi, közúti és a halálos balesetek száma. Az üzemi balesetek okait vizsgálva megállapítható, hogy azok elsősorban az óvórend­szabályok be nem­­ tartásából, nemtörődömségből, hanyag és felelőtlen munkából, utasítá­sok megszegéséből adódnak. A közúti balesetek okai 70 százalékban különböző fegyel­mezetlenségekből, gyorshaj­tásból, szabálytalan előzésből és egyéb szabályok be nem tar­tásából erednek. A halálos bal­esetek közül 18 közúton kö­vetkezett be, a kellő körülte­kintés hiánya miatt. Az üzemi és közúti balese­tek, illetve a halálos balese­tek számának növekedésében a gazdasági vezetők hibáztat­hatók elsősorban, mert elmu­lasztják a munkavédelmi elő­írások következetes betartá­sát, eltűrik a laza munkafe­gyelmet, az óvórendszabályok megsértését. Ezek mellett azonban ha­sonló felelősség terheli szak­­szervezetünket, szakszervezeti szerveinket, aktivistáinkat is. Nem léptünk fel kellő erély­­lyel a mulasztást elkövető sze­mélyekkel szemben, nem kö­veteltük meg a legeredménye­sebb megelőző tevékenység kialakítását, és ha volt is ilyen irányú kezdeményezés egyes területeken, nem mindenhol nyújtottunk megfelelő segít­séget. A balesetmegelőző tevé­kenység még eléggé mecha­nikus, és még nem vált eléggé társadalmi üggyé. El kell ér­nünk, hogy egyetlen gazdasá­gi vezetőnk, szakszervezeti aktivistánk se menjen el szó nélkül a KRESZ előírásait semmibe vevő, óvórendsza­bály-ellenes munkát végző dolgozó mellett. Olyan lég­kört kell kialakítani, amely­ben az üzemek kollektívája maga bélyegzi meg azokat a vezetőket és dolgozókat, akik megszegik a munkavédelmi előírásokat, óvórendszabályo­kat, KRESZ-előírásokat. Visszatekintve a beszámo­lási időszakban elvégzett mun­kánkra, amelyet a munkásha­talom gazdasági erősítése, dol­gozóink élet- és munkakörül­ményeinek megjavítása terén tettünk, megállapíthatjuk, hogy a meglevő hibák elle­nére eredményes munkát vé­geztünk. Ezért az eredményes munkáért innen is köszöne­tet mondunk a közlekedés és szállítás dolgozóinak, vezetői­nek, szakszervezetünk akti­vistáinak, akik lelkes, odaadó munkával járultak hozzá a feladatok eredményes valóra váltásához. A nevelőtevékenység Ezzel egyidejűleg ismét harcra mozgósítunk és új, nagy feladatok megvalósítá­sához kérjük segítségüket. Ugyanis a második ötéves terv időszakában nagyszabású fel­adatokat kell megoldani. A szocializmus felépítésé­nek, végleges győzelmének egyik döntő fontosságú köve­telménye a munkásosztály, a dolgozók szocialista világné­zetének kialakítása, műszaki és általános műveltségének szüntelen növelése. Szakszer­vezetünk XXIV. kongresszu­sa is ezt a feladatot állította elénk. A kitűzött cél meg­valósításában a két kongresz­­szus közötti időszakban értünk el eredményeket, amihez nagy (Folytatás a 4. oldalon) helyesen kapcsolja össze és szolgálja az egyén, a vállalat és a népgazdaság egészének érdekeit. Kossa István elvtárs: A szakszervezet segítsen nekünk vezetni Ha felszólalok, teszem ezt elsősorban azért, hogy köszöne­tet mondjak a közlekedés minden területén dolgozó elvtársak­nak a magam nevében, a Közlekedés- és Postaügyi Miniszté­rium nevében azért a jó munkáért, amelyet az elmúlt időben végeztek. Erre a köszönetre méltán rászolgáltak az elvtársak. Vannak hiányosságok is, az elhangzott kritikák jogosak voltak, és én jogosnak ismerem el azokat a bírálatokat is, ame­lyeket felfelé, a vezetés irányában hangoztatnak, sőt azokat az ajánlott leveleket, amelyeket nekem címeztek, nemcsak fel­bontom és elolvasom, hanem majd tapasztalni fogják, hogy intézkedni is fogok ezekben a kérdésekben. Bízom abban, hogy a szakszervezeti elvtársaktól több se­gítséget kapunk az eddiginél. Én nagyon igénylem a segítséget, még akkor is, ha egyszer-másszor a középszintű vezetőknek nem nagyon tetszik, hogy a szakszervezet már »ebbe is beleüti az orrát«. Nekem és a minisztérium vezetőinek a szakszervezet ott adhatja a legnagyobb segítséget, hogy segít vezetni. Horn Dezső elvtárs: A termelés legfontosabb részével, az emberrel többet kell foglalkoznunk Engedjék meg — mondotta Horn elvtárs, a SZOT titkára kongresszus­i felszólalása bevezetőjében —, hogy a SZOT és a magyar szervezett dolgozók nevében meleg szeretettel üdvö­zöljem a kongresszust és kifejezzem azt az elismerést, amelyet az elnökség önökön keresztül közvetít az ország összes közle­kedési és szállítási dolgozójának azért, hogy a megnövekedett igényeknek sikeresen eleget tettek. Az egyre fejlődő forgalom és szállítás igényei igen nagy erőfeszítéseket kívánnak a köz­lekedési és szállítási dolgozóktól, ezeket az erőfeszítéseket meg is tették, és valóban derekasan helytálltak. Ezután Horn elvtárs néhány, a kongresszuson elhangzott kérdéssel foglalkozott. A többi között a tervezés, a tervkészítés fogyatékosságaival, azzal a helytelen módszerrel, hogy egyes gazdasági vezetők »nem teszik ki az asztalra a tartalékokat«. Őszintén mondjuk meg, mire vagyunk képesek, és ennek meg­felelően készítsük el a terveket. Érintette a munkafegyelem kérdését, a lazaságokat, ame­lyeket mindenki tapasztalhat saját vállalatánál, üzemében. Ha valaki az idősebb szakmunkásokkal elbeszélget, tapasztalhatja, hogy az öreg szakik néha elkeseredetten nyilatkoznak a laza­ságok miatt: hogyan dolgoznak egyesek, milyen gyenge mun­kadarab kerül ki kezükből. És ilyenkor az idős szakmunkások meg is mondják, hogy a régi rendszerben a szervezett munkás megszokta, hogy becsülete annak van, aki elvégzi a munkáját, aki jó szakmunkás. Régen is annak volt becsülete a mozgalom­ban is, aki jól végezte munkáját. Foglalkozott a normák rendezésének feladataival, a pré­miumok körüli visszásságokkal, majd a szakszervezetek nevelő tevékenységéről szólt. — Nyilvánvaló — mondotta —, hogy a szocializmus építése nemcsak anyagi dolgokat jelent, hanem azt is, és elsősorban azt, hogy a szocialista társadalom a szo­cialista emberek társadalma, hogy itt szocialista embereket ne­velünk, olyan embereket, akiknek öntudatában nemcsak az anyagi jólét van meg, mint cél, hanem annál több: hogyan le­hetne szolgálni az egész társadalmat, a közérdeket, és akik tud­ják azt, hogy anyagi felemelkedésünk is csak így lehetséges.­­ Engedjék meg, hogy néhány szót szóljak arról, hogyan kellene nekünk, szakszervezeteknek dolgozni. Úgy gondolom, hogy mi a nevelés iskolái akarunk lenni és jó, ha tisztában va­gyunk az üzemgazdasági, termelési kérdésekkel is, mert ez na­gyon lényeges része a szakszervezeti munkának. De olyan irányban kell változtatnunk munkamódszereinken, hogy a ter­melés legfontosabb részével, az emberrel többet foglalkozzunk. Ha arról beszéltem az elején, hogy milyen problémák vannak a premizálás és egyéb területeken, akkor ez azt jelenti, hogy nekünk meg kell vizsgálnunk, mit kellene tennünk azért pél­dául, hogy a művezetőket megnyerjük annak, igyekezzenek rendet és fegyelmet teremteni az üzemben. Meg kell nézni azt is, hogyan lehetne fejleszteni a művezetők szakképzettségét. Meg kellene vizsgálnunk az üzemben, milyen a főmérnök és a beosztottak, a művezetők és a munkások közötti kapcsolat. Po­­litkailag meg kell értetni velük, mit jelent a vállalati érdek és a közérdek elsőbbsége. Meg lehet magyarázni az embereknek ezt és így sikerült elérni, hogy a vezetők is, a munkások is lássák, érezzék, mit jelent a mi társadalmunk.

Next