Közlekedés, 1961 (51. évfolyam, 1-21. szám)
1961-01-01 / 1. szám
zurdi István elvtárs: Milyen legyen a közlekedési dolgozók magatartása, fellépése Szakszervezetünk kongreszszusi tanácskozásának mindkét napján részt vett Szurdi István elvtárs, a Központi Bizottság tagja, ipari és közlekedési osztályvezető,,s felszólalt a tanácskozáson. A bevezetőben a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a párt forró üdvözletét tolmácsolta és kifejezte köszönetét a közlekedés és szállítás valamennyi szervezett dolgozójának. A többi között arról szólt, hogy a kizsákmányolástól megszabadult tömegek jól irányítják a gazdaságot, az ipart és a közlekedést, a társadalmi, kulturális élet fellendült. De nemcsak formálói az új társadalomnak a néptömegek. A szocialista társadalmi rend ütemét is az határozza meg, hogy milyen mértékű a dolgozó tömegek támogatása, milyen magas a társadalmi és osztályöntudata a dolgozó tömegeknek. Ennek kialakításában a szakszervezeteknek van a legnagyobb szerepük, szervezeti erejük, mert soraikban ma már nemcsak az ipari munkásokat, hanem a műszaki, mezőgazdasági, kereskedelmi dolgozókat, közalkalmazottakat, orvosokat, pedagógusokat a kultúra és a művészet képviselőit, s nem utolsósorban a közlekedés és szállítás dolgozóit is tömörítik. A szakszervezetek tehát befolyásolják társadalmunkat, gazdasági és kulturális életünk minden területén. A szakszervezetek általános jelentőségén túl néhány mondatot szeretnék szólni arról, miért tulajdonít pártunk különös jelentőséget a Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szakszervezetének, mit kérünk a közlekedés és szállítás területén tevékenykedő szervezett dolgozóktól. Pártunk két okból is nagyon lényegesnek tartja a szakszervezetük munkáját. Az egyik ok az, hogy számszerűleg is igen jelentős számú dolgozót tömörítenek soraikban, hiszen a taglétszám 112 000, ami az összes iparban foglalkoztatott dolgozóknak 9—10 százalékát teszi ki. Ez önmagában is tekintélyes szám. A másik ok az a különleges helyzet, amelyet a közlekedési és szállítási dolgozók a mi társadalmunkban elfoglalnak. Ez abból fakad, hogy naponta közvetlen kapcsolatba kerülnek a dolgozók százezreivel, millióival és ezért munkájuknak nemcsak népgazdasági jelentősége van, nemcsak népgazdaságunk számára nélkülözhetetlen a tevékenységük, hanem politikailag is roppant fontos fellépési, magatartási szemlélet. — A dolgozó tömegek — mondotta a továbbiakban Szurdi elvtárs — azon is lemérik, hogy az életszínvonalban milyen változások következtek be, hogy közlekedésünk menynyire fejlődött, mennyire korszerű, kultúrált közlekedésünk a városi és a távolsági forgalomban egyaránt. A határozati javaslat is beszél erről a kérdésről és úgy fogalmazza meg, hogy nagyon fontos a közlekedés és szállítás kulturáltsága. A dolgozók a közlekedés kulturáltságát nagyon sok formában mérik le. Például azon is, lesz-e csuklós autóbusz, vagy nem lesz, továbbá: hogyan szervezzük meg a közlekedést, valamint azon is, hogy mi a közlekedés és szállítás dolgozóinak viszonya, magatartása a tömegekhez, azokhoz, akik igénybe veszik a közlekedési és szállítási szolgáltatást. Az is fontos, milyen legyen a közlekedésben és szállításban dolgozók magatartása és fellépése azokhoz a milliókhoz, akikkel naponta kapcsolatba kerülnek. Hogy ez a kapcsolat milyen legyen, ebben a szakszervezetnek hatalmas szerepe, feladata és kötelessége is van. Ezt a feladatát, kötelességét a szakszervezetnek minél jobban kell teljesítenie, ez a pártnak is elsőrendű kérdése a szakszervezethez, a tömegekhez és önökön keresztül a közlekedési és szállítási dolgozók szervezett tömegeihez. Régi harcos a kongresszuson Az elsők között érkezett a kongresszusra, az erkélyről hallgatta végig a beszédeket. Ma már nyugdíjas, 66 éves, de még mindig aktív részvevője a szakszervezeti mozgalomnak. Egyike a régi, harcos tagoknak. — Az első világháború vége felé — emlékezik vissza Ács András — mi, itthonmaradt villamosalkalmazottak is komoly nehézségek között éltünk. Ekkor segítséget kértünk a Szakszervezeti Tanácstól. A Tanács három elvtársat — közöttük Szakosíts Árpádot — megbízott azzal, hogy legyenek segítségünkre szakszervezetünk megalapításában. Gyűléseket hívtunk öszsze az állomásokon, megalakítottuk a helyi vezetőséget és a Thököly úti helyiségünkben megalakult a »Villamos- és HFV-alkalmazottak Országos Szövetsége-'-'. .. szakszervezet szervezte meg az első villamosvasúti sztrájkot. 1917-ben küldöttségünk — amelynek én is tagja voltam — felkereste Sándor Pált, az akkori »tőzsdecsászár« vezérigazgatót. — Kik maguk? — kérdezte tőlünk. — Mivel bizonyítják, hogy valóban a dolgozók bizalmát élvezik? Ekkor elmentünk, de egy hét múlva felkerestük. — Tessék felhívni bármelyik vonalat — mondta a vezetőnk, Tomasovics elvtárs — negyed órát az egész főváros területén állnak a villamosok. — A vezérigazgató a telefonhoz lépett, majd felháborodottan ránk támadt. — Maguk megbolondultak! — kiáltotta. — Nem! — feleltük. — Csak a dolgozók bizonyítják, hogy mi az ő küldötteik vagyunk! A sztrájk eredményes volt. — Az elmúlt négy évtized alatt már magam sem tudom, hogy hány kongresszuson vettem részt, de hadd mondjam el, hogy amíg a régi világban rendőrök és civilruhás besúgók figyelték minden szavunkat, addig a mostani kongresszuson a küldöttek bátran mondhatták el problémáikat Örömmel láttam, hogy a felszólalók egyszerű munkásemberek, vagy munkásból lett vezetők. S ez igen jól esett nekem . .. (Folytatás a 2. oldalról) jelenti, hogy ezeken a helyeken a nyereségrészesedés, illetve a jutalmazási alap megszűnt a gazdaságosabb, termelékenyebb munka kialakításának eszköze lenni, és egyszerűen céllá változott. Ez ellen szakszervezeti szerveinknek mindenütt határozottan fel kell lépni. A bérek alakulása Az 1065/1957. MT. határozat a bérgazdálkodás, a bérrendszer, bérformák megválasztását a vállalatokra bízta. Az e téren kapott önállóságot több helyen helytelenül értelmezve, a vállalatok gazdasági és szakszervezeti vezetői a besorolásokon kívül keveset törődtek azzal, hogy a kifizetett bérek mögött megfelelő mennyiségű és minőségű munka álljon. A legutóbbi időkig csak elvétve foglalkoztak a munkanormák, irányidők és a technológiai előírások felülvizsgálatával, munkanap-fényképezéssel, veszteségidő feltárásával. Ezekre a hiányosságokra ez év szeptemberében pártunk is felhívta figyelmünket és azóta elmondhatjuk, hogy minisztériumi és gazdasági, illetve szakszervezeti szerveink számos intézkedést foganatosítottak, melyekkel a feltárt hiányosságok megszüntetését biztosítani lehet. Változtatni kell azon a helytelen szemléleten, amely egyes gazdasági és szakszervezeti vezetőknél tapasztalható, hogy a szaknormák, az irányidők kérdését egyesek csak bérkérdésnek tekintik. A normakérdés elsősorban a termelékenység emelésének, a munkaszervezésnek, a tervezésnek az eszköze és hogy az összefüggésben van a bérrel, a keresetekkel, az természetes, sőt a helyesen kialakított műszaki normák segítik a szocialista bérezés alapelvének, az egyenlő munkáért egyenlő bér elvének gyakorlati megvalósulását. Folyamatosan fel kell kutatni azokat a területeket, ahol új gépeket állítottak be, technológiai változtatásokat eszközöltek, és ugyanakkor a technológiai előírásokat, a normákat nem változtatták meg a korszerű követelményeknek megfelelően. Ezeken a területeken végre kell hajtani mindazokat a változtatásokat, amelyeket az érvényben levő rendelkezések előírnak. Biztosítani kell, hogy a kifizetett bérek mögött megfelelő mennyiségű és minőségű munka álljon, és ezeket az intézkedéseket a termelékenység emelésének szolgálatába kell állítani. Tartalékok A fogyatékosságok felszámolására tett intézkedések ellenére is bőven rendelkezünk ki nem használt tartalékokkal. Ezek közé kell sorolni a javító- és gyártóműhelyekben a 25—30 százalékos veszteségidőket, általában az üzemek, a szerszámgépek kapacitásának kihasználását, a munkaszervezésben és a létszámgazdálkodásban rejlő tartalékokat és a munkafegyelem során elérhető eredményeket. A tartalékok feltárásával egyidejűleg következetes takarékosságot kell megvalósítanunk gazdálkodásunk minden területén. El kell érnünk, hogy a közlekedés és szállítás minden dolgozója mindennapos feladatává tegye az észszerű takarékoskodást. A takarékoskodásnak érvényesülnie kell a beruházási, anyaggazdálkodási, munkaügyi és egyéb tervek összeállításánál. Feltétlenül tovább kell csökkenteni a rezsikiadásokat és a helyenként túlzásba menő reprezentációs költségeket. Tovább kell csökkenteni a túlóráztatásokat és fel kell lépni mindazokkal szemben, akik a feladatokat túlóráztatásokkal akarják megoldani. Nagyobb szigorúsággal kell fellépni a helyenként fellelhető úgynevezett fekete-túlóráztatással szemben, olyan munkák elvégeztetése ellen, amelyekért a dolgozók ellenértéket nem kapnak. Fel kell lépnünk minden lazaság, nemtörődömség ellen, emelni kell a vezetés színvonalát, fokozni kell az ellenőrző munka hatékonyságát. Olyan szemléletet, munkastílust kell kialakítani, amely Legyen közügy a balesetek megelőzése A két kongresszus közötti időszakban kormányzatunk részéről komoly erőfeszítések történtek annak érdekében, hogy dolgozóink élet- és munkakörülményeit megjavítsuk. Jelentős összegeket fordítottunk korszerű közlekedési létesítményekre, valamint a dolgozók testi épségét védő berendezésekre. Ha lassan is, de a balesetek elleni védekezés mindinkább kezd közüggyé válni. Szakszervezetünk szervei is mintegy tíz éve ellenőrzik a munkavédelmi jogszabályok, óvórendszabályok előírásainak betartását. Mindezek ellenére — eltekintve az 1958—59-es évektől — ez év folyamán mégis növekedett az üzemi, közúti és a halálos balesetek száma. Az üzemi balesetek okait vizsgálva megállapítható, hogy azok elsősorban az óvórendszabályok be nem tartásából, nemtörődömségből, hanyag és felelőtlen munkából, utasítások megszegéséből adódnak. A közúti balesetek okai 70 százalékban különböző fegyelmezetlenségekből, gyorshajtásból, szabálytalan előzésből és egyéb szabályok be nem tartásából erednek. A halálos balesetek közül 18 közúton következett be, a kellő körültekintés hiánya miatt. Az üzemi és közúti balesetek, illetve a halálos balesetek számának növekedésében a gazdasági vezetők hibáztathatók elsősorban, mert elmulasztják a munkavédelmi előírások következetes betartását, eltűrik a laza munkafegyelmet, az óvórendszabályok megsértését. Ezek mellett azonban hasonló felelősség terheli szakszervezetünket, szakszervezeti szerveinket, aktivistáinkat is. Nem léptünk fel kellő erélylyel a mulasztást elkövető személyekkel szemben, nem követeltük meg a legeredményesebb megelőző tevékenység kialakítását, és ha volt is ilyen irányú kezdeményezés egyes területeken, nem mindenhol nyújtottunk megfelelő segítséget. A balesetmegelőző tevékenység még eléggé mechanikus, és még nem vált eléggé társadalmi üggyé. El kell érnünk, hogy egyetlen gazdasági vezetőnk, szakszervezeti aktivistánk se menjen el szó nélkül a KRESZ előírásait semmibe vevő, óvórendszabály-ellenes munkát végző dolgozó mellett. Olyan légkört kell kialakítani, amelyben az üzemek kollektívája maga bélyegzi meg azokat a vezetőket és dolgozókat, akik megszegik a munkavédelmi előírásokat, óvórendszabályokat, KRESZ-előírásokat. Visszatekintve a beszámolási időszakban elvégzett munkánkra, amelyet a munkáshatalom gazdasági erősítése, dolgozóink élet- és munkakörülményeinek megjavítása terén tettünk, megállapíthatjuk, hogy a meglevő hibák ellenére eredményes munkát végeztünk. Ezért az eredményes munkáért innen is köszönetet mondunk a közlekedés és szállítás dolgozóinak, vezetőinek, szakszervezetünk aktivistáinak, akik lelkes, odaadó munkával járultak hozzá a feladatok eredményes valóra váltásához. A nevelőtevékenység Ezzel egyidejűleg ismét harcra mozgósítunk és új, nagy feladatok megvalósításához kérjük segítségüket. Ugyanis a második ötéves terv időszakában nagyszabású feladatokat kell megoldani. A szocializmus felépítésének, végleges győzelmének egyik döntő fontosságú követelménye a munkásosztály, a dolgozók szocialista világnézetének kialakítása, műszaki és általános műveltségének szüntelen növelése. Szakszervezetünk XXIV. kongresszusa is ezt a feladatot állította elénk. A kitűzött cél megvalósításában a két kongreszszus közötti időszakban értünk el eredményeket, amihez nagy (Folytatás a 4. oldalon) helyesen kapcsolja össze és szolgálja az egyén, a vállalat és a népgazdaság egészének érdekeit. Kossa István elvtárs: A szakszervezet segítsen nekünk vezetni Ha felszólalok, teszem ezt elsősorban azért, hogy köszönetet mondjak a közlekedés minden területén dolgozó elvtársaknak a magam nevében, a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium nevében azért a jó munkáért, amelyet az elmúlt időben végeztek. Erre a köszönetre méltán rászolgáltak az elvtársak. Vannak hiányosságok is, az elhangzott kritikák jogosak voltak, és én jogosnak ismerem el azokat a bírálatokat is, amelyeket felfelé, a vezetés irányában hangoztatnak, sőt azokat az ajánlott leveleket, amelyeket nekem címeztek, nemcsak felbontom és elolvasom, hanem majd tapasztalni fogják, hogy intézkedni is fogok ezekben a kérdésekben. Bízom abban, hogy a szakszervezeti elvtársaktól több segítséget kapunk az eddiginél. Én nagyon igénylem a segítséget, még akkor is, ha egyszer-másszor a középszintű vezetőknek nem nagyon tetszik, hogy a szakszervezet már »ebbe is beleüti az orrát«. Nekem és a minisztérium vezetőinek a szakszervezet ott adhatja a legnagyobb segítséget, hogy segít vezetni. Horn Dezső elvtárs: A termelés legfontosabb részével, az emberrel többet kell foglalkoznunk Engedjék meg — mondotta Horn elvtárs, a SZOT titkára kongresszusi felszólalása bevezetőjében —, hogy a SZOT és a magyar szervezett dolgozók nevében meleg szeretettel üdvözöljem a kongresszust és kifejezzem azt az elismerést, amelyet az elnökség önökön keresztül közvetít az ország összes közlekedési és szállítási dolgozójának azért, hogy a megnövekedett igényeknek sikeresen eleget tettek. Az egyre fejlődő forgalom és szállítás igényei igen nagy erőfeszítéseket kívánnak a közlekedési és szállítási dolgozóktól, ezeket az erőfeszítéseket meg is tették, és valóban derekasan helytálltak. Ezután Horn elvtárs néhány, a kongresszuson elhangzott kérdéssel foglalkozott. A többi között a tervezés, a tervkészítés fogyatékosságaival, azzal a helytelen módszerrel, hogy egyes gazdasági vezetők »nem teszik ki az asztalra a tartalékokat«. Őszintén mondjuk meg, mire vagyunk képesek, és ennek megfelelően készítsük el a terveket. Érintette a munkafegyelem kérdését, a lazaságokat, amelyeket mindenki tapasztalhat saját vállalatánál, üzemében. Ha valaki az idősebb szakmunkásokkal elbeszélget, tapasztalhatja, hogy az öreg szakik néha elkeseredetten nyilatkoznak a lazaságok miatt: hogyan dolgoznak egyesek, milyen gyenge munkadarab kerül ki kezükből. És ilyenkor az idős szakmunkások meg is mondják, hogy a régi rendszerben a szervezett munkás megszokta, hogy becsülete annak van, aki elvégzi a munkáját, aki jó szakmunkás. Régen is annak volt becsülete a mozgalomban is, aki jól végezte munkáját. Foglalkozott a normák rendezésének feladataival, a prémiumok körüli visszásságokkal, majd a szakszervezetek nevelő tevékenységéről szólt. — Nyilvánvaló — mondotta —, hogy a szocializmus építése nemcsak anyagi dolgokat jelent, hanem azt is, és elsősorban azt, hogy a szocialista társadalom a szocialista emberek társadalma, hogy itt szocialista embereket nevelünk, olyan embereket, akiknek öntudatában nemcsak az anyagi jólét van meg, mint cél, hanem annál több: hogyan lehetne szolgálni az egész társadalmat, a közérdeket, és akik tudják azt, hogy anyagi felemelkedésünk is csak így lehetséges. Engedjék meg, hogy néhány szót szóljak arról, hogyan kellene nekünk, szakszervezeteknek dolgozni. Úgy gondolom, hogy mi a nevelés iskolái akarunk lenni és jó, ha tisztában vagyunk az üzemgazdasági, termelési kérdésekkel is, mert ez nagyon lényeges része a szakszervezeti munkának. De olyan irányban kell változtatnunk munkamódszereinken, hogy a termelés legfontosabb részével, az emberrel többet foglalkozzunk. Ha arról beszéltem az elején, hogy milyen problémák vannak a premizálás és egyéb területeken, akkor ez azt jelenti, hogy nekünk meg kell vizsgálnunk, mit kellene tennünk azért például, hogy a művezetőket megnyerjük annak, igyekezzenek rendet és fegyelmet teremteni az üzemben. Meg kell nézni azt is, hogyan lehetne fejleszteni a művezetők szakképzettségét. Meg kellene vizsgálnunk az üzemben, milyen a főmérnök és a beosztottak, a művezetők és a munkások közötti kapcsolat. Politkailag meg kell értetni velük, mit jelent a vállalati érdek és a közérdek elsőbbsége. Meg lehet magyarázni az embereknek ezt és így sikerült elérni, hogy a vezetők is, a munkások is lássák, érezzék, mit jelent a mi társadalmunk.