Közlöny, 1849. március (41-67. szám)

1849-03-31 / 67. szám

240 \ I r y* •len hatóságokhoz megkfl!Jw*&. Erre nem a intézkedések már megtételvék. — Beöthy Ödön kérdést intés a’ ház elnöké­hez, meg fognak-e a’ parlamenteknél szokásban levő ülésszü­netek a’ legközelebb következő ünnepek alatt tartatni ? Ez iránt az elnök, a’ képviselőhöz elnökével fog értekezni, ’s a­ holnapi ülésben teend jelentést. CXXXIll-dik ülés a’ képviselők házában mar­ti­u­s 26-án d. e. 10. órakor. ElnökPalóczy László. Elnök: Két ülés jegyzőkönyvei fognak felolvastatni. Egyik jegyzőkönyv felolvasása közben: Elnök: Itt felszólalások történtek. Némellyek, kik kor­mánybiztosok lévén azt jelentették, hogy számadásaikat ők is beadták. Kubinyi Ferencz: Én részemről kívánnám , hogy miután három pontot jelentettem be ’s szintén a’ honvédelmi bi­zottmány részéről jelentetett, hogy ennek következtében az in­tézkedések megtétettek, mindenesetre a’jegyzőkönyvben érin­tessék meg, t. i. hogy azokra nézve, kik nem számadottak, ha­táridő tűzessék, annyival inkább, mert észrevételek is tétettek. (Betétetik). Olvastatik tovább a’ jegyzőkönyv. Tóth Lőrincz: Kérem a’ tisztelt jegyzőséget, kike­rülte figyelmemet, hogy Graell József, Szolnok városi követ, mellyik cat­egoriába van sorozva, mert ha azok között áll, kik az igazoltatásból kihagyattak, akkor én kívánnám, hogy miután említettem képviselő úr ugyanazon napon, mellyen ezen tárgy feletti tanácskozás folyt, ide Debreczenbe megérkezett, csak­hogy épen itt helyt nem foglalt a’ követi padon, úgy tekintessék mint igazolt. Madarász József: Olvastassanak fel legelőször a’ jegyzőkönyvek, akkor szóljunk a’ dologhoz. Elnök: Jobb lesz azt a’ mai ülés jegyzőkönyvébe tenni. Madarász József: Graefl József Szolnok városi kö­vet tudomásomra azok sorába esett, kiknek jelenlétét a’ ház a’ múlt Ülésben helyeselte és elfogadta, azért most jelenleg a’ ház­nak szorosan kell ragaszkodni azon két ülés jegyzőkönyvéhez, a’ melly hitelesítve nincs, és ha azok után valamellyik képvise­lőnek a’ határozat iránt előadni valója van, megköveteli a’ ház, hogy azt akkor tegye, a’mikor a'még hátralevő ülés jegyzőköny­ve hitelesítve van ’s ne keverje öszve.------------(Helyes). Luzsinszki: Azt tartom elnök úrnak jelentése nincs egészen kifejtve, mert jegyző úrnak azt tetszett a’ jegyzőkönyv­be tenni, hogy ne határozzon ollyat a­ ház, melly szabadságunk­ra veszélyt háríthatna. Mennyire én emlékezem: elnök úr úgy fejezte ki magát, hogy valamiképrn hazajöttével itt olly házat ne találjon, mellynek politikája a’ mostani ház politikájával el­lenkezik. (Helyes ! Úgy van!) Hunfalvi jegyző: Igazolásom végett kérek egy pár szót. A’ kormány elnökének beszédét igyekeztem a’ lehetőségig híven felfogni, s abból a’jegyzőkönyv számára kivonatot ké­szíteni; és különösen a’ ház elnöke által kimondott határozatot lehető pontosan jegyeztem fel, sőt magától az elnöktöl jegyzé­két e’ végre el is kértem ’s a­­szerint igtattam jegyzőkönyvbe. Azt hiszem azon beszédben sok volt, mire itt alkalom nem ada­tott , ’s úgy fogtam fel, hogy az elnöknek óhajtása meginkább abban határozódik, miszerint a’ ház valami ollyast ne határoz­zon távolléte alatt a’ mi------------(zaj miatt nem érthető; né­mellyek­ nem úgy van). Irányi Dániel: Igen sajnálom, hogy a’ jegyző úr nem tudta felfogni Kossuth Lajosnak tegnapi indítványát, mert az nemcsak beszéd volt, hanem eg­yszersmind indítvány is, m­ely­­lyet jegyző úr formn­ulázhatott volna ; és a’ mellyet én aként for­­m­uláztaui volna — (zúgás) — Semmi ollyast nem mondok, a’ mi anarkot is sérthetne , én a’ lehető legmérséklettebben szok­tam szólani, tessék önöknek csendesen lenni és figyelni. — Mit a’ jegyző úr a’ jegyzőkönyvbe tett, csak motívum nem pedig az indítvány veit, vagy legalább nem annak lényege. Az indítvány a’ korul forgott, hogy miután a' ház elhatározta veit egy előb­bem ülesben, miszerint azok, kik martius 1-je napjáig megneki jelennek, e' ház tagjaiul nem tekintethetneit, mig magukat nem igazoljak, — ezen határozatot a’ ház tartsa fen a' maga épsé­­gén­en­; és így hitt martius 1-je napjáig meg nem jelentek, csak ha késöbb személyesen a' ház előtt igazolják magukat, tekintes­senek követekül. Az indok erre az volt, hogy a’ kormány elnök most elillenvén, visszajövetelével ugyanazon házat találja, melly martius 1-éig vett. A jegyző ur tehát az indokot az inditvány­­nyal öszvezavarta; kívánom ezért, hogy az indítvány úgy amint tetetett, illesjen a' jegyzőkönyvim (helyes). Kazinczy Gábor: Elkésve kedvén hirdettetni a­ teg­napi nyilvános ülésnek, nem volt Szerencsem­­apban részt venni; mindamellett nekem is van észrevételem­ a­ jegyzőkönyvre néz­ve. Én nem mond­hatnám épen mint Irányi Dániel barátom azt: valljon fel tadja-e,vagy nem fogni jegyző úr az elnök úr indít­ványát avagy nézeteit, hanem igenis azon véleményben vagyok, hogy abba a jegyzőkönyvbe nem mehet mind az, a’ mi felolvas­­tatott, bár mondatott bár nem; mert én a’ jegyzőkönyvben csak olly dolgokat vélek megemlítendöknek, m­ellyek iránt a’ ház bi­zonyos határozatot szükségesnek lát, — de egyéni véleménye­ket , bárki és bárhonnan­ jöttek légyen is, jegyzőkönyvbe tenni nem találom helyén. De tovább megyek. Méltóztassanak megen­gedni , ha a’ házat arra figyelmeztetem, hogy az , mit Hunfalvi jegyző a’ jegyzőkönyvben felolvasott, kissé derogál a' ház tekin­­télyének. Én azt hiszem, hogy az, a’ mit a’ ház elhatároz, a’ nemzet önállósága és szabadságára nézve soha semmi esetben nem lehet veszélyes; nem lehet pedig azért, mert a’ közvéle­mény nem csalatkozik, a’ ház többsége teszi pedig mindig a’ közvéleményt. Alázatos véleményem szerint én azt kihúzandónak vagyis a’ jegyzőkönyvben helyt nem foghatandónak vélem. — Egyébiránt mit Irányi Dániel társunk mondott, a’ felett a’ ház tanácskozhatik akkor, midőn már az igazoló bizottmány a’ maga munkálatát befejezte, hanem mig a’ bizottmány munkálata tár­gyalva nincs, addig a’ felett parlamentáris szokás szerént szava­zás nem történhetik. Azt hiszem a’ ház tekintélyével ellenkez­nék , hogyha egy be nem végzett munkálat felett határozottan ítélne a’ ház, ennélfogva a’ jegyzőkönyvre nézve csak azt adom elő, hogy a’ miket előadtam, hagyassanak ki. Halász Boldizsár: tökéletesen egyetértek Kazinczy Gáborral, hogy ha az, mi a’ jegyzőkönyvben f­elolvastatott, úgy marad, derogál a’ ház tekintélyének, mert az van benne , hogy az elnök távollétében ollyasmit ne határozzon a’ ház, a’ mi a’ hazára nézve veszélyt hozna. Én igy fogtam fel, hogy azt mond­ta az elnök: nem szeretné, ha visszajöttével nem ezt a’ hazát találná itt, azaz, mirt meghatározta a’ ház, hogy a’ házat csak annak verificált tagjai tegyék; és igy, hogy ha például fordul­ván a’ koczka, isten megáldaná fegyvereinket, ’s a’ legszeren-c esesebb körülményei közé jönnénk, azon száz ’s néhány képvi­­­­selök, kik akármi okból elmaradtak, ’s itt velünk nem voltak, megjelennének, a’ ház eddig követett politikáját megváltoztatná. Ez volt elapja a’ kormányelnök beszédének, de ez jegyzőkönyv­ben nincs. Tehát azt tadom, szerkeztessék újra a’ jegyzőkönyv holnap különben is vagy holnapután a’ Közlönyben kijő a’ tegnapi­­ ülés, könnyen megtörténhetik az újra szerkeztés. (Helyes.) Kovács Lajos: Én különös figyelmet kívánok annak a’ tegnapi jegyzőkönyvnek ajándékoztatni, ’s pedig kívánok fi­­i­gyelmet ajándékoztatni azért, mert abban elősoroltatta ollyasm­i, a’ mi tegnap határozatba nem ment,’s mindenesetre a­ szombati ülés után, mellyre a’ tegnapi következett, kissé kényes kérdés; kényesnek látom pedig azért, mert magam is azt látom, hogy nem kell mind annak, a’ mi a’ kormányelnök által elmondatott a’ jegyzőkönyvbe bemenni, mivel az mind magára a’ koruianyelnök urra nézve jó nem volna, mind pedig a’ házra nézve, mert a’ ház eain­profuik­álná vele u magat, akkor ugyan, ha minden megemlít­­tetnék, mégis csak inkáim helyén volna, de ha csak egy része említtetik meg, mindenesetre a’ ház compromissioja járna vele. A’ mint én emlékezem, kormányelnök úr igy fejezte ki magát: Csak olly politikának lehet e kifolyása a’ táborban, mellyet ő ismer, de azt nem mondta, hogy a’ ház ne változtassa meg po­litikáját (zaj, visztetszés) D­e méltóztassanak félreérteni, én azt mondom, hogy a’ kormányelnök nem azt akarta mondani, hogy ő ettől a’ háztól fél, miszerint e’ ház m­eg akarná változtatni po­litikáját, hanem egyenesen azt mondotta ki, hogy ha az igazoló választmány munkálata akként vül el, a’ mint ő nem szeretne, hogy eldüljön, ’s hogy ha azt fogja látni, hogy változván a’ körülmé­nyek, ide száz meg száz egyén fogna jönni minden igazolás nél­kül, melly megváltoztathatná a­ ház musluui politikáját,­­ e’ ház kifolyásának nem tarthatna magát. Én magam is osztom az el­nök ezen nézetét, mert igen könnyen megtörténhetik, hogy ha majd egyszerre csak megnyitnak a’ sorompók, számtalan tagok­kal fóg szaporodni a’ ház, ollyanokkal, kik miatt megváltozhat­nék a­ ház politikája, kiket magam is igazolás nélkül befogadni nem szeretnék. Azt tartom, hogy vagy mondassék el a’ Vulug a’ maga öszveköttetésében, vagy hogy sem úgy ne álljon a’ tiniut a’ kormányelnök úr nem ruoudulta ’s nem mondhatta. Sem úgy, hogy a’ házra nézve compromissio idéztetnék belőle, mert ő nem a’ ház szellemi politikájáról, hanem a’ ház egyéniségeiről szólt, tehát csak az egyénekre szoríttassék. Kállay Ödön: Megvallom, csodálkozom Kazinczy Gá­bor nyilatkozatán, ő mindig a’ parlamentars formákhoz ragasz­kodik, és már ma a’ függetlenségről, és a’ ház derogamenéröl beszél, akkor, a’ midőn a’ jelen kérdésben még tegnap a kor­mány elnök előterjesztett indítványát a’ ház szabadon elfogadta, azt hiszem, hogy az legkevésbé sem­ derogál a’ háznak, ha azon elveket, mellyeket Kossuth Lajos előterjesztett, elfogadta, azt szabadon tette a’ ház, és épen azon oldalról, melly a’ termákhoz ragaszkodni szokott, csodálkozva kell hallani az embernek az ellen szólani, ha a’ ház rendes formák mellett egy indítványt elfogad, és az ellen felhozni azt, hogy a’ ház tekintélyéből le­von, ha illyet elfogad. Itt azon vitatkozunk, hogy az elnök úr mit mondott, a’ gyorsiró már leírta a’ nyilatkozatot, ha azt fel­olvasnék, legjobban megtudhatná, hogy az elnöknek mi vett aka­rata. Igaz, hogy elnök úr felhozta (felkiáltás: tudjuk), hazúd­nak, nem­ kellene vita tárgyává lenni. Rom­anyelnök úr azt mon­da, és indokul hozta fel, hogy igen sajnalna, ha a’ tabumus! visszajövetelekor más politikai talalna a házban, mint a’ melly volt akkor, midőn elhagyta a’ hazat. Ez okot hozatott fel azon czél elérésére, hogy a­ venticalionalis inzuttmany munkalkudása meg ne döntessék. Jól emlékezünk arra, minyit egyenesen az elnöknek az vett akarata, hogy ha a' ház határozata megdöntéi­nek, és a’ parlamen­tbe olly képviselők jönnének be, kik akkor, minden a’ veszedelem legnagyobb volt, nem voltak itt, meg sehol olly többséget eszközöltetnének itt, a’ melly belyvegi­ek akarata a’ ház ielen politikájával ellenkezik. Kossuth Lajosnak ezen ki­jelentése világos határozat van, midőn elmonata beszedet, az el­nök a’ nazal felszoli tutin, és a’ naz azt elrogauta, igaz, hogy az különböző eset, ahát az, mi Kezereny Laszlóra nézve elöfor­­dult, ott is azt vetettük ellene, négy szavaty ellen teszünk, és Ita akkor rögtön azon ludok hozatott let, hogy az a’ szavanval el­­lenkezik, minél takarni teh­et azon mndoayt most telhezni, hogy ma a’ tegnapi határozatot megváltoztatni akarjuk, tehat az úr­nők által nn­ondj’ határozat úgy jöjön jegyzokönyvbe, mint azt az elnök előterjesztette. Hunfalvi 1’ a 1: A’ jegyző a’ maga egyéni nézetét nem teszi soha a’ jegyző könyvbe. Én féligyeleiumer voltam az elnök által kijelentett határozatra, ’s én nem tudtam másként fogal­mazni a’ jegyzőkönyvet mint csak úgy, hogy a’ kimondott hatá­rozattal megfelelő legyen az előzmény. Emotes tételeit itt arról is, miszerint az elnök azt nyilatkoztatta volna tegnap itt a' iraz előtt, hogy óhajtana ha visszajöttével m­ás házat nem találna itt, mint a’ mostanit. Ha ez a’ jegyzőkönyvbe be menne, azt hiszem a’ jövendő választásokra nézve olly akadály lenne , mellyet a’ ház nem kívánna, mert az áltál a’ választások szabadsága egye­lőre akadályoztatva volna. Illy okokat gondolva fel azt hittem, legjobb lesz úgy fogalmazni a’ jegyzőkönyvet a’ mint felül váj­tam; azonban ha tetszik a’háznak en a’ jegyző könyvet újra szerkeszthetem. Bar­tál: Igen jól emlékezem a’ tegnapi ülés folyamára. Irányi Dániel képviselő­társunk előbbeni előadása annyiban áll, mennyiben azt fejezte ki, hogy Kossuth Lajos kormány­e­lnö­­künk határozott indítvánnyal nem lépett fel, de nem­ is léphetett fel egy részt azért, mert a’ kormányelnek az ülésben jelen nem lévén, bármiként volt is értesülve m­ások által, az ülés minden részleteit mindenkép fel nem foghatta, nem tudhatta’s nem tud­ta mit határozott a’ ház minden egyesekről. (Zaj!) Én nem gya­núsítok senkit, de azt megkívánom hogy szavaim is e részben létre ne értessenek, mindenesetre az, a’ ki az ülésben részt nem vesz, ’s Kozsony utján annak minden részleteiről nem értesül, azt hi­szem a’ történteket úgy, mint azt a’ szemtanuk tudják, nem tud­hatja; de más részt is azt hiszem, hogy hatarozsa mi­tvany­­nyal fellépni nem lehet mint ha lényeget akármelly határozatnak előadja. Att nincs más mint a’ bizottmány jelentése ’s a’ háznak döbbent határozatai. Azt hiszem kormányelnökünk egyetlen egy szavába sem említette meg, hogy a’ ház a’ választmány je­lentését fogadja el, ’s egyetlen egy szavában sem említette és nem is említhette, hogy a’ ház döbbent határozatát megsemm­i­­sitse. Kormány elnökünk világosan azt fejezte ki, hogy aggodal­mat érez azon kijelentés után, mellynek egyik szószólója Ker­mit József volt, ki azt mondta, hogy a’ házat a’ bonyodauiak annyira vitték, miszerint más módot nem lát, mint hogy a’ vá­lasztmánynak, vagy túl szigorúnak kell lenni, vagy olly határoza­tokat eszközleni, m­ellyek mellett sem a’ valóban bűnösök t. i. a’ képviselői szék elhagyása által bűnösök ne sujtatnának teljes szigorral, sem pedig kik valósággal physicai lehetetlenség miatt meg nem jelenhettek. E miatt volt kormány elnökünk aggoda­­loaiban, ’s ezen aggodalma elenyesz­telése végett kért e garan­­tiát ’s kérte m­agát világosan biztosíttatni a’ ház által, hogy e’ tárgynak további vitatásánál, mert ott kell a’ garantia, a’ febr. 28-ki végzést tekintetbe fogja venni és tartani a’ ház, ’s ne en­gedje az úgy további bonyolodása által magát félre vezettetni, hanem az egyesített közremunkálás által iparkodjék, hogy a’jö­vendő ujja be ne vágassák,’s eszközöltessék ki az, hogy itt akár­ki túl ennedékenység miatt, ollyosok is, kik valódi hazaárulásba estek, helyt ne foglalhassanak, vagy ha haza­árulásba nyíltan nem estek is, de legalább gyáva mulasztásuk által érdemeltenné tették magukat, legalább nyíltan bebizonyítottak ezen gyáva mu­lasztás által, hogy politi­ai hitvallásuk Magyarország független­­ségének minden arcul kivívásában nem áll. Azt hiszem a’ ház felszólasa által nyújtott ez iránt garantiát, és reményiem, hogy e’ tárgynak utabbi folytatólagos felvételénél, mert ez még áta­­lánosan befejezve nincsen, s melly sem a túl szigornak meg nem leld, sem­ az átalános határozatnak, olly határozatot nem fog a’ ház hozni, amelly a’ kormány politicáját megváltoztatná. Re­mény sem hogy kormány elnökünk a’ mai határozatunkban tisz­tán feltalálja azon garak­at, mellyet én részemről fájlalom hogy kormány elnökünknek tőlünk kérnie kellett, mert múltját tekint­ve azt hiszem a’ háznak főiránya az volt, hogy ő vele, kit a’ háznak közvéleménye a’ haza megmennésére kitűzött, teljes egyetértésben működjék. Én igy fogtam fel a’ tegnapi kijelenté­sei. (Helyeslés!) Luzsinszki : Nekem csak azon kis észrevételem van az elöttem szólt képviselő úrnak előadására, hogy — (Nagy zaj. Kendre, nem lehet kétszer szólni.) Elnök: Fárfi következik szólani. (Luzsinszky ismét szól­ni akar. Kendre. Zaj ) Falu­ Janos: Én elállók a’ szólástól. Toperczer Duán: Nekünk egyenesen a’jegyzökönyv­­höz kell szólani, ’s azt kell megvitatni, nn menjen ne a’ jegy­zőkönyvbe es mi hagyassuk abból ki. Azt tartom, a’jegyző­könyvnek azon kitétele, mintha kormányelnokünk azt fejezte volna ki, hogy a’ ház ite határozzon olyast, a’ mn a’ nemzetet veszedelembe ejtene, egyátalában nem áll, ’s duokunkre leg­nagyobb sértés volna, ha ennek kiufundásával a’ házról azt ten­né fel, hogy a’ hazát veszedelembe kívánná ejteni. (Helyes!) Kormányelnokunk nem is ezt, hanem azt mondta, hogy a­ haz határozzon a’ mint tetszik a’ maga böltsesége szénül, de ab­ban az esetben, ha nem az általa ismert politika nyomán hatá­rozna, ne kívánja tőle a’ ház, hogy az így meg változtatott poli­tikájú háznak kifolyása legyen­­, ’s sonké a' kormány­ban olly határozat mellett n­elyt nem foglalhat. Ez nem egy­ed a'kor­mány részéről, m­int kijdenlése annak, hogy a’ venirealionalis kérdés: kuuyanykerdes, ’s ennélfogva nagyul van kitűzve, hogyha a’ ház petúniáját megtánoatalja, mnt kell tenni, l. i. hogyha változnék a­ ház politikája, ez a kormány változását is magában foglalja. Ebből kiindulva azt látom, hogy unulan sem indítvány nem felelett, sem szavazattal el nem doluer­eu, sem­mi abbél, a’ mi elubk ur által mondásért, a' jegyzőkönyvbe nem jö­het, hanem tisztán úgy vételik, mint kijelentője annak, hogy az igazolási kérdés, kormánykerdés. És így véleményem­­ mint'ri jegyzőkönyvbe amiatt kell csati bumeuui, a' unt einen ur a’ tá­borozásról megemlített, s a’ labort munkálatnak előmenetelé­ről, a’ l­önlekint Hallgatni, mert kulouuen is azt a' ivoziouy pó­tolni fúgja. (Helyestes.) Mad­arasz József: Bartal György követtársunk azon nyilatkozatai a, miszerint ő nem tudja, hogy a’ kormány csupae honnan menti tano­dasait, de azt mszi, hogy reszleteiben­ a’ tanácskozást lel nem foghatja, eu ezen kitetesere nezve Kurtái György urnak azt nyilvánítom, hogy a’ lelfogl­alas és lel nem loguatas az o­niszemek­ut egyéni er­eiunseg felteteluzesetol .ugg. (Zaj. Elnök, szőjön a dolughoz a kepviselö ur.) Jim­ou az elnök azon leiSzomajt teszi, Hogy a’ uologuoz szoljon, esak akkor voutek kénytelen valmenly kifejezeje.net eluallgatni, int az elnök azon eg­yent, kit en czafella kívántam, utasitotta vol­na, hogy a' dologn­oz szóljon. Úgy uazoiy igen elevenen em­lékezhetnek a képviselők, mi­velt a’ kormányelnök kijelentése, az, hogy ugyanazon hazat lelje a’ távornos­ visszajövetelekor, melly itt Volt a' vész perczeibeni, miután állok, a' miut veszem tszre, nem igen akarnak azon kitételre emlékezni, tij deauasu­­mal mennyire azt igazéiul akartam­, nem akartán muak­gatni, hí­ven azt, hogy ezen országgyűlés Uly magaviseleté altat odleje­­zendi m­laeresét ’stb. (Zaj, szótőt rendre uus­taiu kívánják.) Elnök: A’ dolog érdeme alkalmasint ki van fejtve, de azt tartom, velem együtt a’ uaz osztozik aboan, hogy azon mondás a’ Uaz szemébe, miként magaviseletével be fogja végezni pá­lyáját, nincs renden, és azon kifejezést kénytelen vagyok meg­ró­vni a’ ház nevében. Bezerédy István: Az elnök kimondása után nincs mit említenem, de nem tudom, mi indíthatta az előttem szólót arra, hogy Bartal György szavait egészen más értelemben fogta fel, mint azt én értettem, t. i. ő úgy mondá, hogy a’ kormány­­elnök jelen neki lévén, azon részleteket nem tudhatja, így vitat­kozásában és előadásában nem is volt semmi a’ ház vitatásainak részleteire iranyozva. Egyébiránt nincs senki, ki ellenkeznek azzal, m­i az elnök előadásának jó czelja volt, t. i. az egyetér­tes és a viszálkodás száműzése, hogy így egyesített erővel ment­hessük meg a’ hazát; és e’ tekintetben figyelmeztetem az előt­tem szőlőt, váljon épen afféle érintések, minővel ő lepett most jól, nem­ legveszelyesbek-e az egyetértésre és a’ Háznak egye­sült erövért működésére nézve ? a’ háznak szabadságában áll, mint loperczer képviselő mondá, hogy a’kormányeinek előadása ne tétessek a jegyzők­öny­vbe, mit azonban én nem tartanék Helyes­nek; minden esetre pedig fia szó tetetik a’jegyzőkönyvbe az elnök előadásáról, véleményem szerint úgy nem maradh­at mint a' jegy­zőkönyvben ki van fejezve, mert a’ kormány elnök világosan szó­lott, és ő, akár korm­ánynyilatkozatának, akár indítványnak ne­vezték azt, azt kívánta, és azt tűzte ki mintegy garanliaul, és az ő működése a fiatára úgy lehet eredményes, ha a' ház tagjaira­ nézve a teoruk­ ÜK-ki végzésnek rendeletétől el nem távozik, és hogy ne tétessék ki a’ haza azon veszedelemnek, miszerint olly tagok is jöhessenek ide szabadon, és itt a’ haza sorsa felett ítéljenek, kik tettekkel megmutatták, hogy ők a’ hazának meg­mentését nem helyezik minden más felibe. És ezen nyilatkoza­tát vagy indítványát a’ kormányelnöknek a’ ház felkiáltással és átalános felállással elfogadta, magáéva tette, és garantiát nyuj­hogy igenis azon politikával fog működni. Ha tehát a­ jegy­zőkönyvben erről szó tétetik, illy értelemben kell szerkeszteni, de a jegyzőkönyvre akkor lehet csak szó, h­a azt szerkesztve

Next