Köznevelés, 1987 (43. évfolyam, 1-43. szám)

1987-06-19 / 25. szám

PEDAGÓGUSNAPI KITÜNTETÉSEK A MAGYAR NÉPKÖZ­­TÁRSASÁG ELNÖKI TANÁ­CSA eredményes munkája el­ismeréséül a pedagógusi nap alkalmából az ÁPRILIS NEGYEDIKE ÉRDEMREND kitüntetést adományozta. Kökény Sándornénak, a Művelődési Minisztérium cso­portvezetőjének; Marx Györgynek, az ELTE tan­székvezető egyetemi tanárá­nak és dr. Medzihradszky Kálmánnak, az Eötvös Lo­­ránd Tudományegyetem egyetemi tanárának. Eredményes munkája elis­meréséül a pedagógusnap­­al­­kalmából a MUNKA­­ÉRDEMREND ah­any fokozata kitüntetést adományozna: Szamos Józsefnek, a Műve­lődési Minisztérium csoport­­vezetőjének és dr. Tuschák Róbertnek, a Budapesti Mű­szaki Egyetem tanszékvezető egyetemi tanárának. A MAGYAR NÉPKÖZ­­TÁRSASÁG MŰVELŐDÉSI MINISZTERE az 1987. évi pe­dagógusnap alkalmából a pe­dagógiai munkában magas színvonalú elméleti felké­szültséggel kifejtett, kima­gasló tevékenysége elismeré­séül az APÁCZAI CSERE JÁNOS DÍJAT adományozta: Bácskai Mihálynak, a szen­tesi Horváth Mihály Gimná­zium igazgatójának; dr. Bog­nár Gyulának, a nagykőrösi Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskola igazgatójá­nak; Harsányi Istvánnak, a sárospataki gimnázium nyu­galmazott tanárának; Holics Lászlónak, az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimná­zium vezető tanárának; dr. Kaiser Gézának, a balatonfü­redi Széchényi Ferenc Kerté­szeti Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet igazgatójának; Meixner Ildi­kónak, a budapesti Beszéd­­javító Intézet gyógypedagó­gusának; dr. Polinszky Ká­­rolynak, a Budapesti Műsza­ki Egyetem rektorának; Rácz Jánosnak, a budapesti I. Ist­ván Gimnázium vezető taná­rának; Simon Lászlónak, a túrkevei Ványai Ambrus Gimnázium és Gépjárműtech­nikai Szakközépiskola taná­rának, szaktanácsadónak; dr. Szabó Gábornak, a Debreceni Orvostudományi Egyetem Biológiai Intézete egyetemi tanárának, intézeti igazgató­nak; dr. Szanyi Gyulának, a Kossuth Lajos Tudomány­egyetem Gyakorlógimnáziuma vezető tanárának; Várhegyi Györgynek, az Oktatáskuta­tó Intézet tudományos fő­­munkatársának ; Winkler Mártának, a budapesti Váli utcai általános iskola tanító­jának; Zsolnai Józsefnek, a törökbálinti kísérleti általá­nos iskola igazgatójának. A szocialista nevelés terü­letén végzett kiemelkedő munkája elismeréséül a KIVÁLÓ PEDAGÓGUS kitüntető címet és jelvényt adományozta: Anker Antalnak, a Szilágyi Erzsébet Gimnázium ének­zene tanárának; Ábrahám Károlynénak, a Fővárosi Pe­dagógiai Intézet vezető szak-, tanácsadójának; Ács Vilmos­nénak, a szentlőrinci Újhelyi Imre Mezőgazdasági Szakkö­zépiskola mérnöktanárának; dr. Balla Györgynek, a szege­di Behrits Lajos Szakközép­iskola és Kollégium igazgató­­helyettesének, kollégiumveze­tőnek; Balázsi Károlynénak, a budapesti Lisznyai utcai általános iskola igazgatóhe­lyettesének; Balogh Antalnak, a hajdúnánási nevelőotthon szaktanácsadójának; Barabás Istvánnénak, a szombathelyi 405. Számú Berzsenyi Dániel Ipari Szakmunkásképző Inté­zet és Szakközépiskola taná­rának; Barta Aladárnak, a csernelyi általános iskola igazgatóhelyettesének; Bau­­noch Györgynének, a kiskun­­halasi Szüts József Általános Iskola tanárának; Belme Lászlónénak, a nyíregyházi 16. Számú Napköziotthonos Óvoda vezető óvónőjének; Belovai Istvánnak, a kókai általános iskola tanárának; Boda Péternek, a Mező Imre Ruhaipari Szakmunkásképző Intézet gyakorlatioktatás-ve­­zetőjének; Bogdán Zoltánnak, a ceglédi Kossuth Lajos Gim­názium szaktanácsadójának; Bogdányi Jánosnénak, a bu­dapesti Sodronyos utcai ál­talános iskola alsó tagozatos szaktanácsadójának; Bognár Endrénének, a budapesti Hungária úti általános iskola tanítójának; Borbás Ferenc­­nének, a Fővárosi Gyakorló­­óvoda óvónőjének; Böröcz Ottónénak, a nemesdédi ál­talános iskola tanárának; Bucskó Bélának, az ELTE Apáczai Csere János Gya­korlógimnázium igazgatóhe­lyettesének; Burka Rudolf­nak, a jászberényi 606. Szá­mú Ipari Szakmunkásképző Intézet­­tanárának; dr. Czakó Mihálynénak, a szegedi Fo­dor József Élelmiszeripari Szakközépiskola és Szakmun­kásképző Intézet tanárának; Cziráki Lajosnénak, a győri Apáczai Csere János Tanító­képző Főiskola Gyakorló Ál­talános Iskoláj­a tanárának; Csáky Lászlónak, a dombó­vári Molnár György Általá­nos Iskola igazgatójának; Császár Jánosnénak, a bődei általános iskola tagiskola-ve­zetőjének; Csepela Jánosnénak, a budapesti Práter utcai ál­talános iskola vezető tanárá­nak; Cser Lászlónak, az aszó­di Petőfi Sándor Gimnázium és Szakközépiskola igazgató­jának; Cseszka Editnek, a budapesti Rudda Barnen ut­cai általános iskola tanárá­nak; Csinki Andrásnak, a bé­késcsabai 611. Számú Ipari Szakmunkásképző Intézet szakoktatójának; Csikós Ist­vánnénak, a pécsi Leöwey Klára Gimnázium tanárának; Cs. Németh Lajosnénak, a karcagi Zádor úti általános iskola vezető pedagógiai szak­­felügyelőjének; Dancs Sán­dornénak, a kiskunlacházi II. Számú Napköziotthonos Óvo­da vezetőjének; Darvas Évá­nak, a budapesti IX. kerületi Állami Zeneiskola vezető ta­nárának; Decsi Margitnak, a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnázium tanárának; Delbó Györgynek, a soproni 403. Sz. Ipari és Szakmunkásképző In­tézet és Szakközépiskola taná­rának; Detre Pálnénak, a pé­csi Fábrián Béla úti általános művelődési központ igazgató­­helyettesének; Dévényi Iván­­nénak, az esztergomi Dobó Ka­talin Gimnázium és Egész­ségügyi Szakközépiskola ta­nárának; Dobai Jánosnénak, a makói Dózsa György utcai óvoda vezetőjének; Drávucz Lajosnénak, a jászladányi központi óvoda vezető óvó­nőjének; Éles Bélának, a kis­­várdai 5. Számú Általános Is­kola szaktanácsadójának; Farkas Istvánnénak, a buda­pesti XVIII. kerületi Thököly úti kisegítő iskola tanárának; Ferenc Mihálynénak, az ibrá­­nyi óvoda szaktanácsadójá­nak; Fettik Vendelnének, a jánossomorjai általános isko­la tanítójának; Filep László­nak, a székesfehérvári Jáky J­ózsef Szakközépiskola igaz­gatóhelyettesének; dr. Fodor Györgynek, a Budapesti Mű­szaki Egyetem tanszékvezető egyetemi tanárának; Fodor Jánosnénak, a kecskeméti Béke téri általános iskola ta­nítójának; dr. Forgács Jó­zsefnek, a debreceni Erdey- Grúz Tibor Vegyipari Szak­­középiskola tanárának; Föl­­desi Istvánnénak, a kamuti általános művelődési központ tanárának; Földvári Gyuláné­­nak, a soproni Apáczai Cse­re János Tanítóképző Főisko­la gyakorlóóvodai óvónőjé­nek; Freisinger Edének, a ta­tabányai Árpád Gimnázium és Óvónői Szakközépiskola igazgatójának; Frits Sándor­­nénak, az ózdi Árpád vezér úti általános iskola igazgató­jának; Füsti Molnár József­­nénak, a balmazújvárosi 5. Számú Általános Iskola igaz­gatójának; Galambosi Ró­­bertnének, a miskolci Belvá­rosi Napköziotthonos Óvoda óvónőjének; Gasztonyi Györgynek, a csornai Hunya­di János Gimnázium és Szakközépiskola nevelőjének; Gál Józsefnek, a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium tanárának; Gál Norbertné Kmetovics Margitnak, kapos­vári vezető óvónőnek; Ger­gely Zoltánnénak, a budapes­ti Reáltanoda úti dolgozók gimnáziuma igazgatóhelyette­sének; Gégény Jánosnak, a nyíregyházi 110. Sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet igazgatójának; Góczán Ká­­rolynak, a győri Apáczai Cse­re János Tanítóképző Főisko­la főiskolai docensének; dr. Gyapay Gábornak, a Faze­kas Mihály Fővárosi Gya­korló Általános Iskola és Gimnázium vezető tanárá­nak ; Gyüre Bélának, a kis­­várdai Bessenyei György Gimnázium tanárának; Hajdú Györgynének, a tiszaföldvári Belterületi Általános Iskola tanítójának; dr. Halász Ti­bornak, a Juhász Gyula Ta­nárképző Főiskola főiskolai docensének; Halmi Lajosnak, a győri 401. Számú Ipari Szakmunkásképző Intézet szakoktatójának; dr. Hári Fe­­rencnének, a székesfehérvári Ybl Miklós Általános Iskola vezető szaktanácsadójának; dr. Hegedűs Gyulának, a győ­ri Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola nyugalma­zott főiskolai tanárának; dr. Horváth Jánosnénak, az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium vezető tanárának; Horvát Károlyné­nak, a budapesti Szilágyi Er­zsébet Nevelőotthon és Álta­lános Iskola tanárának; Hör­­csöki Máriának, a gelsei ál­talános iskola igazgatóhelyet­tesének; Hrubos Józsefnek, a Zsámbéki Tanítóképző Főis­kola Gyakorlóiskolája igazga­tójának; Ignácz Istvánnénak, a soltvadkerti Kossuth Lajos Általános Iskola és Diákott­hon szakfelügyelőjének; Ihász Istvánnénak, a devecse­­ri Gárdonyi Géza Általános Iskola szaktanácsadójának; Jankovits Györgynének, a győri 3. számú óvodai kör­zet szaktanácsadójának; dr. Jánvári Bélánénak, a debre­ceni Kodály Zoltán Zenemű­vészeti Szakközépiskola Kol­légiuma szakfelügyelőjének; Juhász Istvánnénak, a sáros­pataki Comenius Tanítóképző Főiskola tanszékvezető főis­kolai docensének; Kalavé An­­talnénak, a mátészalkai 5. Számú Általános Iskola ta­nárának; Kappelmayer Má­tyásnénak, a bátaszéki álta­lános iskola tanítójának; dr. Katona Józsefnének, a buda­pesti Mód Aladár Általános Iskola igazgatójának; Karádi Ferencnének, a budakeszi általános iskola tanárának; dr. Káli Ferencnek, a bics­kei Vajda János Gimná­zium és Szakközépiskola igazgatóhelyettesének; Kállói Károlynénak, a budapesti Rottenbiller utcai általános iskola szaktanácsadójának; Kálmán Imrénének, a buda­pesti Dévényi úti általános is­kola igazgatóhelyettesének; dr. Kánitz Józsefnek, a szegedi József Attila Tudományegye­tem Ságvári Endre Gyakorló­­gimnázium szakvezető taná­rának; Kátai Ferencnek, a csurgói Csokonai Vitéz Mi­hály Gimnázium és Óvónői Szakközépiskola tanárának; Kecskeméti Pálnénak, a ké­­kedi általános iskola iskola­­vezetőjének; Kerecsendi And­rásnak, a pétervásárai álta­lános iskola igazgatóhelyette­sének; Kiss Györgynének, a győri Fekete István Általános Iskola igazgatóhelyettesének; Kis Imrének, a békéscsabai 611. Számú Alfredo Lima Ipari Szakmunkásképző Inté­zet tanárának; dr. Kolta Re­­zsőnének, a budapesti Egry József úti általános iskola ta­nárának; Kováts Alajosnak, az újlengyeli általános iskola igazgatójának; Kovács And­rásáévá, a gödrei óvoda ve-

Next