Köznevelés, 1994 (50. évfolyam, 1-41. szám)

1994-10-07 / 31. szám

Anyanyelven - Na materinskom jeziku - In der Muttersprache - In limba materna E­bben az iskolában, ahol nemcsak a tudomány, ha­nem az erkölcsi nevelés is hajlékra talált minden időkben, a szellemet mindig a legnagyobb demokratizmus uralta. „Sem fa­ji, sem felekezeti tendenciával nem akart nyomást gyakorolni a tanít­ványok seregére” (Gálfalvi Sá­muel). Az 1897/98-as tanévzáró ünnepélyen a történetíró igazga­tó, Sándor János így vélekedik erről a kérdésről: „Többen van­nak köztetek, akik nem unitáriu­sok... Krisztusi szeretettel öle­lünk titeket, és éppen úgy, mint hitfeleinket. Nem azt kerestük, ami tőlünk elválaszt, de azt, ami minket egymáshoz közelebb hoz. Vannak olyanok is, akik nemzetiségre nézve tőlünk kü­lönböznek. Egy hazának va­gyunk gyermeki mindnyájan. Ez állott és áll mindig szemeink előtt. Gyűlöletet részünkről nem tapasztalhattak, s nem is fogták tapasztalni. Ez intézet falai közt a békés együtt­élés czéljára töre­kedtünk s arra is fogunk töreked­ni mindig. A hazaszeretet közös kincsünk lehet. Nem foglaljuk le csak a magunk részére. Ti se fog­laljátok le! Ne osszuk meg, de kö­zösen, egyforma osztatlan szere­tettel csüngjünk hazánkon.” Az iskola hagyományos de­mokratikus nevelési szellemének további erősítését szolgálta Or­bán Balázs első alapítványa. Az 1876. augusztus 12-én, Koron­­don keltezett alapítványlevélből kitűnik, hogy az 500 forint értékű alapítványból minden osztály­ban - ötosztályos gimnázium volt a keresztúri ekkor - évente ki kell osztani a száz-száz forint ka­matjának megfelelő összeget „a legjelesebb tanulónak nemzet és vallás különbség nélkül ösztön­díjként”. A jelölés minden évben az alapítólevélben előírt módon történt: a tanulók osztályon­ként titkos szavazással jelöltek hármat-hármat, ezt követően az osztályban tanító tanárok, az igazgató részvételével - szintén­­ titkos szavazással - döntik el, ki a legérdemesebb az ösztön­díjra. Többször az iskolában tanuló román nemzetiségű tanulók kap­ják meg - s ez az iskolában meg­­honosult szellemnek megfele­lően természetes volt - az értékes díjat. Giurgiu Octavian, aki VI. osztályos korában az Orbán Ba­­lázs-alapból 20 koronát kapott, később mint a brassói tankerület inspektora büszkén emlegette az 1927/1928-as tanévben az isko­lánál tett hivatalos látogatása so­rán, hogy az 1911/1912-es tanév­ben neki ítélték oda osztálytársai az Orbán Balázs-díjat, amit ő na­gyon találóan a „becsületesség jutalmának” nevezett. ■X" A székelykeresztúri gimná­zium jelentősen hozzájárult az unitárius értelmiség neveléséhez is: működésének első évszázadá­ban a Magyarországon levő 108 unitárius pap közül 71 (65,7 szá­zalék), a kolozsvári, tordai, ke­resztúri gimnáziumban dolgozó 39 tanár és tanító közül 21 (53,8 százalék), a 84 énekvezér, népta­nító közül 51 (60,7 százalék) eb­ben az intézetben tanult. A keresztúri gimnázium két évszázados története során döntő jelentősége volt a felekezeti kü­lönbség nélküli összefogásnak az építkezések és az iskola kifejlesz­tése mellett a szegény sorsú tanu­lók iskoláztatásában. Sok fiatal tehetség nem került volna fel­színre, ha nem válik hagyomány­­nyá a szegény sorsú, tehetséges tanulók megsegítése minden időszakban. Erre a célra külön alapítványokat létesítettek: a múlt század végén - 1895-ben - 37 alapítvány jövedelmét hasz­nálhatták tehetségmentésre, ezenkívül pedig nyolc alapítvány létesült iskolafenntartásra. Az alapítványozók között olyan ne­vek szerepelnek, mint Orbán Ba­lázs, Bér­de Mózes (100 ezer fo­rint). Jelentős volt a Derzsi Já­­nos-féle alapítvány is (80 ezer fo­rint). A kolozsvári és tordai gim­názium tanulói mellett ötven ke­resztúri diák részesült „Berde­­cipő”-ben. A szegény tanulók megsegíté­sére 1909-ben hozta létre az igaz­gatóság a segítő egyesületet. Az igazgató így írt évi jelentésében: „A folyton nehezedő életviszo­nyok a taníttatást is egyre költsé­gesebbé tették. A drágulási vi­szonyokkal korántsem tart lépést a megélhetési források javulása, szaporodása. Szegény embernek maholnap merészség lesz még csak arra is gondolni, hogy tehet­séges gyermekét saját erején kö­zépiskolában taníttassa. Az isko­lának feladata ily viszonyok közt is lehetővé tenni a tehetségesebb szegény fiúk tanulását. Ily célból vette tervbe gimnáziumunk igazgatósága a segítő egyesület megalakítását. Az egyesület célja e gimnáziumba járó szegény ta­nulók vallás- és nemzeti különb­ség nélkül való segélyezése.” ■ít Az első világháború után az alapítványok, amelyek más segé­lyekkel együtt lehetővé tették, hogy 1914-ig a tanulóknak nyúj­tott segélyek elérjék a 173 795 korona 42 fillért, elértéktelened­tek és elvesztek. A román hata­lomátvétel után az egyházi birto­kokat kisajátították, így a tanu­lók megsegítésére - tandíj, kon­­viktusi díj elengedése, jutalma­zások - fordított összeg sokat csökkent. Viszont a tanulók meg­segítésének gondolata tovább élt, a történelem vihara nem semmi­sítette meg ezt is: új alapítványok, pártfogók jelentek meg. A diáksegélyezés egy újabb formája valósult meg az 1940-es évek elején, a falusi tehetség­­mentő akción belül. Kezdemé­nyezője a Vallás és Közoktatás­­ügyi Minisztérium, mely felállí­totta az Országos Magyar Falusi Tehetségmentő Akció központi bizottságát. Ez minden középis­kolában ösztöndíjat biztosított hat jóképességű, de szegény sor­sú falusi gyermeknek. 1942. má­jus 28-29-én megalakult a helyi intézeti versenyvizsga-bizottság Killyéni Imre igazgató elnökleté­vel, melynek tagjai (Lőrinczi László, Árkosi László, Barabás Vilmos, Patakfalvi Sándor) fel­készítő tanfolyamokon vettek részt előzőleg. A képességmegállapító vizs­gákon azt tapasztalták, hogy sok­kal több a tehetséges szegény gyermek, mint amennyit a tehet­ségmentő mozgalom és az egyhá­zi Berde-bizottság támogatni ké­pes. Így született meg a tehetség­­mentő munka kiszélesítésének gondolata az iskolánál, éspedig újból társadalmi hozzájárulással. Megalakult a Székelykeresztúri Gimnázium Gyámszülői Közös­sége a fent említett neveltetési ak­ciók keretéből kimaradó sze­gény, de tehetséges gyermekek taníttatásának céljából. Az 1944/45-ös tanévben a há­ború vihara Keresztúron is átvo­nulva a segélyezést is szétzilálta. Nehéz időszak volt az 1948-as államosítást követő több mint négy évtized a gimnázium életé­ben - történelmi felelősséget kel­lett magára vállalnia a tantestü­letnek, hiszen a tekintélyt, a ha­gyományokra épülő szellemet nem tisztelő korban kellett az is­kola rangját, azt a missziót, ame­lyet az alapítók szántak neki, megőrizni, átmenteni. És hogy ez sikerült, köszönhető az akkori tanári kar áldozatos, sokszor asz­­kétikusnak mondható munkájá­nak, kiállásának. Az egyre erősö­dő diktatúra körülményei között a helyi és felső „hatalmasságok­kal” szembeszállva kellett men­teniük, ami még menthető, majd 1989 után egy új szellemet meg­honosítani megmaradásunkért. ■9­■ A 200 éves évforduló Emlék­könyvében Péter Sándor tanár „Igazat vallani” című írásában azokra a diákköri évekre emléke­zik, amikor az 1956-os és 1958-as nagy „tisztogatások” lélekbénító időszakában ebből a gimnázium­ból a tantestület által ébren tar­tott hagyományos erkölcs és köz­szellem hatásaként senkit sem árultak be, sem tanárt, sem tanu­lót a hatalom nem hurcolha­tott el. 1990. május 12-én került sor az iskola névadó ünnepségére, majd 1991. június 1-jén Orbán Balázs mellszobrának felavatásá­ra (és azután felavattuk Berde Mózes szobrát is), és megünne­peltük a gimnázium alapításának kétszázadik évfordulóját. FEKETE JÁNOS Mindvégig a demokrácia bölcsője volt Kétszáz éves a székelykeresztúri Orbán Balázs Gimnázium Miután az unitáriusok homoródalmási zsinatán, 1793. július 10-én kimondották, hogy a „székelykeresz­túri táts. unit­aria egyházban minél hamarabb egy olyan gymnasium állítassék fel, melyben az ifjúság csak rhétoricáig taníttathassák”, megkezdődött egy közel száz évig tartó építő munka a Székelyföld összefogá­sával: jöttek a szekerek építőanyaggal, élelemmel, a tehetősebbek pénzt adtak, mindenki hozzá akart járulni a keresztúri tanoda felépítéséhez, mert a székelység a tudomány által akart gazdagabb lenni, fennmaradni. Ez a nép megtanulta, hogy csak saját erejére, de senki kegyére nem számíthat. A gimnázium a legtökéletesebben igyekezett eleget tenni az iskolát alapító székely társadalom elvárásai­nak, még a legmostohább időszakokban is. Öles falai között a jelszó mindig az volt: „Musis et virtutibus” - vagyis: egy véka tudomány mellé egy köböl erkölcs. Ennek a hagyatéknak értékét, időszerűségét két évszázad alatt se kezdte ki az idő vasfoga, ma is követhető „tanítási-nevelési törekvésekének tekinthetők. Tallózva az okiratok között, könnyen megálla­pítható, hogy mennyire korszerű oktatási és nevelési szemléletet hirdettek elődeink már a múlt században.

Next