Köznevelés, 2007 (63. évfolyam, 1-41. szám)

2007-05-11 / 19. szám

63. évfolyam 19. szám 2007. május 11. Zoopedagógia Az állatkertbe így tavasszal, főleg, ha süt a nap, kifejezetten nehéz bejutni. Ezt nyilván nem egy pedagógus megtapasztalta már, amikor gyermekeivel együtt kirándult a Vá­rosligetbe. Ez alkalommal azonban - végre - a tanárok kerültek kivételezett helyzetbe. A budapesti állatkert nem is időzíthette volna jobban a pedagógusoknak szánt nyílt napját: április 14-én, szombaton hét ágra sütött a nap, a városligeti fagylalt- és vattacukoráru­sok óránként töltötték fel készleteiket, annyira sokan özönlöttek ki a zöldbe. Az állatkert mindkét pénztára előtt több mint százméteres sor kígyózott, de még a kisgyerekes szülők sem adták fel, talán azért, mert a kerítés mellett felbukkanó ele­fántok látványa túl erős csáberőt jelentett csemetéikre nézve... A pedagógusigazol­vány ezúttal azonban nemcsak a sorban állás, hanem a belépőjegy-fizetés alól is fel­mentette a tanárokat, akiket rögtön a bejá­ratnál tájékoztattak az állatkert zoopedagó­­gusai, hogy milyen pedagógiai lehetősége­ket vehetnek igénybe. A sok program közül igen nehéz a válasz­tás. A kézműves foglalkozások, a hagyomány­­őrző klub, a 11-14 éveseknek szóló Zoo­­mánia elnevezésű állatkert-ismereti szakkör (a tanulók nemcsak új állatcsoportokkal is­merkedhetnek meg, hanem bepillanthatnak a színfalak mögé, az állatkert mindennapi éle­tébe is) elsősorban gyermekeknek és szüleik­nek kínálnak tanulási, szórakozási lehetősé­get. A Zoopedagógia módszertana című akkreditált továbbképzést azonban kifejezet­ten óvodapedagógusok, tanítók, tanárok és gyógypedagógusok számára ajánlják.­­ A hatvanórás képzés október másodi­­kán kezdődik. A végzett tanárokat megis­mertetjük az állatkerttel, zoológiai, mód­szertani képzésben részesítjük őket, bemu­tatótanítást tartunk nekik óraelemzéssel - mondta Sárfalvi Judit, az állatkert zoopeda­­gógusa. - Ez a programunk már tíz éve zaj­lik, és az a legnagyobb előnye, hogy elvég­zése után a tanár sokkal otthonosabban mo­zog az állatkertben. A pedagógusok nyílt napjára az állatkert számos programmal készült: a Tudástár asz­talnál rovarokkal, kígyókkal, baglyokkal és egyéb állatokkal találkozhattak a tanárok, a Tapizóban csigákat, csontokat tapogathat­tak, ezekről a kert munkatársa beszélt, fél­óránként pedig egy-egy érdekes állatcsoport­ról tartottak bemutatót. Az igazolvány még további két helyszínen is jól jött: a Barlang étteremben 25 százalékos kedvezmény járt egy ebédért, a Mozaik Kiadó pedig ingyen kávéval várta a tanárokat.­­ Az akciónkra hivatalosan 150 tanár ér­kezett (ők regisztráltak, vettek részt a progra­mokon), ám valószínűleg sokkal többen jöt­tek el hozzánk. Azért is szerveztük meg - im­már második alkalommal - a nyílt napot, mert az utóbbi fél évben bizony csökkent a szervezett, zoopedagógussal kísért állatkerti biológiaórákra jelentkező iskolai csoportok száma. Pedig mi mindenben igyekszünk al­kalmazkodni mind a NAT-hoz, mind az isko­lák igényeihez: foglalkozásaink kitűnően kiegészítik a biológiaórákat, de nyitottak va­gyunk bármilyen speciális kérésre is - mond­ta Sárfalvi Judit, majd hozzátette: a pedagógu­sok nyílt napját ősszel megismétlik. B. I. ■ A Fővárosi Állat- és Növénykert ajánlata pedagógusoknak Fogadóórák: Szerdánként 13.00-16.00 óra között szeretettel várjuk szakmai segítséget igénylő, személyesen érdeklődő kollégáin­kat zoopedagógiai irodánkban. Komplex nevelési terv: Zoopedagógiai foglalkozásaink igény szerint kidolgozhatók az Óvodai nevelési alapprogram, illetve a Nemzeti alaptanterv bármely területéhez kapcsolva (művészeti készségek és tartal­mak, földrajz, történelem, matematika, ké­mia, technika, magyar nyelv és irodalom, bio­lógia, idegen nyelv, egészségnevelés, termé­szet- és környezetvédelem, állatvédelem). Örömmel várjuk ez irányú érdeklődésüket! Módszertani napok: Félnapos szakmai tá­jékoztató előadás az állatkert oktatótermé­ben. Nevelőtestületek, munkaközösségek, pedagógiai szolgáltatók jelentkezését várjuk. A program ingyenes. Maximum 30 fő. Módszertani tréningek: Fél- vagy egyna­pos módszertani foglalkozások igény szerint pedagóguscsoportok számára az állatkerti oktatóteremben és a bemutatóhelyeken az alábbi tematikákkal: ötletbörze, feladatlap, foglalkozástervezet készítése interaktív csa­patmunkában; állatkert-pedagógiai módsze­rek megismerése drámajátékokkal és/vagy élő állat részvételével. Kihelyezett tréning: Óvodai, iskolai ne­velőtestületi értekezleteken, kihelyezett helyszínen vállaljuk zoopedagógiai tájékoz­tatók és tréningek megtartását. Az állatkert minden zoopedagógiai prog­ramjáról érdeklődni lehet a fentieken kívül e-mailben is, a zooped@zoobudapest.com címen. 4 Múzeumi pontvadászat Kelet-Magyarországon Amint arról az elmúlt év őszén beszámoltunk, az észak-alföldi és az észak-magyarorszá­gi régióhoz tartozó hat megye múzeumi szervezetének összefogásával útjára indult a múzeumi pontgyűjtő mozgalom. Hazánk vadregényes, sokszor még most is alig is­mert keleti tájain, gyönyörű vidékein számtalan kiállítóhely működik, közülük 75 válo­gatott múzeum került be a Múzeumi Kínáló nevű kiadványba, így­ köztük van több, az Év múzeuma díjjal kitüntetett intézmény (Déri Múzeum, Dobó István Vármúzeum, Damjanich János Múzeum, Vaja és Mátészalka becses gyűjteményei) vagy­ a nemsokára megújult külsővel és tartalommal büszkélkedő Mátra Múzeum (Gyöngyös). A kanyargó folyók mellett, valamint kulturális utak, valós és virtuális sztrádák men­tén elhelyezkedő múzeumok minden fontos és lényeges adata, elérhetősége megtalál­ható a színes leporelló-csomagokban. Az oktatási és kulturális tárca, valamint a két ré­gió turisztikai marketing igazgatóságainak támogatásával megjelentetett fényképes út­mutatókhoz ingyen juthatnak a látogatók minden megyeszékhely és térségi központ múzeumainak közönségszolgálatánál. A múzeumi pontvadászat első fordulója június közepéig tart; a legsikeresebbek meg­hívást kapnak a Múzeumok éjszakája - Szent Iván szombatja nyíregyházi rendezvényei­re, s ott vehetik majd át nyereményeiket, ajándékaikat. További információk a kriston@ iam.nvirbone.hu villámpostán, valamint a debreceni, egri, miskolci, nyíregyházi, salgó­tarjáni és szolnoki múzeumi és Tourinform-központokban kaphatók. KRISTON VÍZI JÓZSEF

Next