Központi Értesítő, 1922 (47. évfolyam)

1922-07-27 / 30. szám

1­649 -27. szám. Központi Hitelszövetkezet mindennemű megbízásainak teljesítését vállalhatja. A szövetkezet segédkezet nyújt­hat továbbá tagjainak mindenféle gazdasági szükség­leteinek beszerzésében, valamint netaláni vállalkozásaik­ban, saját kebelében egy vagy több gazdasági ágra nézve a tagok sorából egy vagy több termelő, vállal­kozó vagy elárusító szakcsoportot, vagy szakosztályt alakíthat és alkalmi egyesületeket szervezhet s külön központi engedélylyel megbízható cégek képviseletét is vállalhatja. 2. A szövetkezet cége olykép jegyeztetik, hogy vagy az igazgatóság két tagja, vagy az igazga­tóság egy tagja és a cégvezető az előnyomott, vagy előírt cégszöveget sajátkezüleg aláirják. Viczián József igazgatósági tag ebbeli minőségének és cégjegyzési jogosultságának megszűnése bejegyeztetett. (Lásd 1913. évf. 90.) (1922-30.) Brüll és Grosz Debreczen, Csapó­ utca 38. Debreczeni kir. tvszk 1922. VI. 19. Ct 724/4.724/5.— A 3. rovatba irt uj cégszöveg, valamint a 4. rovatba irt uj főtelep bejegyeztetik. — Brunner Gyula társtag e minőségének és cégjegyzési jogosultságának, továbbá az eddigi »Brunner Brüll és Grosz« cégszöveg, valamint az eddigi »Debreczen, Csapó­ utca 26. sz.« főtelep­i megszűnése bejegyeztetik. (Lásd 1921. évf. 9.) (1922—30.)­­ Derecskei Hitelszövetkezet, mint az Országos Központi Hitel­szövetkezet tagja. Derecske, Debreczeni kir. tvszk 1922. V. 29. Ct 471/34. 471/14. — Gombos Károly igazgatósági tag e minősége és cég­jegyzési jogosultsága bejegyeztetik. — Csató József igazgatósági tag e minőségének és cégjegyzési jogo­sultságának megszűnése bejegyeztetik. — (Lásd 1921. évf. 44.) (1922—30.) Fehér Andor és Társa Kereskedelmi Részvénytársaság. Debreczen, Debreczeni kir. tvszk 1922. V. 26. Ct 937/5. 937/2. — Dr. Paksi József és Faragó Aladár, valamint még az alakuló közgyűlésen megválasztott, de eddig elnézésből be nem jegyzett dr. Reiss Jenő igazgatósági tagok e minősége és cégjegyzési jogosultsága bejegyeztetik. — Zöld József igazgatósági tag e minőségének és cégjegy­zési jogosultságának megszűnése bejegyeztetik. (Lásd 1921. évf. 25.) (1922-30.) Kardos és Társa kereskedelmi ügynökségi iroda. Debreczen, Piacz­ utca 71. sz. Debreczeni kir. tvszk 1922. V. 27. Ct 987. 987/1. — Betéti társasági cég, melynek beltagja Kardos Ferenc debreczeni lakás, fűszer, pipere, gyarmatáru, kötszer vegyi ipari cikkek, borok és likőrök adásvételének közvetitésével foglalkozó iparüzlettulajdonos, kültagja Krájnik Ármin debreczeni lakos, cégvezetője ugyancsak Krájnik Ármin és amely cég a beltag és a cégvezető által egyformán képviseltetik és külön-külön akként jegyeztetik, hogy a cégszöveg alatt — és pedig a cégvezető pp. toldattal — vezetéknevüket irják alá.— Cégvez.: pp. Krájnik. — (1922—30.) Rankai és Soltész bankbizományi, ingatlan és áruforgalmi iroda. Debreczen, Gróf Dégenfeld-tér 6. sz. Debreczeni kir. tvszk 1922. VI. 19. Ct 997. 997/1. — Közkereseti társasági cég. Kezdetét vette 1922. évi junius hó 10. napján. Egyforma képviseleti joggal fel­ruházott tagjai: Rankai Gyula bankbizományi iroda, továbbá ingatlanok adásvételével foglalkozó iparüzlet­tulajdonos, valamint Soltész László élelmezési, ruházati,­­ műszaki cikkek bizományi és képviseleti irodatulajdo­nos, debreczeni lakások, kik a céget külön külön úgy jegyzik, hogy a cégszöveg alatt vezetéknevüket irják alá.­ — (1922—30.) Gönyüi hitelszövetkezet, mint az Országos Központi Hitelszövet­kezet tagja. Gönyü. Győri kir. tvszk 1922. V. 11. Ct 638 1920/5. 638/2. — A szövetkezet 1922. március 5-ikén tartott rendes közgyűlésén az 1920- XXX. t.-c. értelmében új alap­szabályokat fogadott el, miáltal az eddigi bejegyzé­sekben a következő változás állott be. A szövetkezet célja a tagok anyagi helyzetének javítása az­által, hogy azok indokolt hiteligényeit kielégíti, gazdaságuk folytatásában, esetleges vállalkozásaiban és üzleti ügyeikben segiti s ezzel kapcsolatban őket takarékos­ságra ösztönzi, gazdasági ismeretekre oktatja, jóerköl­csü üzleti tevékenységre neveli és pontosságra szok­tatja. A szövetkezet az 1898. XXIII. t.-c. alapján al­­akult és működését ezen, továbbá az ezt kiegészítő és módosító 1920. XXX. t.-c., valamint az 1922 március 5-ikén tartott közgyűlésen elfogadott új alapszabályok alapján folytatja. A szövetkezet cége akkép jegyezte­tik, hogy vagy az igazgatóság két tagja, vagy az igazgatóság egy tagja és a cégvezető az előnyomott, vagy előírt cégszöveget aláírják. Az elhalt Kovács József igazgatói minősége és cégjegyzési jogosultságá­nak megszűnése és az 1922. március 5. napján tartott rendes közgyűlésen 3 évre megválasztott Sikor József községi főjegyző, gönyüi lakos, igazgatósági tagnak ezen minősége és cégjegyzési jogosultsága bejegyez­tetett. — (Lásd 1920. évf. 95.) (1922-30.) Gönyüi hitelszövetkezet mint az Országos Központi Hitelszö­vetkezet tagja. Gönyü. Győri kir. tvszk 1922. VI. 3. Cz. 638/1920/6.638/3. — Az 1922. március 5-én megválasztott Sikor igazgató­sági tag tévesen Józsefnek bejegyzett utóneve az 5—6 rovatban töröltetett és Ferenc utónévvel bejegyezte­tett. — (Lásd a fennebbi cégbejegyzés közzétételét.) (1922—30.) Győri csizmadiák és cipészek anyagbeszerző szövetkezete, mint az Országos Központi Hitelszövetkezet tagja. Győr. Győri kir. tvszk 1922. VI. 2. Cz. 266/1915/41. 266/7. — Vágovits István igazgatósági minőségének és a cég­jegyzési jogosultságának megszűnése és az 1922. évi május 14. napján tartott rendes közgyűlésen 3 évre megválasztott Farkas Pál csizmadiamester, győri lakos,­­ igazgatósági tagsága és cégjegyzési jogosultsága beje­gyeztetett. — (Lásd 1921. évf. 34.) (1922—30.) Sokorópátkai hitelszövetkezet, mint az Országos központi hitel­szövetkezet tagja. Sokorópátka. Győri kir. tvszk 1922. V. 29. Ct 573/1920/9. 573/3. — Tóth Károly, Szabó András és Szalai Lajos igazgató­sági tagok ebbeli minőségének és cégjegyzési jogosult­ságának megszűnése és az 1922. évi április hó 23-án tartott rendes közgyűlésen 3 évre megválasztott Kovács Béla gépész, Kovács Jófejű Flórián földmives és Szabó János földmives, sokorópátkai lakos, igazgatósági tagok cégjegyzési jogosultsága bejegyeztetett. — (Lásd 1922. évf. 8.) (1922—30.) Tótkomlósi áruforgalmi és terményértékesítő részvénytársaság. Tótkomlós. Gyulai kir. tvszk 1922. VII. 3. Ct 680/921/7. 680/4. — Az 1922. évi május hó 14-én megtartott évi rendes kör-

Next