Kurír - reggeli kiadás, 1991. november (2. évfolyam, 299-328. szám)
1991-11-03 / 301. szám
8 Ha kevés ideje is van, de mégis érdekli a hazai vagy netán égi tévéműsor mellett más is, akkor ezt hallgassa meg! Egy év múltán is még mindig többféle minősítés és jelző „tapad” a tavaly őszi „taxiseseményekhez”: politikai hovatartozás szerint van, aki sztrájkként emlegeti a blokádot, és van, aki népi elégedetlenségről, terroristacselekményekről beszél. Az Ezredforduló dokumentumműhelyében - A blokád (kedd, Kossuth, 15.05) - Borenich Péter a rádió krónikáiból, beszámolóiból és híradásaiból „vágott” és sűrített össze közel hatvanperces műsort, amely pontosan érzékelteti, miképp reagáltak és különültek el egymástól a taxismegmozdulást helyeslő és ellenző politikusok és műsorvezetők, riporterek. A hatalom- és rendszerváltások mindig és mindenhol ugyanazt a „történelmi forgatókönyvet” követik: az elégedetlen „békéjlének” összegyűlnek és „felelősért” kiáltanak, akitől (és társaitól) átveszik a hatalmat. Szentül hiszik: mindent jobban fognak csinálni. Olykor ez a hit oly heves, hogy kő kövön nem marad... Alekszandr Volodin drámájának története ugyan a kőkorszakba vezet vissza, mondanivalója viszont mindenkori. A hetvenes években írt darabot - A két nyíl (szerda, Kossuth, 21.05) - Sári László fordította és alkalmazta rádióra. A rádiószínházi bemutató dramaturgja Bakonyi Péter, rendezője Surányi András. * „Nem értem, mit akarnak a kardok, amikor azt sem lehet tudni, hányan is vannak, kétmillióan vagy húszmillióan, mert a kurdokat még a kurdok sem számolták meg becsületesen. És nem lehet azt sem érteni, még mit szeretnének a kurdok, amikor van nekik öt szép és becsületes édes hazájuk, és nem lehet tudni, ez miért kevés a kurdoknak?” Bajor Andor, a nemrég elhunyt kolozsvári humorista keserű fanyar kérdésére aligha kell válaszolni. Mint ahogy „magyarázni” sem kell a valóságot a groteszk eszközeivel fonákjára fordító Bajorhumoreszkeket, amelyek mindig a természetes morál fölényével leplezik le az élet hazug látszatait, visszásságait és torzulásait. Az Ötágú síp műsora ,/„ tréfamester bánata” (szerda, Kossuth, 14.05) - mindenkit meggyőz erről. és Takács Vera hangjátékában - Hát ti mit képzeltek? (csütörtök, Kossuth, 16.15) - a közelmúltat idézi Margit néni, a zongoratanárnő: „Újjáépítettük az országot, meg énekeltünk, meg kirándultunk, mindenki lelkes volt, meg a közösségi élet is természetes volt.” Előkerül a régi úttörőnapló is, és megszületik az „ötlet”: valami nagyszerűt kell végrehajtani. A gyerekcsapat akcióba kezd... * „Rettegett Iván” Budapesten: Ivan Lendl „ven dégjátékára” régóta várnak a hazai teniszkedvelők. A világranglista hosszú ideig No 1-je most Taróczy Balázzsal játszik bemutató mérkőzést, de ott lesz a találkozón Temesvári Andrea, Ilie Nastase és Niki Pilic is. A Kelet- Európa csillagaiba (kedd, Petőfi, 14.00) megszólal még Körmöczy Zsuzsa, Björn Borg, és vall a sportágról Kovács Kati és Tahi Tóth László is. B. S. A. A korabeli rádiós humor folytatását ígértük. íme egy kis válogatás 1933-35-ből, ismét a Laszgallner-féle Rádióújság oldalairól. , Kezdetben vala... - írja a G. A. szignójú humorista: „... Kezdetben vala a légköri zavar, amely betölti az egész világot, és melyet az Úr minden zavarszűrővel szemben ellentállóvá tett. Azután elválasztá a levegőt a vizektől, és lón vízállás- és időjárás-jelentés. ... És mondá az Úr: Legyen világosság! És lón a rádiólámpa, de adó nélkül. És mondá ismét: Legyen sötétség! És lón a stúdió és a zenetanács. Majd megteremté a földön a csúszómászó állatokat, és len a reggeli torna. ” És így tovább sorakoznak a vitriolba mártott „biblikus nyilak”, amelyekkel a Rádióújság lődözte a Főherceg Sándor utcai stúdió vezetőit. Egy (Garami) névvel jelzett karcolat a reggeli torna gondolatát már tovább is fejleszti, kapcsolván azt az egész napi műsorhoz. „Vízállásjelentés. Vízjelzés: a Duna fenekén guggolóállás. Gyorsan felugrunk, karjainkat a magasba lendítjük és így jelezzük a vizet. Szájunkat kinyitjuk és mélyen lélegzünk. Gramofonhangverseny: sar kunkra állva villámgyorsan forogni kezdünk. Szimfonikus zenekar: a rádió mellett fejtetőre állunk. Mindkét lábunk hüvelykujját előrenyújtjuk, és bal illetve jobb fülünkbe dugjuk. Ott tartsuk jó sokáig, míg el nem múlik a koncert. A kissé langyos humor után következzék a Rádióújság profi humoristája, Vidám Gyurka, azaz Víg György, ő belülről ismerte a stúdió életét, találóan parodizálta Kiss Ferenc és Ódry Árpád rivalizálását a „Thldry”ban. AIV jelenetet idézzük: Szpíkerek kara. Felvéve az alkony piros köpönyegét, Ódry érkezett a stúdióhoz előbb. Ünnepélyes, mint egy vőlegény a lagzin, nem is gyalog jött ő, hanem bizony taxin. Kiss Feri (másik taxival jő, elküldi a kocsit): Szűk volt ez a taxi, elzsibbadt a lábam, miért nem jár propeller a Sándor utcában?, Ódry: Mondd csak, vitéz társam, ezt vajh miért tetted? Hogy a kistaxidat szélnek eresztetted? Kiss Feri: Nem egyébért, ecsém, és jól jegyezd ezt meg, ugyanis egy taxi elég egy embernek. .. Egyikünknek itt ma gyászos lesz a vége, a vesztesnek nem lesz taxira szüksége. Ódry: Kérlek, édes fiam, ne kívánd halálom, főrendezőségem, ím, neked ajánlom, tíz esztendő drága sok marháját, jövedelmeimnek sokféle fajtáját. Kiss Feri: Megesett a szívem e szerény kérésen, legyen úgy, a pénzed s állásod elveszem, de azt is korántsem magamnak kívánom, megrokkant hallgatóid táborának szánom, remélem, ezentúl kedves fiú leszel, százéves drámákat többé nem rendezel... Előfizetők, kara: Mindent elragadott az Odry ijedten, s békével mentek egy taxi felé ketten, hát egyszer csak Ódry nekihuzakodva, mikrofont vág Kisshez hátulról, orozva. Szerencse, Kiss Feri az ablak tükrében, meglátta, mit forgat Odry a kezében. Ódry: Tisztelt kolléga úr, kegyelem, irgalom! Kiss Feri: Eredj, kérd Hlatkytól, utad megmutatom. * (1935-öt írtunk. A Nemzeti Színház két zengő hangú vezető művésze színészi és rendezői mivoltában vetélkedett a rádió főrendezői, illetve vezető színészi posztjának megtartásáért, megszerzéséért. Hlatky Endre, az akkori műsorigazgató próbálta a viszályokat elsimítani. A probléma Ódry Árpád korai halálával elég hamar megoldódott.) SEBESTYÉN JÁNOS ■ ■■■■■ AZOK A RÁDIÓS ÉVEK Tolday, avagy Kiss Ferenc és Ódry Árpád viszálya DániÁim Ár* KAUHIVILÁVI VILÁGRÁDIÓ A véletlen és a műsorszerkesztők ötlete úgy hozta, hogy a héten négy sztárműsorról adott hírt a rádiós világsajtó. A negyvenöt éves Uschi Glas, a hamburgi rádióban emlékezett pályafutására, amely számos német szerelmes, úgynevezett Helmet-filmben (a műsorújságok ezeket „népies filmnek” írják), valamint krimiben teljesedett ki. Glas egyébként ma is gyakran szerepel tv-játékokban, és gyakran lép fel különböző rádióadásokban is. Harminc filmben szerepelt eddig, és énekesnőként is szép sikereket ért el. Mint az adásból kiderül, elsősorban mégis színésznőnek tartja magát, s büszke rá, hogy gyakori turnéin mindig megtelnek a színházak. Az egyórás műsorban felcsendült Glas egy 1965-ös rádiófelvétele is (az első), és részletek hangzottak el a visszaemlékezés közben rádiófelvételeiből, tv-szerepeiből, és filmjeinek egyes jeleneteit is felidézték, persze hangban. Münchenben a hatvanöt éves Joachim Fuchsberger állt mikrofon elé. Mégpedig ugyanabban a stúdióban, ahol 1949-ben rádióbemondói pályafutását kezdte. „Népszerű hang”-ként fedezte fel a film, 1954-ben, és sohasem szakítva a rádiózással lett színpadi és filmszínész, aki több mint negyven filmben volt látható, vagy ezer hangjátékban hallható, és tv-fellépéseinek száma is jóval kétszáz felett jár. Az ötvenperces rádióműsorban Fuchsberger egyes hangjáték- és filmrészleteket felidézve, anekdotákkal emlékezett híres partnereire, nagy kortársai Az idén hatvanéves Gene Hackman egy Los Angeles-i adón mesélt egy órát pályakezdéséről, és mondott el még soha nyilvánosságra nem hozott részleteket, melyekből kiderült: harmincéves koráig még abban sem volt biztos, hogy egyáltalán színész lesze, noha addig már számos szerepet alakított, rádióban, tv-ben, filmekben. Amikor viszont letette a garast a színészi pálya mellett, fáradhatatlanul kezdett dolgozni, s máig már több mint hatvan filmben, közel ötszáz tv-szerepben és legalább félezer hangjáték- és rádiószerepben szerepelt a közönség előtt. Mint színész elsősorban a rádiózást szereti, szerinte ez kívánja a legtöbbet tehetségéből, hiszen csak a hangjával kell kifejez nie mindent. A film- és tv-felvételeket egyszerűen „fizikumfalónak” mondja. A műsorban elsősorban azokra a filmjeire emlékezett, amelyek számára kedvesek, viszont nem igazán ismertek... . * Végül a negyedik műsor Melbourne-ben készült a pillanatnyilag Ausztráliában forgató Richard Chamberlainnel, aki kétszer negyvenöt percben beszélt életéről és Ausztráliában nagy sikert aratott filmjei és tv-sorozatai felvételei közben szerzett élményeiről. Joachim Fuchsberger, az 1967-ben forgatott 50 ezer nyomorult dollárért című olasz-spanyol-nyugatnémet akciófilmben Gene Hackman, az 1977-ben forgatott angol-amerikai Menni, vagy meghalni című filmben, amelynek nincs köze a Rejtőregényhez Richard Chamberlain, az Ausztráliában is sikeres Pokoli torony című filmben, amelyből részletet is idézett a melbourni rádióműsor... Ember a műsor mögött TÖRÖK MÁRIA - Megbeszéltük, hogy nem merülünk bele a bajok önkínzó taglalásába. Jócskán akad belőlük, de még lehet dolgozni, s ez a fontos. - Igen, inkább arról beszélek szívesen, hogy amióta (hat éve) szerkesztőségvezető vagyok, változatlanul és elsősorban a szerkesztés adja ittlétem értelmét és gyönyörűségét. Ez persze nem csökkenti azt az örömöt, hogy jó kis csapatot irányíthatok, csupa olyan, zömmel fiatal munkatárs vesz körül, akik szakmailag és morálisan is összeillenek. Napi zűrök természetesen adódnak, de hamar átlépünk ezeken a munka és egymás kedvéért. - Az ön nevét tucatnyi rádióműsor alkotói között megtalálja a hallgató. Van-e kedvence a sokféle program „listáján'’’’? - Hogyne volna! A Péntektől péntekig című kulturális ajánlóműsor (ennek amolyan „édesszülője” vagyok...) és a Pihenőidő, amelynek egyetlen, ám számomra annál fontosabb célja, hogy az adás két órája alatt jól érezzék magukat velünk azok, akiknek szánjuk a sok zenét, érdekes emberek világos gondolatait, recepteket, tanácsokat stb. Szerkesztőtársammal, Petress Istvánnal nemcsak a nyugdíjasokhoz szólunk, hanem a - megfigyelésem szerint eléggé mostohán kezelt - negyven fölöttiekhez is. A sok visszajelzés igazolja: „veszik” és értékelik munkánkat. Az elsőként említett műsort (amelynek induló adását egyébként magam vittem végig, mert elvem, hogy amit valaki szépen kigondol, álljon a gyakorlat próbája elé is) két okból szeretem különösen. Egyrészt mert élő, és ez önmagában is csodálatos, a mesterség csúcsa (bár gyakran a szívem szakad meg, hogy akármilyen jól sikerül, soha többé nem hangozhat el újra), másrészt sokféle műfaj keveréke, így a manapság szinte dugdosni való kulturális értékek ügyesen becsempészhetők a könnyedebb számok közé. - Nem felejtett ki valamit? Éjfél után... - Látja, csakugyan! Pedig igazán kedvelem ezt a műsort is, jó gondolat volt létrehozni. Noha nem vagyok éjszakai bagoly, amikor én szerkesztem zenei anyagát, ébren tart nemcsak a feladat, hanem a kellemes hangulatú adás egésze. - Az egykori zenetanárnak tehát nincs lelkiismeret-furdalása, amiért egyetlen tanév után odahagyta diákjait? - Sose volt, gyanítom, azóta több emberrel szerettettem meg a melódiát, a zene egyik (igenis: értékes) területét, mint ahány tanítványom lehetett volna az iskolában.. . FÜZESI ISTVÁN Oka éppen volna - mint annyi más rádiósnak manapság - a folyamatos aggódásra, de Török Mária zenei szerkesztő, a könnyűzenei szerkesztőség vezetője, régóta ismeri az ellenszert. Többet törődik a munkájával, a lassacskán három évtizede tartó „mákonyszerű szerelemmel”, mint a valóban létező (s olykor őt is meghorzsoló) feszültségekkel, a rádiót hovatovább létében fenyegető instabilitással. 1991. november 3. A példázat hitele? című színháztörténeti műsorciklusban két héttel ezelőtt hallhattuk Tamási Áron Tündöklő Jeromosát. Ezen a héten a Hullámló vőlegény (szombat, Kossuth, 1905) közvetítésére kerül sor. Olyan Tamási-színjáték bemutatója ez, amely ugyan nem tartozik az író legjobb színpadi alkotásai közé - Taxner-Tóth Ernő is csak annyit írt róla: ,/ költészet megváltó erejéről szóló példázata közhely, hőseinek jelleme kidolgozatlan, a cselekmény tanulsága, kedvező fordulata pedig kevéssé meggyőző". (...) Tamási művészetének értékes elemei mindössze a jelenetek egy részét töltik meg élettel. ” mégis érdemes meghallgatni, mert ez az előadás, Bohák György rendezésében, a jelenetek színpadi megfogalmazására a cselekményvezetés és -kibontás közben nemcsak hitelességet szerzett a darabnak, de olyan hatásokra és megoldásokra is törekedett, amelyek igyekeztek elfedni a naivnak tűnő, zökkenéseket okozó részeket és szituációkat, kiemelték a reálisan láttatott életszeletek és kulcshelyzetek valódiságát, a fazekassá „lecsúszott” szobrász „élettörténeteinek” fordulatait. És érdemes meghallgatni azért is, hogy hitelt nyerhessen Tamásinak a darabhoz fűzött vallomása is:, „Színpadi munkáim, sikere vagy sikertelensége egyaránt vitatható. Ami pedig ennek az új színpadi munkámnak az eszmei tartalmát illeti, én arról szerettem volna újból vallomást tenni, hogy minden érték, amit magunkban hordozunk, kötelez! A tiszta lelkiismeret szavának akartam szabadságot adni, és meg akartam mondani azt, hogy szellemi erkölcs nélkül nincs békességes boldogulás, sőt, semmiféle maradandó boldogulás sincs.” (BRASSAI)