Kurír - reggeli kiadás, 1995. április (6. évfolyam, 89-117. szám)

1995-04-11 / 99. szám

..'«tyr Cr­­i6 51____ FRAKK SIÓFOKI ÜZLETI NAPOK A hullámzó, szél borzolta Balaton partján, Siófokon ren­dezte meg hét végén a HAHN Rt. marketingstúdiója az első nemzetközi üzleti napokat. A meghívott német, osztrák, libanoni, cseh és szlovák vállalkozók, üzletemberek, va­lamint leendő magyar partnereik már szombat délelőtt el­foglalták szobáikat az Aranypart Szállóban. A vendégeket a győ­ri Bíbor Rt. hosszesei látták el a szükséges információkkal és segítették őket a programok közötti eligazodásban. Délután öt órakor Zentay Ju­dit, a HAHN Rt. stúdió vezér­igazgató-nője köszöntötte a ta­lálkozóra érkezetteket, majd egyenként bemutatta őket egy­másnak. Néhány szóval ismer­tette a cégek profilját és azt, hogy milyen partnert keresnek vállalkozásuk, üzletkörük bőví­tésére. Már ezután a bevezető után kirajzolódott azoknak a köre, akiket hasonló üzleti ér­deklődés kötött össze. Hiába várta őket az ízlésesen tálalt, ínycsiklandó csirkejavával, fi­nom salátákkal és más finom ételekkel terített asztal, már va­csora előtt belemélyedtek az új kapcsolatokba. A megbeszélé­seket csak hosszas invitálásra szakították meg az étkek elfo­gyasztásának idejére. A könnyű borok ízlelgetése alatt már nem volt kétséges, hogy a rendez­vény elérte a célját. Azt, hogy a külföldről érkező, partnereket kereső és a hazai lehetőségek mellett más országok felé nyit­ni szándékozó magyar üzletem­berek, megtalálva új partnerei­ket, kölcsönösen előnyös üzleti kapcsolatokra tehetnek szert. Esetleg új, közös vállalkozások létrehozásával teremthetnek újabb munkalehetőségeket. Az éjszakába nyúló be­szélgetések után va­sárnap délelőtt szak­mai előadásokkal, bemutatókkal folyta­tódott a rendezvény. A cégüket bemutatók ská­lája is széles volt, kezdve a Trösch Prima Konzervgyár­tól a Work Plus mun­­katárs-közvetítő irodán át a T. & H. Oil oszt­rák ásványolaj- és üzem­anyag-forgalmazó vállalat be­mutatkozásáig. A programok szünetében a kiállított eladásra és forgalmazásra, illetve gyár­tópartnerre váró termékekkel ismerkedhettek a résztvevők. Sokan az újszerű számítógép­­programokra voltak kíváncsi­ak, de találkozhattak eredeti magyar szabadalommal is. Az inget, ruhát kímélő dobozosü­dítő-kiöntővel, amelyet az Er­dei 94 Rt. vezetett be a piacra. A vendégek délután a „leg­közelebb veletek, újra” érzésé­vel távoztak Siófokról, hogy a hétköznapok értékeivé válthas­sák át a hétvége biztosította le­hetőségeket. T. GY. Rozs László, az Italpress Kft. ügyvezetője két cseh vállalkozó, Richard Chalupa és Frantisek Kropik társaságában és Erdei Lajosné, az Erdei '94 Rt. tulajdonosa Dankó György, a cseh D + D International tulajdonosa, Makai József, a Trösch Prima Konzervgyár ker. or. és neje és Groniewsky Erik a Work Plus Kft. ügyvezetője Jobb szélen Tápai Tibor, a T. and H. OH Ausztria tulajdonosa, a másik szélén a társával a hölgy Zentay Judit, a HAHN Rt. vezérigazgatónője, mellette Vidák Gábor, a svájci Lucellus Kft. tulajdonosa Zentay Judit, a HAHN Rt. vezére, az est háziasszonya, Nagy­ Antal Csaba, az EBB magyar területi igazgatója (balról) és Kesztyűs József, a Hunex tulajdonosa AZON­BIZALMA A MI ÖNBIZALMUNK HUNGAROCAMION 1146 Budapest, Hungária krt. 140-144. Telefon: 252-7172 1995. április 11. EGY HÓNAP INGYEN A Kurírral duplán nyerhet! Ha előfizet megtakarít és részt vehet a születésnapi sorsoláson, ahol előfizetőink között arany ékszereket és más értékes ajándékokat sorsolunk ki. *A MEGRENDELŐLAP című lapot.... példányban 199........hónap...naptól az alábbi címre: ■vyfif Megrendelem a Megrendelő neve:.......................................................... Címe /város, község, kerület:............................................... utca, tér, lakótelep:.......................................................... házszám:..........................................emelet, ajtó:............ Az előfizetési díjat a fenti címen nyugtával jelentkező kézbesítőnek fizetem. ELŐFIZETÉSI DÍJ □ egy évre 8232 Ft □ fél évre 4116 Ft □ negyed évre 2058 Ft Q 1 hónapra 686 Ft aláírás MEGRENDELŐLAP Megrendelem a Vasárnapi Kurír című lapot.... példányban 199........hónap...napról az alábbi címre: Megrendelő neve:...................................................................................... Címe /város, község, kerület:.......................................................................... utca, tér, lakótelep:.................................................................................... házszám:..........................................emelet, ajtó:...................................... Az előfizetési díjat a fenti címen nyugtával jelentkező kézbesítőnek fizetem. ELŐFIZETÉSI DÍJ □ egy évre 1272 Ft Q fél évre 636 Ft .......................... □ negyedévre 318 Ft Q 1 hónapra 106 Ft aláírás A megrendelőlapot borítékban, bélyeggel ellátva az alábbi címre kérjük feladni: Kurír Rt. 1439 Budapest, Pf. 614 Megrendelését telefonon is leadhatja: 269-9269/ 169,170

Next