LITERATURA - A MTA Irodalomtudományi Intézetének folyóirata 5. évfolyam (1978)

1978 / 3-4. szám - A NYUGAT ÉS A MODERN MAGYAR IRODALOM KIBONTAKOZÁSA - BORI IMRE: A Nyugat és a modern magyar irodalom

az ízlés-liberalizmusnak a korlátait is megmutatta, annak a Szabó Dezsőnek a támadó írásával egyetemben, aki pedig mind a Kázmér Ernő Májusában, mind Kassák Lajos A Testjében a Nyugattal szemben támasztott rebellió arkangyalának a szerepét ját­szotta. Ekkor még a Nyugatnak volt "iránya". De nem volt esztétikai programja sem 1916-ban, sem 1908-ban, ha hinni lehet Fenyő Miksának, aki a húszéves Nyugat ünnepén mondta: "Amikor nekiindultunk, ezt nem egy szépen, szabályosan kicirkal­mazott irodalmi program alapján tettük, hanem valami ösztön által annak megérzésé­től hajtva, hogy így nem maradhat, és nem lehet az, hogy Vörösmarty, Petőfi, Arany zsenijének hármas gránittömbje elzárja a magyar irodalmi fejlődés útját ... Valami lebírhatatlan ösztön azt diktálta, hogy a szellemi élet­e megmerevítése ellen harcba szállni, a Becsmesterek fatáblára írt parancsait kikezdeni, a tehetség jogát a filiszter esztétika paragrafusai ellen érvényesíteni gyönyörű feladat ..." Öt évvel később pedig Babits Mihály jelöli ki A Nyugat régen és most című írásában, hogy általában "baloldaliak" voltak, "noha egymás között a legkülönbözőbb hitvallással, s egyenként is az évek sorsában a legkülönbözőbb hitvallásokat járva meg ..." A Nyugattal szembeni pártütési kísérletek a húszas és harmincas években rendre mind az "esztétikai program" irányából közelítették meg a Nyugat-jelenséget. Nem Kassák Lajos, Illyés Gyula, Déry Tibor és Németh Andor Dokumentumára gondo­lunk most elsősorban, hanem Szabó Lőrinc Pandorájára, majd az Ezüstkorra, hi­szen ezek a kísérletek jellemzően mutatják a Nyugat leggyöngébb pontját, érzékeny felületeit. Nem elmarasztalni akarjuk a folyóiratot ezért a hiányért, hiszen különös­képpen az 1912 utáni években a magyar polgári gondolkodás programnélküliségének a reflexeit látjuk ebben a jelenségben, hanem csak megállapítani szándékozunk - an­nál is inkább, mert éppen ebből kiindulva szeretnénk a Nyugat nagy irodalomtörté­neti szerepének kérdését is megközelíteni. Ha a Nyugat első évfolyamaiban dolgozó s később is szereplő írókat nézzük, ak­kor a Nyugat erős művész-egyéniségek egészen laza asszociációjának látszik - mi­ként azt Babits is, Fenyő Miksa is jellemezte. Ezeknek a nagy erejű affirmációjához, a döntő és utolsó rohamhoz szolgáltatta a folyóirat a kiindulási pontokat, a Nyugat "irányaként". Ez kopik meg a húszas évekre: mind kevesebb a határozott "tartalom" benne, ami nemcsak lehetővé, de szükségszerűvé is teszi, hogy a folyóirat már nem írók asszociációjaként, hanem csupán publikálási lehetőségként jelentős szerepet vál­laljon a modern magyar irodalom életében. Amit tulajdonképpen rovására írhatnánk, abban kell pozitív vonásait látnunk, azaz: az "iránynélküliségében" a jelentőségét. A folyóirat ilyen módon őrizte meg részben progresszív polgári jellegét a "túlélők" orgánumaként, amit Babits Mihály és Móricz Zsigmond együttes szerkesztői munkája is jelképez, másrészt megjelenési lehetőséget (egyben anyagi támogatás) kínálva olyan műveknek, amelyek ugyan nem illettek valamilyen (ideológiai vagy ízlésbeli) oknál fogva a folyóirat intencióinak együttesébe, de nem is mondtak ellent a Nyugat nyílt­ságában megnyilatkozó tradícióinak, és színvonalban is jelentős értéket képviseltek. Ilyen módon válhatott bizonyos értelemben a magyar avantgarde munkásainak a közlési terévé is a húszas években. Nézzük csak meg ezeknek az évfolyamoknak a szerzői lis­táját, hogy kitessék, mennyire elsősorban befogadó jellegű volt a folyóirat­­ az első évfolyamok még alkotó vonásaival szemben ! S ezen a harmincas évek válto­zásai sem módosítottak lényegesen, pedig akkor már egy differenciáltabb irodalomkép­letben kellett a folyóiratnak léteznie. Nem célom azonban a Nyugat szakaszairól beszélni - következtetésem sem erre ösztönöz.

Next