LITERATURA - A MTA Irodalomtudományi Intézetének folyóirata 22. évfolyam (1996)
1996 / 1. szám - KÉKESI KUN ÁRPÁD: Az értelem(hiány) keresztútjai : Bret Easton Ellis Amerikai Psycho című regényének néhány kultúrfilozófiai vonatkozása
64 Kékesi Kun Árpád következtében csak egy végsőkig fragmentalizált és szétszórt cselekmény bontakozhat ki. (Persze „kibontakozásról" is csak annyiban beszélhetünk, amennyiben az egyes történések időrendben követik egymást.) Nem kerekedik tehát valamiféle egésszé a történet: a regény végén megjelenő felirat („NEM KIJÁRAT" p. 568.)" utalhat az egységes történet koncípiálása révén a regényből való kilépés lehetetlenségére is (amely miatt az egész regény akár „zagyvaságnak" is tűnhet). A felületiség tehát a közvetlen jelentés vagy motivációs háttér megszüntetésével jár együtt az egyes képek és jelenetek önmagukban legalább annyira élesek és üresek, mint egy horror- vagy pornófilm képei/jelenetei. Azt lehet tehát mondani, hogy a regény átveszi a horror- és pornófilmek jelenet-, illetve képszervező eljárásait, ám ez nem jelenti azt, hogy pusztán a manapság divatos erotikus thriller filmbeli műfajának könyvbeli megfelelője lenne. Ami ugyanis az erotikus thrillerekben csupán a suspense felkeltésére és fenntartására szánt eszköz, az itt művészi látásmód: saját szemüvegén át lát(tat)ása egy az erőszak és a szexualitás hideg tombolásán alapuló kultúrának." A disszemináló regényvilág tehát a felszínre szórja a történéseket, és azok között teljesen esetleges összefüggéseket biztosít: a képek/jelenetek csak a jelentés hiányában konvergálnak. A felületiség másik megnyilvánulása a jellemábrázolásban jelentkezik. A regényben igen nagy számban feltűnő figurák közül soknak a nevét sem ismerjük (hajléktalanok, lányok, yuppie-k stb. tömege), sőt a többször megjelenő szereplőket sem jellemzi a történetmondó Bateman. Csupán külsőleg látjuk a figurákat: azt tudjuk meg, hogy milyen ruhát viselnek, hogy néznek ki, maximum hány évesek, melyik cégnél dolgoznak, és kivel járnak éppen. Ami tehát meghatározza ezeket a szereplőket, az a puszta megjelenésük, bőrszínük, koruk, szociális státuszuk, és semmi több. A jellemábrázolás felületisége persze abból is eredeztethető, hogy mindent Bateman tudatán keresztül látunk, akinek világlátása már eleve a felületiségen alapul: egy médializált materialista kultúrában ugyanis csak az létezik, ami látható vagy érzékelhető. 10 Az idézetek forrása: Bret Easton ELLIS: Amerikai Psycho. (Ford.: BART István) Európa Kiadó Bp., 1994. 11 Ennyiben tehát ellentmondok ALMÁSI Miklós bírálatának, aki a regényt a pszicho-thriller műfajába sorolja, és ezért a suspense hiányát veti az író szemére. Vö. A yuppie esete a darált hússal. Kritika. 1995. január 20. (Egyetértek viszont Almásival abban, hogy a regény narratív struktúrája meglehetősen kidolgozatlan. Anélkül, hogy részletesen belemennék a témába, három szövegrészre hívnám fel a figyelmet. Amikor Bateman rálép egy vak és nyomorék hajléktalan lábcsontjára, azt mondja: „Vajon csakugyan szándékosan tettem-e? Mit gondolnak? Vagy véletlen volt csupán?" (p. 120.) A nyomozóval való beszélgetés leírásakor ezt találjuk: „Az életnek semmi jele az irodámban, Kimball mindazonáltal buzgón jegyzetel. Mire önök végigolvassák ezt a mondatot, valahol a föld kerekén leszáll vagy felemelkedik egy Boeing." (p. 389 ) Majd később: „De hiába vallom be mindezt [...] a katarzis elmarad. Nem szerzek általa mélyebb tudást magamról, kimondása nem visz közelebb megértéséhez. Annak sem volt semmi értelme, hogy ezt most elmondtam önöknek. Ez a vallomás sem jelent semmit..." (p. 536.) A regény - amelyben a történetmondó E l. személy elbeszélését olvashatjuk végig - ezen a három ponton tartalmaz utalást a történetmondó beszédhelyzetére. Ezen túl semmit nem tudunk arról, hogy miért és kinek mondja vagy írja le Bateman a történetet. A három utalás nélkül persze fel sem merülne ez a kérdés, ám így is csupán a történetmondás helyzetének kidolgozatlanságára következtethetünk belőlük.)