Asszonyok, 1969 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1969-09-01 / 9. szám

A sugárzó, tiszta szerelem témá­ját szolgálja a szerep, s ez igazán nem csak a múlté. A film plakátja fekete apácaru­hás nőalakot ábrázol, amint tekin­tetét az égre szegzi, ujjait rózsa­­füzér fonja át. Ez nem az a Donna Anna, akit Irina játszott. Nem­hiába figurázta ki egyszer a plaká­tot: cowboynak öltözött, revolver­öngyújtót szorított a markába, tró­pusi sisakot tett a fejére, és szemét imádkozva az égre szegezte. Amikor az ember Irinával van, nehezen láthatja előre, mit fog ez a lány a következő percben csinálni. Fantáziája, tettei merőben váratla­nok. Egyszer együtt töltöttünk egy egész napot. Ekkor megértettem, mennyi dolga lehet egyetlen ember­nek. Az a nap az uszodában kezdő­dött, ehhez iskoláskora óta ragasz­kodik. Voltunk a lovardában, mert a lovaglás a művésznő legfőbb „hobbyja”. Aztán elkerültünk a kutyavásárra, és Irina végigmust­rálta az összes, eladásra váró kutya­­kölyköket. Elmentünk a játék­üzletbe egy újabb fababáért. Irina szobájában rengeteg a mindenféle méretű baba, és teljes játékállat­sereglete van. Megvásároltuk a so­ron következő hanglemezt a gyűjte­ményébe, amely már ötszáz dara­bot tesz ki. Csak ebédelésre nem fu­totta az időből. Mint ahogy ő általá­ban nem ér erre rá, hiszen próba és előadás között oly kevés az idő, s közben el kell még mennie a rá­dióba, ruhapróbára, a Filmházba, újságírókkal találkozik. Talán csak egy szerepet érez igen nehéznek: a színpadon állni és meg­hajolni egy-egy bemutató végén. A pillanat kimért komolysága egyáltalán nem illik hozzá. Az em­ber szinte várja, hogy fittyet hány a szertartásosságnak, megrázza vál­­lig érő haját, és szapora léptekkel megiramodik, hevesen gesztikulál, beszél, vitázik. Mégis, először éppen premieren találkoztam vele. Mégpedig a „Két csengetés között” című film bemu­tatója után, amely meghozta neki az elismerést, népszerűséget. Mint ismeretes, a VI. moszkvai filmfesz­tiválon aranydíjat kapott a film. Irina egy fiatal tanárnőt játszik benne, aki éppen csak elvégezte a főiskolát, és iskolába került taní­tani. Ez a film a hivatás és az élet kapcsolatáról szól. A fiatal tanárnő tehetsége, igazának varázsa le­győzte a sablont, a vaskalapossá­­got. Mintha friss tavaszi szél tört volna be érkezésével a folyosókra és a tantermekbe. — Ez a szerep könnyű is volt, de nehéz is. Meg szégyelltem is magam — mondja Irina. — Hogy miért? Mert annak idején kizártak a tizedik osztályból. Nem hosszú időre, de ki­zártak. Ez akkor történt, amikor nem jártam az órákra, hanem csak olvas­tam meg moziba futkostam. Látja, hasmét a film szeretete, és mire vezet? Talán a régi iskolai esemény tette, hogy annyira megértettem ezt a tanár­nőt. Késő este, előadás után Irina hazamegy. Bezárkózik a szobájába, leteríti az asztali lámpát, „nehogy anyuka észrevegye, hogy még nem alszom”, és olvas. Forgatókönyvet, regényt, szerepet. — Nem tudom, hogyan születik meg egy-egy új figurám. Pontosab­ban: erről nem tudok beszélni. Dolgo­zom, és nem beszélek. Reggel nyolc órakor pedig a hű­vös alma- vagy narancshéj ismét ébresztgeti. Ideje fölkelni. Új szere­pek, új filmek várnak rá. J. Szemjonov

Next