Látó, 2009 (20. évfolyam)

2009 / 4 . szám = BukarestLátó - SAŞA PANA: Látleletek Tánya Stefanovnáról; A szív kulisszái (Prózaversek; Balázs Imre József fordításai)

Amikor az éjszaka végre ráteríti felöltőjét az ablakára, Tánya lesétál a ház vas­lépcsőjén, az épp aktuális one-step slágert dúdolva: In Nischni-Nowgorod, in Nischni-Nowgorod Dort gibst kein Kussverbott Und keine Hungersnott und es wird Morgenrot Und es wird Abendrott und alle schlaffen dann wie Tot A lépcsőkorláton koponyadíszek, a kalapméretét jelölő szám belenyomódott a homlokába, és ő maga a lendülettől szinte gurulva érkezik a lépcső aljába, úgy be­lefeledkezik a mindennapi kuglijátszmába. De milyen ónixkígyók indítják be a fantáziáját, és milyen alkimista tölti meg színültig szíve retortáját? A húsa érzéki atomokból felépülő találós kérdés, a lelke pedig csupa szójátékokból készült keresztrejtvény. (Megröntgeneztem, tudom, mit beszélek — elbűvöltek a finom füstszálak és ködök a tüdejében, a finoman megfor­mált belső terek­­, de beleütköztem a csontok kerítésébe.) Különleges ismertetőjele. Két nagyvonalúan díszített, ívelt fogsor, mint két záró­jel egy teniszlabdán. A csütörtöki irodalmi összejövetelen, egyéb felolvasni való szöveg hiányában az egyik fiatalember glicerines tisztaságú hangján felolvasta Kogalniceanu beszédét, amely a parasztság sorsának mielőbbi jobbítását sürgette. Ezáltal az irodalmi szalon létének morális igazolása - mely elengedhetetlenül szükséges feltétel - megtörtént. A vendégek távozásakor a házigazda a tizenegy irodalmi kör­tagnak tizenegy labdacs laurus camphorax­ szolgált fel. Estére a karok és kezek összekulcsolódnak, és elűzik az ágyban ülő akaratnél­küliséget. Előkerülnek a cipők a sokszínű háromszögeikkel, az azúrszínű ruha há­rom domborművel díszítve, valamint egy grafikon, amely az életkorok szerinti ál­talános halandóság statisztikái alapján készült. És miközben W alakban felkerül a nyakába a nyaklánc is, a legutóbbi álom tartalmi összefoglalója következik: - Ma délután autóval mentem fölfelé a Louvre lépcsőin. A lépcsők spirál alak­ban tekeregtek, és egyre hosszabbak lettek, én ziháltam, és egyszerre csak úgy tűnt, mintha gyalog mennék felfelé az Akropoliszra. A sofőr felajánlott nekem egy párnát. Kissé óvatosan vettem át - nem is csoda, mire a kezemben tartottam, már átváltozott egy feltekert kartonruhaanyaggá. Aztán elromlott a fék, az autó felbo­rult. Harangzúgást hallottam, vagy talán egy zenekart, amint az 1812-t játssza... Kimerülten ébredtem, remegett a testem... De már bánom, hogy ezt elmeséltem ne­ked: egy olyan pszichiáter elmélete szerint magyarázod az álmaimat, akit nem sze­retek. (A tudatalattiról beszéltem neki, amely egy „contrée énorme ou tout se tait”.*) * „Fel akarjuk kutatni a jóság tájait, hatalmas ország s minden hallgat­ott". Guillaume Apollinaire: Egy szép vörösesszőkéhez. Radnóti Miklós fordítása.

Next