Látó, 2010 (21. évfolyam)
2010 / 4. szám - FÓRUM - SCHULLER ANDRÁS: „Felvilágosodástól napfogyatkozásig’’
ténetek elbeszélhetőségével és a történetek igazságértékének kérdésességével szembesít bennünket. A történetek „egymásba dobozolása”, a regény fikcióján belül szétválaszthatatlanul összemosódó fizikai és szellemi tér, e kettő kiazmusa a történetek elbeszélhetőségének határait feszegeti. A regény a legkülönfélébb eszközökkel kezdi ki az elbeszélés kritikátlanul elfogadott előítéleteit azáltal, hogy magukban a történetfoszlányokból összeláncolódó történetek narrációjában mutatja fel, tárja fel az elfedett „fiktív” elemeket és a poézist megkerülhetetlen módon történetalakító munkáját. Másképpen szólva: a Minerva búvóhelye a történetek lehetőségfeltételeit kutatja, amennyiben azok „a priori” lehetetlenek. Márton László történelmi témájú regényeireJacob Wunschwitz igaz története, Árnyas főutca, Testvériség-trilógia) általában jellemző, előbbiekben felvázolt, a történetiség reflektálására épülő kritikai látásmód. Hayden White A történelem terhe című kötetének esszéivel, kiváltképpen az annalesek látens „történelemszemléletét” boncolgató írásokkal és a soá elbeszélhetőségének nehézségeivel szembesítő tanulmánnyal rokonítható. Tágabb értelemben akár értelmezhetjük a regényt Jacob Taubes Nyugati eszkatológiája ironikus kifordításának is. A leginkább mégis Nietzsche Második korszerűtlen elmélkedésére, A történelem hasznáról és káráról című opusza rezonál, amennyiben az elbeszélői stratégia az emlékezés és felejtés kettősségére, kényes egyensúlyára játszik rá és reflektál. II. A felvilágosodás árnyképei - Eszmetörténeti beszámoló Hafner műhelyéből Marx Louis Bonaparte brumaire tizennyolcadikája címen összegyűjtött újságcikkeiben hosszasan elmélkedik arról, hogy a történelem ismétli önmagát. Méghozzá úgy, hogy ami egykor tragikus, hősi, nagyszabású formában jelent meg, az komikus, alantas, kisszerű formában tér vissza. Részben ehhez a nagyszabású történelemfilozófiai elgondoláshoz kapcsolódva fejti ki Gilles Deleuze Különbség és ismétlés című könyvében, hogy az ismétlés csak azáltal lehetséges, hogy az ismétlődő folytán-folyvást elkülönböződik magától, vagyis, hogy az ismétlés eleve egy alapvető differenciát feltételez. A Minerva búvóhelye mintha minden húron azzal játszana, hogy maguk az események, a történések lebegnek saját tragikus és komikus, heroikus és ironikus, nagyszabású és kisszerű értelemlehetőségeik között: ab ovo maguk ismétlései. Mintha a regényben olyan sokrétűen kibomló fény-árnyék szimbolika arra utalna, hogy minden konstrukció fénye árnyékot vet, és bármely apró történetfoszlány vagy jelenség csak saját árnyékával együtt vehető szemügyre, értelmét éppúgy saját fényéből, mint saját árnyékának homályából nyeri. Márton László könyve éppen azáltal képes a rendkívüli következetességgel végigvitt elbeszélői (ön)reflexió ellenére regénynek megmaradni, és azáltal nem kénytelen hosszas kitérőket tenni az elbeszélő próza és az esszé birodalma között húzódó senkiföld-