Levente, 1941 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1941-01-15 / 1. szám

. L­E­V­E­N­T­E 1941 január 15. Szebb Jövőt! Régen vártuk s végre megérkezett. Itt van a kezünkben. Forgatjuk lapjait és gyönyörködünk szebbnél-szebb buzdító s lelkesítő cikkeiben és képeiben. Az új életet hirdető lap­ felmérhetetlen jelentőségű munkáját vitéz Bartha Károly m. kir. honvédelmi miniszter, Hóman Bálint dr. m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter és Werth Henrik­ gyalogsági tábornok, a m. kir. honvéd vezérkar főnöke utat mutató sorai vezetik be. Bemutatkozik Gyallay Domokos, a lap szerkesztője is, aki — amint írja huszonkét éven át mint író és szerkesztő küzdött tollával az erdélyi ma­gyarság egységéért és a szebb jövőre való megtartásáért. Érdekes: a trianoni csonka Hazában támadt a Szebb Jövőt! gondolata s amíg ez itt érett­e kifejlődött, az alatt az elszakított Erdélyben izmosodott az az erő, mely ezt a gondolatot, mindjárt Észak-Erdék é­s a Székelyföld vissza­csatolása után megvalósítja. Kétségtelen, hogy a Szebb Jövőt! ügye ilyen alakulásának sok szépet és jót ígérő jelképes jelentősége van, de a hívőember messze ezen felül a népek és nemzetek sorsát irányító felsőbb hatalmak befolyását is látja benne. Ez a tudat a legszebb reményekre jogosítja fel a magyarságot, különösen pedig arra, hogy e nagy küldetés teljesítésére hivatott lap munkája nyomán nemsokára valóban ki fog ala­kulni a Szebb Jövő elsőrendű feltétele, az egységes szerkezetű, egységes gondolkozású és szellemű keresztény magyar honvédtársadalom. Nemzeti céljaink megvalósításához csak ilyen egyszellemű s egységes társadalom adhat elegendő erőt, feszültséget és lendületet. Abban a tudatban, hogy mindehhez közelebb jutottunk a leventék lapjának megjelenésével, Szebb Jövőt köszöntve igaz magyar szeretettel üdvözöljük testvérlapunkat, a Szebb Jövőt­ és Isten áldását kívánjuk a munkájára. A leventeparancsnokok hivatása képletekben, hasonlatokban beszélve, az ifjúságot a nemzet virágá­nak, kincsének s jövője zálogának szokás nevezni. Nagyszerű e kifejezé­sekben az, hogy az ifjúságnak virághoz, kincshez, a jövő zálogához való hasonlítása nem puszta, szóvirág, hanem valóság! A virággal foglalkozók azt is tudják, hogy még az útszélek s árokpartok virágai is igen kénye­sek, s ha átültetve kellő gondozásban részesülhetnek, megnemesednek, illatossá válnak. De maradjunk csak meg ott, hogy az ifjúság nemzeti értékét érzé-­­ keltetni akaró képletek, hasonlatok a valóságot jelentik. S hogy tényleg ezt jelentik, igazolja nemcsak a gyermek iránt megnyilatkozó, minden áldozatra kész természetes szülői szeretet, hanem minden, saját hivatását betölteni, saját értékességét fokozni törekvő nemzet féltése, gondja s nagy áldozata is, mellyel saját ifjúságát körülveszi. A nemzet, mint édesanya! Van-e s lehet-e emberszív számára Isten után s kívüle szentebb, fönségesebb, szeretetreméltóbb édes valóság, mint az édesanyai Mert­ha

Next