Pedagógiai Lexikon 1. Abádi-Juventus (Budapest, 1936)
H - Humaniorák
871 Humaniórák tudományosság, világos és könnyen áttekinthető elrendezés, alapos skolasztikus okfejtés, de főképpen az jellemzi, hogy nemcsak formális, hanem tárgyi ismereteket is bőven közöltek. Didascalion (De eruditions didascalien) c. munkájának első három könyve az Artes, a másik három pedig a teológia bevezető diszciplínáinak rövid összefoglalása ; a XII. század iskolai viszonyaihoz mért új enciklopédia ez a mű, aminőt már előzőleg is szent Ágostontól Hrabanus Maurusig (1. o.), a szellemi élet minden sorsfordulóján tankönyvül használtak a teológiára előkészítő iskolák. De Sacramentis és Summa sententiarum c. műveit H. szorosan vett teológiai oktatás számára írta. Ezeket még a XVI. sz.ban is használták. H. nemcsak a tudományok lelkes híve volt, hanem e mellett szemlélődő, misztikus lélek is ; ennek bélyegét viselik tankönyvei. Kiadta : Migne, 1767. kt. Irod. Schmidt O.: H. de St. V. als Pädagog (1893). Witmann O.: Ein Studienbuch aus dem 12. Jhht. Christi. Päd. Blätter, XXIX. (1909). Überung-Beinze : III. kt. 837. és köv. 11. Fináczy IP. B.p. Humaniórák. A didaktikának egyik kérdése a tantárgyaknak tartalmuk és lélekformáló hatásuk szempontjából való osztályozása. Különféle didaktikai elmélkedők más-más módon próbálták felosztani a tantárgyakat, de a pedagógiai köztudatban ez osztályozások közül leginkább az gyökeresedett meg, amely a tantárgyaknak jelentékeny részét a H. és a reáliák (1. o.) elnevezés alatt foglalja össze. Az első csoportba tartoznak a nyelvek és az irodalmak, valamint a történelem, a másodikba a mennyiségtan és a természettudományok. A két csoportot mintegy összekapcsolja a földrajz, bár ezt is a reáliák közé szokás számítani. A H. és a reáliák megkülönböztetésének eredete régi időbe nyúlik vissza. A klasszikus ókorra vonatkozó tanulmányokat már a renaissance humanistái az általános műveltség főkellékének tekintették, mert humanizáló hatást tulajdonítottak nekik, azt vallván, hogy a nemesebb értelemben vett emberré nevelésnek, a lélek finomabb kiművelésének legbiztosabb eszközei ezek a tanulmányok (studia humaniora). A humanisták meggyőződése szerint csak e humanisztikus tanulmányokkal lehet a tanulók lelkét igazán kipallérozni, minden szép, jó és nemes iránt fogékonnyá tenni. Hosszú időn keresztül csakugyan a klasszikus nyelvi és irodalmi tanulmány volt a gimnáziumnak főtantárgya, de az újkorban lassan-lassan bővülni kezdett a H. fogalma, mert mind nagyobb mértékben ölelte fel a nemzeti nyelv és irodalom, az idegen élőnyelvek és irodalmak, nemkülönben a hazai és az egyetemes történelem tanulmányozását is. Ezenkívül a természettudományok fejlődésével párhuzamosan oly tantárgyak is bevonultak az iskolák tantervébe, amelyek már nem sorozhatók a H. közé, így már Herbart (1. o.) megkülönbözteti az ismereteknek két nagy körét : az emberekkel való érintkezésből és a tapasztalásból fakadó ismereteket. Az első csoportba tartoznak azok a tanulmányok, amelyek a tanulót érintkezésbe hozzák az élő és a meghalt emberekkel, az emberiség szellemi életének jelenével és múltjával, a második csoportot pedig azok az ismeretek teszik, amelyeket tisztán tárgyi tapasztalás útján szerez a tanuló. Az első csoportbeli tanulmányok tehát az emberek gondolkodásával, érzelemvilágával, akarati tevékenységével ismertetnek meg bennünket (homo : humaniora), a második csoportbeliek pedig a tárgyakkal, a dolgokkal (rés: realia). A tantárgyaknak ilyen felosztása a matematikát kivéve egybevág azzal, hogy a filozófia a tudományok rendszerében a valóságtudományoknak két nagy osztályát különbözteti meg : a szellemi valóságokkal (lelki jelenségekkel) és a természeti valóságokkal foglalkozó tudományokat (szellemi tudományok, természettudományok) ; továbbá megegyezik azzal a nagyon gyakori tapsztalattal, hogy a tanulók érdeklődése egyének szerint váltakozva majd inkább a H. felé, majd inkább a reáliák felé irányul. A H. közül a nyelvekben nem szabad csupán az emberek közötti érintkezés eszközét látni, mert a nyelv maga is az emberi szellemnek hosszú történeti fejlődésre visszatekintő alkotása; ki van fejezve benne egy-egy nép sajátos eszejárása és régi korok műveltségtörténeti emlékeit tartotta fenn az utókor számára, ennélfogva maga is a művelődési javak közé tartozik. Továbbá a nyelv a gondolkodást is fejleszti, mert képzeteink akkor válnak igazán világosakká, amikor testet öltenek a nyelvi kifejezés formájában, úgyhogy a nyelv mintegy elősegíti a gondolatok megszületését. Az irodalmak lélekművelő értéke abban áll, hogy az egyéni, a nemzeti vagy az általános emberi léleknek a nyelv útján való megnyiatkozásait foglalván magukban, nagy írók szép gondolataival, mély érzelmeivel, nemes törekvéseivel ismertetik meg a tanulót, a történelem pedig azokkal a kiváló egyéniségekkel kapcsolja össze, akik az emberiség életében cselekvő szerepet játszottak. Mindezek a tárgyak erkölcsi, esztétikai, érzelmi műveltséget adnak a tanulónak : fennkölt eszményeket állítanak eléje, finomítják ízlését, kifejlesztik és megerősítik a lelkében szunnyadó érzelmi csírákat és akarati készségeket. Azonban az iskola nem érheti be a H. nyújtotta műveltséggel, mert nemcsak az emberi lelket kell megismerni, hanem a testi, anyagi viágot is, a bennünket körülvevő természetet, s ezt az ismeretet közvetítik a reáliák. A 872