Literaturai Lapok, 1836 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1836-09-16 / 38. szám
tönbfélébb individualitások’ szerelmet dalolta. Nem kellene, miikor kedvenceünket pártoljuk , másokét kissebbíteni, ezt gr. Desewffy nem teve, sőt megismerte, hogy mesterségre nézve sokkal nagyobb költő V. K-nál. Ha Békefi bizonyos tapasztatataiból be akarja bizonyítani , hogy K-nak fordítása meg nem izleltetet, Desewffy tapasztalásokból fogja az ellenkezőt bebizonyítani , és mivel gr. Desewffy többet és gyakrabban jár szelvel az országban, és több mindennemű, rangú, rendű s helyzetű személyekkel találkozik össze, mint a’ mindig Pesten lakó Békefi ur, így az ő ítélete annál többet nyom, miután gyermekségétől óta különösen nagy kedvellője a’ görög mértékű verseknek, sőt, mint tudom, érti is egy kevéssé a’ metrikát, és gyakorolta is magát ollykor ollykor mulatságokaért külön külön görög mértékű versek’ írásában. Gr. Desewffy olasz fordításokat is olvasott Kisfaludy Sándorból, minap pedig nagyon miveit nagy rangu több dámáktól nagy gyönyörűséggel hallott beszélni Kisfaludynak gr. Majláth által■ készített es már ki is adott fordításáról. Az keveset nyom Békefi ur előtt, hogy asszonyt világított is elterjedtek K.’ munkái, és miért? mert ez nem kritikai ok, és mivel az akadémia férfiakból áll. Ha a’ magyar nyelvet illy elveknél fogva akarjuk terjeszteni, úgy szobaszennyességet hozhatunk bele; de az erőst széppé egyszersmind soha ne fogjuk tenni. Cicero előtt legtöbbet nyomott nyelvére nézve Cornelia’ ítélete, Molerénél pedig a’ maga konyha szolgálójáé. Nem kellene soha elfelejteni a’ tudós embereknek azt, a’ mit Montesquieu mondott, t. i. les hommes font les luix mais les femmes les moeurs, Horácz pedig még Montesquieu előtt kérdés quid vanae leges sine moribus proficiunt? Ha azt akarjuk, hogy jó erkölcshez , jó szokáshoz tartozzék nálunk a’ magyarnyelv’ tudása, egyszóval, hogy mind társalkodási, mind társasági nyelv legyen, úgy nem kell olly megvetőleg az asszonyi világról beszélnünk. Igaz, hogy munkáknak jár a’ jutalom; de még is csak azok kapják azt, kik ezen munkákat írták. Épen azért kellett volna tán az akadémiának hátra is nézni , hogy annál biztosabban láthasson a’ jövendőbe, János legalább Úgy tett. Gróf Desewffy hibázott abba, hogy őt csak legközelebb múlt kor emberének mondta, mert valamint Metastasio, mind a’ legközelebb múlt, mind a’ maga jelen, mind a’ jövő kor’ embere, úgy K. is, és úgy V. is, csakhogy V. a’ legközelebb múlt korban még nem élt, ’s igy annak is embere nem lehetett. Ezen ellenkezője áll annak, mit Békefi úr mond a’ literaturában, t. i. az elvek’ kitapogatása, az akadémia’ dolga; de ■azoknak alkalmazása a’ többségé, nem pedig mint ő tartja, megfordítva. Más az érzelmek’ tudományja, és más a’ codex criminalis, sőt még ezt is néhol, hol nyilvános Jury áll fen, ez alkalmaztatja. Ki hinné, hogy Békefi úr, ki mint nem kétlem liberálisnak akarna tartatni, olly önkényes, olly aristocratiai elvek után kíván indulni a’ literaturában. Erről a’ vezetési rendszerről már szólottam Ebínyi úrhoz, és igy nem ismétlem magam’. Néha nem pontosan is idéz Békefi , p. o. hogy azt mondta volna DesewfFy ,,le kell a’ nemzet’ többségéhez ereszkednünk , ha feljebb akarunk e m e lk ed ni“ , de DesewfFy nem azt mondta : ,,ha feljebb akarunk emelkedni, — hanem — ha feljebb akarjuk emelni a’ nemzetet. Ez csak ollyan, mintmikor Vajza azzal vádolja őt, mintha azt mondotta volna: ne írjon epigrammáról, ki nem irt soha is epigrammát; de Desewffy ezt mondta: tompán és jegesen arról ne írjon, az egészen más. Legalább vigasztaló látni , mint nem olvasnak a’ kritikusok is mindenkor legnagyobb figyelemmel ; de ezt nekik meg kell bocsátani , mert sok drága időt rabolnak el tőlök a’ kritikák’ készítései. A’ különös constellatióról beszél Békefi, melly a’ többséget a’ jutalom’ felosztására bírhatta; de már megmondtam Ebínyi úrnak, hogy nem volt szavazás, és igy nem lehet tudni, volt e többség, hanem szenvedőleg viselte magát a’ t. társaság, mert mind a’ két költőt és annak kedvenczeit valamennyire vigasztalni akarta, és igy az történt, mi többnyire történni szokott a’ juste millieu elve mellett. Egy rész sincs megelégedve, kivált mikor megemlékezik, hogy az Árpádiás’ költője 200 aranyat kapott. Kisfaludy a’ rendes tagságról azóta lemondott , igen csinosan ugyan ; de a’ szép boríték alatt is lehetne szíve’ fájdalmát észrevenni. Azt mondja Békefi, hogy a’ kérdés’ tárgya Kisfaludy Sándor munkáinak Didik és Ildik és Vörösmartynak Iső és Ildik kötete volt, és semmi egyéb, az meglehet; de ezt a’ Horváth István által előidézett helytől melly --sarka a’ kérdésnek, nem lehet kivenni, azonban nem kétlem, hogy olly munkáról volt a’ kérdés, melly 1833dikban jött ki , de ezen esetben azt is lehetne az Ebínyi szerint végzéseit változtatható ’a olly gyakran azokat változtató t. társaságtól kérdeni, nem volt e illy alakban a’határozat nagyon dikasteriumosan téve ? egyébiránt még igy sem igen gyengülnek Desewffy’ ok adásai. Azon nagy dicséretekbe, mellyeket csak nem 3 lapon keresztül V-re szór Békefi, azért nem avatkozom, mert igen sokba nagy örömmel egyezem meg vele, én valóban nagy tisztelje vagyok gr. Desewffyvel együtt Vörösmartynak , sőt nemzetünk egyik díszének tartom. Nem gyűlölség ház, vagy irigység Vörösmarty iránt, vagy vonzódás Kisfaludyhoz szólott belőlem , hanem a’ magyar nyelv’ sikeresebb terjesztésének óhajtása , és több részvét és bizalom megszerzés a’ nemzeti többség részéről a’ t. társaság iránt. A’ magasztalásokra pedig akár V-t, akár V-t illessék, csak azt jegyzem meg Paterculussal: „vivorum uti magna admiratio, ita censura difficilis est. Ha már most azt kérdik Ebínyi és Békefi urak, mire való volt hát ez a’ hosszú válasz? felelet: arra, hogy némelly nem haszontalan ideák még jobban fejlődjenek, literativánk’ terjesztése és virágzása sikeresebb hajlatot vegyen. Nem az hát kívánságom, hogy a’ történt jutalom felosztás, bár nem felel meg meggyőződésemnek, újra változtassák, vagy az elölülő a’ maga erszényéből vigasztalja Kisfaludyt, hanem óhajtásom csak oda megy , hogy a’ t. társaság ezután szorosabban tartsa magát határozatihoz, ezt pedig az akadémia és literaturánk’ javára kívánom.• Ha hogy a’ magam legbensőbb kívánságát szabad kijelentenem , óhajtanám , hogy hős és költő soha se vegyen pénz jutalmat, úgy mint mikor a’ dominis clypei septemplicis Ajax elől pálmául Achilles’ paizsát nyerte el a’ bölcs Ulysses, fortisque viritulit arma disertus, ha mindazáltal arany adódik, kívántam volna, ha hogy K. kapja el a’200 aranyat, osztozzék V-vel ; ha pedig V. — engedje azokat egészen K-nak. Ez mutatna példában szép erkölcsi vitát, melly a’ két költők közzt is egyi