Literaturai Lapok, 1836 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1836-09-16 / 38. szám

tönbfélébb individualitások’ szerelmet dalolta. Nem kellene, miikor kedvenceü­nket pártoljuk , másokét kissebbíteni, ezt gr. Desewffy nem teve, sőt megismerte, hogy mesterségre nézve sokkal nagyobb költő V. K-nál. Ha Békefi bizonyos tapaszta­­tataiból be akarja­ bizonyítani , hogy K-nak fordítása meg nem izleltetet, Desewffy tapasztalásokból fogja az ellenkezőt bebi­zonyítani , és mivel gr. Desewffy többet és gyakrabban jár sze­­lvel az országban, és több mindennemű, rangú, rendű s hely­zetű személyekkel találkozik össze, mint a’ mindig Pesten la­kó Békefi ur, így az ő ítélete annál többet nyom, mi­után gyermekségétől óta különösen nagy kedvellője a’ görög mérté­kű verseknek, sőt, mint tudom, érti is egy kevéssé a’ metri­kát, és gyakorolta is magát ollykor ollykor mulatság­oka­ért külön külön görög mértékű versek’ írásában. Gr. Desewffy olasz fordításokat is olvasott Kisfaludy Sándorból, minap pedig nagyon miveit nagy rangu több dámáktól nagy gyönyörűséggel hallott beszélni Kisfaludynak gr. Majláth által■ készített es már ki is adott­ fordításáról. Az keveset nyom Békefi ur előtt, hogy asszonyt világ­ított is elterjedtek K.’ munkái, és miért? mert ez nem kritikai ok, és mivel az akadémia férfiakból áll. Ha a’ magyar nyel­­vet illy elveknél fogva akarjuk terjeszteni, úgy szobaszennyes­­sé­get hozhatunk bele; de az erőst széppé egyszersmind soha ne fogjuk tenni. Cicero előtt legtöbbet nyomott nyelvére nézve Cornelia’ ítélete, Molerénél pedig a’ maga konyha szolgálójáé. Nem kellene soha elfelejteni a’ tudós embereknek azt, a’ mit Montesquieu mondott, t. i. les hommes font les luix mais les fem­mes les moeurs, Horácz pedig még Montesquieu előtt kérdé­s quid vanae leges sine moribus proficiunt? Ha azt akarjuk, hogy jó erkölcshez , jó szokáshoz tartozzék nálunk a’ magyar­nyelv’ tudása, egyszóval, hogy mind társalkodási, mind társa­sági nyelv legyen, úgy nem kell olly megvetőleg az asszonyi világról beszélnünk. Igaz, hogy munkáknak jár a’ jutalom; de még is csak azok kapják azt, kik ezen munkákat írták. Épen azért kellett volna tán az akadémiának hátra is néz­ni , hogy annál biztosabban láthasson a’ jövendőbe, János leg­alább Úgy tett. Gróf Desewffy hibázott abba, hogy ő­t csak legközelebb múlt kor emberének mondta, mert valamint Metastasio, mind a’ legközelebb múlt, mind a’ maga jelen, mind a’ jövő kor’ embere, úgy K. is, és úgy V. is, csakhogy V. a’ legközelebb múlt korban még nem élt, ’s igy annak is embere nem lehe­tett. Ezen ellenkezője áll annak, mit Békefi úr mond a’ lite­­raturában, t. i. az elvek’ kitapogatása, az akadémia’ dolga; de ■azoknak alkalmazása a’ többségé, nem pedig mint ő tartja, megfordítva. Más az érzelmek’ tudományja, és más a’ codex criminalis, sőt még ezt is néhol, hol nyilvános Jury áll fen, ez alkalmaztatja. Ki hinné, hogy Békefi úr, ki mint nem két­lem liberálisnak akarna tartatni, olly önkényes, olly aristocra­­tiai elvek után kíván indulni a’ literaturában. Erről a’ vezeté­si rendszerről már szólottam Ebínyi úrhoz, és igy nem ismét­lem magam’. Néha nem pontosan is idéz Békefi , p. o. hogy azt mond­ta volna DesewfFy ,,le kell a’ nemzet’ többségéhez ereszked­nünk , ha feljebb akarunk e m­ e l­k e­d n­i“ , de DesewfFy nem azt mondta : ,,ha feljebb akarunk emelkedni, — hanem — ha feljebb akarjuk emelni a’ nemzetet. Ez csak ollyan, m­int­­mikor Vajza azzal vádolja őt, mintha azt mondotta volna: ne írjon epigrammáról, ki nem irt soha is epigrammát; de De­­sewffy ezt mondta: tompán és jegesen arról ne írjon,­­ az egészen más. Legalább vigasztaló látni , mint nem olvasnak a’ kritikusok is mindenkor legnagyobb figyelemmel ; de ezt nekik m­eg kell bocsátani , mert sok drága időt rabolnak el tőlök a’ kritikák’ készítései. A’ különös constellatióról beszél Békefi, melly a’ több­séget a’ jutalom’ felosztására bírhatta; de már megmondtam Ebínyi úrnak, hogy nem volt szavazás, és igy nem lehet tud­ni, volt e többség, hanem szenvedőleg viselte magát a’ t. tár­saság, mert mind a’ két költőt és annak kedvenczeit valamen­nyire vigasztalni akarta, és igy az történt, mi többnyire tör­ténni szokott a’ juste millieu elve mellett. Egy rész sincs meg­elégedve, kivált mikor megemlékezik, hogy az Árpádiás’ köl­tője 200 aranyat kapott. Kisfaludy a’ rendes tagságról azóta lemondott , igen csinosan ugyan ; de a’ szép boríték alatt is le­hetne szíve’ fájdalmát észrevenni. Azt mondja Békefi, hogy a’ kérdés’ tárgya Kisfaludy Sándor munkáinak Didik és Ildik és Vörösmartynak Iső és Il­dik kötete volt, és semmi egyéb, az meglehet; de ezt a’ Horváth István által előidézett helytől melly --sarka a’ kérdésnek, nem lehet kivenni, azonban nem­ kétlem, hogy olly munkáról volt a’ kérdés, melly 1833dikban jött ki , de ezen esetben azt is lehetne az Ebínyi szerint vég­zéseit változtatható ’a olly gyakran azokat változtató t. társa­ságtól kérdeni, nem volt e illy alakban a’határozat nagyon di­­kasteriumosan téve ? egyébiránt még igy sem igen gyengülnek Desewffy’ ok­ adásai. Azon nagy dicséretekbe, mellyeket csak nem 3 lapon ke­resztül V-re szór Békefi, azért nem avatkozom, mert igen sok­ba nagy örömmel egyezem meg vele, én valóban nagy tiszte­lje vagyok gr. Desewffyvel együtt Vörösmartynak , sőt nem­zetünk egyik díszének tartom. Nem gyűlölség ház, vagy irigy­ség Vörösmarty iránt, vagy vonzódás Kisfaludyhoz szólott be­lőlem , hanem a’ magyar nyelv’ sikeresebb terjesztésének óhaj­tása , és több részvét és bizalom megszerzés a’ nemzeti többség részéről a’ t. társaság iránt. A’ magasztalásokra pedig akár V-t, akár V-t illessék, csak azt jegyzem meg Patercu­lussal: „vivorum uti magna admiratio, ita censura difficilis est. Ha már most azt kérdik Ebínyi és Békefi urak, mire va­ló volt hát ez a’ hosszú válasz? felelet: arra, hogy ném­elly nem haszontalan ideák még jobban fejlődjenek, literativánk’ terjesztése és virágzása sikeresebb hajlatot vegyen. Nem az hát kívánságom, hogy a’ történt jutalom felosztás, bár nem­ felel meg meggyőződésemnek, újra változtassák, vagy az elöl­ülő a’ maga erszényéből vigasztalja Kisfaludyt, hanem óhajtá­som csak oda m­­egy , hogy a’ t. társaság ezután szorosabban tar­tsa magát határozatihoz, ezt pedig az akadémia és literatu­­rán­k’ javára kívánom.­­• Ha hogy a’ magam legbensőbb kívánságát szabad kijelen­tenem , óhajtanám , hogy hős és költő soha se vegyen pénz ju­talmat, úgy mint mikor a’ dominis clypei septemplicis Ajax elől pálmául Achilles’ paizsát nyerte el a’ bölcs Ulysses, fortis­que viri­tulit arma disertus, ha mindazáltal arany adódik, kí­vántam volna, ha hogy K. kapja el a’200 aranyat, osztozzék V-vel ; ha pedig V. — engedje azokat egészen K-nak. Ez mutatna példában szép erkölcsi vitát, melly a’ két költők közzt is egyi­

Next