Lobogó, 1967. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1967-09-13 / 37. szám
Kalinyin után Prága előtt AZ „EZÜST” RÜKIIK ■ figyelmes rendezők még egy kis játékról” is gondoskodtak verseny előtt. Kérdőíveket osztottak szét a versenyzők, edzők, csapatvezetői között, mindenki tippelhetett, melyik csapatot hányadik helyre várja a Szovjetunióban. Kalinyinben sorra kerülő nemzetközi rókavadász versenyen, amelyet a DOSZAAF a Nagy Októberi Szocialista Forradalom ötvenedik évfordulójának tiszteletére rendezett. — A tippek, a „papírforma" szerint nekünk a második hely dukált — mondja Virányi Miklós, az MHS Országos Elnökségének főelőadója, aki a magyar válogatott vezetője volt Kalinyinben. — Nos, legjobbjaink rászolgáltak a bizalomra, s a szovjet csapat mögött biztosan szerezték meg a második helyet. Kalinyin határában, a Volga-parti nyírfaerdőben színvonalas, érdekes versenyt vívtak a bolgár, csehszlovák, lengyel, magyar, NDK-beli és szovjet rókavadászok. Gyönyörű környezetben nehéz verseny, férfias erőpróba volt! A rövidhullámú kategóriában tizenkét kilométeres szakaszon négy „rókát” kellett puska- illetve adó-végre kapniuk a versenyzőknek, az URH-sok elől a kilenckilométeres pályán három ravaszdi bujdosott. A fiatal magyar csapatnak már verseny közben is nagy sikere volt, s az alkalmi tapasztalatcserék során sokan vizsgálgatták a magyar versenyzők saját gyártmányú és a Központi Rádióklub által épített készülékeit Egyöntetű vélemény szerint a könnyű, kisméretű, rendkívül érzékeny, pontos magyar vevőkészülékek voltak a nemzetközi verseny sztárjai. Erről egyébként a kalinyini stadion sok ezer nézője is meggyőződhetett, ahol látványos bemutatón vettek részt a hat ország versenyzői. A legnagyobb sikert Mátrai István aratta, aki bekötött szemmel egy percen belül mindkét rókát megtalálta a stadionban. A magyar sportolók az értékes második helyezésen kívül még jó néhány érmet hoztak haza. A legfiatalabb külföldi versenyzőt küzdelmének első helyezettje a tizennyolc éves, Bács megyei Malagurszky Miklós; a legjobb külföldi versenyző a Fejér megyei Mátrai István és a Bács megyei Adám Attila lett; a legjobb külföldi edző díját Lengyel Gábor hozta haza. A várakozásnak megfelelően, jól szerepelt az Adám, Gajárszki, Malagurszky, Mátrai összetételű magyar válogatott — mondja Virányi Miklós —, s ez különösen most, közvetlenül a Prágában sorra kerülő Európa-bajnokság előtt örvendetes. Az EB-n ott lesznek a nyugati államok versenyzői is, de tudvalevő, hogy a sportág legjelesebb képviselőit a szocialista államok adják. Minden remény megvan tehát, hogy Prágából is ezüstérmesen térünk haza! (V.) Kalinyinban ezüst — és Prágában... ? (A magyar csapat. Balról: Ádám, Gajárszki, Malagorszky, Mátrai) Reszkethetnek a rókák — rövidhullámon. Ádám Attila teljes fegyverzetben VIRÁNYI MIKLÓS felvételei Négy vadász keres négy rókát... (a kép jobb oldalán hetes számmal a magyar Gajárszki Imre) Színes, cinemascope magyar filmmusical Rendezte: Révész György Bemutató: szeptember 21 Hubay—Vas—Bánki Egy szereten báron éjszakája ŐSZINTÉN a sport szeretetéről Tetszett sokaknak, s nekünk is nagyon tetszett az „öregfiúk”. Bozsikék emlékezetes népstadionbeli mérkőzése „Holtomig bántam volna, ha ezt a futball-parádét nem láthatom!” — lelkendezett például levélben az egyik csepeli olvasó. Az „öregek”, ha szabad így mondanunk, minden kétséget kizáróan elsősorban a korábbi időszak emlékeinek felvillantásával a szurkolók fiatalságát idézték, fiatalítottak meg rövid másfélórányira valamennyiünket. De nemcsak ezért tetszett a mérkőzés! Nemcsak ezért hallani róla még ma is úton-útfélen, az EMKE-aluljáróban, a lelátókon, a presszóban, és a fodrásznál, ahol csak a sport rendszeresen szóba kerül. Tetszett a mérkőzés, mert a Népstadion gyepszőnyegén már régen látott megoldások, egykori trükkök villantak. A futballt, a játékot igazán széppé, élvezetessé varázsoló manapság többnyire hiányzó technika ragadta magával a nézőket. A játékot igazán széppé varázsoló technika — tisztelet a szabályt egyébként erősítő kivételeseknek — napjainkban nemcsak a fociban hiánycikk! Az uszodák kékes-zöld vizében szinte a fehér hollók ritkaságával vetekedhet egy-egy kettőzés, vagy svédcsavar. Hasonló a helyzet a zöld asztal mellett, ahol Sidó csuklójával megrántott híres fonákjáról, vagy a vörös salakon, ahol félelmetes Asbóth-féle tenyeresről legfeljebb csak ábrándoznak az egykori szemtanúk, mint ahogyan a régi magyar kardforgatók, a penge többszörös aranyérmes művészei is toronymagasan felülmúlják technikában a mai generációt! Igen, mindez természetes — szinte halljuk az ellenérveket — mert ma az erő dominál Az erőfejlesztés, az atlétikus képzés a lényeg!... Kétségtelen tény, hogy az átalakult szabályok egyes sportágakban különösen az erőseket támogatják. A zöld gyepen nincs idő a trükkökre. Az uszodában büntetőpontokat osztogatnak. A szivacs tollszárforgatással hódít az asztalnál, és az Asbóthféle alapvonaljátékot is elsöpörte az erőre, erőnlétre épített korszerű, támadótenisz! Ebben is van valami, de Rajkin szóhasználatát tovább idézve, talán nem az igazi!... Az erő, a gyorsaság és a jó erőnlét ugyanis nem zárja ki a technikát, sőt a felgyorsult játék még nagyobb technikai tudást is igényelne. Manapság kétségkívül első az erőnlét, hiszen a legjobb technika önmagában vajmi keveset ér. Így a technika kissé furcsán és eléggé sajnálatosan háttérbe szorul. A legtöbb helyen azért, mert egyszerűen nem jut rá idő. Az érdekeltek általában sietnek. Sokan félgőzzel kényelmesen elvégzik az aznapra előírt edzésadagot, s utána rohannak. Olyan, egykor naponta megtörtént esetekről, mint például Bozsikéké Kispesten, vagy Szívóséké a Csasziban, alig hallani. Kora délutántól sötétedésig gyakoroltak egy-egy trükköt százszor, ezerszer. Saját szórakoztatásukra, játszva. „Mikor kell jönnöm?!”... kérdezik sokszor a mestertő a tanítványok, de a kérdésben már benne van, hogy a holnapi, sőt a holnaputáni edzést is legszívesebben kihagynák, mert a sportot testedzés, szórakozás, játék helyett valamiféle roszszul értelmezett kötelességérzetből, hivatásból, előnyökért csinálják! Holott őszintén állítjuk, hogy a sport igazi, önzetlen szeretete jelenthetné ma is változatlanul azt a többlet energiát, amelynek segítségével ki-ki a régieket megközelítő, vagy akár elhagyó színvonalra fejleszthetné technikai felkészültségét. Ezért az a véleményünk, hogy a sport szeretete nélkül senki sem érhet el igazi sikereket! Az „öregek” visszatérése, az egykori emlékek erre is figyelmeztetik a mai fiatalokat, a tizenévesek feltörekvő nemzedékét! VAD DEZSŐ