Lobogó, 1969. július-december (11. évfolyam, 27-52. szám)

1969-08-06 / 32. szám

földünk védelmében... A tudományos eredmények nemcsak megoldásokat hoznak, hanem új kérdéseket is támasztanak. Kérdő­jelek rajzolódhatnak­­ki azokon a terüle­teken túl is, amelyeken a megoldások megszülettek. Az ember Holdra lépése megoldott egy sor tudományos-technikai problémát, de ugyanakkor a társadalmi élet egy más szektorában is kérdést tá­masztott. Arról van szó, hogy ez a tu­dományos-technikai teljesítmény jót ígér az emberiségnek, de a jóét világrend­­szerre oszló emberi társadalomban köny­­nyen lehet pusztítás, szenvedés okozója is. Ezen a ponton tehát a Holdra lépő, szkafandert viselő ember alakja mellett önkéntelenül idéződik a békéről, a világ biztonságáról tárgyaló, azért harcoló emberek alakja is. A holdséta említése­kor a moszkvai tanácskozásról is szó van. Ugyanis e tanácskozás fő dokumentumá­­­ban - éppen az ember Holdra lépésé­nek előkészítése idején — megnevezte azokat az erőket, amelyek kezén az em­ber világűrbe kijutásának nagy-nagy ered­ményét hozó tudomány az emberiség elleni fegyverré válhat. Különösen figyelnünk kell erre a le­hetőségre, mert a tudományos-technikai teljesítményt elérő egyik­­hatalom hiva­talos álomi politikájává emelte a világ lelzsákmányol­ását, a csendőri szerepet és a felszabadító mozgalmak vérbe fojtását. Politikai és katonai vezetése a többi kapitalista államokat egy­­minden eddi­ginél rettenetesebb háború előkészítésé­re ösztönzi és­ szervezi. Célja elérésére a politikai, a gazdasági rendszabályo­kon felül katonai szervezetét és elméletét is rendezi, formálja és a különféle ka­tonai blokkokhoz tartozó tőkés államok haderejét igyekszik saját rendelkezési körébe vonni. Többé-kevésbé sikerült példáját láthat­juk ennek a vietnami agresszióban, ahol is nem egyszerűen csak USA-katonák vesznek részt a szabadságáért harcoló nép irtásában, hanem a szövetséges­csatlós országok sorának katonái is. Viet­namiban az amerikai imperializmus csend­őr szerepet vállalt: el akarta tiporni a szocializmus egyik előretolt állását Ázsiá­ban, hogy így elzárja Délkelet-Ázsia né­pei elől a szabadság, a haladás útját és csapást mérjen a nemzeti felszaba­dító mozgalmakra. Ugyancsak válságot idézett elő és feszültséget állandósított a Közel-Keleten az izraeli hódítók által végrehajtott agresszió. Ez a lépés is imperialista támogatással és egyetértés­sel történt meg: elsősorban az amerikai imperialisták szerették volna az agresz­­szióval szétverni az arab államok haladó szerveit, elnyomni az arab felszabadító mozgalmat, hogy elvesztett pozícióikat megszerezzék. De Európában sem mon­dott le a kalandorságról az imperializ­mus. Itt az észak-atlanti tömbön keresz­tül próbál és remél sikert elérni. Ezért erősítik a nyugatnémet imperializmust, támogatják az agresszív revansista po­litikát. Fontos szerepet kaptak az USA terveiben a Földközi-tenger térségének országai is:­­katonai támaszpontjai van­nak Spanyolországban, a tengeren állo­másozi­k a politikai és katonai nyomás egyik eszköze, az amerikai 6. flotta. Az imperialista célokból eredő veszé­lyeket ismernünk kell, annál is inkább, mert a haditechnika az utóbbi évtize­dekben az emberiség többségét meg­semmisítéssel fenyegető esz­közöket pro­dukált és ezért a háború vagy béke kérdése korunk fő problémájává emel­kedett. Az imperializmus képtelen ugyan visszaszerezni régi kezdeményezését, po­zícióit, nem tudja megállítani a világ fejlődését — ez azonban nem von le semmit veszélyességéből. Éppen emiatt — amint azt a moszkvai tanácskozás fő dokumentuma meghatározza - „A kiala­kult helyzet megköveteli a kommunisták és az összes antiimperialista erők akció­egységét avégett, hogy mind újabb le­hetőségek maximális kihasználásával szé­lesebb­­körű támadást bontakoztassanak ki az imperializmus ellen, a reakció és a háború erői ellen.” Csak így maradhat embert szolgáló a technika, áldásos a tudomány és béké­ben élő, haladó a világ. SZ. GY. vissza. - INDEX: 25503. LOBOGÓ, a Magyar Honvédelmi Szövetség hetilapja. - Főszerkesztő: SZEBELKÓ IMRE^ főszerkesztő-helyettes:SZÁBÓ GYÖRGY^ GYÖRGY tördelőszerkesztő- VERASZTÓ GYULA, belpolitikai szerkesztő: BODROGI SÁNDOR, külpolitikai szerkesztő: DR. NEMETH TIBOR TI­bor: MAGYAR­ PÁL^sortszerkesztő: VITÁR RÓBER­Tvezető fotoriporter: KOMLÓS TIBOR.­­ SZERKESZTŐSÉG: BP. V., Beloiannisz u. 16 Telefon: 121-780. — Kiadja az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: TÓTH LÁSZLÓ. Kiadóhivatal: BP. VI., Révay u. 16. Telefon: 116—660. — 69.3501 2 — Zrínyi Nyomda, Bu­dapest. Felelős­­ vezető: BOLGÁR IMRE. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőnél, a posta hírlap üzleteiben és ponti Hírlap Irodánál (Budapest V., József nádor tér 1.). Előfizetési díj: havi 10.— Ft. — A beküldött kéziratokat és rajzokat nem őrizzük meg és nem küldi. HIVATALOS BARÁTI LÁTOGATÁSON hazánkban járt a magyar országgyűlés meg­hívására a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának küldöttsége Pjotr Mironovics Maserovnak, az Elnökség tagjának, az SZKP Politikai Bizott­sága póttagjának, a Belorusz Kommunista Párt Központi Bizottsága első titkárának vezetésé­vel. A szovjet vendégek megismerkedtek a magyar parlament munkájával, az ország éle­tével, s hivatalos tárgyalásokat folytattak­ a magyar országgyűlés képviselőivel. Fogadta a küldöttséget Kádár János, az MSZMP KB első titkára (képünkön), Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és Fock Jenő, a minisztertanács elnöke is. IltATVÁNYOS REVÜ szórakoztatja estéről estére a Budai Parkszínpad telt házas közön­ségét. A berlini Friedrichstadt Palast világ­hírű együttese lép­ett fel, amelyet az 1966-os vendégszereplésről már ismernek a buda­pestiek. Az NDK legnagyobb revüszínházának káprázatos műsora méltán vonzza a nagy­kö­zönséget. Képeinkön: részlet a revüből. PETŐFI SÁNDOR, a lánglelkű forradal­már költő július 31-én százhúsz esztendeje esett el a segesvári csatatéren. Az évforduló alkalmából kegyeletes ünnepségekre került sor Budapesten és Kiskörösön, valamint a romániai Segesváron. Itt megkoszorúzták a fehéregyházi síkon emelt emlékművet (képünkön), majd új Petőfi-emlékművet avattak a költő feltétele­zett halálhelyén. M­agas szovjet kitüntetésben ré­szesültek a Nagy Honvédő Háború idején, a brjanszki erdőben hősiesen ellenálló magyar partizánok. A szovjet nagykövetségen rendezett ünnepélyes eseményen jelen voltak Kállai Gyula, az Országgyűlés elnöke és Szirmai István, a Po­litikai Bizottság tagja, valamint Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára, Úszta Gyula altábor­nagy Honvédelmi miniszterehelyettes, Szilágyi Béla külügyminiszter-helyettes. Képünkön: Földes Pál átveszi P. M. Maserov­­tól, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksé­gének tagjától a „Honvédő Háború Érdemrend­jét .­I BEFEJEZÉSHEZ KÖZELEDIK a harmadik házgyár építése Megyeren. Már áll a szállító­­szalag, amelyen az épületelemek nyersanyagát továbbítják majd, elkészült a központi csar­nok is, és szeptemberben megkezdődhet a ter­melés, hogy tovább gyorsulhasson a lakás­­építési program teljesítése. A képen: az új szalag szerelése. M­­ÉPTÁNCOS-TALÁLKOZÓT rendeztek — immár hetedszer — Balatonföldváron. A kétnapos vetélkedőn a jugoszláv „Golub” és „Havko Kola”, a csehszlovákiai „Kopanicsiár”, a nyugatnémet­országi „Hannover”és tíz magyar táncegyüttes vett részt. A közönség előtt különösen nagy sikert aratott a menettáncverseny, amelyet Földvár utcáin bonyolítottak le (képünkön) .M AGYÁRI ÉREMMEL tüntette ki a KISZ Központi Bizottsága Nguyen Thi Nhant és Huynh Thi Kient, a két hős dél-vietnami partizánlányt, akik a budapesti V. kerületi társadalmi szervezetek és vállalatok vendége­ként tartózkodnak hazánkban, hogy az ame­rikai agresszorokkal vívott harcban szerzett súlyos sérüléseiket gyógyítsák. Képünkön: Nhan és Kien fogadja a KISZ-isták köszöntését.

Next