Lobogó, 1970. július-december (12. évfolyam, 27-53. szám)
1970-07-01 / 27. szám
Janaami Mamma, Líbia kitessékelte az amerikaikat Wheelus Fieldről, az angolokat Tobrukból Az első szocialista újságíróként bejutottam Wheelus Fieldre, az Egyesült Államokon kívül létesített legnagyobb amerikai haditámaszpontra — a fogadtatásból ítélve, alighanem én voltam az utolsó is, aki a bázisra belépett. Az amerikai katonai csendőrök már akkor olyan idegesek voltak, hogy csak hajszállal sikerült elkerülni a botrányt. De hadd mondom el sorjában: a líbiaiak vendége voltam, a líbiai légierő dzsipjében jártam körül a támaszpontot. Wheelus Fielden különös átmeneti állapot uralkodott: az amerikaiak még ott voltak, de már csomagoltak, a líbiaiak még nem vették át a bázist, de az egyik repülőtéren már berendezkedtek, és több pontján ellenőrző-állomást állítottak fel. A légi támaszpont méretei fantasztikusak. A végtelennek tűnő kifutópályák, a hosszú kilométereken át sorakozó rakétasilók, bombaraktárak, a lassan forgó, roppant radarok mellett még csak tisztes távolból követtek az amerikai MP (Military Police, katonai rendőrség) fürge kocsijai, de amikor megálltunk, hirtelen elénk vágott egy dzsip, s máris csikorgott a következő kocsi fékje: ez mögöttünk zárta el az utat. A kiugráló amerikai katonák rádióikba kiabáltak, s vitába kezdtek a líbiai tisztekkel. Azzal vádoltak, hogy fényképeztem. Már a látogatás előtt figyelmeztettek rá, hogy az amerikaiak nagyon idegesek, a legkisebb ürügyet is megragadják, hogy incidenssé fújják fel... Ezért előre megállapodtunk: nem fényképezek a bázis területén. De vállamon lógott az öreg Flexaret gép, és alkalmasint ez dühítette az amerikaiakat, s ez volt vádjaik alapja. Mielőtt a helyzet elmérgesedett volna, hirtelen ötlettel véget vetettem a vitának: a legjobban hadonászó amerikai katonai rendőrhöz lépve, kinyitottam a fényképezőgépet, és a benne levő tekercset a földre dobtam. Erre elakadt a szava, és némi utólagos vitatkozás után, társaival együtt, elrobogott. A szuverenitás visszaszerzése Amikor a múlt év őszén a líbiai szabad tisztek megdöntötték a monarchiát, és kikiáltották a köztársaságot, első jelszavuk ez volt: „Visszaszerezzük hazánk szuverenitását!” A királyi Líbia függetlenségét főleg az korlátozta, hogy a király az angoloknak El-Ademnél és Tobruknál nagy támaszpontokat adott — egymillió font úgynevezett fejlesztési segély és csaknem hárommilliós „költségvetési hozzájárulás” fejében. Amikor feltárták az olajat Líbiában, s fellendült az oilybusiness, az amerikaiak is beszálltak. Jórészt átvették az angolok szerepét. 1954-ben kötötték meg szerződésüket a királyi udvarral: eszerint Tripoli külvárosa közelében, Mellahában, egy volt olasz katonai táborból nagy légi támaszpontot építhettek. Húsz éven át 46 millió dollárral járultak hozzá a költségvetéshez. Kereken százmillió dollárt költöttek a bázisra, amely végül is állam lett az államban. Ha egy amerikai katona a bázison kívül követett el valamit, akkor sem a líbiai, hanem az amerikai bíróság volt ügyében illetékes. Wheelus amerikai pilótáról nevezték el a támaszpontot, s külön Wheelus-dollárt adtak ki... Saját rádió- és tvadójuk, út- és vasúthálózatuk, sok száz raktáruk, hangárjuk, műhelyük, külön klubjaik, templomaik, szupermarketjeik, golfpályáik, strandjaik jelezték: a bázis hatalmas amerikai sziget Líbiában. Repülőterein csak a betonpályák területe 96 négyzetkilométer. Kifutópályáin egyszerre hat teljes légiraj tud fel- és leszállni. A támaszpont céljaira a sivatagból 135 négyzetkilométernyi területet hasítottak ki. Személyi állományába 4278 amerikai katonai személy és 414 polgári alkalmazott tartozott, ezenkívül 650 líbiai munkás dolgozott a támaszponton. Wheelus Field jelentőségét nemcsak a nagy méretek határozzák meg; elsősorban ez azért volt fontos az Egyesült Államoknak és a NATO-nak is, mert szinte mindig tiszta az égbolt felette. A statisztikák szerint, évente 365 napból átlagosan 350 „repülőnap”. Amikor Európában hóviharok, jeges esők akadályozzák a repülést, itt süt a nap. Itt a térkép nincs tele városokkal, határvonalakkal. A Líbiai-sivatag és a tenger gyakorlatilag korlátlan, szabad légteret kínál a gyakorlatozóknak. Az atlanti támaszpontokról rendszeresen Wheelusra jártak kiképzésre a hadipilóták. Havonta ötször jöttek NATO-egységek, s az amerikai légierő is folyamatosan Líbiába küldte a nyugatnémetországi, spanyolországi és olaszországi „felhős” támaszpontokról pilótáit. Musztafa kapitány, a líbiai légierő tisztje elmondta: a Wheelus-bázisról felszálló gépek évente 75 ezer bombát dobtak le a sivatagi célpontokra. A bázison állandóan sok tucatnyi F— 100-as, Supersabre, Phantom és Delta—Dagger gép, sok óriáshelikopter, C—47-es szállítógép tartózkodott. A líbiaiakkal sosem közölték, melyik NATO-országból érkeznek hívatlan vendégek. Csak annyit láttak, hogy az idegen egyenruhás tisztek az amerikaiakkal együtt jönnekmennek, ahogyan kedvük tartja. A bázisról kötött szerződésnek ez a megsértése, a líbiai szuverenitás semmibevétele, mélységesen bántotta a hazafias érzésű katonákat. Érthető tehát, ha a köztársaság kikiáltása után egyik első céljuk az idegen támaszipontok kilakoltatása volt. Dzsallud kapitány az amerikai nagykövetet kéveti A líbiai kormány előbb Angliát, majd az Egyesült Államokat szólította fel, ürítse ki támaszpontjait a szerződések lejárta előtt. Az angolok a múlt év december 13-án írták alá a megállapodást, és már 14- én megkezdték a költözködést. 1970. március 31-ig kiürítették támaszpontjaikat, El-Adem és Tobruk bázisainak katonai, légi létesítményeit ellenszolgáltatás nélkül átadták a líbiai hadseregnek. Az angolokra rákényszerített megállapodás másnapján, december 15- én Abdel Szallam Dzsallád százados, a Forradalmi Tanács tagja, magához kérette Joseph Palmer amerikai nagykövetet. ’ Palmer sem tehetett mást, beleegyezett abba, hogy 1971. december 24-e, a szerződés lejárta előtt, már 1970. június 30-án átadják Wheelus Fieldet. A tripoli rádió, adását megszakítva jelentette be: „1970 első felében minden amerikai csapatot kivonnak az ország területéről, Líbia visszaszerzi teljes szuverenitását.” Ottjártamkor az amerikaiak, ha fogcsikorgatva is, de már csomagoltak. A kiürítés azóta befejeződött. Wheelus Field felett már líbiai zászló leng, s a támaszponton a líbiai légierő gépei állomásoznak ... Hogy milyen jelentősége van ennek, azt jól mutatja a kiürítéssel kapcsolatos ünnepségsorozat, melyen az arab frontállamok vezetői az Izrael elleni közös harc további tennivalóiról tanácskoztak. A Wheelus Field kiürítése, az arab államok jövendő erőfeszítéseit tekintve, jelképként is felfogható: az arab nemzet eltökéltségét jelzi, hogy kiűzi földjéről az agresszort és vele nagy hatalmú támogatóját. RUDNYÁNSZKY ISTVÁN Wheelus Air Base — a légi támaszpont egyik ellen Az angolok kivonulnak Líbiából: az utolsó brit hataőrzőpontja: még két amerikai katonai csendőr államnák behajóznak Tobruknál, három nappal a kitűzöttségben, de a líbiai motoros rendőrnek már szabad a határidő előtt bemenet .. Amerikai légitámaszpont 35 Angol légitámaszpont Tripoli, Líbia fővárosa, amelynek közelében az amerikaiak megépítették legnagyobb külföldi támaszpontjukat Khadafi ezredes, a Forradalmi Tanács elnöke: „Visszaszerezzük Líbia szuverenitását!” A Wheelus Field támaszpont kiürítése alkalmából rendezett ünnepségsorozatra Líbiába érkeztek a haladó arab világ állam- és kormányfői. Khadafi ezredes, líbiai államfő (jobbról), Husszein, Jordániai király, Atasszi, szíriai elnök és Nasszer, egyiptomi elnök társaságában