Lobogó, 1975. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1975-10-23 / 43. szám
A harmadik legfontosabb , növényünk a szőlő. Egy kilóban ezerkétszáz kalória van. Évezredes tapasztalatot sűrít a közmondás: a szőlő csak a görbe embert szereti, mert a metszéshez, a kapáláshoz, még a szüreteléshez is görnyedni kell. Mindez ma már a múlté. A korszerű szőlőkben, egyenes derékkal végezhető el valamennyi munka. A szőlősgazdának jó oka volt a görnyedésre: munkájának eredményeképpen az egyik legcsodálatosabb tulajdonságokkal bíró gyümölcs kerülhetett az ember asztalára. A szőlő cukortartalma 15—24 százalék között van. Egyik fele szőlő-, a másik fele gyümölcscukor. Mindkettő könnyen felszívódik a szervezetben. Egy kilogramm szőlő elfogyasztásával 700—1200 kalóriát nyerünk. A szőlőben található különféle savak (borkősav, almasav, citromsav stb.), a cellulózgazdag héj és a sok apró mag pedig előnyösen befolyásolják az emésztést. Mindezek következtében a szőlő fontos táplálék. Nem túlzás azt mondani: kenyéren és szőlőn évekig jól megél az ember. A szőlő gyógyszer is. A szőlőcukor a szívizom fő tápláléka. A szőlő ásványisó- és vitamintartalma is rendkívül fontos a számunkra. A betegségben elgyengült, továbbá a szívbetegségben szenvedő ember megerősítésére a szőlő különösen alkalmas. Magyarországon a búza és a kukorica után a szőlő a legnagyobb termelési értéket szolgáltató növény. Több mint 200 ezer hektárnyi területen termesztik. A termés nagyobb része borszőlő, az étkezési szőlőtermés 80—90 ezer tonna. Ebből csak jelentéktelen mennyiséget, 2 ezer tonnát exportálunk; az import sem számottevő, mindössze ennek a duplája. A magyarok átlagosan 6—9 kilogramm szőlőt fogyasztanak évente személyenként. Ez kevés. Hogy több kerüljön az asztalra, többet kell termesztenünk. A feladat igencsak bonyolult. Elsősorban azért, mert a szőlőtermesztés rendkívül munkaigényes. A gépesítés jelenti a megoldást. A gépesítés azonban drága dolog, s a gépek kizárólag nagyüzemben dolgoztathatók gazdaságosan, ezért korszerű, nagyüzemi keretek között megvalósuló termesztésre van szükség. A felszabadulás előtt a szőlőterületek túlnyomó részét egyéni termelők kisüzemei tették ki. A II. világháború a szőlőkben is nagy pusztítást végzett. Ugyanakkor a századeleji telepítések elöregedtek. Lassan kezdődött az újra telepítési munka. A II. ötéves terv (1960— 1965) időszaka hozta meg a fordulatot. A szőlőrekonstrukció olyan méreteket öltött, ahogy szőlőtermesztésünk történetében egészen új korszak kezdete lett. Megjelentek a korszerű szerkezetű és művelésű nagyüzemi ültetvények. Ma a szőlőtermesztés területének 35 százalékát foglalják el a nagyüzemek. A gépesítést először a talajmunkában és a növényvédelemben sikerült megoldani. E célból 3—3,5 méterre kellett növelni a sorok közötti távolságot, hogy elférjenek a 100—150 lóerős traktorok. A szüretelést végző kombájn pedig úgynevezett magasművelésű szőlőben hasznosítható jól. Magyarországon 1972-től dolgoznak üzemszerűen szüretelőkombájnok. Előnyük máris bebizonyosodott. Akkor adja a szőlő a leggazdagabb termést, ha 30 nap alatt le-, szüretelik. Ehhez 500 hektáros szőlőben, 80 mázsás hektáronkénti átlagtermés esetén, 600—700 ember kézi munkájára van szükség. És ez csak egy gazdaság. Közismert: a nagyüzemek szüretkor a diákokat és a katonákat hívják segítségül, de így sem képesek megnyugtató módon biztosítani a munkaerőt. Viszont egy kombájn 200 hektárt képes leszüretelni, működtetéséhez csak néhány fős kezelő- és karbantartó személyzet kell. A szüretelőkombájnnak viszont megkérik az árát. Az amerikai licenc alapján gyártott francia kombájn 2,6 millió, a bolgár pedig közel 2 millió forintba kerül. Egyma