Ludas Matyi, 1952 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1952-10-01 / 40. szám
Diplomagyár New Yorkban — A félhülye fiamnak vettem ezt a doktori diplomát százhúsz dollárért. — Ajaj, akkor az én fiam diplomája kétszáznegyven dollárba fog kerülni, mert az egész hülye! — Nem mondom, szép távolság... De menynyivel messzebb vagyunk mi attól, hogy örüljünk a legújabban itt épített amerikai támaszpontoknak! A szociáldemokrácia nemzetközi köszöntése Vagy csak rajzolónk értette félre a Magyar Nemzet szeptember 14-i apróhirdetését, amely így hangzik: ,,Szamóca - palántát levelezőlapra azonnal szállítok. Hl. k. Toboz u. 16. Kovács“ Szocdem: Alázatos szolgája ... Szenzációs újítás! A levelezőlapon termeszthető szamóca! Bonni meghívás — bonyodalmakkal — Mondja Mr. Connelly, csak nem Adenauer van itt az asztal alatt? — De ő! Megbüntettük, mert nem tudta megakadályozni a Német Demokratikus Köztársaság küldöttségének bonni fogadását... Kossuth és a dohányzás Kossuth egyike volt a legerősebb dohányosoknak. Alig szívta ki egyik cigarettáját, már a másikat csavarta és rágyújtott. Miskor íróasztalánál dolgozott, rendszerint csak annyit szünetelt, míg újabb cigarettára gyújtott. Egyszer meg is kérdezték tőle, mióta dohányzik. Ekkor mondta el a következőket: — Bizony, az én dohányzásomnak története van. Hetvennégy éve annak már, hogy éndohányzom. (Ez kilencvenedik születésnapja alkalmával volt.) Tizenhét leves voltam, amikor édesatyám vakációra hazavitt. Útközben a kicsin elővettem a pipámat s kérdem: — Édesapám, szabad rágyújtanom? — Hát már pipázót? — kérdezte jóatyám. — Igen. — Akkor hát gyújts rá! És én szívom azóta. Ha jól emlékszem. — mondá mosolyogva — Voltaire írjavalahol, hogy a dohányzás ■méreg. Lehet, hogy igazam van, de én úgy veszem észre, hogy nagyon lassú méreg. De csakugyan van az énpápázásomnak története. Az 1836-ik országgyűlésen „divatba“ jöttem, tetszik tudni, ezen a világon mindennek divatba kell jönni, úgy voltam akkor én. Mint 111 n PBimlk , s ilyen divatba jött embernek aztán csináltatott minden vármegyekövete egy pipát, melyre ez volt vésve: „Deák Ferenc — Kossuth Lajosnak, Fáy András — Kossuth Lajosnak, Bezerédj István — Kossuth Lajosnak’’ és tovább az összes megyék követei. Mikor aztán az osztrák kormány engem kosztyára fogott, összes irományaimat lefoglalták, holmijaimat elkobozták és szétszórták. Ekkor kallódtak el pipáim is, mert mikor kijöttem a fogságból, nem volt meg belőlük egy sem. Pedigaz igazán szép kollekció volt. Amiikor engem az „isten szeménél” Budán elfogtak (bej, nem jól őrzött meg ez a „szem”) és lehozták onnan, hát pipa volt a számban s nem tiltották el a dohányzást. Szívtam is teljesen zavartalanul, míg egyszer eszembe nem jutott, hogy szivart hozassak. Az örsparancsnoknak, gondolom, Sebesnek hívták, magyar ember volt, adtam egy ezüst húszast és kértem, hozasson szivart. Rámnéz, viszszaadja a húszast s nagy fontoskodó fejcsóválással mondá: „Hja, már az nem lehet”. Kérdem, miért nem. „Tetszik tudni, azt, hogy én katonaember vagyok. Nekem a rendeleteikhez kell magamat tartanom. Az úr dohányozhat, de nem szivacoz hat.“ Ritkán jöttem életemben méregbe kicsi okok miatt, de akkor nagyon dühös lettem. Megmagyaráztam a parancsnokinak töviről-hegyire, hogy ha édesanyáméktól küldenek szivart, vagy én bizonyos helyről akarok hozatni, azt megtilthatja, ahhoz joga van. De már ahhoz nincs joga, hogy én arra kérem, hozasson nekem szivart s vétesse azt tetszés szerint bármely boltban. Ezta kérésemet nincs joga megtagadni. De hát nem tehetett kapacitálna. Nahát, nem adnak szivart? — ■kérdem. — Nem. Nesztek hát ez is. S ezzel a falhoz vágtam apipát is. Ha nem adtok szivart, hát dohányozni sem fogok ésnem dohányoztam két és fél évig. Mikor aztán meguntak fogva tartani és kieresztettek és én hazamentem az én édes jó anyámhoz, az első kérésem az volt, adjatok egy szivart. És azóta dohányzom megállás nélkül. Ez az én dohányzásom története. Ha különb . . . Jelentik Kossuthnak, hogy G. mágnás nem fogad el beszállásolást, mert azt mondja, ő különb ember a többinél. Ha különb ember, akkor szállásoljanak be hozzá kétévinyit, — parancsol a Kossuth. És úgy is történt. Jókai „hegedűje“ Kossuth Lajos beszélte, hogy egyszer cigány banda tévedt Túrámba, s a prímás lkérdezte a kormányzótól, elfogadná-e tisztelgésüket. Kossuth azt üzente, hogy szívesen látja, de hagyják otthon a hegedűket. Jókai ezt tudta, amikor Olasz-országba utazott, elkerülte Kossuthot, amit itthon szeretyére vetettek. Jókai így vágta ki magát, hogy eb * mondta a cigányok esetét, sőt hozzátette: — Nem mentem hozzá, mert nem hagyhattam ott- I hon a — hegedűmet. (Kossuthbeszélte Hermann Ottó- nénak.) A Tisza szabályozása Kossuth Lajos turini kis házának szobájában társalgott egynéhány magyarral. A Tisza-szabályozás került szóba, mert akkor kezdték Szegedet rekonstruálni. Kossuth kifejtette a Tisza szabályozásának hiányait, kimutatta, hogylehetetlen rá jelenlegi szabályozási rendszer mellett az Alsó-Tiszán annyi víznek lefolyni, amenynyi a Felső-Tiszából aláömlik. Végezetül elmosolyodott s mondá: — Hja, ki tehet róla, ha bizonyos szakértők is csak úgy gondolkodnak, mint az egyszeri baka, aki fent a Duna eredeténél sapkájával betömte a forrást és büszkén mormogta maga elé: — No, ugyancsak fognak odahaza Dunaföldváron csodálkozni, hogy egyszerre csak kiszáradt a Duna.