Ludas Matyi, 1961 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1961-03-02 / 9. szám

— Flaszter helyett kötél, lenn he­lyett fenn. A többi azonos — ma­gyarázta a feleségének a cirkuszból hazafelé menet. — Miről beszélsz? — A kötéltáncról. Semmiség. Flaszter helyett kötél... — Elment az eszed? Miért ment volna el? Nem fi­gyelted? Bal, jobb, bal, jobb. Előbb a bal láb, aztán a jobb, majd ismét a bal láb, rá újfent a jobb. Arra kell vigyázni, hogy össze ne keverje az ember. Hát nálam ez kizárt dolog. Úgy tudok járni, hogy oda se figye­lek. Ide nézz! Bal, jobb, bal, jobb... Ösztönösen érzem, melyikkel lép­jek ... Kötéltáncos leszek. — De Emil! — Semmi Emil! — Forró izgalom öntötte el. Korábban is sejtette, hogy különös képesség lappang benne, néha figyelte is magát az ut­cán, bal, jobb, bal, jobb, sosem té­veszti el. De hogy a kötéltánchoz is ért, arra most döbbent rá, a férfi­kor delén. — Flaszter helyett kötél, lenn he­lyett fenn... Ennyi az egész! Kö­téltáncos leszek! — ismételte daco­san. Sejtelmes nyári éjszaka borult a ligetre, az égen biztatóan hunyorog­tak a csillagok. És Széphegyi Emil negyvenéves gyalogjáró vállalta a küldetést. A hazai kötéltánc tovább­fejlesztésének magasztos ügyét. * Az első lépés könnyen ment. Vil­lámgyorsan leszokott a beszélgetés­ről, most már csak nyilatkozott. A feleségének, a gyermekeinek, a ház­­mesternének, a sajtónak, a rádiónak. Sokat nyilatkozott és sokszor. A kö­téltáncról. „A kötéltánc az kötél­tánc. Jóformán, szerintem.” Erről a nyilatkozatáról sokáig tárgyaltak or­szágszerte, őszinte megilletődéssel. A produkció előtt egy héttel szem­lét tartott a cirkuszban, felnézett a kötélre, kissé elpirult, majd új nyi­latkozatot tett: „Célom, a polgári kötéltánc indivi­duális jellegének, a kor kívánalmai szerinti minőségi demokratizálása.” Amikor felkérték, hogy ezt az esz­méjét részletesebben világítsa meg, a következőket adta elő: „A polgári kö­télen, a társadalom struktúrájának megfelelően, csak a kiváltságos egyén foglalhatott helyet, míg a tömeg pasz­­szív szemlélődésre kényszerült. A mai kötélen más lesz a helyzet. Fenn tán­col majd az aktív közönség, én pe­dig a nézőtérről instruálom a produk­ciót.” Amikor a rendőrség ez ellen eszté­tikai vétót emelt, Széphegyi töpren­gett néhány napig, majd ismét nyi­latkozott. Ez a nyilatkozat, a koráb­bihoz képest, már határozott letisz­tulást mutat, a műfaj esztétikai som­­mázásnak igényével lép fel: „A korszerű kötéltánchoz négy té­nyező szükséges: a kötél, a magas­ság, a nyilatkozat és a magyarázat. Az első kettő adva van, a másik ket­tőt adni kell. A produkció előtti nyi­latkozat a kötéltáncos dolga, a mu­tatvány utáni kommentár a kritikát illeti. Világos, lelkes nyilatkozat egy­felől, kemény és harcos magyarázat másfelől —ezen áll, sőt bukik a ha­zai kötéltánc ügye.” * A harmadik­ lépésnél zuhant a há­lóba, és béka módjára elterült. A cir­kuszban felbomlott a rend, a közönség sikoltozva, szitkozódva tolongott a po­rond körül. „Szerencsétlen ember, ó, istenem!” „Mit sajnálja? Akinek X- lába van, ne másszon kötélre!” „Utat a mentőknek!” „Pénztár! Kinyitni! Adják vissza a pénzt!” A felbolydult kavargásban, némán és sápadtan álldogált egy kis cso­port. A kritikusok. Akikhez most odalépett a mentőfőorvos. — A sebesült folyton azt suttogja: magyarázatot kérek, harcos, kemény magyarázatot. Ez önökre vonatkozik, ha nem tévedek ... — Nem téved —­­morogta egy köp­cös, sápadt férfiú, és felbámult az el­árvult kötélre. * Szemelvények a sajtóból. ..Tiszta szándék ez, igaz, becsületes. Olyan szándék, mely önmagában is tisz­teletet érdemel. De Széphegyi nem az az ember, aki a szándéknál megáll. Tovább lépett. Nem is egyet, kettőt. De milyen kettőt? Ha észleltünk is eközben némi ingadozást, meg kell mondanunk harco­san és keményen, ez pozitív ingadozás volt. Széphegyi két lépése nagy lépést jelent előre hazai kötéltáncunkban.” „Széphegyi minden mozdulata ízig-vé­­rig kötélszerű. A közönség azzal a szi­lárd meggyőződéssel távozhatott, hogy Széphegyi testestül-lelkestül kötélre való. És ez fontos. Ezt kell leszögezni erélye-­­ sen és szenvedélyesen. Akadhatott talán az előadásnak olyan apró mozzanata, amikor egyesek úgy vélhették esetleg, ha csak egy pillanatra is, mintha Szép­hegyi némileg megszakította volna a produkció folyamatát, de ez mit sem vál­toztat azon, hogy egészében Széphegyi egészében maradt .Széphegyi nem ragaszkodott a kon­venciókhoz, de hű maradt önmagához. A második hagyományos lépés után olyan újszerű fordulatot alkalmazott, amely frappánsan változtatta meg az adott szi­tuációt. A műfaj elavult szabályaitól el­térően, nem előre lépett, hanem lefelé. És húsz métert lépni lefelé, nem csekély dolog. Széphegyiben volt bátorság, kez­deményező kedv e lépést megtenni. A kritikában pedig legyen harcosság, me­részség e lépést értékelni!” * Amikor az ápolónő felolvasta, mit írnak a lapok, Széphegyi dühbe gurult. — Fanyalognak a disznók — or­dította a gipszpólyából. — Nővérke, írja! Nyilatkozni fogok: „A hazai kötéltánc fejlesztésében végzett sikeres munkálkodásom arra kötelez, hogy tapasztalataim alapján néhány elavult fogalmat újraértékel­jek. 1. A kötél kevésbé alkalmas erre a produkcióra, mint a flaszter. A kötél nem adja meg azt a művészi bizton­ságot, amely az efféle mutatványhoz szükséges. A kötél megszüntetendő. 2. A magasság arisztokratikus tá­volságot teremt a művész és a kö­zönség közt. A magasság megszünte­tendő. 3. A kritika képtelen rá, hogy olyan harcosan és szenvedélyesen magya­rázza meg a látottakat, mint a kötél­táncos maga. A kritika megszünte­­tendő. 4. Hazai kötéltáncunk továbbfej­lődésének zálogát a földön történő bőséges és rendszeres nyilatkozatban látom.” Komlós János KÖTÉLTÁNC Az idény első gólja Várnai György rajza A protekció őskorából - Egy kicsit túlzottnak találom a nagybácsija ajánlólevelét, fiatalember. Vasszorgalomról beszél, holott még csak a kőkor­szakban élünk!

Next