Ludas Matyi, 1967 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1967-08-24 / 34. szám
Mielőtt a kőbányai sörmezőkre ellátogattunk volna, a sörről, azonkívül, hogy folyékony kenyér, csak a két legalapvetőbb dolgot tudtuk: 1. malátából készül ; 2. nyáron sohasincs elég belőle. A Maglódi úti ászok pincékben tett tanulmányi kirándulásunk során aztán némi fogalmat arról is nyertünk, milyen tortúrán kell átmennie annak a szegény malátának, míg egy pikoló világos lesz belőle. Mivel gyakorlati tapasztalataink szerint a sörnek a fele habból áll, mindenütt kerestük az üzemben a habkészítőrészleget, de felvilágosítottak bennünket, hogy azt a vendéglátóipar állítja elő saját rezsiben, ők csak az alapanyagot szolgáltatják hozzá. Próbáltuk kibogozni azt a nagy rejtélyt is, hogyan lehet az, hogy a sör, bár évről évre többet termelnek belőle, mégis évről évre kevesebb lesz? Tíz évvel ezelőtt csak 3 millió hektónyi sört gyártottak, az idén már több mint 5 millió hektoliter a termésük, mégis jobban panaszkodunk a sörhiányra, mint egy évtizeddel ezelőtt? Úgy látszik, a fogyasztók kapacitása nagyobb ütemben nőtt, mint a sörgyáraké. Mert mi az az ötmillió hektó sör? A tízmilliós nemzet polgárai között arányosan szétparcellázva, mindössze 70 liter jut belőle egy embernek évente. (Szinte látjuk, hogyan ragad most a kedves olvasó papírt és ceruzát, s gyors utánaszámolással kideríti, hogy nem is 70, hanem csak 50 liter a fejkvóta. Igen, igen, kedves olvasó, amikor megtermelik, csak 50 liter, de mire a vendéglőkben kimérik, lesz abból 70 is!) A rejtély kulcsát sörföldrajzi tanulmányaink során véltük megtalálni. Kiderült ugyanis, hogy területi megoszlás szerint a sörfogyasztásban a bányavidékek vezetnek, de mindjárt utánuk a hagyományos borvidékek következnek. Milyen tanulságot lehet ebből levonni? Azt, hogy hazánk az elmúlt évtizedek alatt agrár-borivó országból ipari-sörivó országgá vált. A gyárban különben nagyon büszkék arra, hogy a sör szállítását teljesen gépesítették, lovaik „kivándoroltak” Olaszországba és Jugoszláviába, s ott továbbra is a sörszakmában dolgoznak, ki mint igavonó, ki mint sörkorcsolyának is kitűnő virsli, és büszkén mutogattak egy szürke, nagyfülű jószágot? Jól nézzük meg, mert ez az országban az utolsó söröscsacsi. Mi ezt az állítást, tisztelettel bár, de kétségbevontuk. PRÓBAFÚRÁS A MAGLÓDI ÚTON — Termál? Nem! Tizenhárom fokot Kinizsi . . . mondván: sajna, sörös csacsiból akad még több is széles e hazában. Legkiváltképp egyik-másik talponállónk tájékán. (Barát—Radványi)