Ludas Matyi, 1968 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1968-09-26 / 39. szám
ÖNFEJŰ GYEREK - No, most boldog vagy a garbónyakú pulóvereddel? REFLEXVIZSGÁLAT írni O lvastam, hogy hamis tanúzásért ezer forintra ítéltek egy hamis tanút. Ha netán később nem derült volna ki, ami kiderült, hogy a hamis tanú hamisan vallott, akkor ellepleződött volna egy olyan bűntett, amiért a tettes végül is börtönbüntetést kapott. A hamis tanú iránti nagylelkű elnézés, az ezerforintos ítélet azóta is foglalkoztat engem. Az ilyen enyhe elbírálás ugyanis arra a következtetésre vezethet, hogy a hamis tanúzás nem nagy bűn. És a hamis tanúzásra való rábírás? Azt is meg lehet úszni! Ha ügyes az ember ... Ha például teszem fel, hamis tanúkat kerítek, akik a bíróság előtt hitelesen vallják, hogy az illető — akit feljelentettem — a briliánsokkal kirakott toronyórámat lánccal együtt ellopta, akkor, ha minden jól megy, megítélik nekem a toronyóra pénzbeli ellenértékét, az illetőt pedig lecsukják. Ártatlanul. Rosszabb esetben nekem ítélik a vádlott jogos tulajdonát képező, briliáns kövekkel kirakott toronyóráját, lánccal együtt, mert a tanúim bizonyítják, hogy a vádlott az órát tőlem lopta el. Ennél is rosszabb esetben tanúim a védőügyvéd keresztkérdéseinek következtében megtörnek és bevallják, hogy ők bizony hamisan tanúskodtak és erre én béreltem fel őket. Nagy baj ebből serrt lehet: a hamis tanúk ezer-ezer forintos pénzbüntetéssel megússzák a hamis tanúzást, engem pedig hamis tanúzásra való felbújtásért ügyészi figyelmeztetésben részesítenek. A Népszabadságban olvastam ugyanis a minap, hogy ügyészi figyelmeztetést kapott egy állami gazdaság igazgatója hamis tanúzásra való rábírás bűntettéért. Az igazgatót korábban megbírálták, sőt illetékes helyen be is jelentették, hogy az emberekkel durván bánik, a hatalmaskodása tűrhetetlen és alapos a gyanú, hogy visszaéléseket is elkövet. Az igazgató elhatározta, hogy leszámol a bírálóival. Ehhez hamis tanút szerzett, aki megbízása alapján a rejtett magnóval tetézve — provokációs beszélgetéseket kezdeményezett az igazgató két bírálójával. A fondorlatosan előkészített beszélgetésekből annak kellett volna kiderülnie, hogy a bírálók bosszúból vádolták meg a derék igazgatót. A ravaszul előre elkészített beugrató kérdésekkel a csalafintaság sikerült volna, ám a ládafiában elrejtett magnó nyöszörögni kezdett. A provokáció és a hamis tanúzásra való rábírás bűntette lelepleződött. Az igazgató ezek után ügyészi figyelmeztetést kapott és mintha semmi se történt volna, igazgató maradt továbbra is. A magam részéről nagyon örülök annak, hogy a Népszabadság cikkírója nem nyugodott bele az ügy ilyetén való lezárásába. És annak is örülök, hogy az igazgató azért még ilyen fondorlatos módon sem tudta két bírálójának teljesen kitörni a nyakát. Legfeljebb csak félig: el kellett hagyniuk ugyanis a gazdaságot, mert ugyebár nálunk a bírálók teljes jogvédelemben részesülnek. Ennek ellenére én mégiscsak aggódom és nyugtalan vagyok. Ha ez így megy tovább, akkor egyre többen kapnak vérszemet, és mimixdimix bújtogatnak a hamis tanúzásra. Mert ezer forint büntetés semmi a hamis tanúnak, ha esetleg ezzel eltusolhat egy bűnügyet, és az ügyészi figyelmeztetés sem mondható súlyosabb büntetésnek a hamis tanúzásra felbújtó vezető számára. Az ember szinte kedvet kap a hamis tanúzásra, a felbújtásról nem is beszélve. Csak ötlet kell hozzá, minél fondorlatosabb! Magnóval, vagy magnó nélkül... Földes György lí/PAS Mxry/ euleKKDnmbe Most, hogy Hidegkúti eltávozott az MTK-ból, eszembe jut, hogy egyszer már el akart menni a kékfehérektől. 1951-ben történt, akkor Bástyának hívták az MTK-t. A Fradit pedig ÉDOSZ-nak. Nos, a Bástya—ÉDOSZ meccsen, amelyet a Fradi pályán játszottak le, Hidegkúti nem volt jó formában. A második félidőben Kárászt állítottam be a helyébe, ezért Hidegkúti megsértődött és kijelentette, hogy abbahagyja a focizást. Megkérdeztem, és aztán mit fog csinálni? „Elmegyek edzőnek az Újlaki FC-hez” — válaszolta. Persze, nem engedtem el, és sokat tűnődtem azon, hogy mi lett volna, ha eleget teszek kérésének. Akkor talán nem győztünk volna 1952-ben Helsinkiben az olimpián, ahol ragyogóan játszott, és talán az évszázad mérkőzését se nyertük volna meg egy évvel később 6:3-ra■ Londonban, ahol Hidegkúti volt a mezőny egyik legjobb játékosa. Hidegkútival kapcsolatban eszembe jut még, hogy egyszer lábfájásra panaszkodott. Megkérdeztem tőle, hogy melyik lába fáj? Tűnődve válaszolta: „Marci bácsi, nem tudom”. A csatárnak — azt hiszem ez már nyílt titok — volt néhány nézeteltérése Sándor Csikarral. Egyszer Hidegkúti szemrehányást tett Sándornak, amiért annak nem ment úgy a játék, mint máskor. Aznap Csikar valóban nem volt a legjobb formában, de Nándi leadásai sem voltak jók. Sándor, akinek a riposztjai legalább olyan gyorsak voltak, mint a lefutásai, „kapásból” válaszolta: „Próbálj te Hidegkúti mellett jobbszélsőt játszani...” Bukovi Márton ELÉGETT A KENYÉR 2* :1 — A héjában van a vitamin!